Felszólalás adatai
207. ülésnap, 29. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Kövér László (Fidesz) |
Felszólalás oka | Országgyűlés időkeretben történő tárgyaláshoz hozzájárult |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás ideje | 4:14 |
Felszólalások: << 29 >> Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
ELNÖK: Tisztelt Ház! Most a határozathozatal következik. Kérdezem tehát a tisztelt Országgyűlést, egyetért-e azzal, hogy az előterjesztést a jegyző által ismertetett és a Fidesz, a KDNP, a Jobbik és az LMP kérése alapján módosított időkeretben tárgyalja. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Az időkeretre vonatkozó javaslatot a Ház 124 igen szavazattal, 19 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Most a napirend módosítására tett indítványokról határozunk. A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a keddi ülésnapon az erdőről, az erdő védelméről és az erdőgazdálkodásról szóló 2009. évi XXXVII. törvény és egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló T/14461. számú törvényjavaslat általános vitájára ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a javaslatot elfogadta.
A Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a keddi ülésnapon az állami tulajdonban lévő ingatlan ingyenes tulajdonba adásáról és a nemzeti vagyonról szóló 2011. évi CXCVI. törvény módosításáról szóló T/14464. számú törvényjavaslat általános vitájára ne kerüljön sor. Aki ezzel egyetért, kérem, szintén kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt a javaslatot is elfogadta.
(14.00)
A továbbiakban a Fidesz képviselőcsoportja azt javasolta, hogy a mai ülésnapon az épített környezet alakításáról és védelméről szóló 1997. évi LXXVIII. törvénynek az egyszerű bejelentés 300 négyzetméternél nagyobb lakóingatlan nem kereskedelmi célú építésére történő kiterjesztésével összefüggő módosításáról szóló T/13849. számú törvényjavaslat bizottsági jelentései és az összegző módosító javaslat vitájára a jövedéki adóról szóló 2016. évi LXVIII. törvény módosításáról szóló T/14245. számú törvényjavaslat bizottsági jelentései és az összegző módosító javaslat vitáját követően kerüljön sor. Aki ezt bírta követni és egyetért vele (Derültség a kormánypárti sorokból.), kérem, kézfelemeléssel jelezze! (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége ezt is elfogadta.
Most az elnöki jogkörben előterjesztett napirendi javaslatról döntünk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy elfogadja-e a napirendi ajánlást az előbbiekben elfogadott módosításokkal. Kérem, szintén kézfelemeléssel szavazzanak! (Szavazás.) Köszönöm.
Megállapítom, hogy a Ház látható többsége a napirendet elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Házbizottsági egyetértés hiányában most előterjesztés bizottsági megtárgyalásáról és döntéshozataláról határozunk. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, hogy felkéri-e a kijelölt Gazdasági bizottságot az állam nevében tulajdonosi jogokat gyakorló szervezetek 2015. évi működéséről, az állami vagyon állományának alakulásáról, az állami vagyonnal való gazdálkodás folyamatairól szóló B/14314. számú előterjesztés határozathozatalára. Kérem, most szavazzanak! (Szavazás.)
Megállapítom, hogy a Ház a javaslatot 112 igen szavazattal, 35 nem ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.
Tisztelt Országgyűlés! Személyi javaslatról való döntésre a mai napon nem kerül sor.
Most, 14 óra 2 perckor áttérünk az interpellációk és azonnali kérdések tárgyalására.
Tisztelt Országgyűlés! Korózs Lajos, az MSZP képviselője, interpellációt nyújtott be az emberi erőforrások miniszteréhez: „Miért nem fizetik meg rendesen a védőnőket? Mit tesznek a súlyosbodó bérfeszültség feloldása érdekében?” címmel. Parancsoljon, képviselő úr!
Felszólalások: << 29 >> Ülésnap adatai