Felszólalás adatai
212. ülésnap (2017.04.10.), 233. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Hollik István (KDNP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:08 |
Felszólalások: Előző 233 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
HOLLIK ISTVÁN (KDNP): Köszönöm, elnök úr. Néhány kérdésem lenne a jobbikos képviselőtársaimhoz, hiszen azt látom, hogy az a javaslat, amit ők elénk benyújtottak, számos logikai bukfencet tartalmaz, hogy ne mondjam, politikailag nonszensz. Mondtak két állítást, amivel egyébként én magam sem vitatkozom. Az egyik állításuk úgy szólt, hogy Nyugat-Európának, tehát a magországoknak az az érdeke, hogy Közép-Kelet-Európában alacsonyak legyenek a bérek.
Ezzel nem vitatkozom, egyetértek önökkel, még akkor is, ha egyébként, hála istennek, 2010 óta Magyarországon ezt az érdeküket nem tudták érvényesíteni, de ebben egyetértek önökkel; ahogy abban is egyetértek önökkel, amikor azt mondták, hogy Günther Oettinger nyilatkozata is azt bizonyítja, hogy a nyugat-európai országok arra használják az Európai Uniót, hogy saját gazdasági érdekeiket érvényesítsék. Egyetértek ebben is önökkel.
Éppen ezért kérdezem önöket, hogy hogyan gondolják azt, hogy most odamegyünk az Európai Unióhoz, Vona Gábor odamegy csillogó szemmel és azt mondja, hogy legyetek már szívesek, nyugat-európai országok megoldani a mi problémánkat is. Hogyan? És a nyugat-európai országok majd erre azt fogják mondani, hogy persze, nekünk semmi gondunk nincsen, éppen mindegyik fővárosban terrorcselekmények vannak, de nem baj, adunk nektek a mienkből is. Hát hogyan gondolják ezt?! Másként kérdezem: hogyan várhatjuk el, igazságos‑e önök szerint az, hogy a nyugat-európai országok oldják meg a mi problémánkat? Úgy gondolom, hogy ez nem igazságos.
Éppen ezért szeretném azt mondani önöknek, hogy bízzanak magukban, bízzanak Magyarországban. Azt láthatjuk, hogy a magyar emberek eredményeként egy jó kormányzati politikával társulva fontos eredményeket értek el az elmúlt hét évben. Az államtitkár úr által mondott számok is egyértelműen azt mutatták, hogy tudtunk faragni a hátrányunkból. Nem azt mondjuk, hogy nincsen már, de tudtunk faragni. Azt gondolom, a saját dolgaink intézése a saját kezünkben van a legjobb helyen, nem az európai uniós nyugati országok kezében van. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokból.)
Felszólalások: Előző 233 Következő Ülésnap adatai