Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

VÁGÓ SEBESTYÉN (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Urak! Nagyon sok felszólalás után államtitkár úr szájából elhangzott a közmunkaprogram éltetése. Én ezt szociális szakemberként egy kicsit másképp látom. Én a közmunkaprogramot úgy látom, hogy az statisztikai adatok javítására nagyon jó, például a foglalkoztatási adatok javítására, vagy a szociális jellegű kiadások csökkentésére kiváló alkalom, de ne felejtsük el, attól még, hogy közmunka és foglalkoztatottakká válnak, ez még nem egy foglalkoztatáspolitikai intézkedés, hanem egy szociálpolitikai intézkedés, és igenis szociális kiadás a közmunkára fordított pénz. Ráadásul ha már statisztikáról beszélünk, olyan torzításokat is érhetünk el a statisztikában, hogy ez emeli a foglalkoztatási szegénységet, a dolgozói szegénységet, a KSH adatai szerint párhuzamban a közmunkaprogram kifejlesztésével, illetve kiterjesztésével nőtt a nyolc általánossal vagy annál kisebb végzettséggel rendelkező munkavállalók körében a szegénység, illetve a szegénység kockázatának való kitettség. Tehát ne keverjük össze ezeket a dolgokat!

(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Egyetlenegy előnye, talán gazdasági előnye lehet a közmunkaprogramnak a szociálpolitikai előnyén kívül, hogy a megemelkedett juttatás ‑ mert valamilyen szintű előrelépést azért jelent az ellátottak számára ‑ valamilyen szinten növeli a fogyasztás általi bevételeket az állam számára, de ezen kívül más előnyt nem igazán látunk benne, illetve én szakmai szempontból sem látok benne. Frázisokban azokat hallhattuk a bevezetésekor, amit mi mindig is mondtunk, hogy a rendszerváltás óta sajnos már két generáció is felnőhetett úgy, hogy nem látta a szülőjét reggel munkába menni és nem látta délután fáradtan hazaérkezni. Most lehet, hogy látja reggel elmenni, de lehet, hogy látja pár óra múlva hazajönni, vagy jó esetben iskolába menet vagy iskolából jövet látja azt, hogy milyen tevékenységet végeznek vagy nem végeznek, illetve milyen alibi tevékenységet végeztetnek sok esetben a közmunkásokkal.

Szóba került már a szociális dolgozók bére is. Felháborító a helyzet! Évek óta ígérgetik, áltatják a szakmát a szociális bértábla bevezetésével. Ehelyett nem találkozunk semmi mással, csak különböző pótlékok adásával. A pótlékokkal több probléma is van. Az egyik probléma a kiszámíthatatlansága, a másik az, hogy egyéb pluszjuttatásokra nem jogosítja fel őket, sem a szakpótlékoknál, sem más egyéb pótlékoknál nem lehet beszámolni, tehát annyira nem növeli a fizetésüket, a harmadik pedig az, hogy egy kormányrendelettel az egyik pillanatban oda lehet adni egy pótlékot, egy másik pillanatban pedig el is lehet venni azt. Tehát hiába ígérgetik évek óta. Ha az idei költségvetést megnézi az ember, azt látja, hogy már a tavalyi év végén meglebegtetett 2017-es bevezetése sem fog megtörténni, mert a költségvetésben nem látjuk ennek a nyomait. Ez súlyos probléma. Nagyon jól tudjuk azt, hogy az oktatásban sem keresnek olyan nagyon jól az emberek, és az egészségügyben sem. S ha összehasonlítjuk az átlagfizetéseket, akkor azt látjuk, hogy a szociális ágazatban az oktatási dolgozókhoz képest 38 százalékos, az egészségügyben dolgozókhoz képest pedig 22 százalékos lemaradásban vannak.

Sok szociális dolgozó az éhhalállal küzd. Ahogy már előttem Novák Előd képviselőtársam is elmondta, szakemberek sokszor találkozhatnak azzal a problémával, hogy a hozzájuk forduló anyagi vagy más szociális problémával küzdő emberek jobb anyagi környezetben, jobb jövedelmi környezetben vannak, mint azok, akiknek a segítséget kellene nyújtani. Amikor én elkezdtem dolgozni a szociális szférában a kilencvenes években, már akkor volt egy olyan nézet, hogy a jól kereső férjek feleségeinek a foglalkozása a szociális szféra, ugyanis ha egy kétkeresős családmodellben mind a két kereső a szociális szférában vagy ebben az ágazatban közalkalmazottként dolgozik, akkor egy családot tisztességesen nem tud fenntartani. Sajnos ez a bérhelyzet is hozzájárul ahhoz, hogy elnőisedik a szakma, pedig nagyon jól tudjuk azt, hogy pont ez az az ágazat, ahol kiegyensúlyozottnak kellene lenni a nemek arányának a dolgozók szempontjából, így lehetne igazán hatékony munkát végezni. Ez így nem vezet sehova, így nem lesz fenntartható a szociális ellátórendszer, mert annak a legfőbb támasza a benne dolgozó szakemberek.

S ha már a szociális ellátórendszernél tartunk, nagy átalakításon ment keresztül a gyermekjóléti és családsegítő szolgálat. Az idén január 1-jétől felálltak a gyermekjóléti központok, rengeteg pluszfeladatot kaptak, de ennek a rengeteg pluszfeladatnak a biztosítékát nem kapták meg. Ha már szakmai átalakításról beszélünk, akkor szakmai szempontból indokolt átalakításról beszélünk, csak ezt az indokolt átalakítást úgy lehet a legjobban foganatosítani, illetve úgy lehet hatékonyan foganatosítani, ha emellé megadjuk azokat a feltételeket, hogy azoknak a szakmai kívánalmaknak eleget tudjanak tenni, azokat a szakmai fejlődéseket meg tudják tenni, és azt a célt, amiért jelszavakban, lózungokban ez az átalakítás megtörtént, meg is tudják valósítani. Mivel a költségvetésben nem látjuk viszont, hogy ez a szakmai munka, illetve színvonalnövelés megerősítésre találna, csak azt mondhatjuk, hogy ez valószínűleg megint csak megtakarításról szól, és megint egy nem túl jó helyzetben lévő ágazatot akarnak még rosszabb helyzetbe hozni az intézkedéseikkel.

(22.00)

Most már a gyermekjóléti központokhoz van delegálva egy olyan feladat, amiben egyébként éveken keresztül mulasztásban volt a kormány, ez az iskolai szociális munka bevezetése. Az eredeti elképzelésben úgy volt, és a kormány terveiben úgy volt, hogy kötelező jelleggel minden iskolában kell lennie egy szociális munkásnak, ami egyébként indokolt is lenne, hogy elejénél megfogjuk az esetleges tévútra téréseket, az elejénél megfogjuk azokat a félresikló gyermekéleteket, illetve akár veszélyeztetéseket vagy bántalmazásokat is, amiket közvetlenül egy ilyen szakember az oktatási intézményben tapasztalhatna. Ezzel szemben, amikor a pár éves mulasztás után a jogszabályokba belekerült az iskolai szociális munka, akkor úgy került bele, feltételes módban, hogy a családsegítő szolgálatok elláthatják ezt a feladatot. Összevonásra került a kettő, létrejöttek a gyermekjóléti központok, a feltételes mód még mindig ott van a törvényben. De ha megnézzük azt, hogy szakmai­létszám-emelkedést nem igazán tapasztalhatunk a gyermekjóléti központoknál, a leterheltség nem igazán változott. Persze, valamifajta terhelésmegosztás a két szolgálat összevonásával megtörténhet, de még mindig túlterheltek a családgondozók, akik ezen a területen dolgoznak, főleg, ha a regionális különbségeket nézzük.

Mondjuk, összehasonlítunk egy ózdi és egy soproni gyermekjóléti központban dolgozó családgondozót, akkor azt tapasztaljuk, hogy ahol a nagyon nagy probléma van, ott dolgoznak még a törvényi előírások szerint is többszörös esetszámmal, amit ellátni igazán nem lehet. És ha még ehhez hozzávesszük azt, hogy nekik kellene vagy nekik van lehetőségük arra, hogy ellássák az iskolai szociális munkát, akkor beláthatjuk azt, hogy ez lehetetlenség. És az iskolai szociális munka nélkül az oktatási intézményben megfogott problémák kezelésében nagyon sok eredményt nem tudunk elérni. Egyébként mi módosító indítványunkkal javasoltuk is, hogy erre külön megnevezetten, az iskolai szociális munkára egy nagyobb összeg kerüljön átcsoportosításra, hogy ezt ténylegesen és hatékonyan, ha nem is minden iskolában egy szociális munkással, de egy szociális munkás rendszeres jelenlétével be lehessen indítani.

És ha már a gyermekeknél tartunk, a gyermekek mentális helyzeténél, akár pszichés helyzeténél tartunk, akkor beláthatjuk azt, amit már szintén évek óta mondunk, és évek óta minden egyes költségvetésnél módosító indítványként beadjuk, igenis kellene költeni a gyermekpszichiátriai ellátás fejlesztésére az országban. Legalább minden megyeszékhelyen kellene lennie egy gyermekpszichiátriai osztálynak. Amíg ez nem történik meg, nem tudunk eredményt elérni. Sajnos, én nem azt mondom, hogy stig­ma­ti­záljuk a gyermekeinket, és több gyereket kiáltsunk ki betegnek, és állítsunk ki egy olyan képet, hogy gyermekpszichiátriákra igenis szükség van. De ha körülnézünk, megnézzük, hogy milyen esetekkel találkozunk, akár gyermekek közötti iskolai erőszak szempontjából vagy deviáns viselkedés szempontjából, vagy a gyermekek pszichés helyzete szempontjából, akkor azt mondom, hogy igenis legalább minden megyeszékhelyen egy gyermekpszichiátriára szükség lenne, már csak preventív jellege miatt is. Enélkül elképzelhetetlen az, hogy kilábaljunk ebből a helyzetből.

De még egyszer hangsúlyozom, mindazok között, amit felsoroltam a saját szakmám tekintetében, a legfontosabb a szociális dolgozók bérrendezése, úgy gondolom, egy-két pazarló, miniszterelnökségi vagy bármelyik minisztériumi kiadás vagy esetleg egy-két stadion felépítése helyett, vagy egy-két kisvasút létrehozása, megalkotása helyett fontosabb lenne az, hogy egy olyan biztos alapra támaszkodhasson a szociális ellátórendszer, egy olyan kiegyensúlyozott dolgozói rétegre, amivel eredményeket lehet elérni.

Mert mit tapasztalunk manapság? Látjuk az idézőjelbe téve és pozitív értelemben vett, elvakult szakembereket, akik bármit vállalva, bármilyen anyagi körülmények között, bármilyen túlterheltséggel lelkiismeretesen végzik feladatukat. Egyébként a végtelenségig velük sem lehet ezt megtenni. Látjuk azt a folyamatot, hogy nagyon sok szakember, akár több diplomával inkább kimegy valamelyik nyugati országba, Angliába, Írországba vagy Németországba és egy multinacionális kereskedelmi vállalatláncnál árufeltöltőként dolgozik, vagy jobb esetben gondozói feladatokat lát el egy idős ember vagy egy fogyatékossággal élő ember mellett, hogy megélhessen, illetve valamilyen jövőképet biztosíthasson saját maga számára. Vagy azt láthatjuk, hogy olyan térségekben, ahol nagyon szűkös a munkalehetőség, kényszerpályaként választják ezt az ágazatot. De nagyon jól tudjuk, hogy ezt a munkát elhivatottság nélkül nem lehet végezni. Elhivatottság nélkül igazán nagy eredményeket nem lehet elérni.

Egyébként a szociális dolgozók bérhelyzetéről, amikor bármilyen parlamenti műfajban kérdezem a minisztert, illetve általában az államtitkártól kapok választ, akkor mindig megkapom azt a választ, hogy milyen nagyszerű intézkedései vannak az Orbán-kormánynak 2010 óta, említik a pótlékokat, amit már az előbb mondtam, hogy miért nem jó, említik nagyon sok esetben a családi adókedvezményt. De ha ott tartunk, hogy veszünk egy pályakezdő szociális szakembert, mondjuk, egy diplomás szakembert, egy szociálpedagógust vagy egy szociális munkást, ő elmegy dolgozni a szociális szférába, hazavisz 100-110 ezer forintot, mikor jut el arra a szintre, hogy családot alapítson. Mikor jut el arra a szintre, hogy akár az egy gyerek után járó családi adókedvezményt igénybe tudja venni?

Szokták említeni a CSOK nagyszerű intézkedéseit, hogy azzal milyen eredményeket lehet elérni. Megint azt mondom, hogy mire eljut arra a szintre, hogy gyermeket vállalhat, addigra hogyan vegye igénybe a CSOK-ot, hogy alapítson előre családot. A másik lehetőség pedig az, hogy egyszerűen egy ma munkába álló szociális szakembernek, hacsak nem a házastársa vagy a szülei nagyon jó anyagi körülmények között vannak, lehetősége sincs arra, hogy az életben belátható időn belül saját ingatlannal, saját otthonnal rendelkezzen. Úgyhogy nem magyarázatokat kell találni, nem nem létező jó cselekedeteket kell felmutatni, illetve nem létező pozitív irányokat kell mutatni, hanem igenis be kell vezetni a szociális bértáblát. Ehhez mi módosító indítványt benyújtottunk a 2017-es költségvetéshez. Kérem önöket, fogadják el, és 2017-re végre váltsák be az ígéreteiket, és vezessék be a szociális életpályamodellt. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)