Felszólalás adatai

SIMON GÁBOR szociális és munkaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha megengedik, hogy minősítsem a vitát, akkor azt mondom, ez egy jó és tartalmas vita volt. Köszönöm önöknek, hogy itt maradtak eme késői órán, és szakmai észrevételeikkel gazdagították azt, hogy egy jogszabályt, egy törvénytervezetet érdemi módon tudjunk megvitatni.

Számos nagyon értékes felvetés volt, olyan, amelyről úgy gondolom, hogy jogalkotóként és a törvény előterjesztőjeként is érdemes végiggondolni, figyelembe venni, hiszen ennek a vitának ilyen értelemben van és kell hogy legyen következménye.

Volt néhány megjegyzés, olyan, amit úgy vélek, hogy nyilvánvalóan nem elsősorban a szakmai, hanem inkább a mostani megszólalás talán kényszere vetett fel. Ebben nem hosszan szólnék önökhöz. Fiatal képviselőtársunk, Ágh Péter hozzászólását Dér Zsuzsa képviselő asszony már méltatta. Talán csak azt nem tette hozzá, hogy igazán szerencsés lett volna, ha a képviselőtársunk meghallgatja, és nem köszön el a hozzászólást követően, nyilvánvalóan fontos teendőire hivatkozva. De mégis azt gondolom, ettől eltekintve az ellenzéki képviselőtársaim is olyan megállapításokat tettek, amelyek ennél a jogszabálynál előremutatók. Ezt kifejezetten köszönöm önöknek, hogy ezt megtették. Érdemi vitát kell lefolytatni, hiszen Magyarország egyik legfontosabb kérdéséről van szó, a foglalkoztatásról, a foglalkoztatáson belül is a szakképzés ügyéről.

Mindannyian látjuk, hogy az állásajánlatok kétharmada elsősorban szakmával rendelkező munkavállalókat keres. Hogy erre érdemben reagálni tudjunk, nyilvánvalóan egy nagyon összetett, komplex rendszer működését jelenti, ahol a szakképzésnek mint intézményi struktúrának, az oktatandó tananyagnak mint tartalomnak éppúgy szerepe van, mint azoknak az orientációknak, amelyek alapján ez kiválasztásra kerül. Itt szeretnék egy megjegyzést tenni. Szerintem méltatlanul, vagy nem pontosan értik a regionális fejlesztési-képzési bizottságok működését, vagy ne haragudjanak, hogy ezt mondom, félre akarják érteni. De egy álidealista megközelítéshez képest, amely a korábbi intézményi, önkormányzati orientációhoz kapcsolódott, arra Filló képviselő úr egy elég világos, egyértelmű jelzést tett.

Nyilvánvalóan az intézmények nem munkaerő-piaci szempontok alapján mérlegelték az oktatandó szakmákat, hanem más szempontok játszottak szerepet, az intézmény működőképessége, a szülők, a tanulók elvárása, a családok megjelenő igénye. Ezért volt az, hogy egy időben mindenki fodrásznak tanult, egy másik időben mindenki műkörmösnek, és nem sorolom tovább a dolgokat. Nagyon kevéssé a munkaerőpiac valós realitása határozta meg. Látván ezt a helyzetet, nagyon sokat konzultálva a munkaerőpiac szereplőivel, a munkáltatókkal, a munkavállalói érdekképviseletekkel, döntöttünk úgy, hogy kell egy olyan formát, együttműködést, jogosítványokkal bíró formát találni, ahol a gazdaság szereplői érdemben befolyásolhatják a szakmák irányát. Úgy vélem, a regionális fejlesztési-képzési bizottság, ahol a kamarák, a gazdaság szereplői, a munkáltatók érdemben részt vesznek, társelnököt adnak, befolyásolják az ott zajló döntéseket, ilyen módon a szakképzés ügyét tudják szolgálni. Hogy évente kiválasztanak húsz hiányszakmát egy adott régióban, azzal a régión belüli képzést is orientálják.

Nem az intézmények ellen lépnek fel, félreértés ne essék, hanem a racionalitás érdekében azt mondják, hogy az adott régióban, az adott régió munkaerő-piaci lehetőségeit figyelembe véve, amit nem hasraütésszerűen állapítanak meg, hanem nagyon komoly statisztikai, munkaerő-piaci elemzések alapján, azt mondják, hogy az adott régióban építőipari szakmákban látunk hiányszakmákat vagy a vasas szakmákban. Nemrég Nyugat-Magyarországon jártam, a nyugat-dunántúli régióban, ahol például a szakács a hiányszakma, mert az ott végzett, szakácsszakmával rendelkező fiatalok Ausztriában vagy a környező országokban dolgoznak. Nyilvánvalóan hasraütésszerűen, csak egy települési, intézményi érdeket figyelembe véve nem lehet ilyen módon rögzíteni. Ha megengedik, én megvédem a regionális fejlesztési-képzési bizottságokat, már csak a kamarák miatt is. Nem teszem hozzá, hogy minden bizonnyal ez a vélemény, amit önök elmondtak, nem egyezik a kamarák, a munkáltatók véleményével. Biztosan nem örülnek annak, ha önök ilyet mondanak az ő tevékenységüket megítélvén.

Ami az intézményrendszerre vonatkozik, önök nálam sokkal jobban tudják, hiszen vannak olyanok a padsorok között, akik ezt gyakorló szakmaként is csinálják. Korábban az volt a probléma a szakképzés rendszerében, hogy egy nagyon elaprózódott, széttagozódott intézményrendszerben kellett a feladatokat megoldani. Erre volt válasz az, hogy induljon el egyfajta intézmények közötti együttműködés. Az integrált, a területi integrált szakképző központok immáron harmadik hullámban ezt a feladatot kívánják kiszolgálni. Velkey képviselő úrral teljesen egyetértek, hogy korántsem tekinthető úgy, hogy ez a fejlődés lezárt. Szerintem rengeteg teendőnk van még a tiszkekkel, olyan, amit látunk a működésből, a napi működés dolgaiból, ami változtatásra szorul. Egyáltalán nem gondolom, hogy itt most koncepcionálisan befejeztük a tiszkekkel való foglalatoskodást.

Azt gondolom, hogy ezt tovább kell vinni. Érdemben egyébként maguk a tiszkek is így gondolják, hogy kell náluk egyfajta egységesebb elvárással, működéssel segíteni a fejlődésüket.

Talán keveset szóltunk, bár a törvénymódosítás középpontjában mégiscsak a hiányszakmákban a szakmunkásösztöndíj bevezetése volt. Szeretném azt mondani, hogy méltatlanul ne hagyjuk már cserben ezt a döntést. Ez a legfontosabb elem, hogy olyan fiatalok számára, akik egyébként talán ilyen módon életpályaként tudják választani a szakma megszerzését, azon fiatalok és családjaik számára a döntésben egy komoly motivációerőt teremtettünk. Úgy vélem, ebben a parlamenti patkó egyik oldalán ülő képviselők sem vitatkoztak. Ez egy nagyon fontos intézkedése ennek a jogszabálynak.

Komolyan gondolom, és lehet, hogy ezzel nem értenek egyet, de már csak önmagában ezen egy döntés miatt is érdemes ezt a jogszabályt elfogadni, természetesen szakmailag összetettebb, hiszen több mindent magában foglal a jogszabály-módosítás, de ezt egy nagyon fontos elemének tartom.

Van néhány olyan kérdés, amely úgy vetődött fel, és én úgy látom, hogy közös irányban gondolkodunk, ami a nyolc általános befejezését követően a szakmaszerzés útján való előrelépés, például annak az eleme, hogy hol lehet először érdemben gyakorlatorienált szakmai gyakorlattal találkozni. Én magam azt a jelzést kapom, járva az országot, intézményi vezetőktől, tiszkekben dolgozóktól, hogy ha egy olyan kezdeményezéssel élnénk, hogy minél korábban, nem kivárva azt a két évet, hanem gyakorlatilag rögtön a nyolc általános befejezését követően lehetne egy gyakorlatorientáltabb szemléletet érvényesíteni, az egy komoly támogatásra találna. Gondolom, ha egy ilyen irányú kezdeményezéssel élünk, akkor egy érdemi szakmai vitát követően akár még támogatást is tudunk találni. Gondolkodunk ezen. Látjuk, hogy a mindennapi gyakorlat ezt igényli, hogy ilyen irányban tegyünk lépést.

Utolsó megjegyzésként: ritka pillanat az, amikor Babák képviselő úrnak szinte minden gondolatával egyetértek - lehet, hogy nagyon késő van, és a téma orientáltsága olyan, hogy így hozza. Egyetlenegy dologban szeretnék egy finom kis distinkciót tenni, nem elhatárolódva az ön által megfogalmazottól, inkább csak kiegészítve azt: a tudás tényleg nem egy kidobott dolog, de a tudás megszerzése pénzbe kerül. Márpedig az a nem hasznosítható, nem hasznosuló tudás a gyermek számára lehet, hogy egy olyan többletet jelent, amely a későbbiek során a boldogulásához hozzásegít, de munkaerő-piaci szempontból csak frusztrációt és csalódást okoz.

(22.00)

Ezért azt javasolnám, hogy elsősorban abba az irányba próbáljunk motivációt teremteni, ahol van valós igény a munkaerőpiacon, abban a tudásban, annak a tudásnak a megszerzésében próbáljunk támogatást adni. Egyébiránt pedig, azt gondolom, hogy ma olyan világban élünk, ahol az élethosszig tartó tanulás az életünk része. Megszámoltuk, 7-8 alkalommal felvetődik az ember életében valamilyen tudás felfrissítése vagy tudás megszerzése, vagy az új tudáshoz való hozzájutás igénye. Tehát korántsem igaz az, és ebben teljesen egyetértünk, ami talán 20 évvel ezelőtt realitás volt, de megkérdőjelezem, hogy a '80-as évek második felében ténylegesen így működött-e még, hogy valaki belépett egy munkahelyre pályakezdőként, és onnan ment el nyugdíjba. Ma már nincs ilyen világ. Szerintem ezt mindannyian értjük.

Ezért arra kell felkészülni, hogy egy változó, egy rugalmasan a világhoz alkalmazkodni tudó helyzetet teremtsünk. Most nem fogom önöknek elmondani, megtehetném, e késői órán hosszasan, hogy a szakképzés intézményrendszeri átalakításában, a képzési jegyzék tartalmi megújításában és egyéb területeken milyen lépéseket teszünk, de méltányos vagyok önökhöz, ahogy önök is megtették ezt a vita során, elsősorban azért, mert ez egy szakmai kérdésekre koncentráló, nagyon korrekt, tisztességes vita volt. Köszönöm önöknek, és várom, hogy majd a részletes vitában ugyanezt a stílust és hangnemet folytatva jobbítsunk ezen a jogszabályon úgy, hogy az elfogadható legyen a parlament patkójában ülő minden képviselőnek.

Tisztelettel köszönöm. (Taps az MSZP soraiban.)