Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. VARGA-DAMM ANDREA (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Államtitkár Asszony! Tisztelt két kormánypárti Képviselő! Gelencsér Attila és Héjj Dávid Urak! Tényleg nagyon sajnálom, hogy a költségvetési vitát, még ha hosszú is, oly csekély számú kormánypárti képviselő tiszteli meg. Azért van ez a sajnálat bennem, mert az elmúlt órákban többször kormánypárti képviselők kritikával illettek bennünket azért, mert mi magunk is kritizálunk a költségvetés vonatkozásában számtalan tételt. Sőt, még az is elhangzott, hogy nekünk mint ellenzéknek, talán először magunkba kellene szállni és aztán kritizálni. De az ellenzéknek a kritika nemhogy a joga, hanem a kötelessége.Azt pedig végképp kérem, hogy ne tekintsék méltánytalannak, amikor egy ellenzéki erő, a legerősebb ellenzéki párt képviselői azokért a társadalmi csoportokért szólalnak fel, akik  bármely országban lennénk is  a leginkább rászorulnak arra, hogy ha a saját érdekérvényesítő képességük nem elégséges, nem elég erős, akkor az állam szociális, oktatási, egészségügyi rendszerével melléjük álljon.

Ha ezt a költségvetést végignézzük és megpróbáljuk egy-egy mondatban megfogalmazni, mit látunk ebben vagy mi a benyomásunk erről a költségvetésről, akkor azt kell megállapítanom, hogy két súlyos része van. Az egyik a leszakadó rétegek további leszakadásának támogatása, a másik pedig a már eddig is gazdagon kitömött közösségek még inkább előnybe helyezése. Benne van a szegénység konzerválása, és benne van a féktelen költekezés. Ha még egyszerűbben kellene megfogalmaznom, hogy ennek az országnak 2019-re milyen költségvetése lesz, akkor egyszerűen csak azt mondom, hogy ez hazárdjáték. Ma ebben a Házban és tegnap is számtalan kiváló ember, kiváló képviselő rendkívül alapos szakmai munkával, elemzéssel bemutatta azokat az adottságait ennek a költségvetésnek, amit én most nem szeretnék megismételni, de azt a következtetést mindenképpen levonhatjuk, hogy szakmailag ezt a költségvetést ennek az országnak ez a kormánya nem fogja tudni teljesíteni, és az elképzeléseit sem társadalmi, sem gazdasági, sem monetáris szempontból, sem fiskális szempontból nem fogja tudni megvédeni.

Én sajnálom a legjobban, hogy ezt ki kell mondanom, de ha levonjuk mindazokból a következtetést, amelyek az elmúlt két napban a Házban elhangzottak, kizárólag és szimplán szakmai szempontból más következtetésre nem juthatunk. Hangsúlyozni kívánjuk, soha nincs a szavainkban egyes képviselők, egyes állami vezetők személyes bántása, személyes megkövetelése másfajta magatartásnak, de azt pedig fogadják el tőlünk, hogy mi más szempontok mentén, más gondolatok mentén, más kiindulópont mentén eljuthatunk arra a következtetésre, ami az önök elképzeléseivel ellentétes.

A hazárdjátéknak több oka van, hogy miért merem ezt állítani. Az első és legfontosabb oka az, amint az államadósságot kezeli. Azt olvassuk benne, hogy 311-es euró mellett 2019. december 31-én 31 430,6 milliárd forint lesz az államadósság. Itt azért szerényen megjegyzem, ez 2010-ben 20 ezer milliárd volt. De önmagában ez a két adat még miért is jelenthetne hazárdjátékot? A hazárdjátékot az jelenthetné, hogy egyrészről ma 328 az euró, másrészről pedig az, hogy mértékadó gazdasági lapok, például 2017 decemberében a Portfolio mit ír ugyanerről a kérdésről. Azt írja, hogy a mai elképzelések szerint 2020-ra átlépheti a 30 ezer milliárd forintot az államadósság. Tehát hat hónappal ezelőtt a magyar közgazdász szakemberek majd’ két évvel későbbre prognosztizálták azt az államadósság-mértéket, amit ez a költségvetés másfél év múlvára helyez kilátásba. És akkor megkérdezhetnénk azt, hogy hol van ennek a prognosztizált államadósságnak az a fejlődést garantáló gazdaságpolitikája, ami biztosan meggyőz bennünket arról, hogy ki fogja tudni ez az ország termelni azokat a javakat és azt a fejlődést és azt a GDP-arányt, ami majd elfogadhatóvá tesz minket az EU előírásai szerint.

De most akkor áttérek egy másik aspektusra. Amikor a Költségvetési Tanács elnöke méltatta a költségvetést, akkor ugyanazokat a tényezőket hozta fel, amelyeket mind a költségvetés szövege, mind az előterjesztő ismertetése is tartalmazott. Ez pedig az EU előírásainak való megfelelés. De engedjék meg, hogy képviselőként azt mondjam, hogy az előírásokon túl, amelyeket az EU alkalmaz, van még egy nagyon fontos tényező, egy nagyon fontos közösség, aminek igazán meg kellene felelnie ennek a költségvetésnek, ez pedig Magyarország polgárai. A költségvetés Magyarország polgárait szolgálja. Az EU-előírások fontosak ahhoz, hogy valamifajta zsinórmérték legyen, és bizonyos költekezésen és bizonyos rossz gazdaságpolitikai döntéseken túl ne lehessen menni, de ami azért ennél jóval fontosabb, az, hogy Magyarország polgárai érezzék úgy egy ilyen költségvetés után, hogy egyrészről végrehajtható, másrészről pedig őket szolgálja.

Nekem személyes véleményem az, hogy az EU előírásai erre a kérdésre nagyon megengedőek, de úgy látom, hogy amit ma a költségvetés szövege ebben a kérdésben tartalmaz, az ezen túlmenve még inkább hazárdjáték és kockázat. Hiszen elképzelhetetlen az, hogy a költségvetésben leírt, prognosztizált 70,3 százalékos GDP-arányos államadósságot erre a bizonyos 2019. december 31-ére elérjük. Képzeljék el, mind tisztelt képviselőtársam és tisztelt állami vezetők, akik jelen vannak, hogy ha az elmúlt három hónapban 685 milliárd forinttal tudott növekedni az államadósságunk, és mára 73,6 százalék volt úgy, hogy ez még decemberben 71,7 százalék, akkor el tudja azt képzelni valaki, hogy másfél év múlva egy ilyen költségvetés mellett, egy ilyen nem igazán átlátható és nem igazán a jövőt építő gazdaságpolitika mellett ezt az eredményt el tudnánk érni?

(18.50)

Ha pedig nem tudjuk elérni, akkor önök közül ki fogja azt garantálni, hogy mindaz a forrás, ami ebben a költségvetésben meg van tervezve, majd a polgárok rendelkezésére fog állni? Melyikük az, önök közül, aki majd annak idején, amikor szavazunk, nyugodt szívvel fogja az igen gombot megnyomni, amikor pontosan tudja, lehetetlen ezt a költségvetést végrehajtani?

De menjünk egy másik aspektusra! 2018. május 23-án az Európai Bizottság Tanácsa véleményt formált és javaslatot tett arra, hogy a GDP 1 százalékának megfelelő kiigazításra szükség lesz, mert „rendkívül kockázatosnak tartja a jelenlegi politikánkat, és a költségvetési kilátásaink számottevő romlása várható”. Tehát nemcsak miniszterelnök urunk prognosztizál válságot, hanem maga az EU mondja, hogy a meglévő adottságainkból egy rendkívül erős kockázat és romlás képe mutatkozik meg. Majd a magyar kormány mit tesz? Lesöpri az asztalról, és azt mondja, hogy ebben a költségvetésben benne van mindaz, amit az Európai Unió Tanácsa ebben az anyagban megkövetel. Ebben a költségvetésben ez nincs meg!

Induljunk ki abból a kérdésből, hogy ha a költségvetésben még sincs meg, hiszen egy kormányzatnak mindig a rosszabb forgatókönyvre kell készülni, akkor mely társadalmi csoportok lesznek azok, akiknek majd a javadalmaiból megspórolják ezt a bizonyos GDP 1 százalékot, ami 350 milliárd forint. Ebben a Házban még az elmúlt két napban erre senki nem adott válasz. Pedig választ kell adni, méghozzá azért kell választ adni, mert ha ma az a kilátás, hogy nem a plakátokra, nem a kommunikációs több tízmilliárdokra, nem az ilyen-olyan-amolyan alapokra, amelyeknek ma sem tudjuk, hogy mi a tényleges célja, de azt tudjuk, hogy sok pénzzel gazdálkodhatnak, nem azokból veszik el. Nem azok a programok maradnak el, nem azok az átláthatatlan pénzfolyamok, amelyek a költségvetés irdatlan mennyiségű olyan fejezetében fogynak el, aminek nem látjuk semmifajta társadalmi hasznát. Na, azt gondolom, hogy nagy valószínűséggel ezt a 350 milliárdot nem tőlük fogják elvenni.

Amikor a Költségvetési Tanács elnöke befejezte expozéját, kiemelte a kormányzat képviselőinek szép munkáját a költségvetés vonatkozásában, és azt mondta, hogy ez az emelkedő pálya, amit lát, számára kedvező, és örül annak, hogy az elmúlt hét évben mindig olyan költségvetést véleményezhetett, amely az emelkedésről szól. Én úgy ítélem meg, hogy akár ennek, akár a korábbi költségvetések kapcsán akinek köszönetet kell mondanunk, azok az egyszerű polgárok, akiknek munkája által adóbefizetés történik, azok az egyszerű vállalkozók, akik gyakran erejükön felül fizetnek adót, és nem képesek arra a profitra, amire a nagyvállalatok és különböző olyan, a közbeszerzések által kedvezményezett szervezetek részesülnek, amelyek aztán tényleg könnyedén fizetik ki azt az adót, ami őket terheli. A költségvetésért, annak végrehajtásáért elsősorban nem állami vezetőket, nem állami döntéshozókat, hanem azokat a polgárokat kell méltatni, akik mindazt a forrást összeszedik, amit egy kormánynak felelősen kell elköltenie.

Nagyon ritkán hangzik el a Házban, különösen költségvetési tárgyalásnál az, hogy egyetlenegy polgárunk nélkül, aki adót fizet, mi nem ülhetnénk itt, mi nem végezhetnénk politikai munkát, nem lennének állami vezetők, nem lenne kormány, és nem lenne mit elkölteni arra a rengeteg presztízsügyre, különböző presztízsberuházásokra és gyakran a cicomára.

Tekintve, hogy a Költségvetési bizottság tagja vagyok, majd a részletes vitában részleteiben kívánok szólni azokról a kérdésekről, amelyekről úgy ítélem meg, hogy még szót érdemelnek, de egyetlenegy kérdésre vagy egyetlenegy nagyon érdekes aspektusra szeretném felhívni a figyelmüket. A költségvetésben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre több mint 9 milliárdos forrás áll rendelkezésre. Magyarországon főiskola és egyetem 66 darab van. A 65 darabra, tehát a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen kívülre összesen 50,4 milliárd forintot szán ez a költségvetés. Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Állami Vezetők! Ez azt jelenti, hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre 11,6-szoros költségvetési forrást biztosítanak, mint bármely más magyarországi felsőoktatási intézményre. Én azt elhiszem, hogy nagyon fontos egy-egy egyetem képzésének minőségét patronálni, de azt azért nehezen hiszem el, hogy a nemzetközi térben nem jegyzett egyetemnek 11,6-szoros juttatást kell a költségvetésben adni azokhoz az egyetemekhez képest, amelyek egyáltalán a világ egyetemi rangsorában még tényezőként ott szerepelnek. Ez számomra azt mutatja, hogy ez a kormány nem értékalapon preferál, hanem ez a kormány érdekalapon preferál ebben a költségvetésben.

Nem látható a költségvetésből az, hogy az az egyharmadnyi bérből élő, akik bizony a szegénységi küszöb alatt élnek, bármilyen olyan juttatásokban, béremelésben részesülhetnének, amelyek legalább az inflációt megadják számukra. Számtalan ellenzéki képviselő előadásában szerepelt az a tényező, hogy a várható infláció mindenképpen el fogja vinni azokat az emeléseket, amelyek a költségvetésben szerepelnek.

Még egypár szó erejéig szeretnék visszatérni az államadósságra. Ma, amikor megszületik egy csecsemő, 2,4 millió forintos adóssággal születik Magyarországon. Ha az a prognózis marad, amit önök ebben a költségvetési törvényben feltüntettek, az azt jelenti, hogy a 2020. január 1-jétől megszületett magyar csecsemő már 3,2 millió forintos államadóssággal jön a világra. És ha végiggondolom azt, hogy az elmúlt évben Dániában milyen népünnepélyt tartottak azért, mert a devizaadósságot az az ország visszafizette, és éppen fele az államadósságuk, a maradó korona-államadósságuk a GDP-arányos megközelítésben, mint Magyarországnak, akkor én azt gondolom, tisztelt képviselőtársaim, tisztelt állami vezetők, hogy nem lehetünk büszkék arra, amit ez a költségvetés Magyarország polgárai számára hoz.

Végül pedig egy gondolatot engedjenek meg. Úgy ítélem meg, hogy ez a költségvetés is az, így hét év után, amelyre azt mondhatjuk ki, hogy ez a költségvetés sem vesztette el kifizetőhely-jellegét. Még egyszer, lassan mondom, hogy mindenki értse, ez a költségvetés sem volt képes elveszíteni kifizető jellegét.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiban.)