Felszólalás adatai

DR. MAGYAR BÁLINT (SZDSZ): Elnök Úr! Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány kérdésre térnék ki, ami a vitában felmerült, és amelyek a módosító indítványokhoz kapcsolódnak.

Az első kérdés a gazdasági tanácsról szól, ahogyan az az egyik ellenvetésként felmerült, miszerint azzal a meghatározással, hogy jogász vagy közgazdász végzettségű személyek kerüljenek be meghatározott számban a gazdasági tanácsba, egy hivatásrendi elképzelést védünk. Valójában ehhez tudni kell, és ezt képviselőtársaim, akik ezt kifogásolták, elfelejtik, hogy a gazdasági tanács nem egy döntéshozó szerv, hanem javaslattevő és véleményező szerv, a szenátus autonómiáját semmilyen értelemben nem korlátozza. Viszont miután kizárólagosan gazdasági kérdésekkel foglalkozik, ezért nem az a feladat a törvényben, hogy a szenátusban meglévő sokszínűséget jelenítsük meg a gazdasági tanácsban, hanem az, hogy a gazdasági tanácsban olyan személyek szerepeljenek, legalább valamilyen számban, ahol garantált az, hogy a gazdasági kérdésekhez a képzettségük alapján is értenek. Miután nem kizárólagosan ilyen végzettségű személyekből kell állnia a gazdasági tanácsnak, azt hiszem, a feladathoz teljesen normálisan passzol és illik ez a fajta meghatározás.

A másik probléma, amit felvetettek képviselőtársaim, hogy a vagyonnal kapcsolatos döntésekben kétharmaddal kellene a szenátusnak dönteni.

(16.30)

Jelenleg a szenátus egyetlen kérdésben dönt kétharmaddal: a rektor visszahívásáról, semmi másról. Most is hoznak a vagyonnal kapcsolatos döntéseket, csak éppen eltart, sokszor évekig, amíg a nemzeti vagyontanács vagy éppen az adott minisztérium válaszol, és e válasz révén hatályossá válhat ez a döntés az engedély révén.

Nem hinném, hogy meg kellene szigorítani ezt a rendet. Ha most kétharmad lenne beterjesztve, akkor azt mondanák, hogy ez miért kevés, mert éppen mondjuk, a Tessedik Sámuel Főiskolának az aránya iksz szenátusban még kisebb lenne egyharmadnál, és így elmehetnénk a lengyel nemesi köztársaság eszményéig, ahol egyetlenegy nemesnek is vétójoga volt. Az eredményt ismerjük, Európa legnagyobb kiterjedésű birodalma másfél évszázad alatt megsemmisült, felszámolódott cakompakk úgy, ahogy volt. Tehát itt egyeztetni kell, egyrészt a demokratikus döntéshozás szempontjait a hatékonysággal, és azt hiszem, hogy ilyen értelemben nincs szükség erre a változtatásra. Ráadásul az ilyen kérdésekhez szükséges ajánlásokat a gazdasági tanácsnak kétharmados többséggel kell meghozni, és ott is a szenátus által delegált tagok több mint felének az igenlő szavazata kell ahhoz, hogy a javaslatok ilyen értelemben megszülessenek.

Ami a vagyon elidegenítését illeti, természetesen más korlátok is szerepelnek, hiszen ha bármilyen vagyontárgyat, ingatlant elidegenítenek, azt ugyanolyan értékben ingatlanba kell beforgatni, és ott a miniszter ellenjegyzése abban az esetben, ha az intézményfejlesztési tervvel összhangban van a döntés, illetve az adott településen történik a vagyon felhasználása, akkor az formális, technikai jellegű, nem megtagadható.

A miniszternek két esetben van mérlegelési joga - és ez jogos -, pont oktatáspolitikai szempontokat illetően. Egyik az, hogy ha egy másik településre kívánnak beruházni. Tehát ha mondjuk, a Nyugat-Magyarországi Egyetem úgy döntene, hogy dobra veri a szombathelyi főiskola teljes vagyonát, és Sopronban beruházza, akkor ezt nem teheti meg semmilyen döntés alapján sem, mert ehhez a miniszter egyetértése kell. Feltehetően ilyen egyetértést nem fog megkapni. Másrészt pedig akkor kell, ha nem ingatlanba kívánja százszázalékosan beforgatni a vagyont. Előfordulhatnak ilyen esetek is, amikor oktatáspolitikai célból ez megtehető, de akkor ezek nem automatikus döntések. Mármint az ellenjegyzés a minisztérium részéről nem automatikus.

Az, hogy leszorítottuk a határidőt, azért fontos, mert pont az elmúlt évek tapasztalata mutatta, hogy rengeteg befektető maradt távol az egyetemektől, pusztán azért, mert egyszerűen a bürokrácián nem tudta átverekedni magát, és ezzel kárt okozott, károk keletkeztek a felsőoktatásban. Tehát ezért nem történik meg az, hogy ezt a határidőt hosszabbra vennénk.

Az a kifogás, ami arról szól, hogy adott esetben az önkormányzati testületek az elővásárlási jogaikkal ilyen rövid idő alatt nem tudnak élni, azért tudja mindenki nagyon jól, hogy ilyen döntések nem egyik pillanatról a másikra születnek, és nem is lehet meghozni. Teljesen természetesen a törvény szelleme pont azt szolgálja, hogy egyébként egy települési önkormányzat az adott felsőoktatási intézménnyel sokkal szorosabb együttműködésben tudjon vagyongazdálkodást, ingatlangazdálkodást, városfejlesztést véghezvinni, mint eddig volt.

Mindenki tudja nagyon jól, hogy olyan városokban, mint Miskolc, Debrecen, Szeged vagy éppen Pécs, ahol az egyetem költségvetése azonos nagyságrendű, néhol eléri a város teljes költségvetését, ezek az intézmények hosszú évekig szóba sem álltak egymással, és így hatékony városfejlesztést, településfejlesztést nem lehet végezni. Alapvetően a fejlesztések döntő többsége egyfajta együttműködést igényel, de az együttműködés akkor válik tartalmivá, ha ehhez, az önkormányzatokhoz felnő felelősségben és jogosítványaiban az egyetemi szereplő is, és a valódi tárgyalópartnere a felsőoktatási intézmény lesz az önkormányzatnak, és nem egy távoli állami bürokrácia, amely nem látja a helyi fejlesztések és együttműködések fontosságát.

Egy következő kérdés, ami felmerült a módosító indítványokkal kapcsolatban, a rektorok megbízatásának meghosszabbítása. Itt azért tudni kell, hogy ez nem a végtelenségig van kitolva, egy pluszciklusról van szó. Nem mindenütt öt évre választják a rektorokat, tehát a három ciklus is kevesebb lehet ennél. Tanúi voltunk annak egyébként mindannyian, hogy pont az integráció nyomán a beolvadás, kiválás, csatlakozás és a többi révén ezek a jelenlegi helyzetben is átjátszhatók voltak. Viszont azt mondom, ez bizonyos értelemben szigorít a jelenlegi helyzeten. Mert míg ezt ki lehetett játszani eddig egy feles döntéssel is (Babák Mihály: A rektorok átjátszották egymást?), most a harmadik ciklusra viszont kétharmados döntés kell a szenátus részéről.

Tehát azt hiszem, ezt üdvözölniük kellene, mert a jelenlegi gyakorlattal szemben ez egyfajta szigorítás, őszintébbé teszi a rendszert. El kell indulni, természetesen bárki indulhat az éppen regnáló rektorral szemben, mint az első, a második és a harmadik ciklus esetében is, és akkor ez azt jelenti, hogy kétharmaddal lehet csak újraválasztani a rektort - és akkor is egyszer, mármint a harmadik alkalommal egyszer lehet hosszabbítani -, és ha ehhez megvan a konszenzusteremtő képessége az adott rektornak, akkor ám legyen, ezt meg lehet tenni.

(Gulyás József elfoglalja jegyzői székét.)

Az utolsó dolog, amihez hozzászólnék, az volt, hogy a munkáltató megemelheti négyszeresére bizonyos oktatók bérét. Természetesen ez mindenfajta veszélyt jelent, mint ahogy azt hiszem, egy-egy testületben lehet a legkülönfélébb módon jutalmazni a támogatókat, enélkül is meg ezzel is. Erről úgy gondolom, hogy ez megint átláthatóbb helyzetet teremt. Ma az az oktató, aki képes megszerezni egy ilyen juttatás négyszeresét, elhagyja az egyetemet, és külföldön tanít. A legnagyobb korlátnak azt érezzük, hogy ezeket az oktatókat, ezeket a kutatókat itthon tartsuk.

Amikor felvetik az egyetemnek, hogy milyen pénzügyi helyzetben van, aki egyetemen belül van, az tudja nagyon jól, hogy a négyszeres fizetésre vagy javadalmazásra érdemes oktató rendszerint kutatási-fejlesztési források tömegét hozza pótlólagosan egy egyetemhez. Nem pusztán arról van szó, hogy ez kiadás az egyetem számára, nem pusztán diákokról van szó, akik esetleg nagyobb számban választják az ő óráit, hanem más a kisugárzása. Itt arról van szó, hogy az egyetemeknek, a szenátusoknak meg kell alkotniuk azt a kritériumrendszert saját maguknak, és szerintem ezt meg tudják tenni, ami alapján ilyen típusú javadalmazások biztosíthatók. A saját szmsz-ükben megtehetik ezt a szabályozást, és én mindig híve voltam annak, hogy "az egyenlő munkáért egyenlő bér"-nek ellene menjünk. Mert valójában mit értünk egyenlő munkán? Sajnos, egy egalitárius szemléletben az egyenlő munka az egyenlő jelenlétet jelenti. Egyenlő jelenlétért egyenlő bért - igen, ez megy a felsőoktatásban.

De mi az egyenlő munka? Mi az egyenlő munka, mondjuk, egy kulturális területen, ahol mondjuk, egy operaházi énekes teljesítményét nem az dönti el, hogy mennyit van színpadon, hanem az, hogy a közönség bejön a nézőtérre, ha ő énekel, vagy kimegy, ha ő énekel, és ez különbség, miközben a közalkalmazotti viszonyok között valójában szinte ez a differenciálás nem végezhető el. Mi azt szeretnénk, hogyha tiszta viszonyok között szenátusok felelősen megalkotnák azokat a szabályokat, amelyek révén a tehetséget - igenis a sztárokat, a kiemelkedő oktatókat - ide lehet csábítani, és az ne irigység tárgya legyen, hogy valaki négyszer annyit kap, hanem egy szabályos megmérettetés által lehetőség legyen arra, hogy ezt a többletjavadalmazást a magyar felsőoktatás érdekében, a nemzetközi versenyképességünk érdekében az illető megkaphassa.

Mindenesetre végezetül azt szeretném mondani, hogy ehhez a törvényjavaslathoz a legkülönfélébb módosító indítványok - nagyrészt az MSZP frakciójától - érkeztek, de amelyeknek egy része egyébként olyan, amit a fideszesek is felvetettek. Jelesül az, hogy ne vagyonátadás történjen, hanem a vagyonkezelői jog kiterjesztése történjen, az állami törzsvagyont ne lehessen megterhelni hitelekkel, hanem ez csak az egyetem külön vagyonára, a felsőoktatási intézmény külön vagyonára vonatkozzon s a többi, ezek beépültek ezekbe a módosító indítványokba. Most azt tapasztalom, hogy a Rektori Konferencia, a Felsőoktatási és Tudományos Tanács, a felsőoktatási kerekasztal támogatja ezt a javaslatot.

Azt kell hogy mondjam, mindnyájan tudjuk, hogy miről beszélek, politikai hovatartozástól függetlenül valójában a rektorok és ezek a testületek ezt a támogatást ennek a javaslatnak biztosítják. Magyarországon, ha nem teremtjük meg azokat a feltételeket, hogy a vagyongazdálkodás terén, illetve a vállalkozásalapítás területén az állami egyetemek ugyanazokkal a jogosítványokkal rendelkezzenek, mint a nyugat-európai társaik, vagy azok a jogosítványokkal, amelyekkel már a szlovák, a lengyel és román állami egyetemek rendelkeznek, akkor gyakorlatilag gúzsba kötjük, a kiskorúság állapotában tartjuk őket.

Most történik meg ezzel a törvényjavaslattal az, hogy az oktatási autonómia mellett a gazdálkodási autonómia és nagykorúság állapotába hozzuk a felsőoktatási intézményeket, és ezek az intézmények ezt értik. Azt hiszem, annak a felsőoktatási reformfolyamatnak, amely több mint egy évtizedes, ez megfelelő és fontos lépése, amit jó lenne, hogyha a parlament minél szélesebb köre támogatna.

Köszönöm a figyelmüket.

(16.40)