Felszólalás adatai

(14.00)

PÁLFFY ISTVÁN (KDNP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Miközben folyik a takarítás, a kárfelmérés, most, hogy levonult az eddigi legveszélyesebb és leghatalmasabb árhullám a Dunán, most, hogy fél szemmel ismét a naptárra tudunk nézni, azt látjuk a normális kerékvágásba visszatérő hétköznapokban, hogy emléknapok sorjáznak a kalendáriumban előttünk.

Itt van az '56-os mártírok emléknapja, a magyar függetlenség napja és a szabadság napja. Mindhárom a magyar önrendelkezés és szuverenitás egy-egy fontos, jelképes eseménye.

Tegnap volt ugye Nagy Imre és mártírtársai kivégzésének 55. évfordulója, az '56-os forradalom és szabadságharc hőseinek, vértanúinak újratemetése 24 évvel ezelőtt történt meg, milliók látták, emlékeztek a Hősök terén. És ezen a héten van nemzeti emléknapunk, június 19-e is, a magyar függetlenség napja. Ez a nap szintén történelmi fordulópontot jelentett 22 évvel ezelőtt, 1991. június 30-án fejeződött be hivatalosan a szovjet csapatok kivonása Magyarországról. Ez a dátum a szabadság napja, de a szovjet alakulatok távozása csaknem két héttel korábban megtörtént. Sokan emlékszünk, az utolsó szovjet katona, Silov altábornagy integetett a záhonyi határátkelőnél: "daszvidanyja!", országszerte megszólaltak a harangok, és ezzel véget ért Magyarország több mint negyvenhét éves folyamatos katonai megszállása. 1944. március 19-e óta, negyvenhét éven át állomásoztak idegen katonák Magyarország területén.

És bár az alaptörvény Nemzeti hitvallása úgy fogalmaz, hogy hazánk akkor elveszített önrendelkezésének a visszaállítását '90. május 2-ától, tehát az első szabadon választott népképviselet megalakulásától számítjuk, és az új demokrácia kezdőnapja is ez, az alkotmányos rend kezdete is ez, a történelmi távlatból ma is az érzékelhető, hogy bizony az elnyomás és a visszarendeződés veszélye mindaddig ott volt, amíg a szovjet katonák itt voltak Magyarországon, amíg meg nem történt, ahogy akkor mondtuk, hogy "ruszkik, haza!".

Azonban az ország cselekvését csak nem húsz éven keresztül akadályozta elsőként is a gazdasági-pénzügyi adósság, az öröklött adósság, majd pedig az európai intézményeknek és a nemzetközi szervezeteknek való túlzott megfelelés, a szolgalelkűség. És hiába tartotta féken az államadósságot '98-2001 között a polgári kormány, a szocialisták aztán hitelekbe verték az embereket, és túlzott engedményeket tettek az európai csatlakozás során, az önrendelkezés rovására.

Szintén az alaptörvény szerint, tisztelt képviselőtársaim, Magyarország ugyan az Unióban nemzetközi szerződés alapján eredő egyes hatásköreit a többi állammal közösen az Unió intézményei útján gyakorolja, de van egy kitétel, hogy az alapító szerződésekből fakadó jogok gyakorlásához, és a kötelezettségek teljesítéséhez szükséges mértékig, csak addig a mértékig, addig, és nem tovább. Nem tovább az IMF-ig, nem tovább az európai diktátumokig. De a bankadóig igen, a multiadókig igen, a rezsicsökkentésekig igen. Nem tovább az értékek relativizálásáig, és nem tovább a fiskális unióig, viszont a keresztény értékek, a család védelméig igen. A mi szabadságunk tehát elismeri a keresztény értékek fontosságát, társadalmunk alapja továbbra is a család, szemben az európai fősodorral.

Tisztelt Képviselőtársaim! Az az akarat, amelyet kinyilvánítottunk az elmúlt három évben, ezekben a napokban további eredményt hozhat, ha megszüntetik a Magyarország ellen folyó túlzottdeficit-eljárást. És ha igen, akkor lassan ideje elgondolkodnunk azon, hogy mit kezdünk azzal a nemzeti mozgástérrel, amit a magyar kormány és a magyar emberek együtt teremtettek meg az utóbbi három esztendőben. (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a KDNP soraiban.)

ELNÖK: A kormány nevében válaszadásra Rétvári Bencének adom meg a szót. Parancsoljon, államtitkár úr!

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Ahogy visszaemlékezett az évfordulókra képviselő úr, valóban, az utolsó szovjet katona távozásával Magyarország végérvényesen az euroatlanti család tagja lett ismételten; tagjai lettünk hamarosan a NATO-nak, majd pedig az Európai Uniónak is, elfoglaltuk azt a helyünket, amelyet Magyarország ezeregyszáz éves történelme itt, Közép-Európában egyértelművé tesz; elfoglaltuk a helyünket azok között az államok között, amelyektől nemcsak sok mindent kaptunk, de sokat adtunk is nekik, védtük őket kelet felől, és az európai kultúrát gazdagítottuk minden évszázadban.

Ugyanakkor el kell mondjuk, hogy az a fajta térdre kényszerülése az akkori szovjet rendszernek nem egyfajta belátása volt annak, hogy elnyomásra, diktatúrára és önkényre nem lehet rendszert építeni, hanem térdre kényszerítették az akkori Szovjetuniót. Része volt ebben Ronald Reagan politikájának amerikai elnökként, része volt II. János Pálnak mint közép-európai, lengyel pápának, és része volt Margaret Thatchernek is, aki az amerikaiak szövetségeseként nem kötött kompromisszumot az akkori szovjet kommunista rezsimmel. Az ő hármójuk összefogása nélkül talán nem vagy csak jóval később valósulhatott volna meg a rendszerváltás, talán csak jóval később vonultak volna ki Magyarországról is a szovjet csapatok.

Ugyanakkor azt sokan nem sejtették még, pláne az első kormányból, hogy azért erre azok az elvtársak, akik akkor láthatólag visszavonulót fújtak, már évekkel korábban készültek. Ha visszaolvassuk az MSZMP-KB jegyzőkönyveit, jól láthatjuk, hogy Horn Gyula és társai már réges-régen tudták, hogy mi következik itt Magyarországon az úgynevezett rendszerváltás során, és készültek arra, hogy miként kell majd többpárti körülmények között is a hatalmat fenntartani.

Félresiklott valamelyest tehát a rendszerváltás olyan szempontból, hogy az egykori hatalom túlélői azután, miután '94-ben a magyar választók csalódottak voltak a jogállamiságban, hiszen nem hozta meg azt a jólétet, amit az európaiság, az Európai Unió számukra jelentett, visszahívták a hatalomba azokat, akik az elnyomó párt utódpártjaként kerültek be a magyar parlamentbe.

Ugyanakkor, bár békés volt a rendszerváltás, de ez nem jelenti azt, hogy bármiféle rémtettet, amelyet a szovjet csapatok vagy a szovjet csapatok szuronyain hatalomra emelkedett Rákosi- és Kádár-rendszernek az emberei itt végrehajtottak, azokat valaha is elfelejthetnénk. Ugyanakkor húsz év kellett a rendszerváltás ideje után ahhoz, hogy ki-ki ráébredjen itt Magyarországon is, hogy Magyarország érdekeiért, az erős Magyarországért csak egy magyar kormány képes kiállni. Nincs más az Európai Unión belül sem, aki a magyarok érdekéért kiállna, csak mi magunk. Éppen ezért fontos az erős Magyarország építése, ahogy ön is fogalmazott, egy szuverén Magyarország, önálló, önrendelkezési joggal rendelkező kormányával.

Sokszor tapasztaljuk az Európai Unió részéről, hogy mintha a nemzetállamok ellen politizálna, miközben saját elvévé emelte a szubszidiaritást, azt az elvet, miszerint a döntéseket a lehető legközelebb kell meghozni az emberekhez, a lehető legalacsonyabb szinten, ahol ez megoldható, és csak kisegítő jelleggel, legyenek bármiféle központosított brüsszeli, az európai bürokráciából érkező döntéshozatali mechanizmusok.

Azt is láthatjuk, hogy teljesen félresiklik bizonyos európai politikusok gondolkodásában az európaiság eszméje, hiszen most, egy évvel az európai uniós választások előtt, amikor már elkezdték kampányukat, akár bizottsági tagok is, akik az újraválasztásukért küzdenek, azt híresztelik, hogy ők erős emberek, pitbullok az Európai Unióban, hiszen a nemzetállamok hatásköreit, a nemzetállamok kezdeményezéseit le tudják tolni, és ahelyett erőből brüsszeli központi politikát tudnak megvalósítani.

Teljes mértékben félreértelmezi szerintem az a politikus, aki így fogalmaz, hogy Brüsszelből az egyes államok fővárosai ellen kell hogy küzdjenek, hiszen közösen egy népképviseleti szervnek a különböző legitimációval rendelkező tagjai. A nemzetállamok nagyobb legitimációval rendelkező kormányokkal bírnak, hiszen ha megnézzük, hogy a választásokon hol nagyobb a részvétel, egyértelmű, hogy a nemzeti parlamenteknél nagyobb a részvétel, tehát erősebb a legitimációja a nemzetállamoknak, ugyanakkor Brüsszelben sokan úgy gondolják, hogy nem az Európai Unió méretén túlnőtt multinacionális cégek, gazdasági csoportok, tőkebefektető társaságok közjót lenyomó politikája ellen kellene hogy küzdjenek, hanem ők inkább a tagállamokat akarják meggyengíteni.

Az Európai Unió értelme pont az lenne, hogy azok ellen az erők ellen, amelyek a közjót veszélyeztetik, de a nemzetállamok már nem tudnak fellépni, hiszen túl kevesek, egy-egy cégnek nagyobb a gazdasági ereje most, mint sok európai uniós államnak, ekkor közösen szövetkezve lépjenek fel. Azt is láthatjuk, hogy olyan értékek ellen foglal állást sokszor az Európai Unió egy-egy szerve, mint például a család, amely nem is a kereszténységgel egyidős, hanem a kereszténység előtt is már rég itt volt az európai kultúrában, és minden más országban is, a természetes ész és a természetes logika ellen.

(14.10)

Húsz évvel ezelőtt tehát, képviselő úr, elég volt egy tábornok integetése, hogy Magyarország valamitől megszabaduljon, valami ellen való szabadságát kivívta, de hogy valamiért, a közjó cselekedetéért és a szuverenitásért még sokat-sokat kell élnünk ezzel a szabadsággal. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Felszólalások:   23-26   27-30   31-32      Ülésnap adatai