Felszólalás adatai

Ezen a javaslaton tulajdonképpen az érezhető, mint amit az előző törvénynél is elmondtam, hogy itt önök teljesen eltévesztették a célt, és most már abszolút az eszközben gondolkodnak. Úgy is mondhatnám, hogy a kalapácsos ember mindent szögnek néz; a kormány most már láthatóan azt hiszi, hogy ha valamit államosít, attól minden mindjárt jobb lesz. Na most, a tapasztalatok nem ezt igazolják, szerintünk sokkal jobb lenne a víztársulatok autonómiáját megtartva egységes koordinációt kialakítani, egységes célokkal, mégpedig a víz keretirányelv mentén, a vízmegtartás, a klímaváltozáshoz való alkalmazkodás, az árvízvédelem, a természeti erőforrások megőrzése és a tájgazdálkodás érdekében. Ezek azok a célok, amelyekben egy XXI. századi felelős kormányzatnak gondolkodnia kell.

Az államosítás ténye mellett itt van egy másik probléma, amiről már szó volt az előbbiekben is, hogy a vízügy a kormányzaton belül szét van szabdalva, van a vízgazdálkodás, a vízhasznosítás, ami a VM-hez tartozik, a vízelhárításért és a vízügyi igazgatásért pedig a BM felel. Ez a mostani intézkedés, amit tárgyalunk, az utóbbit, tehát a BM szerepét erősíti a vízgazdálkodás kárára. Számomra most már olyan csatornatisztító közmunkások rémképét vetíti előre, akik az eddigi szakemberektől és dolgozóktól megszabadulva dolgoznak. Tehát azt gondolom, hogy itt megint egy teljesen rossz irányba kezdenek a kormány részéről elmenni.

Ráadásul ez a kettős politikai vonulat a teljes kormányzati időszak alatt érzékelhető a vízügyben, egyrészt az államosítás, a másik pedig a BM-hez való folyamatos átszervezés. Ez a javaslat, amiről tárgyalunk, nagyon látványosan megjeleníti ezeket a tendenciákat. Egyrészt arról van szó, hogy az állami tulajdonú vízlétesítmények, tehát a csatornák, a zsilipek, az árapasztók és a többi vagyonkezelői jogát átveszik helyben az önkormányzó módon működő, a gazdálkodók által létrehozott víztársulatoktól, és ezt odaadják a BM-hez tartozó vízügyi igazgatóságoknak. Na most, ebben az olvasatban ez úgy áll, hogy a BM továbbra is beszedi a hektáronkénti vízgazdálkodási hozzájárulást a gazdáktól, jellemzően többet, mint amennyit korábban a társulatok szedtek, csak éppen a gazdáknak a továbbiakban már semmi beleszólásuk nem lesz a vízgazdálkodásba, illetve a pénzfelhasználásba. Tehát ez a képlet úgy néz ki, hogy a feladatot az állam átveszi, de a finanszírozást nem, az továbbra is a gazdálkodók vállát fogja nyomni, csak éppen nem szólhatnak bele a részletekbe.

Az eredmény tehát egyrészt a víztársulatok kiüresedése és megszűnése lesz, másrészt az állam itt benyomul most egy olyan területre, amely nagyjából kétszáz éve nem állami hegemóniával működik. Egyetlenegy rövid szakaszról tudunk, ami kivétel volt, 1948-ban államosították a társulatokat, de a 60-as évek elején rögtön vissza is adták az önállóságukat, mert az állami irányítás és a tervgazdálkodás itt is csődöt mondott. Ráadásul azt látjuk, és ez különösen aggályos, hogy itt a BM fog erősödni a kormányváltáskor még az egységes környezetvédelmet, vízügyet átvevő VM-hez képest, hiszen a vízügyi igazgatóságok, mint mondtam, a BM-hez tartoznak.

Ha a BM előtérbe kerül, akkor rögtön felsejlik az a szándék, hogy a vízügyből hiányzó forrásokat majd közmunkával fogják pótolni. Vagyis egy olyan képet látunk itt magunk előtt, hogy közmunkára alapozott, katasztrófaelhárítási logikájú vízgazdálkodást fognak önök itt kialakítani, miközben az Orbán-kormány készülő vízstratégiájából fehéren-feketén kiderül, hogy a profi szakemberekre épülő, tervszerű árvízvédelemre és megelőzésre alapuló rendszer sokkal olcsóbb és hatékonyabb volna. A BM előtérbe tolása ráadásul azért sem érthető, mert a kormány az elmúlt három és fél évben igazából semmit nem tett az öntözés előmozdítására. Ez pedig teremthetett volna rendes munkát a kertészetekben. Ehelyett az történt, hogy a vidékfejlesztési tárcától átkerült a BM-hez a vízgazdálkodás, mert a termelés helyett olcsóbb közmunkásmunkahelyeket létrehozni a csatornatisztítás során.

(16.40)

Azt gondolom, tisztelt államtitkár úr, hogy ez nem a fenntarthatóság felé vezető út, semmifajta értelemben.

Ráadásul a mostani átalakításnál az sem látszik, és ezért tisztelettel kérdezem államtitkár urat, hogy erre mi a megoldásuk, hogy az állam vajon belerakja-e majd a szükséges forrásokat a vízgazdálkodásba vagy sem. Kétséges ugyanis a jelenlegi javaslat alapján, hogy meglesz-e a szükséges vízügyi szakértelem az állami fenntartáshoz. És fájdalmasan ironikusnak is tartom, és ezt már többször elmondtam, hogy Magyarország minden évben elkölt vagy 30-40 milliárd forintot arra, hogy megvédje az országot az árvíztől, és ezt követően úgy nagyjából másfél hónappal pedig rendre jelentkezik az aszályos időszak.

A képet tovább árnyalja, hogy a világon talán nincs még egy olyan ország, amely olyan mélységű és tradicionális tudással rendelkezne a vízgazdálkodásról, mint Magyarország. Ezt a tudást azonban valahogyan csak az árvízvédelemnél hasznosítjuk, a többletvizek tárolásánál, öntözésfejlesztésnél pedig semennyire sem kamatoztatjuk. Pedig erre is lenne pénz a költségvetésben. Szerintünk ez sokkal fontosabb, mint például a Kossuth tér átépítése vagy új stadionok felépítése.

Tehát összességben azt tudom mondani, hogy ez az egész törvényjavaslat egy fals célrendszeren alapul, jobban mondva, igazából nincs is célrendszere, mert a vízügy valódi célja a vízmegtartó, erőforrás-megőrző és biztonságot garantáló vízgazdálkodás kellene hogy legyen. Ehhez kellene rendelni az eszközöket, a helyi, járási és a regionális kezelési jogosítványokat, a tudást, az eszközöket. A víz kezelése és hasznosítása ráadásul sokkal inkább helyi ügy, mint hogy egy központból, Budapestről irányítani lehessen.

Szeretnék is egy jó példát mondani erre államtitkár úrnak, és nemcsak a történelemből, hanem a jelenből is. Vannak olyan helyi kezdeményezések, amelyek a helyes irányba viszik a vízgazdálkodást. Ilyenek például a somogyi patakgörbítők. A somogyi természetvédelmi szervezet ugyanis átvett olyan területeket, amelyekből sivatagot csinált a kádári központosított, nyílegyenes csatornákat vágó, nagyüzemi gazdálkodást méltató központ. Ők ebből a területből csináltak húsz év küzdelemmel egy vizes, élettel teli élőhelyet, amely halgazdálkodásra és tájgazdálkodásra is alkalmas. Azt látom, hogy pontosan ez az, ami megmentheti az országot a közelgő klímaváltozás, a kiszáradás és a természeti erőforrás pusztulása közepette. Ez a jövő útja, és egy felelősségteljes XXI. századi kormányzatnak ilyen irányba kellene továbbfejleszteni a törvényeket, nem pedig visszafele, teljesen rossz irányba.

Úgyhogy azt gondolom, hogy a Fidesznek összességében fel kellene hagynia azzal, hogy mindent központosít, államosít, felszámol minden autonómiát, önigazgatást és közösségi önszerveződést. Sokkal tágabb teret kellene engedni az öntevékenységnek. Azt gondolom, hogy ez gazdaságilag és társadalmilag is megtérülne, és ez lenne az az út, ami a fenntartható Magyarország céljait szolgálná.