Felszólalás adatai
189. ülésnap (2016.11.22.), 70. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Vinnai Győző (Fidesz) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:52 |
Felszólalások: Előző 70 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. VINNAI GYŐZŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Úgy is jelentkeztem, mint az egyik előterjesztő, hiszen májusban az iskolaszövetkezeti törvényről vezérszónoki felszólalást tartottam, de három dologra szeretnék röviden reagálni. Az egyik az, amit Gúr Nándor mondott, hogy szerzett jogokat vesz el, és ad hoc jellegű ez a törvénymódosítás. Képviselő úr, szeretném azt kérni öntől, hogy ha ilyet tapasztal, hogy szerzett jogokat veszünk el, akkor az alaptörvény-ellenes, tehát jelezze ezt a történetet, mindenképpen konkrétan mondja meg, hogy mire gondol.
A másik, amit Farkas Gergely mondott az egyeztetésekről, hiszen a törvénymódosítás célja, hogy a diákok érdekei érvényesüljenek, és mi az iskolaszövetkezetet kérdeztük meg, hiszen a tagok dolgoznak ott ‑ (Közbeszólás.) egy pillanat, szeretném befejezni, a tagok dogoznak ott ‑, és azt feltételezzük, hogy megkérdezik a tagokat, hogy az ő érdekeik hogyan érvényesülnek; ez nem egy közvélemény-kutatás, tehát hogyha valakivel kapcsolatban vagyunk, akkor ez az egyeztetés mindenképpen megjelenik.
A harmadik a szabadság. Hadd idézzem itt ‑ talán még van annyi időm ‑ magát a törvényjavaslat indoklását: a felsőoktatásban tanulók számára, a főiskolai vagy egyetemi hallgatók főállása az iskola, iskolaszövetkezeten keresztüli feladatteljesítést eleve csak szabadidejükben végezhetnek vagy vállalhatnak, vagy vállalnak. Természetesen a munkaközi szünet és a pihenőidő biztosítása az ő esetükben is érvényesül; ez a megfontolás nemzetközi sztenderdeken, nemzetközi tendenciákon alapul. Úgyhogy ebben szeretném ezt a pontosítást megtenni.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 70 Következő Ülésnap adatai