Felszólalás adatai
95. ülésnap (2019.11.20.), 217. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Csárdi Antal (LMP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 4:03 |
Felszólalások: Előző 217 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
CSÁRDI ANTAL (LMP): Köszönöm szépen a szót. Elhangzott itt előttem, hogy egy nyugat-európai szemléletű országban vagy mondhatom úgy, hogy Nyugat-Európában általánosan a közösségi közlekedés finanszírozása egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban oszlik meg. Ez elhangzott.És érdemes megnézni és maradok még mindig a számoknál Prága városát. Prága főváros, 1 millió 300 ezer ember lakja. Ez félmillióval kevesebb, mint ahányan Budapesten laknak. A költségvetése majdnem háromszorosa Budapest költségvetésének. A prágai, egyébként kisebb lakosságszámra optimalizált közösségi közlekedésének a finanszírozásában 204 milliárd forintnyi eurót használnak föl, de ezt is úgy, hogy az egyébként majdnem háromszoros költségvetésük ellenére körülbelül egyharmad-egyharmad-egyharmad arányban beszáll az állam is.
(21.20)
Azért mondjuk ezt el önnek, mert pontosan tudjuk, hogy ebbe a vitába, ellentétben az előzővel ahol nagyon karakán és konstruktív módon beleállt a vitába , most nem fog beleállni. Ha beleállna, akkor tudnánk vitatkozni egymással. De pontosan tudja, hogy önnek nincsenek szakmai érvei, mi pedig nem fogjuk tudni önt meggyőzni, pont azért, mert a szakma teljes mértékben háttérbe szorult.
Tehát azt kell látniuk e törvény kapcsán, azzal, hogy az állam gyakorlatilag kivonul a közösségi közlekedés finanszírozásából, az nem önmagáért csak a közösségi közlekedésért rossz. Ahogy polgármester úr, bocsánat, képviselőtársam, volt polgármester úr is mondta, itt még rendkívül sok kötelező feladat hárul az önkormányzatokra, mint például a szociális ellátás. Vagy vegyük a közvilágítást Budapesten ez sem két forint. Mit gondol, mit fognak szólni a budapestiek vagy a budapesti Fidesz-szavazók, ha a Vár kivilágítása takarékossági okokból megszűnik? Milyen hatással lesz ez Budapest gazdaságára? Vagy azt mondja, hogy minden jó, ami rossz, mert ellenzéki kézbe került a főváros? Vagy képzeljük el, hogy ebben a gyönyörű házban nem lesz közvilágítás, már persze kívülről. Tehát hogy a magyar Parlamentet nem világítjuk ki? Mit gondol, mennyibe kerül majd ez a városnak, a városban élőknek? Nem a költségvetés számára, a turizmus számára.
Igen, még van idő, van sok idő, hiába nézi az óráját. Azt gondolom, sokkal gyorsabban telne önnek is az idő ezen a késői órán nemsokára fél 10 , ha részt venne a vitában. Ha fölvenné a bátorbugyit, és azt mondaná, hogy tisztelt képviselők, az az érvem, hogy. De nem hallunk semmit. Köszönöm szépen. (Közbeszólás: Megnyomta a gombot!) Igen, tudtam, hogy kiprovokálom.
Felszólalások: Előző 217 Következő Ülésnap adatai