Felszólalás adatai

SZALAY FERENC (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház vagy Házrész! Itt vagyunk tízen a sportügyeket figyelve. A bizottsági ülésen többen voltunk, és ahogy Birkás Tivadar úr elmondta, önök egy szót nem szóltak a kérdésben. Egész egyszerűen érthetetlen, hogy hova került ma már a sport Magyarországon, milyen megítélése van. A napirendek közül az utolsó előtti ma, ennél eggyel kevésbé fontos a drogügyekkel foglalkozó téma az utolsó napirendként. Mintha szégyellnék azt, hogy evvel a területtel foglalkozni kellene ebben az országban. Egészen egyszerűen elképesztő, hogy önök hogyan kezelik ezt a területet. Mintha nem éreznék a fontosságát.

Vannak felmérések, vannak kimutatások, mondok néhányat, amelyek arról szólnának, hogy mindennél fontosabbnak kellene lennie a népegészségügynek, az egészségügyi prevenciónak ebben az országban. Önök ezt a dolgot próbálják háttérbe szorítani. Mondok néhány dolgot. Ma Magyarország lakosságának 50 százaléka túlsúlyos vagy kifejezetten elhízott. A halálozási okok 50 százalékáért a szív- és érrendszeri betegségek felelnek. Magyarországon a férfiak esetében 68,2 év, nőknél 76,5 év az átlagéletkor, 28. helyen állunk ezzel a mutatóval, 13 évvel élünk kevesebbet, mint az előttünk lévő többi országban. Azt gondolom, hogy igen fontos kérdések ezek. Vagy elmondhatjuk azt, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatók általános fittségi állapota gyengén közepes, erről az tesz tanúbizonyságot, hogy a harmadik emeletre szuszogás nélkül nem tudnak fölmenni; vagy az általános iskolai korosztálynak - döbbenetes a szám! - közel 70 százaléka valamilyen testi deformitásban szenved. Ezek, amiről beszélek, a rendszeres testmozgás hiányára vezethetők vissza.

A sportot pedig hogyan kezeljük? Itt már több képviselőtársam elmondta, önök azt mondták, hogy az Ifjúsági és Sportminisztérium fontos, továbbvisszük. Ez önöknél azt jelentette, hogy kineveztek egy minisztert, aki ugródeszkának használta a minisztériumot, akiből miniszterelnök lett, aztán ez a miniszterelnök gyorsan megszüntette a saját minisztériumát, létrejött a Nemzeti Sporthivatal. Ez a sporthivatal bekerült a Miniszterelnöki Hivatalba, onnan most a Belügyminisztériumba. Egy hihetetlen nagy bizonytalanságot okoznak evvel az országban, hihetetlen nagyot a sporttársadalomban! Nem tudják a sporttársadalom résztvevői, hogy hol a helyük ebben az országban. Gondolják végig azt, mit gondol ezek után egy szülő, hogy az ő gyerekével ki fog foglalkozni az ügyben, hogy egészségesen éljen, az egészséges életmód fontos legyen a számára.

(13.20)

Ő fizeti a gyerek sportszereit, ő fizeti a gyerek versenyeztetését, felkészítését, étkeztetését, ha versenyekre mennek.

De mit gondol a testnevelő? A testnevelő azt gondolja, hogy önök ebből a költségvetési törvényből szerették volna megvalósítani, hogy ne lehessen osztályozni a testnevelést. Hála istennek, ez nem sikerült, de elérték azt, hogy a diáksport eddig kötött normatívája nem kötött normatívává változott, bekerül a nagy büdzsébe, lehet, hogy a Belügyminisztérium majd tud ez ügyben tenni, hogy újra kötött normatíva lesz, talán ennyi esélye lehet a Belügyminisztériumnál ennek a területnek. Ebből az következik, hogy nincsen pénz a diáksportra, el fogják költeni egyébként intézményműködtetésre. Megkérdőjelezték a testnevelés szakmai presztízsét azzal, hogy egyáltalán fölmerült, hogy lehessen-e osztályozni, tehát a testnevelő bizonytalanságban van, hogy ő dolgozzon, ne dolgozzon ebben a kérdésben. Számon is kérik tőle egyébként a szülők, nem tud mit válaszolni.

A sportvezetők mit mondanak? Nem tudjuk, igazából ki vezeti, miért vezeti, hogyan akarja vezetni a sportéletet ebben az országban. A sporttörvény módosításánál a MOB hatásköreit megnyirbálták, a hatáskörében levő forrásokat elvették, összeugrasztották a sport különböző területeit, határtalan bizonytalanságot gerjesztettek ezen a téren.

Azt gondolom, hogy végig kellene gondolniuk, hogy mit okoznak ezzel. Presztízsveszteséget a magyar sportban, a diáksportban, a szabadidősportban, az utánpótlás-nevelésben, az élsportban, mindenhol. Kiszámíthatatlan az önök tevékenysége ezen a területen.

Mi lehet a célja egy ilyen átszervezésnek? Ha van valami komoly dolog, azt gondolom, az egyik az, amit képviselőtársam mondott, valóban a létesítményhelyzet megoldásában talán az önkormányzatok többet tudnak tenni. De a mai helyzetben, amikor az önkormányzatok a túlélésért játszanak? Vagy reméljük, hogy a diáksport-normatívát az önkormányzatok, valóban mind az 1300 forintot gyerekenként, oda fogják adni az intézményeknek? Bízzunk benne. Vagy az lehet az ok, hogy nem jól működött a Miniszterelnöki Hivatal? Nem ellenőrizte igazából a Nemzeti Sporthivatalt? Kiss Péter miniszter úr nem volt képes ellátni a feladatát? Ezt is akkor mondjuk ki. De ha nem így van, és átkerül a Belügyminisztériumhoz, talán a lobbierőt akarják növelni, hogy egy nagyobb lobbista legyen a sport mögött, egy olyan miniszter asszonnyal, aki az önkormányzatok érdekeit sem tudja teljes lendülettel és mellszélességgel képviselni?

Az önkormányzati normatívákat önök ugyanúgy ismerik, mint én. Ez a minisztérium pont a sportért fog harcolni? Pont a sport lesz az a terület, amit majd kiemelten fog kezelni? És elnézést kérek, hogy nem bízom abban, hogy ezt meg tudják tenni, de a tények erről szólnak. Jó lenne ezt úgy helyre tenni a saját fejükben, hogy mégis mit akarnak ezzel a területtel. Volt egy jól működő Sportminisztérium, talán vissza kellene térni erre a gondolatra.

Vagy beszéljünk, mondjuk, a Nemzeti Sporttanácsról. Milyen feladata van ennek a Nemzeti Sporttanácsnak? Véleményezni kellett volna a költségvetést, gondolom, ezt az elképzelésrendszert is. Nem láttuk a véleményét a Nemzeti Sporttanácsnak. Miért nem? A költségvetésről sem láttuk a véleményét. Minek kellett akkor létrehozni egy ilyen szervezetet? Hogy elmondhassák magukról, hogy mégis foglalkoznak a sporttal?

Szóval, egy nagyon szörnyű helyzetet érzek én itt, és a bizottsági ülésre visszatérve, ugyanezt éreztem ott is. Urbán képviselő úr, biztos vagyok benne, hasonlókat mondana, mint amit én most elmondok, hogyha szabadna ilyet mondania. Mert egészen biztos, hogy nem lehet sportkérdésben máshogy látni a világot, mint ahogy most egységes egészében elmondtam, elmondtuk erről az oldalról. Önöknek is nyilván van igazságuk, de ez az igazság nagyon-nagyon részigazság, nagyon-nagyon. Be kellene látniuk, hogy ezt a területet nem tudják igazából a helyén kezelni. A sportnak nincs meg az önök gondolatvilágában a megfelelő helye, képviseleti rendszere, nincsenek elképzelések arról, hogy ez hogyan működhetne. Ha lenne, akkor nem lenne ez a kilátástalan helyzet ebben az országban.

Nézzék meg, a rendszerváltás óta mások, a körülöttünk levő országok hogyan kezelik a sportjukat! Sehol nem merül fel az, hogy egy labdarúgó sportág, vagy az utánpótlás-nevelés rendszere, az iskolai testnevelés vagy a szabadidősport milyen helyet kell hogy elfoglaljon ezekben az országokban. Csehország, Szlovákia, Lengyelország, bármelyikről beszélhetünk, mindenki sokkal, de sokkal előrébb helyezi ezt. Ha a tengerentúlra megyünk, az egy külön példa. Az Egyesült Államok elnöke ott van a jégkorongdöntőkön, a kosárlabdadöntőkön, mindenféle sporteseményen, ő személyesen.

Nálunk ez hogy működik? Ott egy gimnáziumban egy százméteres folyosón 80 méteren a sporteredményeket hirdetik büszkén, és megneveznek két jó tanulót. Nálunk a sport egész egyszerűen nincs jelen a közgondolkodásban sem. Ahelyett, hogy azon dolgoznánk, hogy elérnénk, hogy a rendszeres testmozgás minden gyereknek alapigényévé váljon, majd felnőttként evvel élve egészségesen éljen, mi az ellenkezőjét tesszük.

Nagyon ronda a feltételezés, amit a végén elmondok. Csak nem az a jó, ha a fiatal generáció számítógép előtt ülve, kocsmáról kocsmára járva, diszkóból kijőve, diszkóba bemenve élje az életét? Akire igazából az a jellemző, hogy nem foglalkozik semmivel? Mintsem azokkal a gyerekekkel, azokkal a fiatalemberekkel, akik közösségben nevelkedve, legyen ez sportközösség, legyen ez egy tánckar, legyen ez egy énekkar, nevelkedve komoly közösségi értékeket tudhatnak magukénak és komolyan gondolkodnak a világról? Ezeket nyilván egy kicsit nehezebb kezelni, ezeknek a gyerekeknek a fejével gondolkodni kicsit bonyolultabb, mint az előbb említettekkel. Bízom benne, hogy nincs igazam, bízom benne, hogy nincs igazam. Nagyon ronda feltételezés, még egyszer mondom, amit én elmondtam. De gondolják végig, hogy hova vezethet az, ami most ebben az országban működik.

Tegnap a Danubius Rádiót nem tudom, hallgatta-e valaki este. Egy 11 éves kislány betelefonált, egy számot, egy dalt kért, és megkérdezte tőle a műsorvezető, hogy miért kéred ezt a számot, ezt a dalt. Azt mondja, azért, mert hétvégén a diszkóban ezt hallottam, és ez nagyon jó volt. Milyen diszkóban voltál? Hát azt mondja, egy diszkóban Székesfehérváron. És mégis mikor mentél el oda? Azt mondja, már 10 órára ott voltam. És meddig voltál ott? Azt mondja, egy óra, két óra magasságban mentem haza. 11 éves lánygyerek! Csak nem fiúztál? - volt a másik nagyon okos kérdés. Nem, mert már komoly barátom van.

Szóval, hol van ez a világ? Ennek a gyereknek hol a helye? És miért nem azt az értékrendet mutatjuk meg neki, hogy rendszeres, napi akár mozgással, akár más kulturált foglalkozással töltse az idejét. Nem foglalkoznak ezzel a kérdéssel sajnos, én úgy látom. Bízom benne, hogy ez megváltozik a későbbiekben. Bízom benne, hogy vissza lehet térni egy normális útra, bár a nemzeti sportstratégia még mindig nem készült el, bár vannak alapanyagok már a kérdésben három évvel a kormányváltás után. Az elsőnek kellett volna lenni, a másodiknak meg az ifjúsági törvénynek.

Azt gondolom, hogy nagy baj van. Bízom benne, hogy belátják. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)