Felszólalás adatai

DR. KOPITS GYÖRGY, a Költségvetési Tanács elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Miniszterelnök Úr! Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Nuda Veritas - A meztelen igazság. Ez a címe annak a kiállításnak, amelyet a Szépművészeti Múzeum Gustav Klimt szecessziós remekműveiből rendezett. A megnyitón díszbeszédében Kövér László házelnök úr arról beszélt - nagyon elokvensen -, hogy mennyire fontos törekedni a közéletben és a napi politikában a meztelen igazság kimondására, a pőre tények feltárására.

A szecesszió szakítást jelentett a korábbi stílusokkal. Ugyanez ma a feladat a közpénzügyekben is, amint hallottuk a miniszterelnök úr expozéjából. Amikor most önöknek a 2011. évi költségvetési törvényjavaslat kapcsán kifejtem a Költségvetési Tanács véleményét, ennek szellemében járok el. Tudom, hogy ez hálátlan feladat. Tagtársaimmal együtt ezt akkor is tudtuk, amikor e munkára az Országgyűléstől ellenszavazat nélküli bizalmat kaptunk majdnem két évvel ezelőtt.

Célunk a magyar költségvetési politika és a kormány hitelességének támogatása, de ezt csak úgy tudjuk teljesíteni, ha a kormány hitelességi építése nem rövid távú taktikai cél, hanem egy új pályára állást jelent. A hitelesség nem csak erkölcsi kategória; erőforrás, ha van, és magas ára van annak, ha nincs. Magyarország belső és külső hitelessége az elmúlt évtizedben rendkívül alacsony szintre esett, aminek az államadósság kamatkiadásain mérhető ára nagyságrendileg 300 milliárd forint évente, a többi visegrádi ország által számított átlagkamat alapján.

A hitelesség helyreállításához, a kamatfelárak csökkentéséhez idő kell. De vannak olyan módszerek, amelyekkel ez a folyamat gyorsítható. Amikor egy ország megállapodást köt például a Nemzetközi Valutaalappal vagy az Európai Unióval, pénzt, átmeneti biztonságot szerezhet, de igazi hitelességet nem. Svédország vagy azok a dél-amerikai országok, amelyek a nyolcvanas és a kilencvenes években komoly válságokon mentek keresztül, levonták a tanulságot. Olyan nemzeti költségvetési felelősségi keretrendszereket alakítottak ki, amelyek segítségével néhány év alatt meg tudták győzni a gazdaság szereplőit, hogy szakítottak a korábbi felelőtlen költségvetési hagyományaikkal. Ugyanezt tette Nagy-Britannia is, ahol az idén tavasszal megalakult kormány egyik legelső intézkedéseként létrehozta a magyar Költségvetési Tanács mintájára az ő költségvetési felelősségi hivatalukat. Németország a múlt évben alkotmányba iktatta saját nemzeti költségvetési szabályait, amely lényegesen szigorúbb, mint a maastrichti rendszer.

Magyarország most éppen abban a fázisban van, amikor a hitelességet segítő keretrendszer kész, a Költségvetési Tanács működik, az idő a hitelesség helyreállásának dolgozik; de természetesen csak akkor, ha az éves és középtávú gazdaságpolitikai tervek illeszkednek ebbe a keretrendszerbe.

A 2011. évi költségvetési törvényjavaslat szűken értelmezve megfelel a hatályos szabályrendszernek. A parlamenti vita során meghatározandó belső tételek egyenlege, valamint a kiadások növekedési üteme nem haladja meg azt a limitet, amelyet a 2010. évi költségvetési törvény, illetve a költségvetési felelősségi törvény meghatározott. A javaslat a költségvetési szabályrendszer előírásainak formálisan megfelelve kitűzi a 2012. és '13. évi költségvetési egyenleget.

Bár a költségvetési vitában meghatározódó úgynevezett belső tételek esetében nem mutatható ki érdemi kiadáscsökkentés, a szaktörvények és magángazdasági folyamatok által meghatározott külső tételek 2011-es évi értékére vonatkozó kormányzati becslések kifejezetten óvatosak. Saját számításaink szerint a költségvetési egyenleg akár a GDP fél százalékával is jobb lehet annál, mint amit a javaslat tartalmaz. Ez azt is jelenti, hogy a 2011. évi költségvetési terv megvalósítása körül a korábbi években és a legutolsó évben is - mármint idén -, a szokásosnál lényegesen kisebbek a kockázatok, vagy azt lehet mondani, hogy elenyészőek.

Két okunk is van azonban, hogy messzebbre tekintsünk, mint a következő 12, 13 vagy 14 hónap. De Gaulle elnök 1958-ban kiigazítási programot indított. Francia honfitársainak azzal érvelt: áldozathozatal és remény nélkül Franciaország lemarad, és a középszerűség és a dráma között ingadozik. Politikustársainak pedig úgy fogalmazott, idézem: egy politikus csak a következő választásra gondol, egy államférfi a következő nemzedékre.

A mai helyzetben, amikor mind az állam, mind a háztartások és a vállalatok magas adósságuk miatt ki vannak szolgáltatva a nemzetközi tőkepiacoknak, azt is hozzátehetjük, hogy a befektetők látóhatára talán nem terjed a következő nemzedékig, de egy évnél biztosan hosszabb. Nem magyar sajátosság a kötvénypiacoknak való kiszolgáltatottság. Angela Merkel német kancellár éppen a napokban - és ezt már Szöulban is csinálta a hét végén vagy múlt hét végén - próbálja nyilatkozatokkal és válságkezelő mechanizmusok kidolgozásával meggyőzni a nemzetközi kötvénypiacok szereplőit, hogy ne tartsanak az ír és a portugál állam fizetésképtelenségétől.

Tisztelt Ház! A 2011 utáni évek várható folyamatainak elemzése előtt le kell szögeznünk: nagy és bonyolult problémákra kell a kormánynak megoldást találnia. Ezt már az előző szónokok is elmondták. Már 30 éve folyamatosan téma a kedvezőtlen demográfiai helyzet, az alacsony foglalkoztatottság, a hatalmas regionális különbségek, a kiterjedt feketegazdaság és a magas adósságráta. A rendszerváltás óta ezeket be is valljuk, sőt mérjük is. Élénken él mindenki emlékezetében a 2000-es évek első felének költségvetési története, a költségvetési fegyelem hiányában az adósságráta folyamatos emelkedése, persze még a második felében is, és az átláthatóság hiányában a kreatív költségvetési technikák alkalmazásának sorozata volt tapasztalható.

A ki nem fizetett számlák, a késve visszatérített adók, az állami vállalatok tőkéinek felélése, majd a PPP-technikák egyre nagyobb összegekben egyre hosszabb időre tették lehetővé az alapvető fenntarthatósági problémák szőnyeg alá söprését.

(17.50)

A kormány a fenntarthatóság problémáját a gyökerénél kívánja kezelni, amint hallottuk. A jövő évi költségvetési törvényjavaslatból és a kapcsolódó szaktörvényekből kiolvasható stratégia talpköve a foglalkoztatás és a termelékenység növekedése. A hivatalos tervek szerint mindkét mutató -foglalkoztatás és termelékenység - évente 3 százalékkal kellene hogy emelkedjen a következő évtized során. E kettőnek kell biztosítani azt a gazdasági növekedést, amely fenntarthatóvá teheti a közszolgáltatásokat, az államadósságot és nem utolsósorban a nyugdíjrendszert és a családtámogatás rendszerét.

Az arányok érzékeltetésére érdemes nemzetközi összehasonlítást tenni, méghozzá a legjobbakkal. A megcélzott foglalkoztatási szint 78 százalék, ami még a svéd foglalkoztatottság válság előtti szintjét is valamivel meghaladja, úgy, hogy ott a nők mintegy 20 százaléka részmunkaidőben dolgozik, tehát a növekedési pálya szempontjából fontos adat, a teljes munkaidőre átszámított foglalkoztatás ennél lényegesen alacsonyabb. A tartósan jó termelékenységnövekedést felmutató Kína példájából nem számíthatunk arra a részre, amely azért következik be, mert az alacsony termelékenységű mezőgazdaságból évente milliók áramlanak az iparba, nálunk ez a folyamat már régen lejátszódott. Az összetétel-változás hatása nélkül számított termelékenységnövekedés Kínában is évente alig több mint 3 százalék. Amint látható, a költségvetési törvényben kitűzött cél rendkívül ambiciózus.

Ezt a véleményt tovább erősíti, hogyha megvizsgáljuk, milyen források állnak rendelkezésre, kiket lehet bevonni Magyarországon a munkaerőpiacra, és milyen módszerekkel növelhető a termelékenység. A munkaképes korban lévő mintegy 6,5 millió polgár közül alig több mint 4 millió dolgozik, vagy legalábbis keres munkát. Ebből kiindulva nem tűnik soknak a 400 ezer vagy akár az 1 millió munkavállaló bevonása a termelésbe. Nemzetközi összehasonlításban a legnagyobb lemaradásban az alacsonyan képzettek, a szülőképes korú nők és az idősebbek körében vagyunk, tehát a potenciális új munkavállalók jelentős része is ebből a körből tudna kikerülni. Ez csak úgy lenne elérhető, ha az említett csoportokban az EU-országok élvonalába tartozó aktivitási rátát sikerülne elérni, pedig jelenleg sereghajtók vagyunk.

A kitűzött cél elérésére olyan munkahelyösztönző programokat kell indítani, amelyek már néhány év alatt sikert eredményezhetnek. Ennek jeleit egyelőre nem látjuk a benyújtott törvényjavaslatokban és a költségvetésben. Például az szja és a járulékrendszer átalakítása, amit a kormány a foglalkoztatásélénkítés fő eszközének tekint, a magas keresetűeknek kedvez, így őket ösztönzi további munkavállalásra, miközben az alacsony keresetűek esetében, ahová az alacsonyan képzettek legnagyobb része tartozik, nem fejt ki ösztönző hatást. A munkakínálat növekedésének ezenkívül a munkakereslet növekedésével is találkoznia kell, ami azt jelenti, hogy a munkahelyek csak új beruházásokkal bővíthetők. A bejelentett különadóknak azonban egy lehetséges hatása a beruházások elhalasztása, ami visszavetheti a munkakereslet növekedését. Mindezek alapján a foglalkoztatásnak a következő évekre feltételezett ugrásszerű növekedése nem kizárt, de ilyen mértékben nem valószínű.

Azt a kormány is látja, hogy az adócsökkentések a kiadás csökkentése nélkül a következő néhány évben a költségvetési hiány megemelkedését okozzák. Az egyenlegpályában kialakuló hullámvölgyet egyszerre bevételekkel, különféle ágazati különadókkal kívánja feltölteni, ehhez jön hozzá az első évben, 2011-ben a magánnyugdíjpénztárakban felhalmozott pénzügyi vagyon egy részének, 530 milliárd forintnak, valamint a magán-nyugdíjpénztári járulékok állami költségvetésbe irányítása. A következő években, amiről a törvényjavaslat fejezeti kötetének figyelmes olvasása által értesülhettünk, a különadók megfelezett összegben fennmaradnak, a járulékok teljes egészében továbbra is az állami bevételeket növelik.

Bár a kormány az elfogadás előtt álló adótörvény-javaslata szerint 2013-ig fokozatosan csökkenti az szja-terhelést, a számok arra utalnak, hogy a kulcscsökkenés egy részét összesen 300 milliárd forint értékében 2012-13-ban visszaveszi. A terv elvileg többféle eredményre vezethet. A legkedvezőbb foglalkoztatási forgatókönyv szerint - amit világosan elmondott a nemzetgazdasági miniszter úr - bőven meg fog térülni azok befektetése, akik magánnyugdíjpénztárban felhalmozott vagyonukat most az állam rendelkezésére bocsátják. A mechanizmus lényege, ahogyan látjuk, az, hogy most látható eladósodás nélkül finanszírozhatóvá válik az adócsökkentés, aminek feltételezett követelményeként négy év múlva ilyenkor már 400 ezerrel többen fognak dolgozni, felpörög a gazdaság, és akkor a dolgozói járulékbefizetések gond nélkül fedezik a még annál is nagyobb nyugdíjakat, mint amekkorára a most dolgozók akkor számíthatnak, ha megmaradnának a magánnyugdíjpénztáraknál.

Sajnos, ugyanennek a mechanizmusnak van egy - és azt mondom, sajnos - valószínűbb kedvezőtlen változata is, amikor a feltételezett foglalkoztatásbővülés nem következik be. Saját számításaink szerint ugyanis 2014-ig a kormány által kivetített 400 ezer helyett csak 100 ezer fővel bővül a foglalkoztatás. Ezt az óvatosabb feltételezést támasztják alá a nemzetközi tapasztalatok is, nevezetesen például Szlovákiában, ahol 2004-ben vezetett be a kormány lineáris személyi jövedelemadó-rendszert, a foglalkoztatás a következő négy évben összesen 2 százalékponttal nőtt, nem pedig évente. Tegyük hozzá, hogy Szlovákiában a lineáris adó bevezetésével párhuzamosan nem jelentek meg olyan ágazati adók, amelyek fékezik a növekedést, főleg a beruházást.

Kollégáim erre az esetre is készítettek egy becslést, amelyben figyelembe vették mindazokat az intézkedéseket, amelyek a költségvetési javaslat indokolásában szereplő középtávú pályából kiolvashatóak. Mivel a magánnyugdíjpénztárakból az államra szálló vagyon az azt bemutató táblázat logikájával ellentétben egyszerre nem használható fel nyugdíjkiadások fedezeteként és államadósság-csökkentő tételként, a két megoldás közül választanunk kellett. Feltételeztük erre föl, hogy a magánnyugdíjpénztár-vagyon 530 milliárd forinton felüli részét az állam nem költi el folyó kiadásokra, hanem adósságcsökkentésre fordítja, ami a nettó kamatkiadások csökkenését okozza a következő években. A számítások arra az eredményre vezettek, hogy 2013 után a költségvetési egyenleg több mint 500 milliárd forinttal rosszabb a kormányzati tervekben szereplő értéknél.

Ha tehát a várt tempójú foglalkoztatásnövekedés mégsem következik be, akkor a kormány rákényszerülhet, hogy ne csak az első, hanem a második, harmadik és negyedik évben is a nyugdíjvagyonból ellentételezze a folyó hiányt, hiszen más intézkedések éppen azt a növekedést fékeznék, amelytől a rendszernek elvileg stabilizálódnia kellene. Négy év múlva, amikor elmúlnak az átmeneti intézkedések, itt maradunk évi több mint 500 milliárd forinttal magasabb költségvetési hiánnyal, csak már az átvett nyugdíjvagyon is elfogyott.

A jövő évtized állami nyugdíjait nem az állam garantálhatja, hanem a jövő évtizedek adófizetői. Ha elég sokan lesznek, és elég sok adót fizetnek, akkor az állam ki tudja fizetni a magasabb nyugdíjakat, ha nem - és ez sokkal valószínűbb -, akkor a nyugdíjra vonatkozó ígéreteit az állam a későbbiekben kénytelen lesz valamilyen formában és valamilyen mértékben visszavonni.

(18.00)

Persze nem biztos, hogy ez a visszavonás könnyen átlátható lesz, mint ahogy az elmúlt húsz évben sem volt mindig átlátható, hogy mi történik a nyugdíjrendszerben. Természetesen ettől függetlenül a nyugdíjrendszer átalakítása önmagában is egy rendkívüli jelentőségű kérdés, amit egyelőre nem támasztanak alá hatásvizsgálatok, de az már nem is a középtávú, hanem csak hosszú távú vizsgálatokkal elemezhető. Sajnos, a kormány ilyet se nyújtott be a költségvetési törvényhez.

Tisztelt Ház! A kormány és a parlamenti többség feladata, hogy a kockázatokat mérlegelje vagy mérlegelni tudja. Ahhoz viszont, hogy a gazdasági szereplők hosszú távon helyes döntéseket hozhassanak, átláthatóságra van nagyon nagy szükség, be kell mutatni a gazdasági folyamatokat és a parlamenti döntések várható költségvetési hatásait. Ennek az elvárásnak a most tárgyalt törvényjavaslat egyáltalán nem tesz eleget, a kormány által benyújtott dokumentum nem átlátható, nem tartalmaz kockázatelemzést. Még azokat a kormányzati döntéseket sem nevesíti, amelyekre az alappályán maradva is számíthatnak az adófizetők, nem beszélve olyan intézkedésekről, amelyek sikertelenség esetén alkalmasak lehetnének a károk csökkentésére.

Kedvezőtlen esetben a kormánynak lehetősége van rendkívüli eszközökhöz nyúlni. Nemcsak az ágazati különadók élhetnek tovább valamilyen formában, nemcsak az szja-rendszerben lehet szigorítani, hanem sok minden más is elképzelhető. De vajon időben észlelni fogjuk, ha nem minden halad a tervek szerint?

Összefoglalva azt mondhatom, hogy az utóbbi hetekben és különösen a költségvetési törvényjavaslatban kirajzolódott költségvetési politika egy kockázatos terv, amelynek esetleges sikertelensége tetemes károkkal járhat. A Költségvetési Tanács javasolja a tisztelt Országgyűlésnek, hogy még a fő költségvetési számok elfogadása előtt kérjen a kormánytól olyan középtávú tervet, amely intézkedési javaslatokkal alátámasztja a makrogazdasági és költségvetési mutatók alakulását a következő három-öt évben, és amely alapja lehet az Európai Unió számára 2011 tavaszán benyújtandó konvergenciaprogramnak is.

Engedjék meg, tisztelt Ház, tisztelt hölgyeim és uraim, hogy egy személyemre vonatkozó megjegyzést hozzáfűzzek expozémhoz. Mint nyugati határon túli magyar, külön kitüntetésnek tekintem a bizalmat, amit tanúsítottak irántam mindannyiuk részéről, amikor megválasztottak, amikor kineveztek, megválasztottak a tanács élére a múlt év elején. Azonban időnként előfordul, hogy egyes napilapok kritikus, néha indulatos véleményt, cikkeket jelentetnek meg rólam. (Lázár János: Ilyen az élet!) Ezek a kritikák az utóbbi hónapokban élesedtek. Nyilván egyik céljuk, hogy valamiképpen próbálják a bizalmat felém és az intézmény felé gyengíteni.

Ennek kapcsán szeretném tájékoztatni azokat, akik kevésbé ismernek, meg sok barátom van itt minden részről, hogy a motivációm kizárólag a haza javáért való elkötelezettség és egyúttal a szakmámat a cél szolgálatában alkalmazni. (Szórványos taps.) Ennek a gyökerei valószínűleg visszavezethetők nagyszüleimhez. Apai ágon három generáción át ortopéd sebészektől a klinikai gyógyító szemléletet örököltem. Ha véletlenül a focipályán elesnek, és egy törésük van, akkor a Karolina úti intézetben megtekinthetik a Kopits-emlékfalat. (Pálffy István: Elvesztettem a fonalat!) Anyai ágon nagyapám Klebelsberg Kunó kultuszminiszter államtitkára volt, hivatása a közszolgálat volt. Az emigrációban mind a két oldalról szüleim belém oltottak valódi polgári értékeket és az erős hazaszeretetet; miközben menekült apácáktól, angolkisasszonyoktól tanultam magyar irodalmat, történelmet, földrajzot. Továbbá világnézetem formálásához az egyetemi tanulmányaim alatt a jezsuiták és a domonkosok is hozzájárultak.

Egyúttal azt is megemlítem, hogy most töltöm be 42. évemet a közszolgálatban, amiből tíz évet Magyarországon a hazámért, nemzetemért dolgoztam. Soha nem bírálok hazám ellenében, csakis érdekében.

Hajrá Magyarország, hajrá hitelesség! Köszönöm a megtisztelő figyelmet. (Taps az MSZP és az LMP soraiból. - Szórványos taps a kormánypártok és a Jobbik padsoraiban.)