Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

Z. KÁRPÁT DÁNIEL, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az imént hallottak kapcsán az év legfontosabb előterjesztése mentén feltehetnénk a kérdést, hogy ez már a polgári Magyarország-e, vagy lesz ez még rosszabb is. A helyzet az, hogy katasztrofális folyamatoknak lehetünk szemtanúi, hiszen egy kiszáradt gazdaság és a függőség költségvetéséről olyan dicshimnuszokat hallhattunk az imént, ami egész egyszerűen ebben a Házban is szokatlan.

De kezdjük a technikai körülményekkel! Még a tavalyi időpontnál is korábban nyújtotta be ezt a tervezetet a kormányzat: május 13-hoz képest április 26-án, és tulajdonképpen egy másfél évszázados hagyománnyal szakított, szakít, talán annak érdekében, hogy kedvezzen azoknak a nemzetközi hitelminősítő társaságoknak, akik valamiért még mindig elmulasztják felminősíteni Magyarországot.

Hozzáteszem: én nem vagyok ellendrukker, én állítom, hogy Magyarországnak már járna az a felminősítés, de nem biztos, hogy azért kell járnia, mert Magyarország Kormánya, még egyszer mondom, másfél évszázados hagyományokat a sarokba vágva, mindenféle technikai és formai követelményt negligálva és mellőzve egész egyszerűen olyan önfeladó módon próbál ezen társaságok kedvében járni, ami talán Európában is példátlan.

Főleg azért, mert a kormány még nem számolt el a 2015. évi költségvetés végrehajtása kapcsán, hiszen az arról szóló zárszámadást nemhogy be nem nyújtotta, be sem nyújthatta még, és nyilván az Állami Számvevőszék ebből következően nem ellenőrizte, nem auditálta az érintett időszakot. Az Országgyűlés tehát még nem adhatta meg a felmentést a kormányzat számára azt illetően, hogy egyáltalán új költségvetési tervezetet készíthessen. Tehát amikor a formai szabályok áthágásáról beszélünk, akkor azt az elképesztő helyzetet kell elemeznünk, hogy zárszámadás nélkül nyújtanak be költségvetést. Még egyszer mondom: példátlan dolgokról beszélünk.

Nem véletlen, hogy más országokban a benyújtástól az elfogadásig egy ilyen költségvetési tervezet esetén adott esetben négy hónapra is szükség lehet, hogy a szokásos három lépcsőben a megfelelő részletességgel és felelősségvállalással lehessen tárgyalni azt, ami előttünk van, főleg azért, mert amikor önök ezt a papirost tervezték, és április végén, amikor a benyújtásra sor került, még nem voltak megbecsülhetők elfogadható pontossággal a pénzügyi évet megelőző költségvetés teljesítésének adatai. Tehát önök olyan számokból dolgoznak, amelyek vagy has­ra­ütésszerűek, vagy teljességgel megalapozatlanok. A legjobb esetben csak remélhetjük azt, hogy ezek lesz­nek a tényszámok közelében járó valamik. Olyan szak­mai blődliket is beleraktak ebbe az előterjesztésbe, példának okáért az állami vagyonnal kapcsolatos bevételek egyik alcímében, a második alcímében szerepel itt bizony sok milliárd forint osztalékbevétel, de semmiféle magyarázatot nem fűznek ahhoz, egyetlen utalást sem tesznek arra nézve, hogy milyen pénzügyi tranzakciók állnak e jogcím mögött. Tehát önök benyújtottak valamit, amit elfelejtettek, nem is tudtak a maga részleteiben megmagyarázni, megint biankó csekket kérnek. Úristen, hányszor mondtuk el ezt az utóbbi hat év során! Tehát azt látjuk, hogy önök ugyanabban a cipőben vannak, mint az utóbbi időszakokban.

El kell hogy mondjam: a 2015. évi tényadatok és a 2016. évi várható adatok sem ismertek. Azt az n-2 szabályt, amit lehet, hogy unnak és lehet, hogy a vitát követők is unják, de még sokszor fel fogunk hozni, megint csak negligálják, hiszen a nemzetközi gyakorlatban egy költségvetés bizony három oszlopban is letehető lenne: az n-2 szabály szerint a korábbi tényadatokkal lehetne összevetni azt, amit önök most terveznek, és ennek függvényében lehetne egy teljes körű értékelést letenni az asztalra. De úgy látjuk, hogy önök erre megint csak nem voltak nyitottak.

És hát akkor következzenek a rázósabb témák ‑ nem mintha olyan sok finom témát tudtunk volna elővenni. De hogyha, mondjuk, a Magyar Nemzeti Bank nyereségét vizsgáljuk, akkor ha a devizaállományok átértékeléséből az MNB éves profitjait megvizsgáljuk, 2013-ban 200 milliárd, 2014-ben 511 milliárd forint nyereséget realizált. Azt is látjuk, hogy a költségek között 2013-ban a jegybank még csak 3,3 milliárd forintot számolt el egyéb ráfordítások címén, 2014-ben viszont már 252 milliárdot. Tehát 3,3 milliárdról 252 milliárdra ugrott fel az egyéb ráfordítása, amelyek döntően a Pallasz Athéné közgondolkodási program keretében létrehozott alapítványok javára pénzbeni vagyonátadás következtében merültek fel.

Tehát a függöny mögött tervezett játszadozásaikról van szó, megpróbálták titkosítani azt, hogy az MNB alapítványai mit és hogyan tapsolhatnak el, hogyan lesz a devizahitelesek pénzéből műkincs, festmény vagy hogyan bővítik az ingatlan-portfóliót. A helyzet az, hogy ez nem sikerült. Vissza szoktak önök kérdezni, hogy: és sikerült? Örömmel jelentjük, hogy nem.

(10.50)

De a helyzet az, hogy minden más területen tetten érhető ugyanez az igen nagy mellénnyel előadott gondolkodásmód, és azt kell hogy mondjuk, az MNB mérleg szerinti eredménye 2013-ban több mint 26 milliárd forint volt, 2014-ben 27 milliárd forint fölötti nyereséget tudott produkálni. Osztalékfizetésre, tartalékfeltöltésre egyik évben sem került sor. Most legalább a 2015. évi eredmény után van egy osztalékbefizetési ígéretünk.

De azt látjuk, hogy az a hatalmas pénztömeg, ami a Nemzeti Banknál realizálódott, főleg a gyenge forintból kifolyólag és ugye a devizahitelek úgynevezett rendezéséből következő átváltásból, tehát itt a devizahitelesek pénzéről van részben szó, ez igenis visszacsatornázható lenne az érintettek számára. Mondjuk, legalább a hitelkárosultak pénzéből egy olyan kártérítési alapba kellett volna csatornázni ezt a pénzt, ahonnan a legnehezebb helyzetben lévők megsegíthetők. Tehát ennek függvényében, amikor egy kereszténydemokrata vezérszónok előadja, hogy megmentették a devizahiteleseket ‑ főleg az önkormányzatokról beszél, de nyilván a magánszemélyekre is gondoltak, hiszen többször előadták ezt ‑, egész egyszerűen nettó hazugsággal van dolgunk.

A nettó hazugságot pár szám tudja a legjobban megvilágítani. Azokról beszélünk, akik 160-165 forinton vették fel ezt az úgynevezett hitelt. A szerencsésebbek, a jó barátok ugye, kaptak egy 180 forintos végtörlesztési lehetőséget, 180 forintos árfolyamon. Az egyszerű magyar ember pedig megkapta a majdnem piaci: 256 forintos átváltási lehetőséget. Arcátlan, ordító kettős mércéről van szó. Ezzel legalizáltak százmilliárdokat a bankok oldalára az emberektől elvett pénz tekintetében, tehát a devizahitelesek megmentéséről beszélni egyszerűen katasztrofális hiba és katasztrofális bűn. Pont azért, mert azért nevezhetjük a kiszáradt gazdaság költségvetésének ezt, mert hiányzik a nemzetgazdaságból a hitelkárosultak kereslete, a vásárlásaik, a sarki fűszerestől kezdve a magyar kisvállalkozókig, és nagyon sok család esetében termelő, dolgozó, adót fizető emberekből önök az úgynevezett rendezésükkel segélyezetteket, szociális ellátottakat csináltak ‑ a „csináltak”-ra itt óriási idézőjelet kell érteni. Ez a folyamat még most is visszafordítható lenne, de nettó hazugságokkal ez nem megy. Tehát amikor azt mondják, hogy önök megmentették ezeket az embereket, egyszerűen nem mondanak igazat.

Még két további szám, hogy ezt igazoljuk. Az úgynevezett rendezésük után megint csak 150 ezer fölé kúszik a 90 napja nem vagy nem teljeskörűen teljesítő adósok száma, tehát ketyeg egy újabb katasztrófa bombája, és most jön az az időszak, amikor az árfolyamgátas gyűjtőszámlákon gyűlő összegek majd rá fognak csapódni az érintettekre, újabb bedőlések tömegét indítva el.

Ezzel párhuzamosan önök a kilakoltatási moratóriumot sem hosszabbították meg, és ebből a költségvetési tervezetből sem világlik ki, hogy hogyan akarnak a hitelkárosultaknak érdemben segíteni, hiszen a magáncsőd konstrukcióját nem tették emberbaráttá és tervezhetővé. A Nemzeti Eszközkezelőnél, amit azért segítségnek is nehéz nevezni, egy elég embertelen kvótával dolgoznak, még háromezer ember számára nyitják ki azt a kaput a 150 ezernél is több közül. És az a szánalmas helyzet állt elő, hogy már végrehajtók és bankárok könyörögnek önöknek, hogy a Nemzeti Eszközkezelőt tőkésítsék tovább, önök pedig ezt nem teszik meg, hagyják, hogy a háromezer szabad helyen kelljen hogy marakodjanak tízezrek. És hát milyen az a segítség? Elveszik az emberek saját ingatlantulajdonát, visszabérelhetik ezek az emberek a saját korábbi ingatlanjukat.

De mi következik egy nagyon szerencsétlen konstelláció esetében? Tehát ha már nem lesz Fidesz-KDNP kormány, és mondjuk, nem egy Jobbik-kormány követi azonnal, vagy egyszer egy Jobbik-kormány sem lesz, tehát játsszunk el legalább ezzel az elvi lehetőséggel: akkor bizony egy igen furcsa színű, mondjuk, balliberálisnak nem nevezhető ‑ de biztos, hogy annak fogja magát nevezni ‑, egy ilyen kormányzat pillanatok alatt dobra fogja verni az emberek házát, és el fogja azt érni, hogy azok, akik korábban visszabérelhették a saját ingatlantulajdonukat, most mehetnek az árok szélére. És ahogy a múltkoriakban mondtuk, az árok szélén bizony nemhogy ott hagyják őket, de napalmmal lövik őket folyamatosan, hiszen ezeket az embereket nem hagyják Magyarországon nyugodtan élni, megmaradni.

Ezt bizonyítja az önök magáncsőd konstrukciója is, ahol még 5 év után sem biztosítanak egy walk-away típusú elsétálási jogot, ahol az érintett károsult legalább a tartozásaitól mentesen kezdhetne egy új életet, kaphatna új életlehetőségeket. Hiszen az 5 éves nagyon szigorú periódust követően a bank, a hitelező pénzintézet még így is sokkal jobban jár, minthogyha bedőlt volna az a hitel, vagy adott esetben nagyon nyomott áron, a piacon próbálták volna dobra verni az ingatlant, de önök nem gondolkodnak el ezen.

És el kell, hogy mondjuk ‑ én egyébként biztos vagyok abban, hogy Jobbik-kormány fog következni ezután ‑, helyre lehet tenni ezeket a dolgokat, csak az a kérdés, hogy a hitelkárosultak ráérnek-e adott esetben még két évig. (Hoppál Péter közbeszól.) Lehet kommentálni, de majd az érdemi hozzászólásokra is lesz lehetősége. El kell hogy mondjuk, érdemi hozzászólásokért kiált az, amiről itt beszélünk, hiszen önök az adócsökkentés és az otthonteremtés költségvetésének nevezik ezt, ami előttünk van, és érdemes pár szót fordítani arra, hogy miért teszik mindezt, illetve megtehetik-e mindezt.

Az iméntiekben kereszténydemokrata vezérszónok úr a 27 százalékos áfateherről azt közölte, hogy ez viszonylag magas ‑ az ő értelmezése szerint. Nos, az a nagy helyzet, hogy Európában nem találni magasabbat, de igazából a világon, ha megvizsgáljuk a tisztességesen működő nemzetgazdaságokat, akkor ott sem. Ez a 27 százalékos áfa már a hardcore szintje, tehát ez egy világrekorder áfa, mondjuk ki nyugodtan, de Európában a legmagasabb. És az az engedmény, amit önök egyébként helyesen tesznek, én ezt támogatni fogom, azt a minimális kozmetikai jellegű áfacsökkentést, ez egy átlagos család fogyasztói kosarának a 6-7 százalékát érinti, ezt önök is nagyon jól tudják. És ez a 6-7 százalék a fogyasztói kosáron belül, ilyen mértékű engedmény mellett, körülbelül egy fél vagy háromnegyed százalékos összesített áfacsökkentéssel ér fel, maximum. A helyzet az, hogy itt szakadéknyi lélekbátorságbeli különbség mutatkozik önök és a Jobbik között. A Jobbik teljes körű csomagja ugyanis az alapvető élelmiszerek, fogyasztási cikkek szinte teljes körére, és ami nagyon fontos, a gyermeknevelési cikkek áfatartalmának teljes körére vonatkozóan egységes, maximum 5 százalékos kulcsot határoz meg. Legalább az első lépés legyen egy 5 százalékra történő csökkentés, aztán indulhatna a boksz az Unióval, hogy milyen területeken tudunk további engedményeket eszközölni.

Mi azt látjuk, amikor azt mondják, hogy akár még 35-40 ezer forint engedményt is tudnak éves szinten egy család számára biztosítani ezzel a minimális kozmetikai jellegű áfaengedménnyel, akkor látszik az, hogy amit önök éves szinten tudnak produkálni, azt a Jobbik tervezete nagyjából két hónap alatt tudná a családok asztalára letenni, ez lenne az érdemi könnyítés. A költségvetésben pedig meglenne a háttere, hiszen több száz milliárd forintot találtunk ebben a tervezetben, amely vagy homályos, vagy titokzatos, vagy teljesen értelmetlen célokra kerülne eltapsolásra, ha megszavaznánk ezt a tervezetet.

És azt is látnunk kell, hogy az önök viszonylag magas áfája, tehát ez a világrekorder 27 százalékos, kinyírja azt a bérnövekedést is, ami önök szerint beindult. A valóság viszont egy nagyon egyszerű vizsgálattal kell hogy induljon, és ide már a kivándorlás kérdésköre is erősen kapcsolódik. Egy átlagos magyar fiatal az iskoláit elvégezvén munkába állva, nyilvánvaló módon megvizsgálja annak lehetőségeit, hogy a KSH szerinti ismert átlagfizetéséből mennyi idő alatt tud, mondjuk, egy önálló otthonhoz jutni; családalapítás esetén a két fiatal mennyi idő alatt tud önálló otthonhoz jutni. És arra jutnak, hogy jellemzően a CSOK ilyen metódusát és a 10+10-et, meg a relatíve gazdagoknak, szerencsésebbeknek kitalált formulákat nem tudják igénybe venni, és ha a családi segítség nem áll rendelkezésre, akkor bizony 10-15 éven belül nem képesek önálló otthonhoz jutni. Nagyon sokakat ez sarkall a kivándorlásra, ez sarkall a külföldi munkavállalásra, miközben azt látjuk, hogy önök a CSOK-kal, a 10+10-zel, amit nem akarunk mi eltörölni, támogatható formulákról van szó, de mégiscsak a társadalom, nagyjából az igénylők 10 százalékának kedveznek.

Ha megvizsgáljuk azok összetételét, akik a pénzintézeteknél érdeklődnek ezen konstrukciók iránt, akkor azt látjuk, hogy a legtöbben, 90 százalék fölötti tömeg, egyértelműen a használt lakás vásárlása iránt érdeklődik, bővíteni szeretne, adott esetben új albetét létrehozása nélkül; harmadsorban pedig energetikai korszerűsítésben gondolkodik. Ezért mondtuk azt, hogy legalább a kedvezményes hitelt nyissák már meg ezen három életszerű problémakör előtt, hiszen a magyar emberek többsége ezzel szembesül, és nem új építésű lakóparki lakást vásárol, hiszen ez, valljuk be őszintén, a szerencsésebbek kiváltsága a mai gazdasági körülmények között. A költségvetésben erre is lenne tartalék.

De ha már arról beszéltek, hogy saját erőforrásból saját beruházásokat akarnak tető alá hozni, akkor javasolnék, javasolnánk egyet. Egy olyan állami hátterű bérlakásépítési programra lenne szükség, amely úgy nyit a magyar fiatalok felé, hogy nemcsak önálló tulajdont tesz elérhetővé, és nem csak a gazdagabbak számára, hanem bizony olyan bérleti lehetőséget, ahol magyar kivitelezők, magyar beszállítók hoznának létre, építenének bérlakásokat Magyarországon, de nyomott áron, állami háttérrel tudnának beköltözni fiatalok, középkorúak, idősebbek. Egyszerűen érthetetlen és megindokolhatatlan az az őrület, amivel önök mindig jönnek, hogy hát a kormány elkötelezett a saját ingatlantulajdon, az új építésű lakások mellett. Oké, de még egyszer mondom, ez a társadalom nagyjából 10 százalékát érinti ‑ mi lesz a maradék 90 százalékkal?

Tehát nem kellene kormányzati, PR-kommu­ni­ká­ciós fogást csinálni az otthonteremtésből. Az önök propagandaminisztériuma ezen tervezet szerint úgyis több mint tízszeresét kapja most arra, hogy óriásplakátokkal szórja tele az országot, és a kormány vélt vagy valós eredményeit kommunikálja; ugye, 15 milliárd fölé nőtt az az összeg, ami csak a kormányzat teljesítményének a reklámozására lesz fordítható a következő időszakban.

(11.00)

Éppen ezért mondjuk azt, hogy állami hátterű bérlakásépítési programra lenne szükség. El vagyok képedve azon, hogy ez a kormányzat nem érzékeli például a budapesti albérletpiacon kialakult helyzetet. Teljesen egyértelmű, hogy a sharing economyhoz tartozó különböző internetes, világhálós megosztó megoldások kivettek a budapesti albérletpiacról több ezer ingatlant. Egy elképesztő kínálati szűkösség lépett fel. Ez felhajtotta az árakat, ahogy megtörtént ez egyébként a tengerentúl, más nagyvárosokban is, tehát a modell ismert volt önök előtt, mégsem avatkoztak be, mégsem tettek semmit. Nem feltétlenül a sharing economy betiltása lenne a cél, hanem olyan jogi szabályozás és klíma kialakítása, ahol az adóelkerülés lehetőségét a minimálisra csökkentenénk, ugyanakkor az ilyen kínálati szűkösségekből eredő árfelverő hatást, amely egyébként budapesti fiatalok életét tönkrevágja, ki lehetne küszöbölni. Önök pedig úgy tesznek, mintha nem is érzékelnék ezt a problémát, nem érzékelnék azt, hogy Budapesten egy 60 négyzetméter fölötti albérlet ára adott esetben 100 ezer forint fölé is kúszhat plusz rezsi. Hogy akarják ezt a magyar átlagfizetésekből kitermeltetni? Lehetetlen. Önök ugyanakkor nem vesznek figyelembe valódi, létező problémákat. Ez a költségvetési tervezet pedig nem nyújt választ ezekre.

Össze kell hogy foglaljuk azt is, hogy hogyan állnak önök a szabadságharc más frontjain, például az államadósság elleni harc tekintetében. El vagyok képedve, hogy mikrofonba merik hazudni azt, hogy ebben a harcban legalább csatagyőzelmeik vannak. A helyzet sokkal rosszabb, mint ahogy önök előadták. Az adósságkezelés költségei ‑ itt vannak a számok ‑ a 2017. évi előirányzat szerint 1156 milliárd forintot tesznek majd ki. Azt is látjuk, hogy ez jóval több, mint a 2015. évre tervezett 1140, és azt is látjuk, hogy 2016-ra 1080 került elkülönítésre. Tehát nagyjából a nagyságrend megmaradt, minimális ingadozásokat tudunk kimutatni.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Ha GDP-arányosan vizsgáljuk mindezt, akkor 2010-ben 80,6 százalék volt a bruttó adósság rátája, és a helyzet az, hogy 2015-ben ez ugyan lement 75,3 százalékra, de ez a ráta javulása, nem pedig az államadósság tömegének a csökkenése. Hiszen látjuk, hogy a 2016. március 31-i közlés szerint a központi alrendszer adóssága 25 473 milliárd forint. Azt is látjuk, hogy az államháztartás adóssága nemhogy nem ment le arra a szintre, amit önök 2010-ben a Széll Kálmán-tervben megígértek, hogy GDP-ará­nyosan 65-70 százalékra, elképesztő szakadék tátong az ígéret és a valóság között, de a kormány hét év alatt átlagosan évi 700-800 milliárd forinttal növelte, illetve növeli az államadósságot folyamatosan, minden időszak tekintetében.

Az önök teljesítményéről mindent elmond, hogy hét év alatt mintegy 8000 milliárd forintot fizetett ki Magyarország és fizet ki kamatként. Tehát nemhogy nagyságrendi csökkenés nem mutatkozik, de az önök adósságmenedzselése egyszerűen nem különbözik az elmúlt negyedszázad gyakorlatától. Elmondhatjuk azt, hogy a számok, a milliárd forintok folyamatos növekményt mutatnak. De ha mondjuk, megvizsgáljuk ezt az egészet euró tekintetében, akkor elmondhatjuk, hogy az adósság a 2010. évi 78,4 milliárd eu­ró­ról 2015-re 80,4 milliárd euróra emelkedett, te­hát egy folyamatos növekmény mutatható ki. Ne hazudják tehát azt, hogy az államadósság elleni háborúban legalább csatagyőzelmeik vannak, hiszen ezek nem mutathatók ki. Még egyszer mondom, hét év alatt Magyarország mintegy 8000 milliárd forintot fizetett ki csak kamatokra. Tehát itt nem a tőketartozás érdemi csökkentéséről van szó, csak a kamattörlesztésről. Gondolják végig, hogy adott esetben egy sikeres tárgyalási folyamat mentén, ha csak ezen összeg fele felszabadult volna, milyen csodákat lehetett volna a magyar nemzetgazdaságban csinálni!

A gazdasági növekedésről igen nehéz hosszú értekezéseket folytatni, hiszen itt nagyjából külföldi begyűrűző hatások és az Unióból érkező, a saját visszacsorgatott pénzeinkből eredő pályázati források mozgásai azok, amelyek ezt érdemben befolyásolják. A helyzet az, hogy az államháztartási törvénynek van egy sora, ez szó szerint azt tartalmazza, hogy „indoklással együtt bemutatja a költségvetési évet követő három év tervezett előirányzatainak keretszámait”. Önöknek legalább három évre előre kellene látnia mind a gazdasági növekedés, mint egyéb prognózisok tekintetében. Itt önök 2017-nél megakadnak, nyilván, mert nem csak önökön múlik ez a buli. A begyűrűző nemzetközi hatásokat egyértelmű módon nem látják. Azt látjuk, hogy amíg ezek a külföldi hatások befolyásolják azt, hogy Magyarországon mennyit lehet otthonteremtési célra fordítani, hogyan lehet áfát csökkenteni, addig önálló, szuverén kormányzati mozgástérről ne nagyon beszéljenek, hiszen sokkal nagyobb lélekbátorság kellene ahhoz, hogy ezt fel tudják mutatni.

Azt is látjuk, a foglalkoztatásra is kitérhetnénk, a tíz év alatt egymillió új munkahely ígéretére. A miniszterelnök korábban már az ötmilliós célt is megjelölte, aminek a teljesítésével egyébként körülbelül Csehország színvonalát érnénk el, de a helyzet az, hogy 2010 tavaszán 3,8 millió volt a foglalkoztatottak száma, ami négy év alatt 4,1 millióra ment fel. Azt is látjuk, hogy a munkaügyi statisztikát elsősorban a közmunkások számának alakulása alakítja. E tekintetben azt érdemes megvizsgálni, hogy a közmunkások esetében hányan, hány százalék tudott visszatérni az elsődleges munkaerőpiacra. Itt bizony azt látjuk, 2015 első félévéből állnak rendelkezésre részletes adatok, 224 ezer ember került ki a közfoglalkoztatás rendszeréből addig, ebből 43 ezren, tehát 19 százalék tudott elhelyezkedni az elsődleges munkaerőpiacon, ami igen szerény teljesítmény. Közben azt látjuk, hogy miközben önök a közmunkásokra tesznek fel mindent, az erre fordított, az adófizetők pénzéből eredő összegek is brutális magasságokba nőttek. 2015-re is egy hatalmas összeget, 270 milliárd forintot szántak erre a költségvetésből. 2016-ban a Nemzeti Foglalkoztatási Alap Start-munka­prog­ram­jában már 340 milliárdos előirányzat is szerepel. Jövőre ez némiképp mérséklődik, de a 300 milliárdos szintet nagyjából üti. Itt egy olyan állami hátterű foglalkoztatási programról van szó, amely inkább szociálpolitikai jellegű megoldás, de a normális gazdasági teljesítmény, az úgynevezett GDP-torta növelésére nem alkalmas.

Ugyanakkor itt is lenne kitörési pont, itt is lenne megoldás, ha csak két dolgot csinálnának ezzel a közfoglalkoztatással. Mondjuk, felmérnék azt az 500 ezer üresen álló magyar ingatlant, amiből állításunk szerint 80-90 ezer bérlakásként szinte azonnal visszahozható lenne a magyar életbe, valamint egy állami bérlakásépítési, otthonteremtési program során ezen emberek munkaerejét bevetnék értelmes célokra, akkor érdemi elmozdulást lehetne elérni. De addig, amíg 27 százalékos világrekorder áfát tudnak a magyar emberek számára biztosítani, addig, amíg otthonteremtési és egyéb megoldásaik a szerencsésebbeknek, a gazdagabbaknak szólnak, addig, amíg az adóprésen érdemben nem mérsékelnek, és addig, amíg azt mondják, hogy megmentették a hitelkárosultakat, de valójában magukra hagyták azokat az embereket, akik önhibájukon kívül kerültek bajba, nagyon rossz üzenetet küldenek Magyarország számára, és ebből a költségvetési tervezetből, fájó kimondani, de sajnos egy kiszáradt gazdaság képe rajzolódik ki, ahol még az államadósság elleni harcot is elvesztették.

A hosszú távú kitörés lehetőségeit tehát nem látjuk, ilyen módon ez a csomag előttünk abszolút támogathatatlan. Köszönöm a figyelmet. (Taps a Jobbik padsoraiból.)