Felszólalás adatai

Képviselőtársaim, nemegyszer bizony vegyes érzelmekkel fogadtuk azokat a véleményeket és azt az interpretációt, ahogy a kormány jelenleg hiányzó képviselője, a gazdasági bizottság elnöke, Rogán Antal vagy éppen Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter úr interpretálta a kormány adóelképzeléseit. Miről is van szó? Az egyik oldalon beszélnek valamiről, a másik oldalon pedig teljesen ellentétes dolgot tesznek, mint amit megfogalmaztak. Önök most folyamatosan, órákon keresztül arról beszéltek nekünk az Országgyűlésben, hogy ez milyen remek lesz: csökkenteni kell az adóterhelést, mert ez majd megnöveli a magyar adórendszer versenyképességét, és ez milyen jó lesz a magyar gazdaságnak, ettől lesznek majd munkahelyek, ettől lesz gazdasági fellendülés.

Ehhez képest mit is mutatnak a számok? Számszerűsíteni lehet: 445,5 milliárd forint megszorítást tartalmaz az adórendszerrel úgy, hogy emelnek bizonyos adó- és járulékfajtákat. 445 milliárd forintos megszorítást lehet számszerűsíteni ebből az adótervezetből, és ehhez képest arról beszél itt a nemzetgazdasági miniszter - azt kell hogy mondjam, hülyének nézve a közvéleményt -, ez milyen remek, mert pénzt ad a kormány az embereknek. Egész egyszerűen nem igaz!

Számszerűsíteni lehet ezeket az értékeket, és én most fölszólítom a kormány hiányzó képviselőjét - remélem, valaki a kormánytagok közül legalább tévén keresztül követi a mostani ülést -, hogy ezt, hogy az embereket félrevezetik, rendszeresen félretájékoztatják, az adatok felében körülbelül valótlanságokat állít a kormány képviselője, és egyszerűen olyan dolgokat fogalmaz meg, ami tényszerűen nem igaz, az nemcsak azért káros, mert az emberek erre rá fognak jönni, hogy egyszerűen hülyének nézik és félrevezetik őket, hanem azért is, mert befektetők, vállalkozók, hazaiak és külföldiek egyaránt figyelik azt, hogy mit mondanak a magyar politikusok. Elég csak a Kósa-Szijjártó-féle, tavaly nyáron megfogalmazott forintdöntögető nyilatkozatokra gondolni, és azt látják ebből, hogy van egy kétharmados kormánykoalíció, amelynek teljesen zavaros, ellentmondásos elképzelései vannak arról, hogy mit szeretne az országgal és a gazdasággal tenni.

Egyszerűen bűn ilyen hibákat elkövetni. Egyszerűen bűn nemcsak az, hogy az embereket félrevezetik és félretájékoztatják, és rossz adatokat közölnek velük, hanem az is, hogy a befektetőkkel szemben is ugyanezt megpróbálják eljátszani. Nyilvánvaló az, hogy Magyarország ezért súlyos árat kénytelen fizetni a nemzetközi pénzpiacokon.

Amikor a kormány azt mondja, hogy nem tankönyvi a gazdaságpolitika, amit követ, akkor miről is van szó, képviselőtársaim? Arról, hogy nincs semmiféle szakmai magyarázat azokra a cselekedetekre, ami a kormány terveiben szerepel és amit célkitűzésként megfogalmaznak. Ezt jelenti a nem tankönyvi gazdaságpolitika. Én hallgattam Matolcsy úr elméleti fejtegetéseit, meg kell hogy mondjam, hogy kevés ennél zavarosabb gondolatot hallhattam mostanában, mint amit a miniszter úr itt előadott. Egész egyszerűen nem lehet kitalálni, hogy mit akar és mit mond. Nagyon sokszor előfordul az, hogy amikor az egykulcsos adó forrásáról vagy a következményeiről beszélnek, különböző dolgokat nevez meg a kormányszóvivő, meg különböző dolgokat nevez meg a miniszter. Zavarosak az elképzelések, még kormányon belül is ellentmondás van, nemhogy a kormánykoalíción belül. Egyszerűen elképesztő dolgok ezek!

Akkor, amikor arról beszélnek, hogy a középosztályon segíteni kellene, és a középosztályt segíti ez az adórendszer, képviselőtársaim, gondoljanak csak arra, hogy a KSH első félévre vonatkozó adatai szerint a középosztály hogy is járt ezzel az adórendszerrel. Az oktatásban és az egészségügyben dolgozó emberek bére 50 ezer forinttal csökkent a 2011-es egykulcsos adórendszer jóvoltából. 50 ezer forintos jövedelemcsökkenés! Ezzel szemben a pénzügyi szférában dolgozók, a bankárok 300 ezer forinttal vihettek haza többet.

Tehát az egyik oldalról az oktatásban és az egészségügyben dolgozóknál jövedelemcsökkenés van, a pénzügyi szférában dolgozóknál pedig hatszor akkora jövedelemnövekedés, mint amit egyébként elvettek az oktatásban és az egészségügyben dolgozóktól. Önmagában a középosztály fogalma is zavaros a kormányzat interpretációjában. Szijjártó Péter például nagyon, nem mondom, hogy okosan, de nagyon határozottan körülírta azt, hogy egy vállalkozó nem tartozhat a magyar középosztályba.

Ezt erősítette meg itt Szijjártó Péter. Volt is némi méltatlankodás az ellenzéki padsorokban, mert ilyen hülyeséget magyar politikus elég ritkán beszél, és ehhez képest, amikor a középosztály megerősítéséről beszél a kormány, akkor azzal vagyunk kénytelenek találkozni, hogy csökkennek a középosztály jövedelmei. Van egy szűk, a legfelső 15 százalékba tartozó munkavállaló, aki a kormány adóelképzeléseivel magán az adórendszeren belül jól jár, más kérdés, hogy tőlük pedig más forrásokból veszik el ezt a bevételt. Például azzal, hogy erőszakkal államosítják a 2700 milliárd forintnyi magán-nyugdíjpénztári megtakarításokat, amit aztán felél a költségvetés egyszeri tételként. Azt gondolom, hogy ez nem követhető, és valóban nem tankönyvi gazdaságpolitika.

Kérdés az, hogy mit is lehetne ezzel a rendkívül nagy összeggel kezdeni, amibe az egykulcsos adórendszer kerül. Ha magukat a családi adókedvezményeket meghagyjuk, és önmagában csak az egykulcsos adórendszer egy kulcsát nézzük, ez 370 milliárd forintos lyukat üt a költségvetésen. Kérdés az, hogy mit hozott az egykulcsos adórendszer Magyarország számára. Akkor, amikor tavaly a gazdasági bizottság ülésén tanácskoztunk erről a kérdésről, akkor elmondtam a miniszternek, hogy az egy teljesen irreális elképzelés, hogy Magyarországon az egykulcsos adó föl fogja lendíteni a fogyasztást és majd foglalkoztatásösztönző hatással bír.

Miért is mondtuk ezt? Azért, mert ismerjük - a miniszter úrral ellentétben - a fogyasztói magatartástrendekről szóló szakirodalmat.

(12.20)

Ebben kitűnt az, hogy ha van valakinek egy magas jövedelme, egy magas diszkrecionális jövedelmi hányada, amit a megélhetési költségein, a szoros értelemben vett megélhetési költségein felül keres, akkor erre a többletjövedelemre ez a magánszemély úgy fog reagálni, hogy vagy luxus fogyasztási cikkekre költi a többletjövedelmet, amit ilyen módon a kormány adóváltozásainak köszönhetően élvezhet - ez lehet akár külföldi út, egy jobb autó, egy nagyobb tévé, bármi hasonló -, vagy úgy reagál, hogy megtakarításokra fordítja ezt az összeget, saját szempontjából egyébként nagyon helyesen, hiszen ő maga jól jár vele, csak ha megtakarításokra fordítja ezt az összeget, azzal az ország nem fog előrébb jutni, a gazdaság nem fog belőle profitálni, hiszen ez egy holt tőkeként jelenik meg.

Akkor, amikor elmondtuk ezeket, gyakorlatilag teljesen immunis volt a nemzetgazdasági miniszter úr erre, azt hajtogatta, hogy ez milyen remek, majd meg fogjuk látni, gazdasági növekedést fog Magyarországon okozni. Most itt vannak az első háromnegyedévi adatok, ezek szerint gyakorlatilag nem okozott gazdasági növekedést Magyarországon, csalódást keltett, nem növelte a fogyasztást. Az egykulcsos adó mégis marad, és ahogy a nemzetgazdasági miniszter úr megfogalmazta, kőbe lesz vésve. Kérdezem én: milyen kőbevésés az, amit újrarajzolnak kéthetente a kormány részéről? Mert eredetileg az volt, hogy kivezetik az egykulcsos adórendszert, 2012-ben már tényleg egykulcsos adórendszer lesz, és kivezetik az adójóváírások rendszerét; aztán kiderült, hogy 2012-től mégiscsak két kulcs szerint fognak adózni az emberek, amit önök továbbra is egykulcsos adórendszernek hívnak, meglehetősen makacsul, de ténylegesen két kulcs van. Az egykulcsos adórendszer tehát ténylegesen megbukott, a kormány pedig egyre kétségbeesettebb erőfeszítéseket tesz rá, hogy az egykulcsos adórendszer által a magyar költségvetésen ütött lyukat valamilyen módon befoltozza.

Azok a megszorító intézkedések, amelynek a jelenleg előttünk fekvő adójavaslat is a része, azok összességében a jelenleg tárgyalt törvényi előterjesztéssel, illetve a hozzájuk kapcsolódó kiadáscsökkentő intézkedésekkel együtt 795 milliárd forintos megszorítást jelentenek a magyar társadalomnak. Akkor, amikor a kormány arról beszél, hogy nincs megszorítás, ki lehet számolni, hogy van, és azt is ki lehet számolni, hogy ez mekkora összegű lesz. Meg kell nézni egészen egyszerűen ezeknek a törvényeknek a gazdasági hatásait, ezt számszerűsíteni lehet, nemegyszer egyébként maga a kormány is megteszi, s miközben több adóbevételre tesz szert, magasabb az adóelvonás, ezzel szemben arról beszél, hogy az embereknek mennyivel jobb, mert több pénzük marad.

Akkor, amikor Rogán Antal azt mondta itt nekünk nemrég, hogy az adóelképzelések mögött felelős költségvetési tervezés húzódik meg, és higgyük el neki, ez isten bizony úgy van, képviselőtársaim, ezzel kapcsolatban is csak egy röpke adalék a gazdasági bizottság üléséről. Tavaly, amikor vendégül láttuk még Kopits urat, az akkori Költségvetési Tanács azóta már menesztett elnökét - ugye, a kormánnyal ellentétes véleményt fogalmazott meg, és ezért a független intézményt gyakorlatilag fölszámolták, az elnökét menesztették; így működik a demokrácia manapság -, megkérdeztem Kopits urat, látott-e adószimulációs vizsgálatokat arra vonatkozóan, hogy a kormány adóelképzelései hogyan teljesülnek. Mert az üzleti szférában ez úgy szokás - én magam is onnan jöttem -, hogy ha valamit változtatni szeretnék, akkor megpróbálom modellezni ennek a gazdasági hatásait. Kopits úr egy enyhe félmosollyal rám nézett, és azt mondta, hogy ő még, amióta ez a kormány színre lépett és amióta hivatalba került, egyetlenegy törvényhez semmilyen szimulációs és hatásvizsgálatot még nem látott. Magyarul, a kormány gyakorlatilag hasraütésszerűen módosította az egykulcsos adórendszert, úgy, hogy hát, ez úgy körülbelül jó lesz, számolni minek, a gazdaságpolitika nem erről szól, hanem a megérzésekről, vagy ahogy itt több ellenzéki képviselő meg szokta fogalmazni, vuduista gazdaságpolitika, ami jelenleg folyik, és egész egyszerűen úgy történtek meg ezek a változások, hogy nem számoltak utána. Akkor, amikor elmondtuk a szakmai aggályainkat ezzel kapcsolatban, amiket már azóta sajnálatos módon igazolt az élet, mert bár tévedtünk volna, akkor pedig a kormány teljesen immunis volt ezekkel kapcsolatban.

Egy-két dolgot, azt gondolom, tisztázni kellene, mert itt is óriási zavart látok a kormány által megfogalmazottakban. Mi is az adó? Ez a közkiadások forrása, a közszükségletek fedezésére törvényi erővel behajtott jövedelemáramlás, amit azért vetnek ki az emberekre, mert azokat a közösségi funkciókat, mint amit az oktatás, az egészségügy, a rendvédelem, a honvédelem jelent, ezeket nyilvánvalóan közpénzekből kell fedezni. Ez érthető módon egy olyan vagyonáramlást jelent, amiért nem kap közvetlen ellentételezést az ember, de hát gyakorlatilag a társadalmi haszna megvalósul, és mi ilyen módon részesedünk belőle.

Akkor, amikor meg kell fogalmazni azt, hogy mire való az adórendszer és mi ennek a célja, akkor tehát elsősorban azt mondhatjuk, hogy a közkiadások forrásának megteremtése, azonban az adórendszernek vannak olyan céljai, amelyeket a kormány által követett gazdaságpolitikusok is többször megfogalmaztak. Az adórendszer ugyanis elosztáspolitikai célokat is tartalmazhat, azt, hogy lehetőség szerint azokat, akik egyébként önerejükből leszakadnának a társadalomtól, mert olyan helyen élnek, olyan körülmények között laknak, olyan családba születtek, ezeknek az embereknek a felzárkózását az adórendszernek támogatnia kellene. Ehhez képest halljuk azt itt a kormány képviselőjétől, hogy a magyar adórendszeren belül ez a funkció nem fog létezni a jövőben, ezt teljesen kiiktatják belőle. Megjegyzem, meg lehet ezt tenni, de utoljára egy SZDSZ nevű párt volt ebben az Országgyűlésben az, amelyik ilyen elképzeléseket megfogalmazott, hogy az adórendszernek egyáltalán nem kell igazságosnak lennie, nem kell ezeket az elosztáspolitikai célokat követnie, nyugodtan ki lehet rakni a rendszerből, nem történik semmi. Meg lehet tenni, még egyszer mondom, képviselőtársaim, de akkor ez egy liberális párt gazdaságpolitikai elképzeléseit, nem pedig egy nemzeti párt gazdaságpolitikai elképzeléseit jelenti, és meg lehet ezt tenni akkor, hogyha mellétesznek szociálpolitikai rendszert, ami az adóváltozások által sújtott rétegeket valamilyen módon kedvezményezi. A szociálpolitikai rendszer azonban pont az, amit önök célként jelölnek meg, hogy le kell bontani, mert nagyon sokba kerül. Magyarország egyébként 800-900 milliárd forinttal többet költ - bizonyos felmérések szerint - szociálpolitikai kiadásokra, mint amit a gazdasági fejlettsége és a GDP nagysága indokolttá tenne. Ez a zavaros elképzelés, amit itt láthatunk, hogy egyik oldalról lebontják a szociálpolitikai rendszert, látható módon több száz milliárd forintot vesznek ki ezzel az előterjesztéssel is magából a rendszerből, a másik oldalon pedig közlik, hogy aki az adóváltozásokkal rosszul járt, akinek a terhére megvalósultak ezek az elképzelések, az nem kap semmiféle kompenzációt; illetve a kompenzáció már tavaly is be volt ígérve, emlékezzünk csak a Rogán Antal által emlegetett bérkommandóra, aztán természetesen ez sem valósult meg, ugyanúgy, mint sok egyéb.

Mit is jelent az, amikor arról beszélünk, hogy az adórendszernek méltányosan kellene működnie, méltányos adózásnak kellene működnie Magyarországon, miért mondja ezt a Jobbik? Azért mondja, mert a horizontális méltányosságnak most is megvannak a feltételei, ami azt jelenti, hogy nemtől, fajtól, nemzeti hovatartozástól függetlenül azonos feltételek mellett folyik az adózás. A vertikális méltányosság azonban, az, hogy az adórendszer progresszív jellegű, gyakorlatilag eltűnőben van Magyarországon, tehát a méltányos része az adózásnak egyre inkább háttérbe szorul, és ez egyébként a kormányzat egyik legfőbb céljaként jelenik meg. Mire is lenne jó ez a bizonyos méltányos adóztatás? Arra, hogy azokat a rétegeket, akik kevesebbet keresnek, gyakorlatilag a megélhetési költségük sem nagyon termelődik meg, és nincs semmiféle többletjövedelmük, amivel a nemzetgazdaságot fellendítenék, ezeket az embereket megpróbáljuk többletforrásokhoz juttatni az adórendszer progresszivitása révén.

A gazdasági bizottság jobbikos alelnökeként lehetőségem volt arra a közelmúltban, hogy vendégül lássam egy svéd tárgyalódelegáció élén Hagberg asszonyt, a svéd parlament alelnökét. Ezen a találkozón megkérdeztük tőle azt, hogy mi okozta azt a sikert, amit Svédország felmutathatott a világgazdasági válság idején, hiszen láthatóan sokkal jobban vészelte át Svédország a világgazdasági válság éveit és viharait, mint amit elmondhatott magáról a többi nyugat-európai állam. Hagberg asszony akkor érdekes módon azt mondta, hogy a svédek úgy védekeztek a világgazdasági válság ellen, hogy növelték az adórendszer progresszivitását, az alacsony jövedelműeknél és az átlagos jövedelműeknél csökkent az adóterhelés, a gazdagoké pedig vagy helyben maradt, vagy emelkedett.

(12.30)

Kérdezem én, képviselőtársaim, és kérdezem a kormány képviselőjét: mit tettek önök? Pont az ellenkezőjét ennek: az alacsony jövedelműek és az átlagos jövedelműek bizonyíthatóan rosszul jártak ezzel az adórendszerrel. Az adóhivatal jövedelmi statisztikái szerint 85 százaléka a munkavállalóknak rosszul járt ezzel az adórendszerrel, már közvetlenül az adórendszer gazdasági hatásainál rosszul járt, és ezzel szemben a svédeknél, még egyszer mondom, pont azokon a rétegeken segítettek, akiket az önök adórendszere sújt. Önök pont az ellenkezőjét teszik annak, mint amit a sikeres svéd receptben láthatnak. Ne csodálkozzanak azon, hogy elmaradnak az eredmények.

Elmondta itt Matolcsy miniszter úr, hogy Magyarország eldöntötte, hogy fel fog hagyni az amerikai és európai gazdasági modellel, azzal az adórendszerrel, amely úgymond versenyképtelenségre ítélte Magyarországot, és beszáll abba az adóversenybe, amit a távol-keleti országok jelentenek Magyarország számára.

Képviselőtársaim, tisztázzunk itt egy-két dolgot! Akkor, amikor szintén a gazdasági bizottság jobbikos alelnökeként Angel Gurria úrral, az OECD főtitkárával volt alkalmam találkozni itt a Parlamentben, akkor elmondta azt az OECD főtitkára, hogy csökkenteni kell lehetőség szerint a társaságok adóterhelését. Lehetőség szerint ne is a társaságok adózzanak, a gazdasági társaságok ne is fizessenek semmit, szedjék be lehetőség szerint az államok a magánszemélyektől azt az adót, amivel fedezni lehet a közkiadásokat.

Mi ezzel a probléma? Az a probléma, képviselőtársaim, hogy szemmel látható, hogy a globalizálódó tőke egyre kevésbé hajlandó megfizetni a munkaerő újratermelésének a költségeit. Ez azt jelenti, hogy nem hajlandó hozzájárulni sem az oktatási, sem az egészségügyi kiadásokhoz, sem a honvédelemhez, semmihez, lehetőség szerint minél kisebb közterhekkel szeretné megúszni az egész kérdést.

A magyar kormány pedig mit mond? Nem az emberek oldalára áll, és nem próbálja Magyarországot egy fenntartható pályára állítani azzal, hogy egy olyan adórendszert honosít meg Magyarországon, amely egyensúlyi állapotot teremt a befektetői tőke és a magyar gazdaság érdekei között, hanem azt mondja, hogy szolgáljuk ki mindenképpen a működő tőkét. Az, hogy itt mi lesz az emberekkel, hogyan fognak megélni, az meg az ő dolguk, valahogy majd megoldják a gazdasági válság következményeit is, amit a kormány a nyakukba zúdított. Ez egész egyszerűen nem egy jó és követhető gazdaságpolitika, hiszen teljesen nyilvánvaló, hogy ez az út fenntarthatatlan. Ez Magyarországon a rablókapitalizmushoz vezet, ahhoz vezet, hogy a magyar társadalom széles rétegei elszegényedjenek.

És ha már itt tartunk, képviselőtársaim, megint csak egy beszédes adat arról, hogy a kormány milyen módon látja el a feladatát, és hogy a kormánynak tulajdonképpen mik is azok a nagybetűs eredményei. Ha megnézi valaki most a központi hitelinformációs rendszer adatait, akkor azt fogja látni, hogy a kormányváltás óta, a második Orbán-kormány hivatalba lépése óta 150 ezer magánszemélynek van 90 napot meghaladó, a minimálbér kétszeresét kitevő hitelintézeti tartozása. 150 ezer emberrel többen kerültek bajba a második Orbán-kormány hivatalba lépése óta. Ez a gazdasági és szociális válság mélyülésének teljesen egyértelmű mutatószáma.

A kormány ezzel a kérdéssel nemhogy nem tett semmit, hanem gyorsította a folyamatot, a legutóbbi negyedévben egyébként nőtt azoknak a száma, akik bajba kerültek, és még a növekedés üteme is növekedett ezenfelül. Önmagában az, hogy a kormány lejtőre taszítja a magyar középosztályt, miközben arról beszél, hogy szélesíteni fogja az adóintézkedéseivel, ez teljesen egyértelműen pusztán a számokon keresztül, a gazdaságpolitikai mutatószámokon keresztül bizonyítható és egyértelművé tehető.

Kérdés, hogy az a három cél, amit Matolcsy miniszter úr megjelölt az adóváltozások tervezett okaként, az teljesül-e. Mit is mond ugyanis a miniszter úr? Azt mondja, hogy egyszerűvé kell tenni a magyar adórendszert, mert ez az adórendszer tisztulását fogja okozni. Ehhez képest ténylegesen a gyakorlatban a most tárgyalt 240 oldalas törvényi előterjesztésben mi történik? Emelnek bizonyos tételeket, zavarosabbá válik az adórendszer, és új adófajtákat vezetnek be Magyarországon. Ez nem azt jelenti, hogy söralátétnyi lett az adórendszer, mint ahogy a miniszterelnök úr megígérte még a választások megnyerését követően. Ez azt jelenti, hogy jó néhány söralátétnyit hozzá kell tenni az adónyomtatványokhoz ahhoz, hogy az emberek eleget tudjanak tenni az adófizetési kötelezettségeiknek.

A második, amit mondott a miniszter úr - ő is ezt a hármas felosztást alkalmazta -: záródjanak a költségvetésen lyukat ütő kiskapuk. Kérdezem én, képviselőtársaim, mi is ütötte most itt a legnagyobb lyukat a költségvetésen. Az egykulcsos adórendszer bevezetett 500 milliárd forintos költsége. Önök ütötték ezt a lyukat, miközben idejön a nemzetgazdasági miniszter úr a parlamentbe, és elkezd arról beszélni, hogy be kell zárni a költségvetésen lyukat ütő kiskapukat. Hát, önök csinálják a lyukakat, ez bizonyítható.

Amikor megfogalmazta harmadik célkitűzésként a miniszter úr azt, hogy csökkenjen a jövedelmet terhelő, nőjön a forgalmi és fogyasztást terhelő adók aránya, akkor megint csak azt láthatjuk, hogy ebben van valami, kétségtelen, de az adóváltozások egyenlege mégiscsak az, hogy 445 milliárd forinttal többet vesznek el az emberektől jövőre, mint amit egyébként az adórendszer változatlanul hagyásával megkaphattak volna. Magyarul, egy megszorító csomag, egy több száz milliárd forintos megszorító csomag az, amit ilyenkor elfogadtak.

Nyilvánvaló az, hogy ahogy a szakmai beszélgetésekben szoktak fogalmazni: itt választani kell az éjjeliőr állam és a mindenre hatást gyakorló állam ideája között. A kormány szemmel láthatólag a minimális államot, az éjjeliőr államot választotta, igyekszik lehetőség szerint minimalizálni a kormányzat összes kiadását és felelősségét.

Az a miniszteri kijelentés, amit itt Matolcsy miniszter úr tett, miszerint Magyarország gazdasága az Európai Unió átlagos sebességével növekszik, az megint csak tényekkel, számokkal, érvekkel megcáfolható dolog. Tessék elővenni - és most jelzem államtitkár úr felé - az Eurostat 2011. szeptember 6-án kibocsátott jelentését, és megnézni a szezonálisan kiigazított adatokat, mi is szerepel ebben. Magyarország 2011 első negyedévében 1,6 százalékkal fejlődött, ehhez képest a 27 európai tagállam átlagos fejlődése 2,5 százalék volt, azaz 2011 első negyedévében az Európai Unió másfélszer akkora ütemben fejlesztette a saját gazdaságát, mint ahogy a magyar gazdaság fejlődött, és ehhez képest idejön a miniszter úr, és elkezd arról beszélni, hogy Magyarország ugyanakkora ütemben növeli a gazdaságát, mint az Európai Unió.

Ugyanaz figyelhető meg 2011 második negyedévében is: az Európai Unió 1,7 százalékkal növelte a gazdaságát, Magyarország pedig 1,2 százalékkal. Itt is megvan a másfélszeres különbség. Ha megnézzük Németország és Ausztria példáját, azokat a számokat, amit a német vagy osztrák gazdaság produkálni tudott, akkor bizony azt láthatjuk, hogy 4 százalék körüli volt mindkét negyedévben Németországban és Ausztriában a gazdasági növekedés üteme, azaz Magyarország Európához képest, de főleg a célországoknak tekintett országokhoz képest az önök kormányzása alatt leszakadó pályára került.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik és az MSZP soraiban.)