Felszólalás adatai

Annak idején a város alpolgármestere, majd polgármestere voltam, annak a városnak, amelyiknél tulajdonképpen a szakképzés hihetetlen mértékű képességekre volt képes, és olyan potenciális szakmákat adott és biztosított, amely szakmákból adódóan a világ bármely részén azon szakmunkásokat elismerték és máig is elismerik, akik abban az időszakban ezekben a képzésekben részt vettek.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az utóbbi hozzászólásokat leszámítva úgy érzem, hogy megpróbált szakmai síkon maradni a szakképzés jelenlegi problémáinak a feltárása. Nagyon sokan közülünk, akik az idősebb korosztályhoz tartoznak, visszaemlékeznek az 50-es, 60-as - korosodó (Szűcs Erika: Még megsértődünk.), vagy hogyan szokta a professzor úr mondani?: az idősebb fiatalok vagy fiatalabb idősebbek a maguk részéről átélhettek olyan időszakot, amikor valóban szakmunkásképzés folyt, és az első év után minden további nélkül, akik jó tanulmányi eredménnyel rendelkeztek az első év után, azokat a második évtől fogva különböző gazdasági társaságok alkalmazták, és ösztöndíjat fizettek.

Szeretném külön kihangsúlyozni, hogy felmerült itt a 16 éves korra történő leszállítás, és Osztolykán Ágnes, akinek nagyon jó hozzászólása volt, és számtalan kérdést föltett a maga részéről, belement abba a kérdésbe, hogy gyermekfoglalkoztatásnak tekinthető-e. A világban és főleg Európában számos országban, ott, ahol duális képzés folyik, általában aki szakmunkásképzésben vesz részt, minden esetben vagy ipari üzemi, vagy szolgáltatói szektorban, vállalkozói szektorban sajátítja el a szakma csínját-bínját. '96-ban, amikor ebben a városban az inkubátorházat meg az ipari parkot létrehoztuk, akkor volt egy máig is ismert, nagyon jó képességű szakember, aki rengeteg fiatal képzését végezte, az elmúlt időszakban is nevelésszerűen jó szakmunkássá képezte őket. Ő hívta fel a figyelmet arra, hogy nemsokára Magyarországon különböző szakmákban szakmunkáshiány fog kialakulni. Már akkor tudta mindenki egyébként, hogy ha a képzésünket ebben a tendenciában folytatjuk, akár az alapképzést vagy a szakképzést vagy a középiskolai vagy az egyetemi képzést, akkor Magyarország is bele fog futni abba a hibába, hogy szakmunkáshiány fog kialakulni.

Nem keverném itt össze az automata gépsorokon foglalkoztatott embereket, mert ehhez szeretném hozzátársítani, és erre Sós képviselőtársam is egészen biztos emlékezik, hogy a hetvenes években kik lettek benzinkutasok. Ugye, vissza tetszik rá emlékezni? Diplomás emberek. Miért is lettek azok?

Fölmerült annak a kérdése, hogy sokan hagyják el az országot. A rendszerváltozás előtt kontingensek működtek. Ausztriában maximum 7 ezer ember dolgozhatott, Németországban 14 ezer, be volt határolva.

(20.20)

Ma egy német, egy nagyon jó német szakember, ha az élete, sorsa úgy hozza, hogy Franciaországban kecsegtetnek egy nagyon jó állással, és nagyon jó végzettsége van mint szakmunkásnak, akkor átmegy Franciaországba. De az ír elmegy Dániába, a dán elmegy Hollandiába, és amikor visszatér, akkor tulajdonképpen - fogalmazzunk úgy - egyfajta kulturális érték is, szakmai érték is, más népek, más országok szakmai kultúrája is ráragad, és azt otthon még egyszer hasznosabban tudja hasznosítani.

Nagy kérdés, amit Ferenczi Gábor is feszeget a maga részéről, hogy jelenleg Magyarországon hol tart a munkahelyteremtés kérdése, hol tartott az elmúlt 22 év folyamán is, hol tartott a nagyipar leépülése és adott esetben a jelenlegi hazai vállalkozói szektor tőkehiánya, ami 22 év óta tulajdonképpen tartós, és nem tudott megerősödni a magyar gazdasági szegmens. Hiába képezünk akár nagyon jó szakmunkásokat, akár egyetemi, főiskolai végzettséggel rendelkezőket, mert egy dolgot ne felejtsünk el: a magyar szakemberek a világon mindenütt a legjobb szakemberek közé tartoznak, akár egyetemi, főiskolai vagy szakmunkás képzettséggel rendelkező emberekről beszélünk, mert ha megnézzük a tendenciát, azért sem Ausztriában, sem Németországban a magyar szakmunkásokat nem utcaseprésre alkalmazzák - mert nem arra alkalmazzák -, hanem nagyon szívesen dolgoznak velük.

Az, hogy Európában a különböző törvénykezések, kötelezettségek, törvények, adottságok... - itt nagyon sokszor az alkotmánnyal kapcsolatban is fölmerült és bennem is fölmerült az a kérdés, hogy az elmúlt 22 év az egész társadalomra és az európai társadalomra is tulajdonképpen a jogait fogalmazta meg erőteljesebben, de valahol a közösség, a kötelezettség rangját veszítette, és ez tulajdonképpen ma már, amit Dúró Dóra képviselő asszony is feszegetett - és számos képviselőtársam is, Babák Mihály is, Nagy képviselőtársam is -, az alapszintű oktatás jelenlegi állapota az egyik legnagyobb problémája annak, hogy valóban milyen generáció kerül be a szakmunkásképzésbe, és annak a generációnak mekkora az a tudásszintje, ami alapján 50 százalékban vagy adott esetben 33 százalékban kell a közismereti tárgyakat oktatni. Közismereti tárgyakat mindenképpen kell oktatni.

Egy dolgot ne felejtsünk el! Nagyon sok ember úgy fogalmaz, hogy ha egy gyerek nem éri el a tudás szintjét közismereti tárgyakból, azt a gyereket le kell írni. Mindig azt mondom, hogy minden gyerekben megvan a saját, rejtett talentum. A kérdés az, hogy a pedagógus, az oktató melyik szegmensét, melyik tudást hozza ki abból a gyerekből, és hogyan próbálja meg hozzásegíteni, hogy a benne rejlő képesség - fogalmazzunk így - pozitívvá váljon, és azáltal olyan szakmát kaphasson, amit meg is tud szeretni.

Kérdés, hogy vannak-e olyanok, akik meg tudják vele szerettetni. Ez a nagy kérdés. Ez a nagy kérdés, és talán ettől hibádzik és ezért hibádzik az elmúlt 22 év, hogy valahol a közömbösség és adott esetben a közömbösséggel párosuló társadalmi folyamatok, átalakulások indultak meg, amely az irigységre, a haszonszerzésre... - és lehetne sorolni tovább. Ebből aztán morális, erkölcsi válság is keletkezett, tulajdonképpen ebben az országban kialakulhatott. Ezen kell tudni változtatni.

Nem véletlen mondtam azt, hogy Sós Tamás képviselőtársam hozzászólása is jó volt, Dúró Dóráé is, Osztolykán Ágnesé is és a többieké is, mert mindenki megpróbált egy-egy problémakört fölvetni. Csak az a helyzet, hogy az elmúlt 22 év és 20 év nem adta meg erre a megfelelő választ, sőt mi több, tovább süllyedt.

Ferenczi Gábor képviselőtársam a megmondhatója annak, hogy a magyar szakmunkás fiatalok, amikor elmennek nemzetközi versenyre - szakmunkás fiatalokról beszélek -, sorra hozzák a legjobb eredményeket, a legkiválóbb eredményeket, és erre büszkének kellene lennünk. Csak a kérdés az, hogy pont arról a csoportról próbálunk meg beszélni, akik az alapszintű oktatás keretén belül nem kapják meg azt a szintet, színvonalat, ami alapján a szakmunkásképzésben nagyobb tudással tudnának rendelkezni ahhoz, hogy könnyebben vegyék az adott szakma szakmai elméleti, oktatási kérdését, és ebből adódóan nehezebben is tudnak beilleszkedni egy-egy képzési folyamatba. Talán itt jön a pedagógus, az oktató, a szakképzést irányító, vezető szakember képzettsége, hozzáállása és adott eseten a gyermekhez való türelme.

Mert hatalmas türelem kell ahhoz a gyerekhez, aki alapszintű oktatás területén nem kapta vagy nem tudta megkapni - adott esetben a szociális vagy a szülői háttérből adódóan - azt a tudást, ami hiányzik ahhoz, hogy valóban elméleti síkon is fel tudja venni a hasonló osztálytársaival a versenyt, viszont a szakmai képességei, ha azokat megfelelőképpen elő tudjuk hozni, lehet, hogy sokkal jobbak, mint annak a gyereknek, aki több elméleti tudással rendelkezik. Számos ilyen példát lehetne mondani.

Van egy ismerősöm, aki húsipari szakmával rendelkezik, és ma egy városi újság szerkesztője. Nekem a borzalmas az volt, amikor egy képzett tanár egyetemi, főiskolai végzettséggel nem azt nézte, hogy adott esetben milyen csodálatos verset írt abba a helyi újságba, vagy adott esetben kivel milyen profi módon csinált egy riportot, de szeretném még külön elmondani, hogy nagyon jó képességű festő is amellett, hogy hentes szakmája van, és leszólták azért, hogy egy hentes írja - egy hentes írja.

Minden embernek más és más a képessége. Ha azt a képességet szunnyadni hagyjuk és nem hozzuk ki, akkor van a baj. Senki ne képzelje azt, hogy a mai fiatalok sokkal rosszabbak, mint az ezelőtt 30, 50 vagy 100 évvel élő fiatalok. Minden korosztálynak, minden adott korszaknak megvoltak a saját hibái. Itt a nagy kérdés az, hogy ezeket a hibákat hogyan tudjuk megelőzni, ezekben a hibákban hogyan tudunk úgy társat találni a mai kornak megfelelő vállalkozási kategóriában és vállalkozóknál, hogyan tudjuk ösztökélni arra őket, hogy adott esetben az ő szakmai igényeikhez próbáljanak meg egy-egy fiatalt úgy képezni és annak a képzettségéhez hozzájárulni, hogy az általuk kívánt szakmai tudás legjobb ismerőivé váljanak.

Mert Ferenczi Gábor képviselőtársam fölhozta az intézményi tanműhelyeket, de egy tanműhely nem adja meg azt a szférát, azt a munkahelyi légkört egy fiatal számára. Amikor befejezi a tanulmányait, utána persze nem szívesen alkalmazzák, mert annak a fiatal végzett szakmunkásnak nincsenek meg azok a benyomásai, ami egy munkahelyi légkörben tulajdonképpen majd később, abban a pillanatban, amikor munkába lép, kötelezettséggé is fog válni. Hiányzik tehát - fogalmazzunk úgy - az a közvetítő szerep, ami egy munkahely és egy szakma megszeretése között tulajdonképpen ezen a szinten fellelhető lenne. Ezekre kell a választ megtalálni.

Azt mondom, amit képviselőtársaim is elmondtak, hogy sokan adtak be módosító indítványt. Ez a jó. Ezekben a módosító indítványokban és az itt elhangzottakban kell megtalálni azokat a pontokat, amelyek alapján a hazai szakmunkásképzés... - hangsúlyozom: a hazai szakmunkásképzés, beleértve azt is, amit Nagy István képviselőtársam mondott, aki elmegy szakközépiskolába, leérettségizik, ma még jelen pillanatban nem tudjuk azt, hogy mi lesz belőle. Mert egy érettségivel - ma is nagyon jól tudjuk - nehezen lehet elhelyezkedni. Tehát valami szakmát kell társítani hozzá, és ehhez meg kell találni a képzési formákat is.

(20.30)

Tehát én szeretnék még egyszer arra rávilágítani, hogy ne a személyeskedés irányába menjünk el, ne feltételezzük azt, hogy a másik nem jót akar, hanem próbáljuk meg közösen megtalálni azokat a pontokat, és feltárni, hogy az elmúlt 20 vagy 22 év milyen óriási gondot, problémát okozott ebben a társadalomban. Vezessük le, hogy hol milyen szegmensek hiányoznak, akár az alapszintű oktatás területén, és azon próbáljunk úgy változtatni, hogy a jelenlegi problémát azzal tudjuk kiküszöbölni, amire Dúró Dóra képviselő asszony is rákérdezett, hogy ma vannak ezek a problémák. De nekünk, ugye, ismerve ezeket a problémákat, egészen biztos, hogy ezeket a ma jelentkező problémákat egyből nem tudjuk megoldani, a jövő számára kell nekünk olyan megoldásokat találni, amely ezeket a problémákat megszünteti. És erre valóban olyan áthidaló megoldást kell találni, hogy ha 16 évesen kikerül egy gyerek (Az elnök csenget.), akkor tegyük lehetővé neki azt, hogy segédmunka vagy foglalkoztatás mellett valamilyen képzési formában részt tudjon venni, és hellyel-közzel tudjon magának szakmát szerezni.

Elnézést, elnök úr. (Szórványos taps a kormánypárti padsorokban.)