Felszólalás adatai
281. ülésnap (2005.12.14.), 62. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Szűcs Erika (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:01 |
Felszólalások: Előző 62 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
SZŰCS ERIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Azt gondolom, leszögezhetjük, hogy az otthonteremtés nekünk is fontos, hiszen két és félszeresére nőtt az erre fordított támogatás. Hogy a technikai részletekben nem úgy, ahogy az korábban történt, annak egyszerűen az az oka, hogy a luxusprofit először valójában a bankoknál keletkezett.
Ha most ide lehetne tenni azt a számsort, hogy hogyan alakult a bankok profitja abban az időszakban, amikor államilag támogatott hiteleket nyújthattak, és amikor megszűnt ez az állami támogatás, akkor kiderült, hogy piaci alapon, versengve, a forrásaikat állami támogatás nélkül majdnem ugyanolyan kedvezően tudják kihelyezni a lakhatáshoz jutni vágyóknak, akkor azt kell mondanom, hogy azok a közös forintok nem igazán jó helyre mentek, mert ezek nélkül is egyszerűen a piaci verseny hozta volna a kedvező lakáshiteleket, és akkor lehetővé vált volna ezeknek a forintoknak más közös feladatokra való felhasználása.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti oldalon.)
Felszólalások: Előző 62 Következő Ülésnap adatai