A felszólalás szövege:

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Orbán Viktor politikai taktikájának a lényege abban áll, hogy a kormánynak soha nem az a dolga, hogy kormányozzon. Nem arra helyezi a hangsúlyt, hogy jó döntéseket hozzon, vagy próbálja érvekkel megvédeni azokat a változásokat, amelyek megtestesülnek a döntésekben, hanem az a dolga, hogy az ellenzéket folyamatosan támadni kell. Ellenségképet kell felépíteni, veszélyt kell megfogalmazni, a patás ördögöt kell a horizontra rajzolni, és utána ezt az ellenségképet meg kell vádolni a legképtelenebb vádakkal. A történészek között vita van arról, hogy ezt a politikai taktikát Hitler tanulta-e Sztálintól vagy éppen fordítva, Sztálin tanulta-e Hitlertől. A kérdés, a történeti kérdés eldöntése azonban nem ennek a felszólalásnak a tárgya. Az azonban igen, hogy önöket jobb belátásra bírja. Nem kommunikációs kormányzással kell a saját táboruknak politizálni, hanem valódi kormányzással egész Magyarország érdekében. Önök azonban évek óta az előbbit teszik. A baj gyökere valószínűleg a demokráciáról vallott felfogásukban keresendő. Ugyanis egy választás nem arról szól, hogy melyik politikai erő kormányozza Magyarországot. Ez csak következmény. Egy választás mindig arról szól, hogy a választópolgárok szerint milyen irányba kell elindulni az országnak. Az emberek nem pártokat választanak, bár vannak pártagymosottak, akik ezt gondolják, hanem közös jövőt választanak, és ennek az irányát el is döntik. Majd annak a kormánynak adnak felhatalmazást, amelyikről azt gondolják: ígérete szerint majd abba az irányba fog haladni.

(18.20)

Tisztelt Képviselőtársaim! Valójában az emberek személyes jövőjükről döntenek, mindenki erről dönt, de a mindenkori kormánynak nemcsak azok hangját kell meghallania, akik az őt támogató politikai közösségre szavaztak, hanem azokét is, akik más véleményen voltak. Ha a mindenkori kormány figyelmen kívül hagyja őket, akkor megsérti és megalázza ezeket az embereket, valójában bevallja, hogy az embereket egyszerű hatalmi eszköznek tekinti. Ez a felfogás valójában azt jelenti, hogy miután megvan a többség, azt gondolják a kormánypártok, azt tehetnek, amit akarnak.  idézet vége.

Tisztelt fideszes, most már csak Képviselőtársam! Köszönöm, hogy megtisztelte a Magyar Országgyűlést a jelenlétével, sajnálom, hogy a másik kétharmadnyi képviselőtársa ezt nem tette meg, mindent el is mond egyébként arról a mentális állapotról, amibe önök kerültek. De szeretném felhívni a figyelmüket arra, hogy ha van egy kis idejük, önnek és a többi, jelenleg a helyén nem tartózkodó képviselőtársának, halaszthatatlan közfeladataik ellátása közben, kérem, nézzenek utána, hogy ezek az előbbiekben elmondott mondatok mikor és hol hangoztak el. Kicsi segítséget egyébként adok önöknek: innen tőlem néhány méterre, azon a pulpituson, kicsit több mint egy évtizeddel ezelőtt, éppen egy költségvetési vitában. Keressék meg ezt a felszólalást, nézzék meg, hogy ki mondta el ezeket a mondatokat, utána pedig tartsanak önvizsgálatot.

Tisztelt Képviselőtársaim! Önök nem rekeszthetnek ki az önökétől eltérő véleményeket, más jövőképeket, magyar emberek akaratát ebből a költségvetési javaslatból sem. Meggyőződésem szerint önöknek ehhez nincsen jogunk. De félek, hogy így fognak tenni, összességében pedig már ez az egy érv is elegendő lenne arra, hogy egy magunkfajta polgári értékrendet valló ember elutasítsa ezt a költségvetést. De nézzük meg mindezt egy másik szempontból: ad-e választ ez a költségvetés a magyar emberek és Magyarország legfontosabb gondjaira? Kiolvashatók-e belőle közös nemzeti célok, amelyek elérését szolgálja ez a költségvetés? Kiolvashatók-e azok a nagy közös célok, amelyek alkalmas eszköze kíván lenni az előttünk fekvő javaslat? A költségvetés elolvasásakor ugyanazt a betegséget tapasztaljuk, mint a nem létező kormányprogramban. Ez nem meglepő, hiszen a költségvetés nem más, mint a kormányprogram következő évre vonatkozó tükre. De ebből a költségvetésből ilyet kiolvasni nem lehet, maximum annyit, hogy „Csak a Fidesz!” és hogy „Folytatjuk”.

Önök mindig a saját támogatóik szoknyája mögé bújnak, náluk keresnek menedéket, amikor a döntéseiket indokolják. Április 8-a óta 2,5 millió ember szavával intik csendre az ellenzéket, és közben megfeledkeznek róla, hogy legalább ennyien támogatták az ellenzéki oldalt is. Az pedig, ha meg nem sértem önöket, hogy önök kétharmados többséggel ülnek ebben a teremben a következő években, csupán az önök által eltorzított választási rendszer és választási csalások sorozatának eredménye és következménye. Az önök kétharmada. (Dr. Völner Pál: Tényeket!) De hagyjuk is ezt, ezzel önök sokkal inkább tisztában vannak, én azt gondolom, mint én magam, Kubatov Gábor közvetlen környezetében. De mindettől függetlenül önöknek és az önök felelősnek mondott kormányának az lenne a dolga, hogy a magyar emberek összességének politikai akaratát megtestesítsék. Erre kötelezi önöket Magyarország Alaptörvénye, erre tettek esküt önök néhány héttel ezelőtt.

Az én időkeretem nem teszi lehetővé, hogy minden április 8-án kinyilvánított szándékot most a Ház asztalára tehessek. Ezek a keretek nem alkalmasak rá, hogy minden, az önökével nem egyező állampolgári akaratnak teret adjak. Nem is lehet ez a célom, de az igen, hogyha csak pillanatfelvételekkel is, de felhívjam az önök figyelmét arra: van egy másik Magyarország, nem csak az önöké. Ebben a másik Magyarországban pedig minden eszközt megragadnak ahhoz, hogy a küszöbön álló demográfiai katasztrófát elhárítsák, nem befagyasztják a családi pótlékot, hanem növelik ezt. Ez a mi értelmezésünkben nem koncepcionális kérdés, hogy belefér-e a családtámogatási modellünkbe az adott támogatási forma, hanem egy elvi ügy, nemcsak hogy minden eszköz megengedett, de szükséges is ebben az ügyben.

Ebben a másik Magyarországban azok az emberek, akik saját életüket zálogba adva otthon gondozzák halmozottan sérült családtagjukat, nem 52 800 forintot kapnak havonta ápolási díj címén. Ebben a másik országban, ami láthatóan kívül esik az önök érdeklődési körén, sok ezer édesanya kel fel minden áldott éjszaka háromóránként, hogy megfordítsa a saját ágyában magatehetetlen gyermekét, pelenkázza tizen- és huszonéves gyermekét, eteti őt szondán keresztül. És miközben ezt az áldozatot vállalják, önök ezt a szolgálatot 52 800 magyar forinttal becsülik meg.

Ebben a másik Magyarországban nem tesznek magasról a gyermekpszichiátriai ellátás megoldatlanságára. Vegyék már észre, tisztelt fideszes képviselőtársaim, kedves államtitkár hölgyek és urak, hogy miközben a fiatalabb korosztályból sokan és sajnos egyre többen küzdenek mentális problémákkal, addig jelenleg csak Szegeden, Debrecenben és Budapesten van önálló gyermekpszichiátriai osztály, az országban pedig mindösszesen néhány tíz szakember dolgozik ezzel a problémával.

Ez a másik Magyarország közösséget vállal a fogyatékos személyekkel, és segíti az esélyegyenlőségüket. Mindent megtesz azon szervezetek támogatásáért, azon programok megvalósulásáért, amelyek fogyatékos embertársaink mindennapjait megkönnyítik. A mi Magyarországunkban ők is emberszámba vannak véve.

Ebben a másik Magyarországban nem a Miniszterelnökség milliárdos közbeszerzéseit, hanem az otthoni szakápolást támogatják, az erre a célra fordítható költségvetési támogatást emelik.

Ebben a másik Magyarországban egy családnak sem kell azon töprengenie, hogy a gyógyszert váltsa ki, vagy egyen. Nem a kormányzati kommunikációra kell költeni, hanem példának okáért és többek között a közgyógyellátásra.

Ez a másik Magyarország a megfelelő helyén kezeli a drogproblémát, és megfelelő mennyiségű forrást biztosít a megelőzésre. Vegyék észre, Magyarországon tízezrek vannak a herbál és más szerek fogságában, ennek a folyamatnak pedig gátat kell szabni végre.

De az a másik Magyarország nem feledkezik meg a több tízezer magyar cukorbetegről sem. Ez az ország nem csökkenti a nekik szánt költségvetési támogatást, hanem emeli azokat.

Tessék tudomásul venni, hogy az önök kormánya ezért a másik Magyarországért is felelős. Nem lehet csípőből lesöpörni az asztalról azokat a javaslatokat, puszta nyomorult politikai, pártpolitikai megfontolásból, amelyek innen, a másik Magyarországból érkeznek. Ez nem méltó sem önökhöz, sem az önök közhivatalához. Tessék változtatni az eddigi gyakorlaton, tisztelt hölgyeim és uraim, és végre következetesnek lenni. Ami az ország érdeke, bárki terjessze elő, támogassák, ami pedig ellentétes azzal, azt el kell utasítani, bárki hozza is a Ház elé. Legyenek következetesek, de elsősorban, amit kérek önöktől, legyenek igazságosak és legyenek emberségesek. Erre kérem önöket.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps a Jobbik soraiból.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm, házelnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Az ügy iránti nagy alázattal, de kellő határozottsággal kell beszélnünk egymás között az ápolási díj ügyéről. Nem azért állok ma itt, hogy önökkel vitatkozzak, hanem hogy szót emeljek azokért a családokért, akik havi 52 ezer forintot kapnak ezen a jogcímen. Nekem az a meggyőződésem, hogy ezek a családok nem csupán ennyit, hanem valódi megbecsülést érdemelnek. És nemcsak azért, mert jó családokként egymást a világon mindennél jobban szeretve, ha a helyzet és a sors úgy hozza, akkor egymásért a saját életüket adják zálogba, hanem azért is, mert egy tisztességes juttatás igenis kigazdálkodható lenne ebből a költségvetésből. Hogy a szándék megvan-e önökben, tisztelt államtitkár úr, csak ez itt a kérdés.

Tudják, képviselőtársaim, amikor önök tegnap este álmukban egyik oldalukról a másikra fordultak, volt olyan magyar édesanya, nem is egy, aki ezen az éjszakán háromóránként felkelt, hogy a magatehetetlen gyermekét megfordítsa a saját ágyában. És amikor önök ma reggel a nyakkendőjüket kötötték vagy éppen sminkeltek, akkor volt olyan édesanya, aki a 18 éves lányát pelenkázta; volt olyan édesanya, nem is egy Magyarországon, aki szondával valami leturmixolt péppel etette meg tizenéves gyermekét.

(14.30)

Ezek a családok minden hónapban, tisztelt képviselőtársaim (Cseresnyés Péter: Tiéd is!), éppen negyedannyi pénzt kapnak ápolási díj címén, mint az önök benzinköltsége. Tisztelt Képviselőtársaim! Ők 52 ezer forintot  52 ezer forintot!  kapnak havonta, nyomorult 52 ezer forintot ezért az emberfeletti szolgálatért, amit önként vállalnak. Ugye, önök szerint sincs ez így jól?

Arra kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy kétharmados felhatalmazással a hátuk mögött legyenek kedvesek első rendelkezéseik egyikeként megszavazni az ápolási díj megemelését, a minimálbérhez történő rögzítését. Kérem tisztelt képviselőtársaimat, hogy adják vissza ezeknek a családoknak a becsületét, és ha ezt megteszik, akkor megtarthatják a sajátjukat is. Államtitkár úr, megteszik-e ezt önök? Köszönöm szépen. Várom a válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, államtitkár úr, a válaszát. Nehezen tudom eldönteni, hogy ön most napszúrást kapott, vagy ennyire méltatlannak bizonyul az ön közhivatalához, merthogy ön félrebeszél. Nem csodálom, ha nem értette a kérdést, mert abban szerepelt egy szám, 52 800 forint. Államtitkár úr, úgy látszik, és biztosak lehetünk abban az eddigi pályája alapján, hogy önnek még ennyire kevés havi pénzzel nem volt dolga, de vannak olyan családok nagyon sokan ebben az országban, akik ennyi pénzből kénytelenek megélni az önök embertelen és felháborító politizálása, illetve kormányzása miatt. Nem fogadom el az ön válaszát. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

STUMMER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Nagyon szépen köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Hubay képviselő úr, szerintünk meg igényel további szakmai egyeztetéseket ez a Ház asztalán lévő törvényjavaslat, merthogy  kezdjük a legfontosabbal  ez az előttünk álló, előttünk fekvő törvényjavaslat így önmagában egy fabatkát sem ér, és hogyha elfogadják ezt, akkor ebből több kár lesz, mint haszon. Ez a helyzet, hölgyeim és uraim. És amikor az istenadta ellenzéki képviselőnek az a dolga, hogy mögé lásson a kormány aktuális politikájának, akkor a következő kérdés fogalmazódik meg benne: ennyire fontos önöknek ez a soron következő józsefvárosi időközi önkormányzati választás, polgármester-választás? Ennyire ragaszkodnak önök a frakcióvezetőjük által üresen hagyott polgármesteri székhez, hogy egy önöknek kedvező eredmény elérése érdekében még arra is hajlandóak, hogy egy nyilvánvalóan keresztülvihetetlen és nyilvánvalóan betarthatatlan törvényjavaslatot ide hozzanak ez elé a Ház elé? Ennyire fontos önöknek ez a választás, hogy miközben a javaslatot a Ház elé hozzák, nem vesznek tudomást a devizahiteles családokat sújtó folyamatos kilakoltatásokról, nem érdekli önöket az, hogy sokszor egy váratlan betegség, egy munkahelynek az elvesztése vagy egy válás rövid időn belül egyaránt a hajléktalansághoz vezethet?

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A helyzet a következő: aki beszélt már életében két mondatnál többet olyan emberrel, aki a szociális szférában, pláne olyannal, aki a hajléktalanellátásban tevékenykedik, az tudja jól, hogy erre a komplex problémára ilyen egyszerű megoldás nincs, nem létezik, mint ami ebből a tervezetből kiolvasható. Attól, kedves fideszes képviselőtársaim, hogy önök ezzel a javaslattal el akarják tüntetni az utcáról a hajléktalan embereket, attól még ez a társadalmunkat feszítő, létező probléma marad.

Sok mindent lehet mondani az önök kormányzásáról, de azt semmiképp, hogy ész nélkül, a terep alapos körbekémlelését elmulasztva vezényelnék a törvényhozás munkáját. Mindig van valami alapos ok a háttérben, amely motiválja magukat, és ezzel alapvetően még semmi probléma nem lenne. A probléma ott kezdődik, amikor a nagy sandaságok közepette ezért az önös érdekért túl nagy áldozatot hozatnak meg másokkal. Ez az önzés vezette most önöket ismét tévútra. Merthogy az ebben a törvényjavaslatban foglaltak a mindennapok gyakorlatában betarthatatlanok. Nem kell ahhoz nagy szakértőnek lenni, elég hozzá a józan paraszti eszünk is, hogy lássuk, ha nem bebörtönzik a hajléktalan embereket, nincs olyan intézménytípus, ahol úgy lehetne korlátozni ezeknek az embereknek a szabad mozgását, mint ahogyan az erre utaló szándék kiolvasható az eddigi megnyilatkozásaikból.

Azt szeretném megkérdezni önöktől, hogy amikor ezt a törvényjavaslatot önök kifőzték, nem volt önök között egyetlen ember sem, aki beszélt volna egy szakmabelivel, vagy csak egyszerűen tiszta fejjel végiggondolta volna, hogy hogyan fog működni ez a dolog a gyakorlatban? Senki nem játszott el a gondolattal, hogy mi történik azt követően, hogy a deviáns viselkedést mutató, ápolatlan személyt a Blaha Lujza téri aluljáróban járőröző rendőrpáros egy megadott hajléktalanszállóra kíséri? Aztán majd leültetik ott az előtérben, odahívnak egy, a szállón dolgozó szakembert, és azt fogják mondani, hogy a Süni mától itt lakik?

(13.10)

Mit fog csinálni önök szerint ezzel a bekísért illetővel a szociális dolgozó? Hogyan tartja bent az intézményben, akár egy pillanatra is az akarata ellenére? Bezárja? Hogyan, amikor hozzá sem érhet? Hová, amikor nincs erre helyiség az adott intézményben? Milyen jogosítványt, milyen eszközt, milyen forrást biztosítanak mindehhez a szociális szférának és az abban dolgozóknak? Erről is szólnia kell a fámának, hogy ez a tervezet elfogadható legyen. Csakhogy mindezeknek a nyomát sem látjuk.

Tessék megérteni, tisztelt képviselőtársak, hogy a hajléktalanszálló nem börtön és nem zárt osztály. Ezek az intézmények nem abból a célból jöttek létre és nem azért működnek, hogy ott fogva tartsanak embereket, hanem azért, hogy amennyire csak lehetséges, élhető és emberi körülményeket nyújtsanak mindazoknak, akiknek nincs fedél a fejük felett. Lehet, hogy most újdonságot fogok önöknek mondani, de ezeknek az intézményeknek házirendjük van. Aki oda bemegy, az vállalja ennek a házirendnek a betartását. Ha pedig ez nem sikerül, akkor megköszönik neki a látogatást az ott dolgozók, és kitessékelik ebből az intézményből.

De mi lesz most, hogyha önök erre az intézményrendszerre, amit kivéreztettek, ráerőszakolnak most boldog-boldogtalant? Mi lesz most, amikor kötelezővé teszik az intézmények számára a befogadást? Végiggondolták ezt önök? Viszik majd be a rendőrök a deviáns, komoly mentális zavarokkal küzdő embereket, akiknek eszük ágában sem lesz betartani ezeket a házirendeket, de elküldeni sem lehet majd őket. Ezek az intézmények pedig össze fognak roppanni ezek alatt az elvárások alatt.

Ennek az lesz a következménye, hogy a szociális dolgozók, akik ki vannak szolgáltatva az önök kényének, megint el fogják hagyni a pályát oly sokan, és feladják majd a reményt azok a fedél nélkül maradtak, akiknek ezek a szállók voltak az utolsó szalmaszálak, hogy valaha is kikászálódjanak a nyomorúságos helyzetükből. És még akkor is így van ez, ha ezeken a szállókon jelenleg sokszor nincs egyéb, csak kényelmetlen vaságyak, kosz és bogarak.

Tegyék a szívükre a kezüket, kedves képviselőtársak: nem túl nagy ár ez ezért a polgármesteri székért? Amikor behozták ide az idevonatkozó alaptörvény-módosítást, sokan fellélegeztek ebben az országban. Nem véletlenül, hiszen körülbelül 15 ezer hajléktalan ember él a hazánkban, és közel harmaduk az utcán tölti az éjszakákat. Egy 2013-as felmérés szerint a felnőtt lakosság 7 százalékának van olyan ismerőse vagy rokona, aki hajléktalan. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon több mint 600 ezer embernek vannak közvetlen tapasztalatai a hajléktalanságról. Mi ez, ha nem a társadalom nagy részét feszítő társadalmi probléma?

A hajléktalankérdés méltányos megoldását mi magunk is sürgetőnek tartjuk. Megfelelő szállást kell biztosítani ezeknek az embertársainknak, de nem feltételek nélkül. A közösségi együttélés alapvető szabályainak betartását mindenkitől meg kell követelni.

Amikor önök az alaptörvény-módosítást idehozták, sokan gondolhatták úgy, hogy na, végre rendeződni fog ez az áldatlan helyzet. Merthogy a jelenlegi helyzet áldatlan, ezen nincs mit szépíteni. Aki önök közül néha kimerészkedik a klímás hivatali autójából, és ne adj’ isten, betéved egy budapesti aluljáróba, annak nem lesz újdonság az, amit mondok. Mindenféle koszos holmik zsákokban, mosdatlan és ebből következően éktelen szagokat produkáló, matracokon és különféle rongyokon heverésző szerencsétlenek. Amikor pedig átsétálnak, mondjuk, a Blaha Lujza téri aluljárón, kedves képviselőtársaim, nos, a vizelet és a földre öntött kannás bor szaga olyan elegyet alkot majd az orrukban, hogy a nap folyamán nem lesz olyan hetyke miniszterelnöki viszonválasz, ami feledtetni tudja majd önökkel mindezt. De tegyék azért meg mostanában ezt, fideszes képviselőtársaim, nagyon hasznos tapasztalat lesz!

Mi is örültünk az ügy felvetésének. Azt gondoltuk, hogy ez lesz az első reménysugár, hogy vége a kommunikációs kormányzásnak, és helyette valóságos feladatok valóságos megoldásának a kora köszönt ránk. Csakhogy ismét és sokadjára csalatkoznunk kellett.

Hiába ez a többségi társadalom elvárása, hogy oldódjon meg ez a helyzet, ez a nem Európába való állapot, de erre önök láthatóan továbbra sem képesek. Azt reméltük sokan, hogy mostanra egy komplex csomaggal fognak idejönni a Ház elé, erre ideállítanak ezzel a szabálysértésitörvény-tervezettel.

Nem lesz megoldás, és megint csak azért, mert önök nem látnak tovább a saját orruknál. Önmagában a kriminalizálás nem megoldás. Fejleszteni kell az ellátórendszert, jogosítványokat és eszközöket kell adni a szociális dolgozók kezébe, hogy ezek az intézmények minél több embert képesek legyenek befogadni. Vigyék be oda ezeket az embereket, de ott biztosítsák azokat a feltételeket, hogy bent is lehessen őket tartani! Amíg viszont csak bekényszerítik az embereket, de a rendszerrel semmi egyebet nem tesznek, addig ez csak egy betarthatatlan vagy betartása esetén az összeomlással fenyegető törvényjavaslat.

Amennyiben csak egy ellenzékben ülő frakciótól lehetséges, mi ennek ellenére mindent megteszünk annak érdekében, hogy ezt a hiányzó lábat, aminek a hiányáról önök láthatóan tudomást sem vesznek, megteremtsük.

A 2019. évi költségvetéshez ebben a tárgyban is adtunk be módosító javaslatokat, hátha megszólal önökben a lelkiismeret, hátha megszületik a felismerés, hogy ezek a kiegészítések feltétlenül szükségesek a cél elérése érdekében, mármint hogy egyetlen ember se legyen Magyarországon arra kárhoztatva, hogy az utcán kelljen élnie, mert a végső cél, ugye, mégiscsak ez lenne, kedves képviselőtársaim.

Hegedűs Lorántné és Sneider Tamás képviselőtársaim adtak be többek között módosító indítványt a ’19-es költségvetéshez, amelyben pluszforrást indítványoznak elkülöníteni annak érdekében, hogy ezen alkotmányos feladatukat az önkormányzatok, valamint a közfeladat átvállalását végző civil szervezetek maradéktalanul el tudják végezni. Képviselőtársaim módosító indítványukban azt javasolták, hogy ezen működési támogatások egy része új férőhelyek létrehozására, a már meglévők szükséges fejlesztésére, illetve a lakhatási szolgáltatások költségeire is fordítható legyen. Az itt előttünk fekvő szabálysértésitörvény-javaslat véleményünk szerint csak ezzel, többek között ezzel a kiegészítéssel lenne támogatható.

Többen jegyezzük a Jobbik frakciójában szintén a költségvetéshez beadott módosító indítványt, amelyben a szociális szférában dolgozók bérfejlesztését célozzuk, erre 30 milliárd forintnyi forrást elkülönítve. Orbán Viktor még 2010-ben ígérte meg ezeknek az embereknek, hogy haladéktalanul rendezni fogják a bérproblémát, de 2018-ra sem változott semmi ez ügyben. Odáig jutottunk, kedves képviselőtársak, hogy mára 93 ezer munkavállaló és családjaik is vészhelyzetbe sodródtak. Idáig jutottunk az önök kilátástalan kormányzásának eredményeképp. Vegyék végre-valahára észre, hogy a hivatástudattal rendelkező szakemberek toleranciájával sem lehet a végtelenségig visszaélni, a béremelésük elmaradása pedig az ágazat összeomlásához vezet, főleg akkor, hogyha ilyen betarthatatlan ötletekkel, illetve törvényekkel állnak elő!

Mind a három javaslatunkra lenne pénz ebben a költségvetésben, tisztelt fideszes képviselőtársak, csak egy kis, önökre egyébként nem jellemző önmérsékletet kellene tanúsítani a kormánypropaganda, illetve a stadionépítések terén. Próbálkozzanak meg azért vele, erre kérjük önöket, és fogadják el ezeket a költségvetési módosítóinkat, ne söpörjék le az asztalról, és vegyék észre, hogy ezek a módosítók éppen annak a lábnak az elemei, amelyeket most ebben a felszólalásban hiányoltam ezzel a szabálysértésitörvény-tervezettel kapcsolatban.

Nem állítom, hogy ezeknek a módosítóknak a befogadásával meg fog állni ez a láb, de a költségvetési módosítók befogadásával legalább felmutathatnák az elkötelezettségüket, hogy valóban meg szeretnék oldani ezt a feszítő problémát, és nem megint csak szemfényvesztés zajlik. Én arra kérem önöket, hogy legalább most az egyszer igyekezzenek túllépni a saját árnyékukon.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Elfogadom, köszönöm szépen.

ELNÖK: Elfogadja. Stummer János képviselő urat illeti a szó.

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Ha költöztek valaha új otthonba, tudják jól, micsoda öröm elfoglalni végre a családi fészket, kibontani a kartondobozokat, összeszerelni a ruhásszekrényt, a kanapét betolni a helyére, és először terítőt tenni a családi asztalra, nézni gyerekek arcát, ahogy elfoglalják új szobájukat, ahogyan felkutatják az új lakás bújócskázásra legalkalmasabb zugait. Egy fiatal számára kevés nagyobb öröm adatik meg az életben, mint amikor első saját otthonába beköltözik, ahol nem nyit rá váratlanul se anyu, se a kollégiumi szobatárs, se valamelyik albérlőtárs. Még akkor is nagy öröm ez, hogyha ilyenkor jellemzően nem kevés banki hitelt kell felvenni, és tudja az ember, hogy hosszú évekre adósítja el magát, de akkor is meg kell tenni, a kockázatot akkor is vállalni kell, mert a családnak igenis otthonra van szüksége, és még akkor is nagy kockázat ez, ha az ember kismilliószor végigszámolja, hogy mire és hogyan lesz időben elég pénze.

Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársak! Kérem, vegyék észre, hogy az új lakásokat terhelő áfa 27 százalékra emelésével önök nemcsak a piacot befolyásolják, önök nemcsak az építőipart rendezik át, hanem ezzel az áfaemeléssel a reményt veszik el nagyon sok fiataltól, hogy belátható időn belül saját tulajdonú otthonuk legyen. Lássák meg, kérem, hogy ezzel az emeléssel nemcsak a piac, hanem a családok is elbizonytalanodnak, és ez még akkor is így van, hogyha önök korábban már nyilvánvalóvá tették, hogy nem fogják ezt a bizonyos 5 százalékos időszakot meghosszabbítani.

Az érintett családok nevében kérem szépen önöket, fontolják meg még egyszer a javaslatukat. Arra kérem önöket, hogy tartsák 5 százalékon az áfát, ezzel a drasztikus emeléssel ne ezeken a fiatalokon spóroljanak, ne fosszák meg őket a saját otthon megteremtésének álmától. Arra kérem önöket, teremtsünk végre egy olyan országot, ahol a fiatalok az építési telket keresik, és nem a repülőjegyet meg a londoni albérletet. Miniszter úr, várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki padsorokban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Miniszter úr, nagyon klassz kis termelési beszámolót hallottunk azzal kapcsolatban, hogy a kormány az utóbbi nyolc évben mit tett le az asztalra és mit nem, csak éppen a konkrét kérdésemre nem válaszolt. (Tállai András: Mi a kérdés?) Arra a kérdésre  ó, hát Tállai úr is megérkezett! , kérem, hogy hajlandóake megfontolni a családok érdekében az új lakásokat terhelő áfa 5 százalékon tartását. Miniszter úr, legyen kedves erre az egy pici kérdésre válaszolni, és ne másról beszéljen! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Tisztelt Elnök Úr! Nem fogadom el a válaszadót. Köszönöm.

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen, megvárom a miniszter urat.

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Személyesen várom a választ a miniszter úrtól. Köszönöm. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Ön négy hónappal ezelőtt tette le az esküjét itt, ebben a teremben, és amikor ön esküdött, különös felelősséget vállalt rengeteg magára hagyott és kiszolgáltatott ember sorsának jobbra fordulásáért. Miniszter úr, ön egy keresztény értékrendű, a szegényekért és az elesettekért felelősséget vállalni képes, becsületes ember hírében áll. Amikor ön letette ezt a miniszteri esküt, akkor nyilván tisztában volt azzal, hogy mit vállal, tisztában volt azzal, hogy milyen felelősséget vesz a vállára.Azóta, az eskü óta eltelt, miniszter úr, négy hónap. Azt szeretném öntől megkérdezni, hogyan számol el az esküjével, hogyan számol el ezzel a négy hónappal, amikor, ha bekapcsolja a tévét, akkor azt látja, hogy szeptembertől ismét 1400 tanár hiányzik a magyar iskolákból. Azt kérdezem öntől, miniszter úr, hogyan számol el ezzel a négy hónappal ezelőtt letett esküjével, amikor most már egyre-másra olyan hírek jönnek a magyar sajtóban, hogy most már komplett osztályok, osztálynyi orvosok mondanak fel Magyarország kórházaiban.

Kérem, miniszter úr, azt kérdezem öntől, hogy bement ön akár egyetlen alkalommal is a miniszterelnöki dolgozószobába, és harcolt-e ezekért az emberekért. Harcolt-e a tanárért, a diákért, az orvosért, az ápolóért, a betegért vagy szegénységre szorulóért? (Sic!) Harcolt-e azokért az emberekért, akikért ön felelősséget vállalt? Egyszer is mondta-e annak a miniszterelnöknek, aki ön alá miniszteri bársonyszéket tett, hogy végre egyszer az életben ne csak a balhátvéddel és ne csak a középpályával, hanem a kémiatanárral és az altatóorvossal is foglalkozzon?

Megtette-e ezt, miniszter úr? Nézze, tisztában vagyok azzal, hogy négy hónap mire elég (Az elnök csenget.) és mire nem. Tudom, hogy négy hónap alatt nem lehet mindent megtenni, minden mulasztást elmulasztani. De ahhoz túl sok ez az idő, hogy csak úgy elteljen egy miniszter felett. Várom megtisztelő válaszát.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Miniszter Úr! Köszönöm szépen a válaszát, de nem tudom elfogadni azt, amit mondott. Világosan feltettem önnek egy kérdést: volt-e az elmúlt négy hónapban ön a miniszterelnöki dolgozószobában? Nem raportra, hanem azért, hogy harcoljon azokért az emberekért, akikért ön felelősséget vállalt. Ön egy egész ország egészségügyéért és oktatásáért felel. Amióta eltelt ez a négy hónap, tudja, hány tízezer magyar család kapott 52 ezer forint ápolási díjat? Tudja, hogy hány magyar családban veszett oda egy édesapa vagy egy édesanya egy-egy kórházi fertőzésben? Tudja, hogy hány magyar család szakadt szét amiatt, mert a gyereknek a lakóhelyén nincs lehetőség arra, hogy tisztességes magyar oktatásban részesüljön?

Maga pedig négy hónap után bejött ebbe a parlamentbe, bejött az Országgyűlésbe, és előad nekem egy tanévnyitó beszédet. Nem fogadom el a válaszát, Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Ma nagyságrendileg 15 ezer hajléktalan ember él hazánkban, és közel harmaduk az utcán tölti minden éjszakáját. Egy korábbi felmérés szerint a felnőtt lakosságnak 7 százalékban vannak olyan tagjai, akiknek ismerőse, rokona, családtagja hajléktalan. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon nagyjából félmillió embernek van közvetlen tapasztalata a hajléktalanságról. Mi ez, teszem fel én a költői kérdést önöknek, hölgyeim és uraim, ha nem a társadalom nagy részét feszítő probléma, amire végre valóban megoldást kellene találni?!A Jobbik a lehető legnagyobb határozottsággal javasolja, hogy a jelenleg fennálló krónikus helyzetre különálló, de egymással összefüggő megoldásokat dolgozzon ki Orbán Viktor kormánya, de  és ez nagyon fontos  köztisztasági, járványügyi, közrendvédelmi, egészségügyi és szociális értelemben egyaránt. A hajléktalankérdés méltányos megoldását mi is sürgetőnek tartjuk. Megfelelő szállást kell biztosítani ezeknek az embertársainknak, de nagyon fontos az is, hogy nem feltételek nélkül. A közösségi együttélés alapvető szabályait mindenkitől meg kell követelni. Azzal a módszerrel azonban, amit önök megvalósítanak, nem tudunk egyetérteni.

Kérem, itt nem lesz megoldás, és megint csak azért, mert önök nem látnak tovább a saját orruknál. Önmagában ennek az ügynek a kriminalizálása nem megoldás. Fejleszteni kell az ellátórendszert, jogosítványokat és szükséges eszközöket kell adni a szociális dolgozók kezébe, hogy ezek az intézmények minél több embert képesek legyenek befogadni. Vigyék be oda az embereket, akik rászorulnak, de ott, ezekben az intézményekben biztosítsák annak a jogszabályi és minden egyéb feltételét, hogy ott is lehessen tartani ezeket az embereket.

Ma Magyarországon lakhatási krízis van. Aki pedig nem ezt gondolja, nem ezt mondja, az vagy vak, vagy hazudik. Beszéljünk azokról a családokról, akiket önök az út szélén hagytak; azokról, akik nap mint nap azzal a gyomorgörccsel kénytelenek lefeküdni, álomra hajtani a fejüket, hogy vajon mikor kapják meg azt a bizonyos levelet, ami arról szól, hogy rövidesen el kell hagyni a saját otthonukat.

Miniszter Úr! Magyarországon családok ezreit lakoltatják ki folyamatosan, ezekben a percekben is tesznek utcára nőket és gyermekeket. Mi értelme az országossá váló lakhatási válságot ezzel az újabb intézkedéssel fokozni? Ki fog ezeknek a családoknak a szemébe nézni önök közül, akiknek, mint látjuk, lassan már az utcán sem lesz helyük? Ki felelős azért, hogy ez az átgondolatlan, rosszul előkészített jogszabály életbe léphetett 2018-ban Magyarországon? Várom a kormány megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

(15.30)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Államtitkár úr, nem tudom elfogadni a válaszát, nem a kérdésemre válaszolt, én is olvastam azt a törvényt, amely néhány héttel ezelőtt itt volt a Háznak az asztalán. Nem csodálom, hogy nem érti vagy nem értették azt a kérdést, amit én megfogalmaztam önöknek. Hogyan is értené meg az a pártszövetség, az a kormány ezt a kérdést, amely két nap alatt szántotta be a lakáskasszát, amely nyolcadik éve regnál ebben az országban úgy, hogy… (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Kilencedik!)  kilencedik, bocsánat, kilencedik évben regnál ebben az országban úgy, hogy egy elítélt, visszaeső bűnözőnek 7 ezer forint a napi ellátása, egy olyan embernek pedig néhány száz, pár száz forint a napi ellátása, akinek az égadta világon semmi más bűne nincs, bűnt nem követett el ebben az életben, mint hogy egy családi tragédia, egy munkahelyi baleset vagy bármilyen más, életkörülményeiben bekövetkezett változás miatt elveszítette az otthonát. (Kunhalmi Ágnes: Így van!) Államtitkár úr, kedves Fidesz-KDNP, önök egy (Az elnök csenget.) embertelen országot teremtettek, szégyelljék magukat ezért! Köszönöm szépen a szót. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)

STUMMER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Elnök Úr! Azért kell valamilyenfajta nagyon komoly, általam nehezen értelmezhető párthűség, hogy valaki egy vezérszónoki felszólalásban ezt a 6900 forintos összeget be merje dobni a Ház asztalára annak a törvényjavaslatnak a tárgyalásakor, amikor olyan emberek sorsáról, információkhoz való hozzáféréséről beszélünk, akiknek minden lehetőséget meg kell adnia a magyar államnak ahhoz, hogy hozzáférjenek minden olyan információhoz, ami az ő életükhöz nélkülözhetetlenül szükséges. Rátérve a magunk észrevételeire, két szempontra szeretném az államtitkár úr, illetve az illetékes minisztérium figyelmét felhívni. Az egyik a tempó, amivel megérkezett a magyar államigazgatás ehhez a törvényjavaslathoz, a másik pedig, amire államtitkár úr is kitért  de erről majd szeretnék néhány konkrétumot is hallani, ha megengedi, és ha megtisztel vele , hogy pontosan milyen egyeztetések történtek a szakmai szervezetekkel, és pontosan kikkel ezzel kapcsolatban.

Felszólalásom elején szeretném rögzíteni talán a legfontosabbat: a Jobbik támogatni fogja a szóban forgó törvényjavaslatot. Ezen túlmenően őszinte örömünket fejezzük ki, hogy az érintett elektronikus felületek a törvény hatálybalépése után végre megérkeznek majd a XXI. századba 2018-ban. Államtitkár úr és fideszes képviselőtársam, nem haladunk a digitális társadalom felé, hanem ott vagyunk. Minden információ, ami körülöttünk van, ami számunkra és minden magyar állampolgár számára érdekes, azok döntő hányada és egyre nagyobb százaléka csak az interneten elérhető, csak digitális formában, elektronikus felületeken érhető el.

Ez a Ház asztalán lévő törvényjavaslat egy régi adósságot törleszt, ahol a végrehajtás körülményeinek különös jelentősége lesz, hiszen ezek a fejlesztések, illetve ezen irányok döntik majd el, hogy a fogyatékos embertársaink valóban használni tudják-e ezeket a weblapokat a későbbiekben. Én nem kisebb jelentőségű jogforrást citálnék ide a Ház elé, mint Magyarország Alaptörvényét. Eszerint Magyarország az alapvető jogokat mindenkinek bármily megkülönböztetés, így például a fogyatékosság szerinti különbségtétel nélkül biztosítja, Magyarország pedig az esélyegyenlőség megvalósulását külön intézkedésekkel segíti. Jó, hogy itt van tehát ez a törvényjavaslat, de nem időben érkezett, hanem későn.

Van ennek korábbi előzménye is, még az Alaptörvényt, illetve azt a 2016-os eseményt megelőző előzménye is, mégpedig az, hogy a Magyar Országgyűlés 2007-ben csatlakozott az ENSZ azon kezdeményezéséhez, illetve ahhoz az ENSZ-egyezményhez, amely kimondja, hogy a fogyatékossággal élő emberek hátrányos megkülönböztetése az emberi méltóság súlyos megsértése.

(14.00)

Ugyanez az egyezmény megköveteli, hogy a fogyatékossággal élő személyek, másokkal teljesen egyenlő alapon, akadálymentesen férjenek hozzá az új információs és kommunikációs technológiákhoz. Igen, jól hallották, 2007-et mondtam. Éppen 11 éve annak, hogy a Ház elfogadta, befogadta ezt az egyezményt. Azóta pedig akkor még beláthatatlan mérvű technológiai fejlődés következett be, aminek mi magunk is tanúi, valahol elszenvedői is voltunk.

Arra szeretném felhívni a kormány figyelmét, hogy a jövőben ehhez képest ennél sokkal rövidebb reakcióidőre lesz szükség, hogy lépést tudjunk tartani az infokommunikációs technológiai tér ilyen mérvű fejlődésével. Amíg ezt a vezérszónoki felszólalást elmondom, ezekben az időkeretekben minden frakció elmondja saját maga véleményét ehhez a törvényjavaslathoz kapcsolódóan, szeretném nagy tisztelettel felhívni a figyelmüket arra a korántsem megkerülhetetlen jelentőségű tényre, hogy ez alatt a néhány perc alatt is rengeteg korábban használt technológia, felület és eszköztípus avul el, válik az új és folyamatosan megújuló környezetben használhatatlanná, válnak az ott tárolt és onnan hasznosítható információk hozzáférhetetlenné.

Az idei évtől kezdődően örvendetes módon most már külön Innovációs és Technológiai Minisztérium is felelős ezért a területért. Őket és az illetékes minisztert, államtitkárt, önöket is arra kérem, tegyenek meg mindent a továbbiakban a magyar államigazgatás ilyen téren tanúsított reakcióidejének megrövidítéséért.

A másik szempont, amit különösen szeretnék az önök figyelmébe ajánlani, az egyeztetés jelentősége. Ne csak a kötelező köröket fussák le az ilyenkor szükséges egyeztetésekkel kapcsolatban az érintett szakmai szervezetekkel, ne csak a pecsétjüket, illetve az aláírásukat keressék, hanem folytassanak valódi konzultációt az illetékes szakemberekkel és érintettekkel egyaránt, hogy valóságosan és a mindennapok rögvalóságában, a mindennapok gyakorlatában is legyen végre értelme ennek a vitának, ennek a törvénynek.

Ha erre nem kerül sor, hiába ez a vita, hiába a törvény, hiába az ebből következő fejlesztések, fogyatékos embertársaink számára nem lesznek valóban hozzáférhetőek az ezeken a felületeken tárolt információk. Ebből az előttünk fekvő törvényből egy nagyon bonyolult, sokrétű szakmai munka és nagyon sokrétű egyeztetéssorozat következik, különböző szabványokhoz történő alkalmazkodás is. Ne spórolják meg ezt a munkát, a politikai eszközök az önök rendelkezésére állnak mindehhez. Ezúton kérdezném tehát tisztelt államtitkár úrtól, hogy pontosan kikkel, hogyan, milyen szakmai szervezetekkel történtek meg ezek az előzetes egyeztetések.

Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Nacsa képviselő úr, engedje meg, hogy néhány gondolatot intézzek önhöz, mert egészen egyszerűen felháborít engem az a viselkedés, amit ön tanúsított itt. Jön nekünk ezzel az ócskasággal, itt ellenzéki képviselőtársaim már jelezték ezt, hogy mit és hogyan szavazott meg, illetve nem szavazott meg az ellenzék az előző ciklusban. Ez egy ócska trükk, amit maguk immár kilencedik éve a Magyar Országgyűlés keretei között csinálnak ezekkel a salátatörvényekkel. És ha maga azt kérte tőlem, hogy kérdezzem meg azokat a képviselőtársaimat, akik itt ültek az előző ciklusban, én meg azt kérem öntől, hogy a következő frakcióülésen meg kérdezze meg a maga képviselőtársait arról, hogy hogyan viszonyul ez a hozzáállás, ez a politikai hozzáállás a felelős kormányzás intézményéhez.Egy apróságot azért engedjenek meg! Itt a kormánypárti felszólalók mindegyike tömjénfüsttől illatozó felszólalásokkal, pátoszos beszédekkel magyarázták itt nekünk azt, hogy a jelenlegi magyar kormányzat mennyire elkötelezett a fogyatékos személyek életvitelét, illetve mindennapjainak jobbra fordítását illetőleg. Szeretnék az önök figyelmébe ajánlani egy friss KSH-kutatást. A friss KSH-kutatás pedig azt mondja, hogy 400 ezer fogyatékos személy van ma Magyarországon, s ezeknek a fogyatékos személyeknek az egyötöde, 20 százaléka gondolja azt és érzi azt, hogy a fogyatékosságából adódóan valamilyen hátrány éri őt a mindennapokban, akár a foglalkoztatásban vagy a munkaerőpiacon, akár a közlekedésben, akár az egészségügyi ellátás területén. Ez 80 ezer embert jelent hozzávetőlegesen. 80 ezer ember a maguk kormányzásának kilencedik évében még mindig úgy érzi, hogy az ő életében hátrányt jelent az, hogy fogyatékossá vált vagy fogyatékosként született erre a világra.

És maguk itt arról beszélnek, hogy milyen kiváló eredményeket ért el a kormány az utóbbi kilenc évben ezen a területen úgy, hogy maguk itt ülnek tízegynéhányan a kétharmados kormánykoalíció képviselőiként ebben a teremben most jelen pillanatban, és önök tudják a legjobban, hogy bármit megtehetnek 2010 óta a kétharmados felhatalmazásukkal a hátuk mögött, amihez éppen kedvük szottyan. És ha úgy tartaná úri jókedvük, és ha az önök látókörébe beletartoznának ezek az emberek mind a 80 ezren, majdhogynem egyik napról a másikra meg tudnák oldani ezeknek az embereknek a napi problémáit. Ezzel számoljanak el, fideszes képviselőtársaim! Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nagy felelősség, amikor az ember 93 ezer másikért emel szót, különösen ebben a Házban.

(13.50)

Nagy feladat, amikor olyan 93 ezer emberről van szó, aki másik 800 ezer ember életét könnyíti meg, vagy teszi azt a 800 ezer sorsot egyáltalán élhetővé. Állítom, hogy a 93 ezer szociális dolgozó mindegyike, akikért ma felszólalok, fontosabb munkát végez ebben az országban, mint a miniszterelnök. Minden áldott nap emberi életek vannak a kezeik között, és sokszor lehetetlen küldetésekben vállalnak magukra önszántukból felelősséget. Áldozat, lemondás és empátia  vannak sokan, akiknek ezek csak üres szavak, nekik viszont a mindennapok részét jelenti.

Amikor önök reggel 8-kor bepattantak a klímás hivatali Škodájukba, ezek az emberek busszal vagy biciklivel, beérve a munkahelyükre, már régen elkezdték a napot. Amikor a reggeli kávéjuk mellett átböngészték a sajtót és megnézték azt, hogy mit írtak magukról vagy éppen mirólunk, ezek a szociális dolgozók éppen pelenkázták, fürdették vagy etették a rájuk bízott magatehetetlen embereket. Amikor mi itt vitázunk egymással ebben a Házban, ők épp azokhoz fordulnak türelemmel, akiknek már nincsen kihez szólniuk.

Álljunk meg egy pillanatra, tisztelt képviselőtársaim, és tegyük fel a kérdést: ezek az emberek ezen a hétfői napon vajon többet tesznek-e minálunk, hogy jobb hely legyen ez a világ? Ki végzi ma, a mai napon a fontosabb munkát, egy szociális dolgozó vagy egy országgyűlési képviselő? Önöknek és nekünk is kalapot kell emelnünk előttük. Ma, a szociális munka napján jó szó és köszönet jár nekik ezért az emberfeletti munkáért, amit ezek az emberek nap mint nap letesznek ennek az országnak az asztalára. De nemcsak köszönet járna nekik évente egyszer, kedves hölgyeim és uraim, hanem végre normális bér és a hivatásukhoz méltó munkafeltételek is, mégpedig az év minden napján.

Kedves fideszes és KDNP-s képviselő hölgyek és urak, ez önökön múlik, csakis önökön múlik, hogy a szociális dolgozók végre ne azt üzenjék saját pályakezdőiknek, hogy menekülj, pedig most ezt teszik. Önök persze, valaki a kormány részéről, talán éppen ön lesz, államtitkár úr, az, mindjárt fel fog állni, és szépen sorjában el fogja mondani nekem ugyanazokat a paneleket, amit néhány képviselőtársamnak már elmondott az imént, amelyek azt ecsetelik, hogy a Fidesz 2010 óta mennyit tett ezért az ágazatért. Felsorolja majd államtitkár úr, hogy mennyivel emelkedtek a bérek, hogy hogyan javultak a dolgozók munkakörülményei, és milyen intézményfejlesztési programok valósultak meg, és miután az államtitkár úr végzett a kormány eredményének felsorolásával, néz majd rám kérdőn, hogy mégis nekem mi a fészkes fene bajom van, hiszen soha jobban nem kerestek és soha jobb munkakörülmények között nem dolgozhattak szociális dolgozók Magyarországon, mint manapság.

A valóság ezzel szemben az, hogy a szociális szféra dolgozóinak anyagi és erkölcsi megbecsültsége a béka feneke alatt van. Hiába hozza majd ide, államtitkár úr, a statisztikákat, ezek az emberek nem így vagy annak megfelelően éreznek, ők nem olvassák a statisztikákat, ők a tapasztalataik alapján mondják ezt. A valóság az önök kommunikációjával szemben az, hogy egy ember végzi el másik négy munkáját, a munkaidő pedig nem órában meghatározott, hanem látástól vakulásig tart. A valóság az, hogy ezeket a szociális dolgozókat már csak az tartja a munkahelyükön és Magyarországon, ami erre a pályára hívta őket: a felelősségérzet és az empátia, az a tudat, hogy ha ők is elmennek, le kell utánuk kapcsolni a villanyt.

Az a valóság, hogy az önök kétharmados országában, aki szegény, elesett, beteg, fogyatékos, idős, munkanélküli és hajlék nélküli, az mind felesleges teher önök számára. Ezektől az emberektől az önök kétharmados országában szabadulni kell és nem gondoskodni róluk. Aki pedig mégis megteszi ezt önök helyett, aki a fából vaskarikát hajlandó csinálni, csak mert szorult bele némi emberiesség, azt minden rendelkezésre álló eszközükkel ellehetetlenítik.

Nem kell majd felháborodást színlelni, kedves kormánytagok, és nincs szükség arra sem, hogy visszautasítsák ezt a kijelentést. Inkább járják körül az újságosbódékat, és kérjenek valahonnan egy pénteki Ripostot, nézzék meg ennek az önök által kinyomtatott szennylapnak a címlapját, olvassák csak el azokat az öles betűket. Az a címlap, amit ott az önök volt kommunista kitartottja, Ómolnár Miklós megengedett magának, messze túlmutat önmagán. Ott nem pusztán néhány ezer emberrel szembeni tudatos uszításról volt szó, ott az önök lelkiismeretlen, embertelen rendszere mutatta meg magát teljes valójában.

Államtitkár Úr! Kedves Kormánytagok! Kedves fideszes Képviselőtársaim! Meddig élnek még vissza a szociális dolgozók türelmével? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Önök azt hiszik, hogy maguknak mindent szabad? Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Néhány tízezer forint havonta, önöknek ez nem pénz, talán észre sem vennék, ha egyszer csak eltűnne a pénztárcájukból, de azoknak az embereknek, akiknek nincs más ellátásuk, egészségi állapotuk leromlása miatt pedig esélyük sincs, hogy dolgozni tudjanak, azoknak az embereknek ez a néhány tízezer forintos rokkantsági ellátás az életben maradást jelenti  pontosabban jelentette, amíg önök el nem vették tőlük.

(Hiszékeny Dezsőt a jegyzői székben Szabó Sándor váltja fel.)

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ami az utóbbi napokban a rokkantsági ellátással kapcsolatban napvilágra került, az az önök bukásával egyenértékű. Pedig megóvhatták volna magukat és az érintetteket ettől a skandalumtól, 2011-ben a vonatkozó törvény parlamenti vitájában ugyanis világosan felhívtuk az önök figyelmét azokra a veszélyekre, amelyek azóta beigazolódtak.

De hiába próbáltuk önöket jobb belátásra bírni, a politikai közösségüktől azóta már megszokott flegma nagyképűséggel söpörtek le az asztalról minden jó szándékú javaslatot. Elmondtuk, hogy hiába a rokkantnyugdíjak rendszerében van a legtöbb potyautas, de akkor sem az a megoldás, hogy egy fűnyíróval áthajtunk a rendszeren, ahogy önök tették. Elmondtuk, hogy a felülvizsgálatokat nem lehet olyan méltatlanul és megalázó módon végrehajtani, úgy, hogy az érdekvédelmi szervezeteket is kiszorítják belőle, mint ahogy önök tették. És elmondtunk még sok minden mást, de önök a fülük botját sem mozdították, úgy tettek, mintha meg sem hallanák ezeket az érveket.

Hölgyeim és Uraim! Önök kisemmizték ezeket a kiszolgáltatott embertársaikat, maguk tönkretették az érintett családokat, és hiába lesz itt akármilyen döntés a korrekcióról, nincsenek illúzióink, beindul majd megint a kormányzati „itt a piros, hol a piros”, és szépen, észrevétlenül elsumákolják majd az arányos kártérítést. És hogy miért? Mert megint a kivagyiságuk győz majd a lelkiismeretük felett, mert önök szerint ebben az országban senki másnak nem lehet igaza, csak és kizárólag maguknak. Ugye, nem lesz, nem így lesz (Az elnök csenget.), Rétvári államtitkár úr? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! A feltett kérdéseire vonatkozólag, illetve a megelőlegezett véleményére vonatkozólag azt tudom önnek mondani, hogy „nem” a válaszom, az elnök úrnak pedig jelezném, hogy nem fogadom el az államtitkári választ. Az alkotmánybírósági döntés nyilvánosságra kerülésétől kezdődően ez az első alkalom, amikor ez az ügy idekerül a Ház asztalára, és bár erre én külön nem hívtam fel az államtitkár úr figyelmét, úgy látszik, magától nem jutott eszébe, úgyhogy megteszem, és felhívom rá a figyelmét: államtitkár úr, egy bocsánatkérést vár el az a néhány százezer ember, sok tízezer család, akivel ezt tették az utóbbi években. Államtitkár úr, bocsánatot kér ön a kormány és a pártszövetsége nevében? Erre legyen kedves válaszolni! Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Nem vagyok könnyű helyzetben, és nincs könnyű helyzetben egy ellenzéki képviselő, amikor ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban kell értekeznie. Ellentmondásos érzések kavarognak bennem, mert számos módosító javaslatot jó szívvel tudunk mi magunk is támogatni, hiszen azok megfogalmazását a célszerűség motiválta, megint más részeit ennek a törvényjavaslatnak azonban bírálni vagyunk kénytelenek, ugyanis azt látjuk, hogy vagy az átgondolatlanság, vagy a korábban már megszokott és oly sokszor megjelenő kormányzati opportunizmus szülte ezeket. Lássuk akkor tételesen és egyenként ezeket a kulcsterületeket! Támogatjuk, hogy a törvényjavaslat kibővíti az árvaellátásra jogosult magántanulók körét, támogatjuk, mert jelenleg csak az kaphat közülük hozzátartozói nyugellátást, aki betegség vagy fogyatékosság miatt kényszerül tanulmányait magántanulóként végezni. A jövőben ez már a várandós, gyermeket szülő vagy kisgyermekét gondozó tanulót is meg fogja illetni, és ez egy örvendetes változás. Logikus változásnak, változtatásnak tartjuk azt is, hogy a további visszaélések elkerülése érdekében a nyugdíjasoknak rendelkezési joga legyen azon számla felett, amelyre a nyugdíjukat folyósítják. Itt a törvényjavaslat tulajdonképpen nem tesz mást, mint hogy a jelenlegi joggyakorlatot emeli törvényi szintre. Támogatandónak tartjuk továbbá a saját háztartásban nevelt gondozott gyermek fogalmának kibővítését is. Elégedetten nyugtázzuk, hogy a jogszabályt végre hozzáigazítottuk a hétköznapi élet rutinjához számos egyéb részletkérdést illetően is.

És akkor most néhány szót engedjenek meg a bölcsődékkel kapcsolatban! Először is a munkahelyi bölcsődékkel kapcsolatban szeretnék néhány gondolatot elmondani. Itt lenne egy kiegészítésünk, amit egyébként korábbi ciklusban, korábbi ciklusokban már, amikor ilyen ügy szóba került, jobbikos képviselőtársaim hangsúlyoztak az ezt érintő vitákban. Meggyőződésünk szerint el kellene gondolkodni azon, hogy a munkáltatónál a bölcsőde üzemeltetésekor ne csak a hagyományos órákra lehessen kérni a normatívát, érjük el, hogy az intézményt fenntartó munkahely a munkarendhez és a szülők műszakjához igazíthassa a gyermek ellátását, így akár a délutáni, akár az éjszakai gyermekfelügyeletet is biztosíthassa támogatott formában. Ez különösen nagy segítség lehetne az egy műszakban dolgozó, illetve gyermeküket egyedül nevelő szülők számára is.

Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a vonatkozó törvény (5) bekezdésében a „2018.” szövegrész helyébe a „2020.” szövegrész lép, mert  mint emlékszünk , 2017-ben módosították úgy a törvényt, hogy azokon a településeken, ahol legalább öt gyerek igényli, vagy a település három év alatti lakosainak száma meghaladja a 40 főt, kötelező biztosítani a bölcsődei ellátást, ezt a kötelezettséget módosítanák most 2018. december 31-éről 2020. december 31-ére.

Hova kapkodjunk, hölgyeim és uraim? Végül is, ugye, nem sürgős dologról van szó, van elég bölcsődei férőhely, nincs elég jelentkező, a magyar falvak életképesek, és onnan egy gyermekét, kiskorú gyermekét, apró gyermekét nevelő család minden munkaképes, dolgozni tudó és akaró tagja sipp-supp vidáman eljuthat a munkahelyére, nincsenek is olyan családok ebben az országban, ahol az édesanyának minél gyorsabban vissza kell mennie dolgoznia a megélhetés biztosítása végett, ugye? Úgy látszik, hogy önök így gondolják. Nekem az lenne a kérdésem, államtitkár asszony, hogy mégis mi indokolja ennek a határidőnek a kitolását. Ugye, véletlenül sem az, hogy egyesek nem tudtak felkészülni a jogszabály végrehajtására (Nacsa Lőrinc: De!), mert az európai uniós források valahova, adott esetben illetéktelen kezekbe vándoroltak volna, és bölcsődék, óvodák, iskolák helyett inkább stadionok épültek?

A 2018. évet a családok évének nyilvánította a kormány, a kormányzati kommunikáció arra biztatja az embereket, hogy vállaljanak minél több gyermeket. Ez igazán örvendetes, de mégis miből, és mire gondol a kormány akkor; hogy szép szavakkal megváltoztatható a magyar nemzet demográfiai magatartása, azok a folyamatok, amelyek beárnyékolják most már hosszú idő óta a mindennapjainkat.

Mi nem tagadjuk el, hogy van a kormányzatnak néhány olyan intézkedése, amely pozitív irányba mutat a téren, akár a demográfiai helyzet megváltoztatásával kapcsolatban, akár a magyar falvak, kisebb települések élhetőbbé tételével kapcsolatban, de kérem, ismerjék be, hogy ez a javaslat vagy ennek a törvényjavaslatnak ez a pontja éppen az ellenkező irányba mutat. Hogyan várhatja el a kormány  teszem fel a költői kérdést  a magyar anyáktól, hogy több gyermeket vállaljanak, ha nincsenek bölcsődék, ha nem tesz meg mindent annak érdekében a magyar kormány, hogy minél több embernek, minél több családnak biztosítsa ezeket a feltételeket?

Mit kezdjenek magukkal azok az édesanyák, akik a legnagyobb jó szándékuk ellenére sem maradhatnak otthon három évig a gyermekükkel, mert vissza kell menniük dolgozni, ők kire bízhatják a gyermekeiket, ha ezt a határidőt eltolják?

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik és az MSZP soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Kedves Hölgyeim és Uraim! Arról szeretném tájékoztatni az előterjesztőket, baloldali humanista képviselőtársaimat, hogy a Jobbik támogatni fogja ezt a szóban forgó törvényjavaslatot, illetve annak a tárgysorozatba vételét. Támogatni fogjuk, már csak azért is, mert szerintünk minden, ami a magyar családok asztalára kenyeret tesz, az nemcsak hogy megengedett, hanem szükséges is. 2010 óta a Jobbik parlamenti képviselői mindent megtettek annak érdekében az utóbbi nyolc évben, hogy ez a támogatási forma számszakilag, illetve nominálisan növekedjen, mármint a családi pótléknak az összege. Szóval, magával a céllal egyetértünk, a kivitelezéssel, illetve a módszerrel nem. Ha tárgyalná ezt a Magyar Országgyűlés, és tovább folyna a vita erről a kérdésről, amit, még egyszer hangsúlyozni szeretném, mi támogatni fogunk, akkor is van vita közöttünk a megvalósításról, magáról a módszerről. A negyedik gyermektől kezdődően mi adókedvezmény formájában vezetnénk be, illetve működtetnénk a családi pótlék intézményét, illetve nemcsak az iskolába járáshoz kötnénk a folyósítását, hanem oktatási, szociális, illetve gyermekvédelmi intézményekkel való szoros kapcsolattartáshoz is. Köszönöm szépen, ennyit szerettem volna elmondani. (Taps a Jobbik soraiból.)

STUMMER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Államtitkár Úr! Jó és helyes, hogy emelik az ápolási díjat, de annak az ütemezésével, az összegszerűségével, illetve a törvényben meghatározott kivételeivel nem tudunk egyetérteni. Elfogadhatatlannak tartjuk, hogy míg az önellátásra képtelen gyermeket nevelő családok helyzetét részben rendezik, addig a többi ápolási díjban részesülő érintettet és családját méltatlanul háttérbe szorítják. Ha ezt a törvényt önök, kedves fideszes és KDNP-s képviselőtársaim, a kétharmados többségük birtokában át fogják nyomni a Magyar Országgyűlésen, úgy 33 ezer embert hagynak nagyjából ugyanabban a kilátástalan helyzetben, akik testvérként, gyermekként vagy nevelőszülőként végzik ezt az embert próbáló munkát. Eddig tartott a jól fésült véleményünk erről a bizonyos előttünk fekvő törvényjavaslatról. Néhány számmal szeretném az önök kedélyeit borzolni, amelyek ezzel a törvényjavaslattal kapcsolatban eszembe jutottak. 29 ezer forint, 44 ezer forint, 52 ezer forint: ennyit kapnak havonta ma Magyarországon azok az emberek, akik beteg hozzátartozójukat nevelik a saját otthonukban, ennyit kapnak a magyar államtól ezért a 24 órás emberfeletti munkáért cserébe. Ennyit kapnak havonta azért a munkáért, amit, államtitkár úr, az állam helyett végeznek el. Ennyit kapnak havonta, és ebből kell fenntartani önmagukat, és ebből kell fenntartani a családjukat.

Azt gondolom, sokak nevében mondhatom, nagyon örülök annak, hogy eljutottak végre arra a felismerésre, hogy ez így nem mehet tovább, hogy ennyi pénzből 2018-ban Magyarországon egészen egyszerűen nem lehet megélni. Eljutottak végre-valahára odáig, hogy ez így nem mehet tovább, mert ennyi pénzből nem lehet kifizetni az összes számlát, nem lehet megvenni a gyógyszereket, nem lehet megvenni a pelenkát, és nem lehet kenyeret venni az asztalra. Ennyi pénzből nem lehet olyan luxuscikkekre költeni, mint a gyümölcs, a telefonszámla, vagy ne adj’ uram, teremtőm, a lakástörlesztő.

Örülök, államtitkár úr, hogy ez az ügy olybá tűnik, hogy felkeltette az önök érdeklődését. Örülök annak, hogy a miniszterelnök úr néhány héttel ezelőtt méltóztatott a királyi tanácsban  abban a királyi tanácsban, amit ő kormánynak csúfol, és önök is , és beszélni erről a döntésről, és döntést hozni ebben a kérdésben. Örülök neki, hogy volt merszük most, néhány hét után idejönni a Magyar Országgyűlés elé, s vannak olyan magabiztosak, hogy ezt a törvényjavaslatot most a Ház elé hozzák. Így aztán legalább őszintén beszélhetünk végre arról, hogy önök mit is ígérnek ezeknek az embereknek; merthogy amilyen ígéretet néhány hete tettek a sérült kiskorú gyermeküket otthonukban ápoló szülőknek, most ezt az ígéretüket váltják törvényjavaslatra.

Megígérték ezeknek az embereknek, hogy hamarosan nem 52 ezer forintot, hanem 100 ezer forintot fognak kapni támogatásként. Megígérték, hogy a következő négy évben a minimálbérhez rögzítik majd az állami segítség mértékét. Megígérték, hogy a több, magáról gondoskodni képtelen gyermeket ápoló családok másfélszeres támogatáshoz jutnak majd a továbbiakban. Ez lesz hát az új műszó szerint a gyermekek otthongondozási díja, vagyis a gyod. De azoknak is ígéretet tettek, akik 18 évet betöltött hozzátartozójukat ápolják otthon; ez is itt fekszik most a Ház előtt. Azt ígérik ezeknek az embereknek, tízezreknek, hogy a mostani ellátásukat 15 százalékkal fogják emelni, aztán pedig a következő három évben 5, 5, meg megint 5 százalékkal fogják növelni ezt a támogatást, és ígéretük szerint 2022-re így 30 százalékkal fognak többet kapni ezek az emberek a munkájukért cserébe.

Minden áldott nap, amikor ilyen napját éli a Magyar Országgyűlés, számos törvényjavaslat vitájára kerül sor ebben a Házban. De amikor egy ilyen törvényjavaslat van az asztalon, különösen indokolt az, hogy mögé nézzünk, hogy kik is vannak az adott törvényjavaslat mögött, kik azok, akiknek az életéről ez a száz-egynéhány ember majd itt jövő héten dönteni készül.

Hogyan szerepelnek a szakirodalomban azok az emberek, akikről most beszélünk? „Fogyatékos személy az, akinek értelmi akadályoztatottsága, genetikai, illetve magzati károsodás vagy szülési trauma következtében, továbbá 14. életévét megelőzően bekövetkező súlyos betegség miatt középsúlyos vagy annál nagyobb mértékű, továbbá aki az IQ-értékétől függetlenül a személyiség egészét érintő fejlődési zavarban szenved.” Szakszerű szöveg, jól mutat a papíron, érthető is.

De én most azt kérem önöktől, hogy lássuk mögé az emberi sorsot. Ott van mögötte az ember, e mögött a szakszerű szöveg mögött, ott van mögötte a valóság. Ott van Ádám, aki most 21 éves, és Ádámot a születése óta forgatja az ágyában az édesanyja, pelenkázza, és napi több alkalommal eteti meg szondával. Ádám édesapja már nem él velük, anyja egyedül gondozza otthon, ebből kifolyólag munkát vállalni nem tud. Ők ezt követően, kedves képviselőtársaim, kedves államtitkár úr, a következő időszakban a jelenlegi juttatásukhoz képest 8 ezer forinttal fognak többet kapni havonta.

A törvény szerint az is fogyatékos személy, idézem: „akinek mozgásszervi károsodása, illetőleg funkciózavara olyan mértékű, hogy helyváltoztatása segédeszköz állandó és szükségszerű használatát igényli, vagy állapota miatt helyváltoztatásra még segédeszközzel sem képes, vagy végtaghiánya miatt önmaga ellátására nem képes”. Őket is van szerencsém ismerni, őket, akik e mögött a szakszerű szöveg mögött ott vannak. Egy fantasztikus, összetartó család, akik mindent megtesznek az autóbalesetben súlyos fogyatékosságot szerző lányukért, miután a férje őt magára hagyta. Otthon vannak ők is, és ők most 12 ezer forinttal lesznek előrébb.

Én itt állok fenn a pulpituson, és nem tudom, hogy államtitkár úr kényelmesen üle abban a fotelban. Lazítsa el magát, azt kérem, így talán könnyebb lesz egy gyors fejszámolást végezni, könnyebb lesz a most következő számokat tudomásul venni.

Mennyibe kerül most ez a gáláns ajánlatuk a magyar államnak? Mennyibe fáj önöknek ez az uralkodói kegy a következő egy évben, amit most gyakorolni készülnek? 3 milliárdba? 4 milliárdba? Tudja mit, államtitkár úr, legyen 6, de a pontos számot ön nálam nyilván sokkal jobban tudja; 6 milliárd forint tehát. Tudja ön, mennyit költöttek arra, hogy a miniszterelnök úr és egész pereputtya a budai Várba költözzön? Mennyit költenek önök erre? 30 milliárd forintnál is többet. Tudja ön, hogy mennyit költöttek csak a tavalyi évben kormányzati kommunikációra? Lehet, hogy a 70 milliárd forint kevés lesz. Tudjáke önök, tudja-e, államtitkár úr, hogy a Puskás Ferenc Stadion felépítése hány száz milliárd forintba kerül? Ön sem tudja, én sem tudom, meg a miniszterelnök sem tudja, mert nem tudja még senki, hogy mennyit készülnek ebből a projektből ellopni.

(Az elnöki széket dr. Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Még mindig kényelmes ez a szék, államtitkár úr? Még mindig úgy érzi, hogy az a kormány, amelynek ön elkötelezte magát, amihez a nevét adja, amihez mindenfajta tudását és tapasztalatát adja, az emberséges és arányos szociális társadalompolitikát folytat? Komolyan úgy érzi, hogy az a kormány, amelynek ön is tagja, igazán és tiszta szívből megbecsüli az alázatos és áldozatos munkát?

(11.00)

Komolyan elhiszi, államtitkár úr, hogy az a kormány, amelynek ön tagja, az felelős? Felelős az a kormány  és ez egy költői kérdés lesz , ugyan felelőse az a kormány, amelyik tegnap este egy akármelyik stadion VIP-részlegében Csekonics báróként mulatott, számolatlanul szórta a pénzt a komáinak, ma pedig beküldi ide az egyik államtitkárát, hogy magyarázza el a magyarázhatatlant, hogy blazírt képpel érvelje meg, támassza alá, s adja ehhez az arcát, hogy csak ennyi jár ezeknek az embereknek? Hát felelős kormánye az önöké, államtitkár úr, amelyik most ahelyett, hogy tisztességesen rendezné ezeknek a tízezreknek a sorsát, garasoskodik? Számolgatják a járulékokat, centizik a százalékokat, matekolnak a 18. életévvel, mintha egyébként a 18. életév betöltésével akár egyik pillanatról a másikra bármi  bármi!  megváltozna ezeknek a családoknak az életében, már ami az ellátott állapotát illeti. Kötik az ebet a karóhoz, lépcsőzetes bevezetésről beszélnek, közben pedig néhány ezer forintokról van szó egy-egy család esetében.

Hát ennyire fájna önöknek, államtitkár úr, hogy az az asszony, aki napjában vagy háromnapjában egyszer öt percre eljut a közeli boltba, el tud szabadulni a beteg gyereke mellől, hogy bevásároljon, ne csak annyi narancsot tudjon venni, hogy az a szondába elég legyen, hanem esetleg az asztalra is jusson belőle? Ennyire fájna önöknek, hogyha ezek a családok végre valóban megbecsülve éreznék magukat? Ennyire fájna önöknek, hogyha végre egyszer, 2010 után az első alkalommal, egyszer nem maguknak lenne igazuk?

Ha kényelmes a szék, államtitkár úr, ne haragudjon, hogy ezt mondom, de akkor önnek rossz a tartása! Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt  ha tisztelt  Legfőbb Ügyész Úr! Amikor Bana Tibor képviselőtársam odament önhöz az előbb, azt bátorkodta neki mondani, hogy önnek nincs félnivalója. Egyelőre, legfőbb ügyész úr, nincs félnivalója. Egyelőre! Ha szétnéz maga körül, a padsorokban számos olyan széket lát, ahol annak a hatalomnak a parlamenti képviselői ülnek kétharmados többségben, amely hatalomnak ön már hosszú évek óta szolgalelkű kiszolgálója. Hárman ülnek most itt ön körül ezek közül a képviselők közül a magyar nemzet templomában. Milyen érzés janicsárnak lenni, kedves uraim? Milyen érzés magyar embernek születni ebben a hazában, és utána a török szultán szolgálatában élni? Milyen érzés a török szultán parancsára, az őrült király parancsára a saját népük ellen menni? Milyen érzés meggyalázni ezt a Házat, ahogy önök tették a tegnapi nap folyamán? Hogyan számolnak el a lelkiismeretükkel? Hogyan számolnak el majd az életük végén ezzel, amikor számot vetnek mindazzal, amit maguk mögött hagynak? Hát ezért tanultak, uraim? Azért dolgoztak éveken keresztül, hogy egy ilyen hazaáruló hatalomnak, az őrült királynak legyenek a janicsárjai?

(12.30)

Legfőbb ügyész úr, csupa érdekes dolog történik ebben az országban. Csak néhányat szeretnék ezek közül az érdekes történetek közül felemlegetni önnek. Nem tudom, hallott-e róla, hogy 2016 őszén kiderült, hogy egy Cider Alma Kft. nevű cégnek 3,2 milliárdos tartozása van a Külügyminisztérium felügyelete alá tartozó Magyar Nemzeti Kereskedőház felé. A kft. egy cégcsoportot fog össze, amelyben több pozíciója is van az Orbán családnak, a Cider Alma egyik leányvállalatát például a miniszterelnök unokaöccse vezeti. Ön nyilván személyes ismerősei között tudhatja őt.

Lévai Anikó testvére, Lévai Gizella, illetve az ő élettársa, Ökrös Imre három cégben is üzlettársa a Cider Alma tulajdonosainak. Sőt, Lévai Gizella egyik fia is feltűnik a cégcsoportban, Szeghalmi Ádám, az Orbán-gyerekek unokatestvére vezeti a Cider Alma Drogida Hungaro nevű leányvállalatát. 2017 februárjában a szép emlékű Hír TV közérdekű adatigényléssel fordult az MNKH-hoz, hogy megtudják, rendeződött-e a Lévai pereputty tartozása. Képzelje el, legfőbb ügyész úr, hogy mi derült ki, a Mészáros Lőrinchez kapcsolható Hórusz Faktorház Zrt. kifizette a tartozást. Maga szerint ebben semmi különös nincs?

De nézzünk egy másikat, legfőbb ügyész úr! 2017 tavaszán zárult le a Kun-Mediátor-ügyben folytatott nyomozás. Úgy tudom, hogy a kétezer oldalas vádirat szerint a 10 milliárd forintos kárból 6 milliárddal nem tudott elszámolni a társaság. Az ügyészség anyagaiban még csak említés szintjén sem szerepel a Karcagot a bűncselekmények idején vezető Fazekas Sándor exminiszter, sem pedig az oda feltűnően gyakran látogató Varga Mihály miniszter úr. Vajon mind a kettőjüket védi az a bizonyos birodalom, amelynek ön is az egyik janicsárja?

Szeretnék megvilágosodni, legfőbb ügyész úr, itt a kiváló alkalom, Elios-ügyben is. Hogy áll a nyomozás? Emlékeztetném, az Orbán család ifjú titánjának szélhámoskodása miatt 13 milliárd forintnyi támogatást kellett visszafizetnünk az Európai Uniónak. Megvan már végre a gyanúsított? Vagy még csak nem is sejtik, kinek állhatott érdekében ez a gigantikus, egész országot behálózó csalás?

Amíg a válaszon gondolkodik, gyorsan átrepkedhetünk egy másik témára is. Annak idején naivan felháborodtunk azon, hogy Rogán Antal miniszter úr helikopterrel jár esküvőre. Akkor még nem sejtettük, hogy a miniszterelnök úr egy 17 milliárd forint értékű luxusrepülőgépen utazgat focimeccset nézni, és saját bevallása szerint a ’80-as évek óta így tesz, a világ legtermészetesebb módján. Majd blazírt képpel ezt elő is adja ugyanebben a Házban. Érdeklődni szeretnék, hogy mire jutott az ügyészség az Elios-ügy kapcsán. Még véletlenül sem merült fel önökben itt hátul, a kisagyuk környékén a bűncselekmény gyanúja?

Átküldöm önnek a hivatali e-mail-címére Orbán Viktornak a vagyonbevallását. Legyen olyan kedves, böngéssze át, és morfondírozzon, mélázgasson rajta egy kicsit, Polt úr, vajon miből sikerült a miniszterelnök úrnak, a méltóságos úrnak kigazdálkodni az utóbbi három évtizedben ezeket a luxusrepüléseket. Mert én, megmondom önnek őszintén, egyszerű parasztgyerekként ezt elképzelni nem tudom, hogy sikerülhetett neki.

Nemrég értesültünk arról, hogy megszüntették a nyomozást Kiss Szilárd ellen. A IV. és XV. kerületi ügyészség indoklása szerint ugyanis a rendelkezésre álló adatok, illetve bizonyítási eszközök alapján nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése. Polt úr, mégis hány ország titkosszolgálatának kell még visszajelzést küldenie, hogy végre gyanús legyen valakinek önök közül ez a vízumgyáros szélhámos, aki még a nemzetbiztonsági átvilágításon is megbukott? Hány orosz prostituáltnak és maffiózónak kell még lebuknia Nyugaton, hogy önök érdemben vizsgálódni kezdjenek ebben az ügyben?!

És akkor még nem beszéltünk a habról a tortán, a letelepedésikötvény-bizniszről, ami nettó hazaárulás meggyőződésünk szerint. A Transparency International számításai szerint csak a letelepedésikötvény-biznisz 30 milliárd forintnyi veszteséget okoz a magyar államnak, miközben a Rogán-Habony-körhöz tartozó offshore cégek és az azeri, grúz, izraeli üzletemberek minimum 145 milliárd forint hasznot realizáltak és vittek ki az országból. A program keretében 20 ezer külföldi, közöttük súlyos nemzetbiztonsági kockázatot jelentő személyek is érdemi ellenőrzés nélkül juthattak magyarországi letelepedési engedélyhez.

Az eredeti hazájában jogerősen elítélt orosz adócsaló is letelepedési lehetőséget kapott, és a magyar állam kötvényeiben moshatja tisztára a pénzét. Tudja, hol állították ki az ő számára az erkölcsi bizonyítványt? Egy önök számára, janicsárok számára ismerős környéken, de nemcsak azért, mert nyaralni járnak oda a kis pereputtyaikkal, hanem azért, mert ott bújtatják a pénzeiket is, egy karibi offshore paradicsomban. Ott kapott ez az úriember erkölcsi bizonyítványt. Igazán megnyugtató, igaz, legfőbb ügyész úr?

Egy igazságos országban élünk, ugye? Ön a hivatalának megfelelően és ahhoz méltóan végzi a munkáját, ugye? Az elmúlt években több olyan információ is napvilágot látott, hogy a Gazdasági bizottság számos offshore cégnek adott felhatalmazást a közvetítésre. Hogy mást ne mondjak, a magasan legtöbb jegyzést produkáló kínai piacon egy nagy, a Kajmán-szigeteken bejegyzett cég közvetít, amelyet egy bizonyos kínai bankár képvisel. Mit ad isten, pontosan az a személy, aki Habony Árpádnak foglalt helikopteres városnézést Hongkongban! Hát, ez sem érdekes, legfőbb ügyész úr?!

Nagyon úgy tűnik, hogy ez az áttekinthetetlen hálózat kitűnően alkalmas a letelepedőktől beszedett pénz egy részének újraosztására. A maga hivatala, önnel az élén pedig mindehhez tapsikol. Nem zárhatjuk ki, hogy a kormányközeli döntéshozóknál landol a profit egy része. Nem szeretne ennek egy kicsit utánabogarászni munkaidőben, legfőbb ügyész úr?

Aztán itt van nekünk a független nemzeti bankunk, ugye. Az MNB összesen körülbelül 300 milliárd forintot juttatott az általa létrehozott Pallasz Athéné alapítványcsaládnak. Ez az összeg a Magyarországon egy év alatt megtermelt bruttó hazai termék közel 1 százaléka. Az alapítványok mintegy 200 milliárd forintot állampapírokba fektettek, a vagyon fennmaradó részéből pedig százmilliós nagyságrendben támogattak a jegybank vezetéséhez közelálló személyeket. Nem kellene itt is egy kicsit körbenézni, legfőbb ügyész úr?

És ha csak ezt a néhány ügyet idehoztam a Ház elé szemelvény gyanánt, akkor nézzen már egy kicsit magába, és gondolkodjon el rajta, hogy minek tartja magát! A jogállamiság őrének vagy az Orbán család szolgájának? Amíg a válaszon gondolkodik, engedje meg, hogy a figyelmébe ajánljak egy könyvet. A Civitas Intézet állította össze ezt a kiváló gyűjteményes kötetet, az a címe, hogy „Fekete könyv: Korrupció Magyarországon 2010 és 2018 között”. Ilyen ügyek vannak benne felsorolva, mint MNB-alapítványok, 4-es metró, Alstom-metrókocsik, Budapest szíve, Margithíd felújítása, MET-ügy, Lánchíd Palota, Spéder Zoltán, EMIR-ügy, Budapest-Belgrád vasútvonal, ESZOSZ-ügy, Zsiga Marcell ingatlanügye és építési ügye. Összesen mintegy 106 ilyen ügy van.

Most önnek nyilván munkaköri kötelessége az, hogy ezt a könyvet valahová eltegye, otthon a polcra, vagy kitegye az irodájába, valami dobozba elhelyezze otthon. De én arra szeretném megkérni, hogy majd ha egyszer eljut oda, hogy számot vessen a pályájával, akkor vegye elő ezt a könyvet is, legfőbb ügyész úr. Nézze át, nézze meg, és ismerje meg, hogy ön mihez asszisztált ebben az országban az utóbbi nyolc évben. Odaviszem most önhöz ezt a könyvet. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik soraiban.  Átadja a könyvet dr. Polt Péternek.)

(12.40)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Harminc éve szabadon  ez lesz a címe annak az emlékezéssorozatnak, amely néhány hét múlva, március idusán veszi kezdetét Magyarországon. Az önök jóvoltából két éven keresztül fog az ország megemlékezni arról a 30 évvel ezelőtti rendszerváltásról, amelynek az önök, illetve az önök politikai közösségei aktív résztvevői, illetve kulcsszereplői voltak. Mindazok alapján, amit eddig tudunk erről az emlékezéssorozatról  és már ne haragudjanak meg, de ahogy önöket ismerjük , ezt a két éven át tartó emlékezéssorozatot szépen lassan ki fogják maguknak sajátítani.Önök azt fogják most mondani nekem, hogy ugyan már, képviselő úr, hová gondol. Dehogyis ez a szándék. De hát a mesét mégiscsak önök fogják elmondani. A sztori az önök személyes élményeiből fog táplálkozni, a narratíva az önöké lesz, az ország lakossága az önök történetein keresztül ismeri majd meg ezt a 30 évvel ezelőtti időszakot. A nép emlékezetében pedig így válnak önök a kommunisták kérlelhetetlen ellenségeivé, a rendszerváltás első számú letéteményeseivé, a rendszert váltott Magyarország furcsa öltönyös ifjúságává.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Én nem kívánok önöknek mást, csak hogy ez minél jobban sikerüljön. Amíg mi tovább küzdünk a lengyel mintát alapul vevő, teljes nyilvánosságot biztosító lusztrációs törvényért, addig önök ragasszák csak magukra minél erősebben annak bélyegét, hogy önöket is terheli felelősség azért, hogy idáig jutott ez az ország. Ragasszák csak magukra minél erősebben annak bélyegét, hogy önöket terheli a felelősség azért, hogy 30 év után továbbra is itt vannak, ebben a Házban is egykori szt-tisztek, illetve a III-as főcsoportfőnökség korábbi munkatársai! Vállalják a felelősséget a mulasztásaikért, vállalják a felelősséget azért, ami valójában is magukat terheli, vállalják a felelősséget azért, hogy 30 éve szabadon, nem Magyarországon, hanem azok a kommunisták, akik előtte 40 éven át voltak a diktatúra kiszolgálói, igen, többek között az önök jóvoltából!

Meséljék csak el Magyarországnak, hogy a ’89-eseknek, az önök politikai közösségének, illetve az önök politikai közösségének milyen egyetemleges felelőssége van a reformkommunistákkal való kiegyezésben! Amikor elmesélik majd a történetüket, térjenek ki arra is, hogy bizonyos alkuknak és egyezségeknek milyen jelentőségük volt a rablóprivatizáció és a közvagyon későbbi elherdálása során, hogyan kerültek a közös javak először illetéktelen kezekbe, aztán hogyan lettek a nyugati tőke martalékává.

Meséljék csak tovább ezt a történetet! Térjenek ki arra is, hogy ezen rablóprivatizáció során hogyan siklott ki ennek a politikai és gazdasági önrendelkezésétől megfosztott országnak a nyugati integrációja, hogyan lettünk ez alatt a néhány év alatt szuverén nemzetállam helyett összeszerelő üzem és kivándorlóország. Meséljék el, hogy miért nem sikerült egy mosolygó és bizakodó országot teremteni, hogy 30 év után miért nem élhetünk egy olyan Magyarországon, ami elrendezte a múltját, biztos lábakon áll a jelenben és bizakodva várhatja az új évszázad kihívásait.

Nézzenek a szemükbe a kommunizmus áldozatainak, és nekik adjanak számot arról, hogy milyen országot építettek a vérük és áldozatuk árán! Ne nekünk, nekik vallják meg a mulasztásaikat! Ne a mi szemünkbe mondják, nekik tartoznak elszámolással. Azoknak tartoznak magyarázattal, akikről ma itt, ebben a Házban közösen emlékezünk, akik nem egy ilyen országért haltak meg, mint a mai.

Hazaszeretet. Lassan egy éve ülhetek ezek között a padsorok között, de ezt a szót alig néhányszor, elvétve hallottam itt. De ha van nap, amikor ennek a szónak, hogy hazaszeretet, el kell itt hangoznia, akkor ez az a nap. Ezt üzenik nekünk onnan a sírból, hogy szeressük ezt a hazát úgy, ahogyan ők szerették. Ezt üzeni nekünk ma nemcsak a kommunizmus, hanem minden más elnyomó diktátor és uralkodó áldozata. Ezt üzeni a Don-kanyarban megfagyott, a Hortobágyon agyonvert, az Orgoványban nyakig elásott és a vagonba terelt egyaránt.

Szeressük ezt a hazát úgy, ahogy ők szerették, mert nincs más semmink, amit ne lehetne akár egy tollvonással is elvenni tőlünk, csak ez: a közös hazánk. És mindegyiknek, aki ideszületett, ennek élt és ezért az országért halt meg, Isten adjon örök békességet. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A kormány politikusai a felvilágosult racionalizmus örökösei. A KISZ-titkárból és szigorúan titkos tisztekből lett kereszténydemokraták igazi haladók. Haladnak a korral, hiszen idehaza kioktatnak bennünket jobboldaliságból, a nyugatiakat pedig demokráciából. Sőt, most már úgy tűnik, hogy a tudományszervezéshez is jobban értenek, mint maguk a tudósok. Tisztelt Képviselőtársaim! Az Akadémiánkat a történelmi kataklizmák során számos megrázkódtatás érte, 1949 környékén felmerült még a megszűnése is. Végül a kommunisták bevonták az államhatalomba, igazgatási funkciót is kapott, és ezáltal fennmaradhatott. A jelenleg vita tárgyát képező kutatóintézeti hálózat fokozatosan állt át az ötvenes évektől kezdődően valóban szovjet mintára. Azonban a kutatóintézetekben, különösképpen a természettudományi kutatóintézetekben, kisszámú kivételtől eltekintve, nem politikai, hanem világszínvonalú kutatómunka folyt és folyik mind a mai napig is. Az ott született eredmények kétségbevonhatatlanok. Aki mást mond, az vagy ostoba, vagy hazudik.

Az Akadémia rendes tagjai között, ahol az átlagéletkor jóval hetven év fölött van, minden bizonnyal akadnak még a régi időkből olyanok is, akik érdemtelenül ülnek abban a székben, amelyikben. A kutatóintézetekben azonban fiatal, illetve a középgeneráció dolgozik. Átlagéletkoruk 45 év alatt van. Hazánk jelene és jövője formálódik ezekben az intézetekben.

A fideszes médiát olvasva azonban felforr az ember vére. A Magyar Tudományos Akadémiát kommunista, nemzetellenes tevékenységgel vádolni álságos és gonosz dolog. A köztestület ugyanis már 1989-ben rehabilitálta azon tagjait, akiket a kommunisták méltatlanul megfosztottak tagságuktól.

(15.30)

Az Antall-Boross-kormány 1994-ben törvényt alkotott, amelyben rendezte az Akadémia jogállását és megtisztította a struktúrát az állampárti funkcióktól, ezzel szemben a Fidesz-frakció soraiban több a posztkommunista, karrierista szélkakas, mint a rendszer baloldali ellenzékében együttvéve.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tökéletesen működik a magyar tudomány intézményrendszere? Nyilvánvalóan nem. Van mit megreformálni rajta? Természetesen igen. A tudomány azonban egy olyan alrendszer, ahová nem lehet faltörő kosként berontani és dúló hadak módjára folyamatosan optimalizálni és összevonni folyamatokat. Óvatos és körültekintő változásokra van szükség, nehogy több kár keletkezzék, mint amennyi haszon. Engedjék meg, hogy idézzek néhány gondolatot Mike Károlytól, a Corvinus Egyetem egyik vezető közgazdászától. A napokban jelent meg egy kiváló tanulmánya a Válaszon: „A konzervatívoknak tudniuk kell, hogy akik lerombolják az értelem mégoly tökéletlen, de létező rendjeit, azok jó időre szellemi sötétségbe taszítják közösségüket.”

Óriási tévedésben van az a politikus, aki azt gondolja, hogy a magyar tudomány intézményrendszerét úgy lehet átalakítani, mint a fékgyárban a gépsorokat. A szellemi munka mindig egyéni folyamat, az csak kiszámítható, stabil, háborítatlan szellemi környezetben tud érvényesülni. Ha nincs stabilitás, nincsen kiszámíthatóság, akkor nem lehet szellemi munkát sem végezni, mert ha az ember a jövője miatt szorong, akkor elvész az inspiráció és lankad a kitartás. Nem a Jobbik politikusai az egyetlenek, akik ezt felismerték. „Meggyőződésünk, hogy a mindenkori tudományos rendszerben, a fennálló felsőoktatási és kutatói intézményi struktúrákban a sikeres és maradandó, egyben a jövőt szolgáló változások kizárólag megfontolt előkészítés és mérlegelés nyomán, az érintettek bevonásával születhetnek meg.”  olvasható a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének állásfoglalásában is.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ami most a Fidesz-kormány részéről zajlik, az nem tudománypolitika, hanem improvizáció és voluntarizmus. Erre kapott volna kétharmados felhatalmazást az önök kormánya? Aligha gondolom. Függetlenséget az Akadémiának, szabadságot a kutatóinknak, stabilitást és nyugalmat a tudósainknak, hogy békében és elmélyülten végezhessék munkájukat! A Jobbik a Magyar Tudományos Akadémia függetlensége mellett áll. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Azokért emelek most szót, akiket önök, tisztelt fideszes népnyúzók, jogtalanul fosztottak meg a járandóságaiktól; azokért a magyar emberekért, akik az önök döntése miatt vészesen elszegényedtek, akik közül sokak elveszítették a tetőt a családjuk feje fölül; azokért emelek szót, akiket önök a reménytelen sötétségbe löktek, akik közül sokakat az öngyilkosságba kergettek. Ők azok a tízezrek, akik 2010 után először tapasztalhatták meg a saját bőrükön, hogy a következő években mire is számíthat a szegény, az elesett, a segítségre szoruló Orbán Viktor országában. Ők azok a magyar állampolgárok, akikre 2010 után először támadt rá a saját államuk, akiket először pécézett ki magának a nemzeti együttműködés rendszere. Akkor önök helyesen mondták azt, hogy az ellátási formát meg kell tisztítani a visszaélésektől. De az önök kezét nem az vezette, hogy egy emberségesebb és igazságosabb rendszert hozzanak létre, hanem csak és kizárólag az, hogy néhány tíz milliárd forintot meg tudjanak spórolni ezeken a családokon. A jogtalanul elvett pénzt pedig nem az egészségügybe tették, nem abba fektették, hogy a magyar munkavállalók végre biztonságosabb munkakörülmények között dolgozhassanak, nem arra, hogy sérült honfitársaink minél hamarabb visszanyerhessék régi önmagukat. A lopott pénzből önök stadiont építettek apucinak, szállodaláncot vásároltak a kislányának, marhaságokkal plakátolták tele az országot, és arra is jutott belőle, hogy egymás zsebét is jól megtömködhessék.

Ha tetszik önöknek, ha nem, tavaly ősz óta alkotmánybírósági határozat van arról, hogy önök meglopták a rokkantnyugdíjasokat. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Mikor fogják az új felülvizsgálati rendszert bevezetni? Hogyan fogják és mikor kártalanítani az érintetteket? (Az elnök ismét csenget.  Gulyás Gergely: Március 31-e.) És ki fog önök közül bocsánatot kérni ezektől az emberektől? (Taps a Jobbik soraiból.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Krumplis államtitkár úr láthatóan (Cseresnyés Péter: Jaj, de szellemes vagy!) szövegértési problémákkal küszködik. Tehát három egyszerű kérdést tettem fel önnek, ön pedig mellébeszél.

ELNÖK: Képviselő úr, a jelzőit, megkérem, szíveskedjen megtartani magának!

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Tehát az első kérdésem az volt, hogy mikor fizetnek kártérítést azoknak a rokkantnyugdíjasoknak, akiket önök megloptak. Kettő: március 31-én jár le a határideje annak, hogy az új felülvizsgálati rendszert bevezessék. Mikor hozzák ezt a Ház elé? Három: ki fog önök közül bocsánatot kérni azoktól az emberektől, akiket megloptak és megaláztak? Erre válaszoljon, államtitkár úr! (Közbeszólás a Jobbik padsoraiból: Így van!  Taps a Jobbik soraiból.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ma én nem a küszöbön álló demográfiai katasztrófáról akarok önöknek kiselőadást tartani. Nem vitatkozni akarok önökkel, hanem kérni. Nem hangoskodva, nem melldöngetve, de keményen és határozottan kérem Magyarország Kormányát sok százezer magyar honfitársunk nevében.Ha az embernek megadatik az az isteni kegy, hogy láthatja világra jönni saját édesgyermekét, akárhányszor éli is át, soha nem feledi ezeket a pillanatokat. Ha megélheti a születés csodáját, és a karjában tarthatja azt a régóta várt csöppséget, képes egy pillanat alatt átértékelni mindent, amit addig a világ folyásáról gondolt.

(12.40)

Ha láthatja élete párját, ahogy az a kezébe veszi közös halhatatlanságuk zálogát, akkor jön rá, hogy ez a kis jövevény lesz a legnagyobb boldogsága egész hátralévő életében, ha megadatik, ha megélheti, ha láthatja. A nagy számok törvénye alapján ma idefelé jövet mindannyian elhaladtunk egy-egy olyan embertársunk mellett, aki vagy küzdött már vagy küzd mind a mai napig a meddőség problémájával, azzal a sokszor feldolgozhatatlannak tűnő lelki fájdalommal és kínnal, hogy bár a világon mindennél jobban szeretné megtapasztalni ezeket az érzéseket, valamilyen egészségügyi okból ez mégsem lehetséges. Ha neki lehet, nekem miért nem? Ez a keserűség csak a ritkább esetben hajszolja ezeket a párokat a tehetetlen lemondásba. Kezelések, beavatkozások, terápiák sorozatán mennek keresztül hónapról hónapra, reménykedve benne, hogy na, talán majd most, aztán amikor nem történik semmi, végül ezek az emberek beállnak a mesterséges megtermékenyítésre várók hosszú sorába.

Értük szólok most, ezért a 300 ezer meddő párért, az ő nevükben kérem önöket, ne korlátozzák ezeket a mesterséges megtermékenyítéseket, és vegyék ki végre a teljesítményvolumen-korlát alól ezeket az eljárásokat. Köszönöm szépen a szót. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A hétvégén benyújtott törvényjavaslatunkkal magyar kvótát akarunk a magyar munkahelyekre. A magyarkvóta-törvény értelmében a jövőben minden tíz embernél többet foglalkoztató magyarországi munkáltató kötelezve lesz arra, hogy a tíz dolgozójából legalább kilenc rendelkezzen uniós állampolgársággal, a külföldi dolgozóikat pedig tanítsák meg legalább az alapfokú nyelvvizsga szintjéig magyarul. A magyarkvóta-törvény a magyar dolgozókat, a magyar családokat fogja védeni az önök stratégiai partnereinek gátlástalanságától és az önök által az országba beengedett 86 ezer gazdasági bevándorlótól. Azért akarjuk ezt a törvényt, mert elég volt abból, hogy a magyar melóst rabszolgának nézik a saját hazájában. Elég volt abból, hogy Dunaújvárosban hajléktalansággal fenyegethetik meg a magasabb bért követelő magyarokat; hogy Miskolcon karámba terelhetik a sztrájkolókat; hogy Esztergomban kirúghatják azt az embert, aki szakszervezetet akar létrehozni. (Közbeszólás a Jobbik soraiból: Szégyen!) Elég volt abból, hogy önök és a vendégmunkásokat immár tömegesen az országba betelepítő üzlettársaik a bolondját járatják ezzel az országgal; hogy amíg a magyar családapának Bristolban kell dolgoznia, addig önök a multival összekacsintva a padláson dugdossák Vlagyimirt, csak hogy a stratégiai partner minél több hasznot tudjon kiszivattyúzni az országból.

A magyar munkavállalókat, a magyar családokat védi majd ez a törvény, a multinacionális cégeket pedig arra kényszeríti, hogy a munkaerőhiány okozta problémát ne a Keletről behozott olcsó munkaerővel, hanem a magyaroknak fizetett, európai mércével mérve is tisztességes és versenyképes bérrel oldják meg. Önök most megmutathatják, hogy a magyar munkavállalók oldalán, nem pedig a külföldi rabszolgatartóik pártján állnak. Álljanak az ügy mellé, és a magyarkvóta-törvénnyel védjük meg a magyar dolgozókat a közös hazánkba áramló gazdasági bevándorlóktól, hogy azok, akik Magyarországra jönnek, ne vehessék el a magyarok munkáját!

A bérből és fizetésből élő emberek nem tudnak tovább várni, ne késlekedjenek sokáig a válasszal: támogatnia fogják-e a magyarkvóta-törvényt? Köszönöm. (Taps az ellenzéki padsorokból.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Államtitkár Úr! Nem voltak illúzióim azzal kapcsolatban, hogy mennyire lesz könnyű meggyőzni azt a kormányt, amelynek vezetője mostantól, illetve a múlt héttől az egész bolygó 2057. leggazdagabb embere. Önök, tisztelt államtitkár úr, olyan messze vannak a bérből és fizetésből élő emberek problémáitól, mint Makó Jeruzsálemtől. Amikor dönteni fognak arról, hogy mit kezdenek a magyarkvóta-törvénnyel, akkor a közül a két lehetőség közül fognak választani, hogy Magyarország egy szuverén nemzetállam, amely saját lábán áll, vagy a Nyugattól végképp függő összeszerelő üzem. Az önök oldaláról az a kérdés a magyarkvóta-törvénnyel kapcsolatban, hogy az önök kormánya egy, az állampolgáraikat megvédeni képes alakulat, vagy pedig olyan csapat, amely 30 ezüstért lefekszik a bevándorlásban érdekelt pénzügyi köröknek. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiból.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Rétvári államtitkár úr választókerületében, Vácon tele van a város ukrán vendégmunkásokkal. Ők már nemcsak a munkásszállókon laknak, hanem tömegesen albérletekbe is beköltöznek, sokszor a közösségi együttélés legalapvetőbb, legelemibb szabályait sem tartják be. Emiatt Vácon állandósultak a lakossági panaszok.A mélykúti szárnyasfeldolgozóba immár buszokkal hordják át a szerbeket a határ túloldaláról, mint hogy a magyarokat fizetnék meg tisztességesen. Bányai úr, a térség országgyűlési képviselője is hallott már erről a történetről.

Sárváron az ezerszámra a városban megjelenő ukrán vendégmunkások okoznak közrendvédelmi problémát. Berúgva zaklatják a fiatal lányokat, még a halat is kilopják a csónakázótóból. De minderről Ágh Péter képviselőtársunk nyilván többet tudna mesélni, ha akarna.

Komáromban a helyiek már egyenesen invázióról beszélnek, az utcán, a buszon, a bevásárlóközpontok, dohányboltok előtt jóformán már nem lehet magyar szót hallani. A külföldi vendégmunkások pedig itt is több pénzt visznek haza ugyanazért a munkáért, mint a magyarok. Mindezt Czunyiné Bertalan Judit képviselő asszony orra előtt.

De ahogy biztosan vannak információik arról is önöknek, hogy Tokodaltárón milyen elemi felháborodás van abból, hogy az iskola szomszédságába terveznek egy munkásszállót építeni, mint ahogy arról is, hogy Szarvason a nemrég bezárt vasipari épületében is valami hasonlóra készülnek. És ez csak néhány példa, de hosszan lehetne még sorolni ezeket a történeteket, hogy az önök idetelepített gazdasági bevándorlói hogyan szorították ki a magyar családapákat és családanyákat a munkahelyeikről.

Mert hiába tagadják ezt vagy állítják ennek az ellenkezőjét, az önök vendégmunkásai bizony a külföldre menekült magyar emberek helyén dolgoznak. Arra kérem most önöket, hogy védjük meg a magyar munkavállalókat és a magyar családokat. Arra kérem önöket, hogy szorítsuk rá a Magyarországon működő vállalatokat arra, hogy a munkaerőhiány okozta problémákat ne a keletről behozott olcsó munkaerővel, hanem a magyaroknak fizetett, európai mércével mérve is tisztességes bérrel oldják meg. Szavazzák meg holnap azt, hogy a jövőben minden 10 munkavállalót foglalkoztató magyarországi munkahelyen legalább 9 ember legyen magyar állampolgár a 10-ből, a külföldi dolgozóikat pedig ezek a vállalatok tanítsák meg legalább az alapfokú nyelvvizsga szintjén magyarul.

Ne tagadják el a valóságot! Álljanak oda az ügyünk mellé, hogy azok a gazdasági bevándorlók, akik Magyarországra jönnek, ne vehessék el a magyarok munkáját. Támogatják-e a magyarkvótát, államtitkár úr? Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Államtitkár úr, úgy látszik, hogy ez a diskurzus arról fog szólni, hogy egymás ismereteit kölcsönösen bővítsük. Nekem olyan ismereteim vannak az országot járva, hogy a multinacionális cégek közvetlen vonzáskörzetében rendre dugig vannak a munkásszállók ukrán, és ki tudja, milyen más nemzetiségű külföldi vendégmunkásokkal.Olyan ismeretekkel rendelkezem, amelyek szerint laktanyákat és más, használaton kívüli épületeket újítanak fel számukra, konténervárosokat építenek nekik, csak hogy el tudják őket valahová rakni. És azoknak, akiknek már a munkásszállókon sem, a laktanyákban sem, a konténervárosokban sincs elég hely, nyolcasával, tízesével költöznek be a korábban a magyar családok által épített, aztán kényszerűségből magukra hagyott családi házakba.

Államtitkár Úr! Arra kérem, hogy frissítse fel azt az ismerethalmazt, amivel válaszolt nekem erre a kérdésre. Nem fogadom el a válaszát. Köszönöm. (Taps a Jobbik padsoraiban.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 2030. Ez hát a céldátum, amit a fideszes és KDNP-s képviselők elé Orbán Viktor miniszterelnök még a ciklus elején kitűzött. Ide tűzte le az útjelző karókat. Önöknek nagyjából 10 évük van tehát arra, hogy Magyarországot Európa élvonalába röpítsék. Nagyjából 10 évük van arra az embert próbáló feladatra, hogy ebből az országból egész Európa top 5 országának egyikét varázsolják, ahol a legjobb élni, lakni és dolgozni.Az önök miniszterelnöke nem kis feladatra vállalkozott. Ha ez sikerül, akkor önök történelmet fognak írni. Ha ez sikerül, akkor az önök nevei a magyar történelem könyvének legszebb lapjaira fognak kerülni. Ha ez sikerül, akkor önök politikusokból államférfiakká fognak minősülni. Nem kis munka tornyosul önök előtt. És ennek a munkának csak a kisebbik része az, hogy ahhoz, hogy ez sikerüljön önöknek, még legalább két soron következő országgyűlési választást meg kell nyerniük, 2022-ben és 2026-ban.

A munka nagyobbik része mégiscsak az lesz, hogy az év minden napján és a nap minden percében önök államférfiakként viselkedjenek. Ez lesz önök előtt a legnagyobb próbatétel. Egy próbatétel lesz. Mert egy államférfi soha nem azt nézi, hogy egy törvény vagy egy javaslat honnan érkezik, melyik oldalról jön, hanem csak és kizárólag azt mérlegeli, hogy az az adott javaslat az ország és a nemzet érdekét, javát szolgálja-e. Ha igen, akkor megszavazzák, ha nem, akkor elutasítják.

Egyszerűen hangzik persze, de tudom, hogy a gyakorlatban ez mennyire nehéz. Nehéz kilépni a pártok fogságából, nehéz kijönni ezekből a lövészárkokból, és minden más egyéb megfontolást sutba dobva és félretéve egyszerűen csak bólintani a nemzet javára. Nehéz, persze. De hát a magyar történelemben ezért van olyan sok politikus és annyira kevés államférfi.

(22.30)

Én egyszerű kérdéseket teszek fel önöknek, tisztelt jelen lévő képviselőtársaim. Közös nemzeti érdek-e az, hogy Magyarországon magyar emberek éljenek? Ugye, hogy igen?! Közös nemzeti érdek-e az, hogy a Magyarországon élő magyar emberek tisztes körülmények között lakjanak, és európai mércével mérve is versenyképes bérért dolgozzanak? Ugye, hogy igen?! Én arra kérem most önöket, hogy védjük meg a magyar munkavállalókat, és védjük meg a magyar családokat.

Arra kérem önöket, hogy ezzel a törvényjavaslattal szorítsuk végre rá a Magyarországon működő vállalatokat arra, hogy a munkaerőhiány okozta problémákat ne a Keletről behozott olcsó vendégmunkásokkal, hanem a magyaroknak fizetett, európai mércével mérve is tisztességes bérrel oldjuk meg végre.

Én arra kérem önöket, hogy legyenek végre államférfiak, és hiába mi hozzuk a Ház elé a magyarkvóta-törvényt, szavazzák meg. Szavazzák meg azt, hogy minden tíz embernél többet foglalkoztató magyarországi munkáltató kötelezve legyen végre arra, hogy tíz munkavállalójából legalább kilenc rendelkezzen európai uniós állampolgársággal, és azok a külföldiek, akik ezeknél a cégeknél dolgoznak, legalább alapszinten legyenek magyarul megtanítva.

Hallgassanak, kérem, arra a bizonyos  ha létezik  hazaszerető énjükre! Én biztos vagyok abban, hogy önöknek is azt súgja ez az énjük, hogy Magyarországnak nem keleti vendégmunkásokra, hanem tisztességesen megfizetett magyar dolgozókra és nyugati bérekre lenne szüksége végre. Hallgassanak erre a hazaszerető énre, biztosan azt mondja majd ez önöknek, hogy a munkaerőhiányt béremeléssel hazacsábított magyarokkal kell megoldani.

Ne tagadják le az óriásplakátok álvalóságában, hogy a Magyarország területén gazdasági tevékenységet folytató vállalatok bizonyos része immár tömegesen telepít be Magyarországra gazdasági bevándorlókat. Ne tagadják le a valóságot, hogy ezek a gazdasági bevándorlók már itt vannak közöttünk, hogy ők azok, akik a magasabb fizetés és jobb megélhetés reményében külföldre menekült magyar családoknak a helyén dolgoznak.

Ne tagadják le a valóságot! Álljanak az ügyünk mellé, hogy azok a gazdasági bevándorlók, akik Magyarországra jönnek, ne vehessék el a magyarok munkáját. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)

STUMMER JÁNOS, a Jobbik képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tegyük a kezünket a szívünkre: kinek nincs kedves emléke a nagyszüleivel kapcsolatban? Ki az, akit nem adtak le a szülei nyaranta néhány hétre gyermekkorában vidékre a nagyihoz? Sok honfitársunk volt olyan szerencsés gyerekkorában, mint jómagam, és megtanulhatta a kertészkedés, a barkácsolás vagy a főzés alapvető csínját-bínját azoktól a kedves idős hozzátartozóktól, akik felnevelték neki az édesapját és az édesanyját.

(11.00)

A nagyszülők szerepe felbecsülhetetlen jelentőségű a gyermekek életében ma is. Sőt, egyre nagyobb szerep hárul a nagypapákra és nagymamákra a csonka, szétszakított családokban, ahol az egyik szülő vagy cserben hagyta az övéit, vagy külföldre kényszerült kivándorolni, hogy hazautalhasson, és ezáltal biztosíthasson megfelelő életszínvonalat gyermekeinek. Minden olyan törvényjavaslat, amely tekintetbe veszi ezeknek a nagyszerű embereknek a fáradozását, bízvást számíthat a Jobbik országgyűlési képviselőinek támogatására. A Jobbik természetesen a nagyszülői gyed bevezetése mellett áll, hiszen üdvözli a kormánynak minden olyan törekvését, amely növeli a család kohézióját, segíti a gyermekvállalási kedvet és ezáltal nemzetünk fennmaradását.

A nagyszülői gyed bevezetése kapcsán azonban kettős érzéseink vannak. A kormány ismét egy jó ötlettel állt elő, melyet rosszul készül kivitelezni. Ha nem vagyunk résen, a nagyszülői gyed arra a sorsra fog jutni, mint a babaváró hitel vagy a CSOK, vagyis a jó szándékú, de elhibázott és ezért hatástalan intézkedések sorát gyarapítja majd, melytől nem várható tényleges társadalmi hatás. A nagyszülői gyedre vonatkozó javaslatot végigolvasva mit állapíthatunk meg? A kormány egyik kezével ad, a másikkal pedig visszatart. Mit hallunk ismét? Hangzatos ígéreteket, szépen zengő frázisokat, ám a családok megint nem kapnak valódi segítséget. Mire van szüksége valójában a magyar családoknak? Olyan családpolitikára, amelynek középpontjában a családbarát munkahelyek kialakítása áll. Olyan családpolitikára, amely ösztönzi az otthoni munkavégzést, a távmunkát és a részmunkaidős foglalkoztatást. Olyan családpolitikára, mely rugalmas foglalkoztatási viszonyokat teremt, és segít a fiatal magyar nőknek magyar anyává válni.

Tisztelt Ház! A Jobbik alapvetően támogat minden olyan intézkedést, amely szélesebb lehetőségeket biztosít a családok számára, és a mindennapi életüket megkönnyíti. Azonban ahhoz, hogy ez az intézkedés valóban segítséggé váljon, az alábbi módosításokat javasoljuk. Először is, bővítsék a támogatásra jogosultak körét. Jelenlegi formájában a nagyszülői gyed csak egy nagyon szűk kör részére ad segítséget. Az önök javaslata kizárja a már nyugdíjban lévő, özvegyi nyugdíjban részesülő, illetve az ápolási díjban részesülő nagyszülőket a kedvezményezettek köréből. Mit is jelent ez? Azt, hogy pontosan azokat fosztják meg a nagyszülői gyed lehetőségétől, akikre a fiatal szülők leginkább támaszkodhatnának, mert idejük is lenne az unokákkal foglalkozni.

A mi javaslatunk a következő: az ápolási díjban és özvegyi nyugdíjban részesülő nagyszülők korlátozás nélkül vehessék igénybe a nagyszülői gyedet. A nyugdíjas nagyszülőknek is járjon a nagyszülői gyed azzal, hogy a nyugdíj és a nagyszülői gyed együttes összege nem éri el a teljes munkaidőben foglalkoztatott munkavállalók részére megállapított alapbér kötelező legkisebb összegének 200 százalékát.

Második módosító javaslatunk pedig azt szorgalmazza, hogy az egyedülálló szülők esetén adjanak magasabb összegű nagyszülői gyedet. Miért javasoljuk ezt? Az egyedülálló szülők kénytelenek hamarabb visszamenni dolgozni, a nagyszülők ösztönzése az ő esetükben kiemelten fontos, hiszen ezek az édesanyák, vagy sok esetben édesapák persze, még kiszolgáltatottabb helyzetben vannak, mint azok, akik ép családban nevelik a gyermekeket, ahol mindkét szülő gyarapítja a családi kasszát. Az egyedülálló szülők esetében még inkább könnyíteni kell a családon belüli segítségnyújtást. Magasabb ellátással kell ösztönözni a nagyszülőket arra, hogy a segítség az egyedülálló anyák és apák mindennapi küzdelmét segítse. Ezért javasoljuk, hogy az egyedülálló szülők által nevelt gyermek után a nagyszülői gyed összege másfélszeres legyen.

Harmadrészt pedig azt javasoljuk tisztelettel, hogy a nagyszülői gyed ne egyetlen megoldás legyen, hanem alternatíva. A kormány a jogszabály szövegezése során gondolte ugyan azokra az apákra és anyákra, akik messze élnek a nagyszülőktől, és a földrajzi akadályoztatás miatt nem tudják igénybe venni a nagyszülői gyedet?

A kormány az ő számukra is segítséget tud nyújtani, tisztelt képviselőtársaim? Meggyőződésem szerint azt is lehetővé kell tenni, hogy a nők anélkül mehessenek vissza dolgozni, hogy a nagyszülőket kivonnák ezzel a munkaerőpiacról. Mire van szükség ehhez? Arra, hogy a kormány többszöri ígéretéhez híven végre drasztikusan emelje meg a bölcsődei férőhelyek számát, és hajtson végre bérfejlesztést a bölcsődei dolgozók körében. Ezek az emberek, akik a gyermekeinket, a magyar honfitársaink családjainak legkisebb tagjait gondozzák ezekben az intézményekben, egészen szomorú, hogy milyen alacsony bérért kell hogy elvégezzék ezt a nélkülözhetetlen és nemzetstratégiai szempontból olyan fontos munkát, mint amit végeznek hétfőtől péntekig minden áldott nap.

(Az elnöki széket Sneider Tamás, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

Tisztelt Képviselőtársaim! Mi értjük és érezzük a törvényjavaslat mögött meghúzódó szándékot. A tervezet jelenlegi formájában nem kellően kidolgozott, a jogosultak köre indokolatlanul szűk, és nem biztosít mérlegelési lehetőséget az érintetteknek. Mi további szakmai egyeztetést tartunk szükségesnek. Ez az ügy ugyanis túl fontos ahhoz, hogy pótcselekvés történjen valódi megoldások helyett. Nagyon szépen köszönöm a figyelmüket. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Az egyik, ha nem a legnagyszerűbb dolog, ami miatt hálásak lehetünk a Teremtőnek, az a Kárpát-medence, ami istenadta természeti egységként ölel körül bennünket. Az Alföld, ahonnan én származom, ugyanaz az Alföld, ami Újkígyóstól pár kilométerre a jelenlegi román határ túloldalán terül el. Ugyanaz, de mégsem. Sokan próbálták már elmondani, hogy mit jelent Trianon. Fájdalmas gondolatfoszlányok keringenek körülöttünk a levegőben, mert szavakban és számokban ez kifejezhetetlen. Valaki számára rettenet, a nemzethaláltól való félelem, valaki számára pedig a lemondó fájdalom. Egyvalamit jelenthetünk ki csak teljes bizonyossággal: akinek fáj, az magyar ember.

A szülőföldemre visszalátogatva gyakran autózom a román határ közelében. Ahogy a határátkelőhöz közelítek, mindig a szorongás vesz rajtam erőt. A légzésem nehézkessé válik, a fejem zsong, a pulzusom pedig emelkedik. A zsebemben egy éve diplomata-útlevél van, a bódék pedig már üresek, de még mindig a gyermekkori nyugtalanság vesz rajtam erőt, mint amikor még órákat kellett sorban állni, és mogorva arcok vizslatták a csomagtartók tartalmát. Egy érzés, hogy az a határ rossz helyen van, és egy tudat, hogy annak a túloldalán egy egészen más világot találok. Egy másik világot, pedig azt mondják, hogy a XXI. században élünk, és hogy van egy közös hazánk, ez pedig Európa. Igen, nekünk, magyaroknak a XXI. századhoz kellett volna már felnőnünk, de a közös hazánknak, Európának is illett volna előnyére változnia. Nekünk meg kellett volna már haladnunk a Kádár-rendszertől örökölt állandó meghunyászkodást és örökös alkalmazkodási kényszert. Meg kellett volna haladnunk a magyar vállalkozószellemet gúzsba kötő paternalizmust. Meg kellett volna már haladnunk az értelmetlen árokásást, azt, hogy a pártpolitikát a barátság és a rokoni kapcsolatok elé helyezzük. Ezek vagyunk hát mi.

De mi a helyzet Európával? Azzal az Európával, amely a nyakunkra tette a kést 99 évvel ezelőtt, ezzel hálálva meg, hogy feltartóztattuk a muzulmánáradatot. Európával, amelyik a két világháború során legyilkolta saját fiait, és bevándorlókkal pótolta őket. Igen, arról az Európáról beszélek, amelyik ismét puskaporos hordón ül, mert a multikulturalizmus kedvéért megtagadta keresztény gyökereit, és most leszámol a családdal, hogy helyette fogyasztói társadalmat gyökértelen individuumokból szervezzen meg.

Európa ébred, ezt mondják egyesek, míg mások azt hangsúlyozzák, hogy nemzetünk idegenbe szakadt fiai immáron megkapták a kettős állampolgárságot, és létrejött a határokon átívelő nemzeti egység. Ez hamis optimizmus.

Milyen ébredésről beszélnek? Tisztelt hölgyeim és uraim, milyen egységről? Tessék észrevenni, hogy Közép-Európa elnéptelenedik, a fiataljaink elvándorolnak, a kalandvágyból itthon maradó középosztály pedig alig vállal gyermeket! Fejezzük be az öncsalást! A Kárpát-medence tele van feszültségekkel, az évszázada összetákolt államok egyike sem érte meg a századik évfordulót, mert nem lehet büntetlenül szembemenni a realitásokkal.

Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! Jövő évben ilyenkor századszorra emlékezünk meg a trianoni békediktátum aláírásáról. Mi lesz akkor itt a szívekben és a fejekben? Közös felelősségünk, hogy miként éljük meg azt a napot, amely hamarosan, egy év múlva virrad fel ránk. Én arra kérem önöket, zárjunk le egy korszakot. Érjen véget ez az évtizedek óta az országot nyomasztó belső polgárháború, szűnjön meg ez az állandó gyűlöletkampány, ami múlt héten vasárnap most ismét nagy mennyiségű fűtőanyagot kapott. Rázzuk le magunkról ezt az öngyarmatosító gondolkodásmódot!

A trianoni katasztrófa századik évfordulóján nem akarok egy olyan országban élni, ahol ember embernek és magyar a magyarnak farkasa. Tanuljunk meg békében élni egymás mellett, és építsünk együtt egy szabad, igazságos, keresztény magyar hazát! Hiszem, hogy ezt kell tennünk, hiszem, mert így lehet újra nagy Magyarország. Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Jobbik padsoraiból.)

STUMMER JÁNOS (Jobbik): Nagyon szépen köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! 2019 a nagy szembenézések éve. Száz évvel ezelőtt első ízben sikerült legyűrni a magyar ellenforradalmi erőknek a kommunizmus szörnyetegét, és megkezdődött az ország, illetve a magyar gazdaság talpra állítása az első világégés után. De 70 évvel ezelőtt vett revansot a bolsevizmus is, 1949-ben tartóztatták le Mindszenty bíborost, Esterházy Pált, és abban az évben megszilárdította hatalmát a Rákosi-rendszer vezette négyesfogat.A tervgazdálkodás kora egészen 30 évvel ezelőttig tartott, amikor is kezdetét vette az úgynevezett rendszerváltás. Ennek a folyamatnak a kezdetét én gyermekfejjel éltem meg, de élénken emlékszem az akkori bizakodó közhangulatra. Emlékszem a kezdeti optimizmusra, arra, hogy a levegő ebben az országban tele volt reménnyel és tele volt várakozással. Megnyíltak a határok, a polcokon megszaporodtak a különböző áruk, és be lehetett hozni olcsón a használt nyugati autót. De emlékszem a reményt hamarosan felváltó tömeges csalódásra is, a megsokasodó tüntetésekre, a taxisblokádra, és arra az elégedetlenségi hullámra, ami végül 25 évvel ezelőtt visszahozta a posztkommunista erőket kormányzati pozíciókba.

A rendszerváltást sok bölcs ember értékelte már, és egyvalamiben szinte mindenki egyetért: mi közösen nem ezt a lovat akartuk. Piacgazdaságot akartunk munkanélküliség nélkül. Vállalkozási lehetőséget akartunk kockázat nélkül. Növekvő béreket akartunk infláció nélkül.

Tagadhatatlan, hogy csalódottságunk első számú oka saját naivitásunk volt, és a kapitalizmus működésének nem ismerése. De a csalódottság második igen fontos oka a Nyugat képmutatása, cinizmusa és máig alkalmazott kettős mércéje volt. Nem gondoltuk volna, hogy 30 évvel a szocialista diktatúra szétesését követően is lekicsinylően fognak beszélni rólunk, és cselédszámba vesznek bennünket.

Tisztelt Képviselőtársaim! Magunkra maradtunk, vidék maradtunk Európán belül, ahonnan a napszámost, a melóst el lehet csábítani a nagyvárosba a jobb megélhetés reményében.

Miről szól a nagy mese? Növekszik a GDP, mérséklődik az infláció, csökken a munkanélküliség.

(8.20)

Papíron minden szép és jó, ugye? Növekszik a GDP, mert felpörgetik a multik, akiket a kormány közpénz-százmilliárdokkal csábított ide, és a magyar munkavállalók bérét évekre előre kifizette nekik. Mérséklődött az infláció a Magyar Nemzeti Bank és a KSH bűvészkedésének köszönhetően, csak épp az árak emelkednek, mindenekelőtt az élelmiszereké. Az áfacsökkentés különbözetét a kereskedők rég lenyelték, a magyar termelőkön ez mit sem segített.

Az elmúlt kilenc évben csökkent a munkanélküliség, de nem azért, mert a rendszerváltás vesztesei korszerű szaktudást szereztek volna és elhelyezkedtek a munkaerőpiacon új szakmájuknak megfelelően, hanem mert a közmunkaprogram kozmetikázza ezeket az adatokat.

Ne áltassuk magunkat, képviselőtársaim! A nyugati nagytőke cselédsorban tart minket, és ebben nem kis felelősségünk van nekünk, magunknak is, méghozzá egyetemleges. Ugyan miért venne komolyan bennünket a német és az angol, ha azt látják, hogy az ő tagállami befizetéseiket idehaza megcsapolják, és a haverokat tömik ki belőle az új nemzeti tőkésosztály létrehozása címén? A haverokat, akikről minden elmondható, csak az nem, hogy nemzetiek és a saját lábukon álló vállalkozók; a haverokat, akik ráadásul tehetségtelenek, mert veszteséges kereskedőházakat tartanak fenn a világ távoli szegleteiben; a haverokat, akik értelmetlen beruházásokba ölik az Unióból érkező erőforrásokat, azokat az erőforrásokat, amelyekben a kelet- és nyugat-európai adófizetők pénze egyaránt benne van.

Tisztelt Képviselőtársaim! Józanul gondolkodó politikus odairányítja az erőforrásokat, ahol arra a legnagyobb szükség van. Aligha kell terhelnem önöket bizonyos részletekkel, mindenki tisztában van az aránytalan állami beruházások mértékével. Mindenki látja, nemcsak mi itt, az Országgyűlés falai között a költségvetésről vitatkozó politikusok, hanem ha kimegyünk a Kossuth térre, a Deák Ferenc térre vagy az ország akármelyik másik szegletébe, és megkérdezünk józanul gondolkodó magyar állampolgárokat, mindenki látja, hogy az indokoltnál sokkal nagyobb mértékű ez a bizonyos sportlétesítmény-fejlesztés, miközben felújításra várnak óvodáink, iskoláink és kórházaink.

Mindenki tapasztalja, hogy az országban már lassan nem lehet közlekedni, és a hanyagul kivitelezett kátyújavítások miatt az útjaink úgy néznek ki madártávlatból, mint egy Mondrian-kép.

Képviselőtársam említette, hogy az ország egyharmada ötezer fő alatti településeken él. Ez az egyharmadnyi embertömeg olyan nyomorult infrastrukturális körülmények között kénytelen élni, olyan távol van a legfontosabb gazdasági központoktól, akár vidéki nagyvárosoktól, akár a fővárostól, hogy ezen távolság, ezen időbeli távolság miatt, ami az infrastruktúra visszaépülésére vezethető vissza, ezek a települések a lélekszám tekintetében folyamatosan fogynak.

Tisztelt fideszes Képviselőtársaim! Nagyra értékeljük a kormány családbarát intézkedéseit, és örömmel látjuk, hogy a költségvetésben a nemzet felemelését célzó kezdeményezésekhez komoly erőforrásokat rendelnek. Nem most kellett volna azonban feltalálni a kanálban a mélyedést! A Jobbik kilenc éve figyelmezteti önöket arra, hogy egy időzített demográfiai bombán ülünk. Kilenc éve fogalmaztuk meg első alkalommal a 2010-es választási programunkban a családbarát politikánkat. Kilenc éve szorgalmazzuk az otthonteremtési támogatások bővítését. Nem tartana sokkal előrébb ez a nemzet, nem tartanánk sokkal előrébb mi mindannyian, ha önök kezdettől fogva partnerként tekintettek volna ránk, és meglátták volna a jobbító, konstruktív szándékot ezekben a javaslatokban?

Tisztelt Képviselőtársaim! Nekem nincsenek illúzióim, tisztában vagyok azzal, hogy ezt a költségvetést önök meg fogják szavazni, méghozzá úgy, ahogyan az éppen aktuális politikai érdekeik megkívánják. A magam részéről én annyit tehetek, hogy felelős magyar polgárként és felelős politikusként megfogalmazok néhány módosító javaslatot; egyrészről az idegenrendészeti különadóval kapcsolatban, amelyet önök már lesöpörtek az asztalról, de akkor is ide fogom hozni, és akkor is beszélnünk kell erről a javaslatról.

Mindenekelőtt határozottan leszögezném: mi nemzetstratégiai kérdésnek tartjuk az országban zajló lakosságcserét, illetve és pontosabban annak megállítását. Fiataljaink Németországban és Angliában dolgoznak, a helyükre pedig a NER-lovagok, illetve az ő stratégiai szövetségeseik szervezetten telepítik be az ukrán, a török, a távol-keleti és ki tudja, milyen más nemzetiségű vendégmunkásokat. A Fidesz által betelepített bevándorlók hangoskodnak, verekednek és veszélyeztetik a közrendet. Csak a legutóbbi esetre hadd hívjam fel a szíves figyelmüket! Néhány nappal ezelőtt Szarvason verekedett össze két mongol vendégmunkás, aminek késelés lett a vége.

A gazdasági bevándorlók tömeges megjelenése megváltoztatja településeink arculatát, hangulatát, és hosszabb távon felborítják a feszültségekkel terhelt etnikai egyensúlyt is. Javaslatom értelmében a közrend fenntartásáért felelős szervek felmerülő pluszköltségeit azok viseljék, akiknek a gazdasági érdekei miatt ezek a migránsmunkások megjelentek ezeken a településeken.

A Jobbik ennek a problémának a megoldása érdekében be kívánja vezetni ezt a bizonyos idegenrendészeti különadót, amelynek bevételéből a rendfenntartó szervek munkáját, valamint a hazai kis- és középvállalkozások munkabérfejlesztését támogatná.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Még annyit engedjenek meg nekem, hogy megkérjem önöket nagyon szépen egy szerintem fontos nemzetstratégiai dologra, és ez fontosabb nemzetstratégiai kérdés, azt gondolom, mint az idegenrendészeti különadó kérdése vagy bármi. Amikor majd szavaznak a végszavazásnál erről a költségvetésről, akkor arra kérem önöket, hogy ne a pártpolitikai koordináta-rendszer legyen az, amely meghatározza az önök véleményét, ne az döntse el, hogy melyik gombot nyomják meg. Arra kérem önöket, hogy amikor majd szavaznak erről a költségvetésről, a kétharmados felhatalmazásuk birtokában a nemzet érdekét tartsák legfőképp szem előtt és ne a pártpolitikai koordináta-rendszerben a Fidesz-KDNP-pártszövetség érdekét.

Ha azt látják, hogy van egy jó javaslat az ellenzéki padsorok közül, érkezik egy jó javaslat, akkor tessék megnyomni rá az igent, tessék elfogadni azt, tessék odaállni mellé, mert ez a nemzet érdeke! Az a nemzet érdeke és a legfontosabb nemzetstratégiai kérdés az, hogy képesek vagyunke kimászni azokból a bizonyos lövészárkokból, amelyek közül az elsőket harminc évvel ezelőtt építették meg ebben az országban. Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps a Jobbik soraiban.)