Készült: 2024.05.06.19:01:52 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

241. ülésnap (2001.11.26.), 4. felszólalás
Felszólaló Harrach Péter (Fidesz)
Beosztás szociális és családügyi miniszter
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka napirend előttihez hozzászólás
Videó/Felszólalás ideje 5:13


Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Valóban én is nagy különbséget látok Bauer Tamás és közöttem (Derültség a kormánypártok soraiban.), de azt hiszem, ez egyértelmű és nyilvánvaló. (Közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból.) Én megköszönöm a mögöttem ülő képviselőknek, hogy figyelemmel fogják végighallgatni a beszédemet.

Valóban igaza van a képviselő asszonynak, hogy a generációk közötti felelősségnek működnie kell. Engedjék meg, hogy ennek a felelősségnek néhány, számokban is megfogalmazható tényéről ejtsek szót! Az idén a januári, 10,3 százalékos nyugdíjemelést júniusban 3,5 százalékos kiegészítő nyugdíjemelés, novemberben pedig újabb 1,5 százalékos, már a kamatokkal is megnövelt nyugdíjemelés követte. Ezzel a nyugdíjak vásárlóértéke 2001-ben várhatóan 5,9 százalékkal nő. Ez a vásárlóérték-növekedés meghaladja a reálkeresetek növekedésének mértékét is.

A januári, 10,3 százalékos nyugdíjemelésben egy 3 százalékos mérték már a nyugdíjtörvényen felüli többletemelést jelentett annak érdekében, hogy az előző kormányzati ciklusban a nyugdíjasoknál sajnálatosan bekövetkezett jelentős, 11,9 százalékos vásárlóérték-csökkenést a kormány mind nagyobb mértékben visszapótolja. Ez a kormány programjában a nyugdíjak vásárlóérték-megőrzését deklarálta. A 2002. évi nyugdíjemeléssel együtt - a vásárlóérték megőrzésén túl - jelentős vásárlóérték-növekedés is történik. Összességében a 1999-2002. években a várható vásárlóérték-növekedés közel 16 százalékos. A 16 százalékos vásárlóérték-növekedés 2,7 százalékkal meghaladja a keresetek vásárlóérték-növekedését is.

Mindez a számok tükrében azt jelenti, hogy a 2001. évben az évközi többlet-nyugdíjemelések révén 62,7 milliárd forinttal többet juttatunk a nyugdíjasoknak - ebben az egy évben. 2001-ben és 2002-ben a nyugdíjemelések 3 százalékos többlete pedig közel 76 milliárd forintot jelent. Ez a kormány minden, most is hallott ellenzéki váddal szemben a '99-es differenciált emeléssel nem vett el 32,8 milliárd forintot. (Bauer Tamás: Ötvenkettőt.) Furcsa módon 52-ről beszélnek az ellenzékiek. Szívesen átadom ismét azt a számítást, ami bizonyítja, hogy az őáltaluk javasolt nyugdíjemelés 32,8 milliárd lett volna. De én nem ezen kívánok vitatkozni, hanem inkább arra utalnék, hogy a többlet-nyugdíjemelés 76 milliárd forintot tett ki, ami mindenféle számításnál is sokkal több az említett összegnél.

A legtöbbet - a '99. évi differenciált nyugdíjemelés miatt - az átlagosnál alacsonyabb nyugdíjból élőknek adta a kormány, annak a nyugdíjas rétegnek, amely nagy valószínűséggel a legnagyobb gondok közepette él. Azoknál a nyugdíjasoknál, akik '99-ben a maximális 25,5 százalékos emelést kapták, a vásárlóérték az időszak egészében 27,5 százalékkal nő, az átlagos 15,9 százalékkal szemben. Azoknál a személyeknél, akik '99-ben 11 százalékos nyugdíjemelésben részesültek, az időszak végére 12,8 százalékos vásárlóérték-emelkedés valósul meg.

 

 

(14.20)

 

Mindez egészében véve, még egyszer hangsúlyozni szeretném, a bérekhez képest 2,7 százalékos vásárlóérték-növekedést jelent.

Azt hiszem, hogy ezek a számok minden hangoskodásnál és idegeskedésnél jobban bizonyítják, hogy ez a kormány a tőle telhetőt megtette a nyugdíjasok érdekében; megvalósította azt a generációk közötti szolidaritást, amiről a képviselő asszony beszélt.

Köszönöm figyelmüket. (Taps a Fidesz és az FKGP soraiban.)

 




Felszólalások:  Előző  4  Következő    Ülésnap adatai