Felszólalás adatai

Egy nem várt és szinte nehéz feladat a hitelkárosultak megsegítése. De mondhatnám, hogy ezek, úgy tűnik, rendszerint technikai kérdések. A kormány igazi nagy célja, hogy vajon hogyan lehet majd a népesedéspolitikán változtatni, Magyarország fogyó lakosságának ezt az ütemét megállítani. Majd most fogjuk igazán megtudni, amikor e hónap végén a népszámlálás ezt majd, tartok tőle, visszatükrözi, hogy első alkalommal lesz most már hivatalosan regisztrálva, hogy a hazánkban, Magyarország határain belül élő magyarság 10 millió lélekszám alatti lesz minden bizonnyal, ahogy ezt jelzik.

Most már csak az a kérdés, hogy ezen eléggé nemes, és remélem, hogy sokak által értékelhető célok megteremtésére milyen forrás áll rendelkezésére az adott kormánynak. És itt bizony már nem olyan széles a mozgástér, mint a szándékok területén. Természetesen van egy adott örökség, és van egy rendelkezésünkre álló erőforrás, és ezek összhangját kell valahogy megteremteni, hogy azokat az előbb felsorolt, kitűzött célokat, amelyekkel, bízom benne, sokan egyetértenek, valahogy mégis támogatni lehessen.

Engedjék meg, hogy érzékeltessem, mi az, ami miatt a kormány feje fáj, és mi az, ami miatt mi, kormánypárti képviselők is néha kényszeredetten vesszük tudomásul, hogy időnként az erőforrásgyűjtés ilyen módját is kénytelenek vagyunk igénybe venni.

Ezek bizony az elmúlt időszakok azon adatai, amiket az Orbán-kormány után tapasztaltunk, pontosabban 2002 után. Én néhány, a Központi Statisztikai Hivatal és a Magyar Nemzeti Bank által adott adatot szeretnék csak tényszerűen ismertetni. Melyek ezek, számomra legalábbis a legfontosabbak?

(15.30)

Nos, az, hogy a magyarországi infláció mértékét az Orbán-kormány annak idején 18 százalékos mértékkel vette át, és ezt 2002 év végére - ugyan az választási év volt - 5,3 százalékra sikerült leredukálni. Majd következtek a változatos évek, amikor ez visszaugrik 6,8, majd 3,68, majd még egyszer 6, majd 4 és most 2010-ben 4,9 százalékosra. Tehát látszik, hogy az a trend, amiben az Orbán-kormány '98-2002 között működik, erősen megtört. Ha ehhez hozzáveszünk olyan adatokat, ami még inkább szomorúvá tesz bennünket, azok a következők.

Miközben '98 és 2002 között az államháztartási hiány egyenlegének folyamatos csökkenése 7,8; 5,4; 3 és 4 százalék körülire alakul, 2002-ben - ez már a Medgyessy-kormány áldásos tevékenységének közismert adata - felugrik 8,9; 7,2; 6,4; 7,9 - itt már a Gyurcsány-kormány -, majd 9,3, majd 5 százalék és 4 százalék körüli értékre. De ami a legkeményebb kihívást adja véleményem szerint a kormánynak, az az önök által és az ellenzék által is közismert adat, az pedig a GDP-arányos államadósság mértéke.

Nézzük is, hogy is volt ez? 1998-ban 62 százalékos adósságállományt veszünk át a GDP-hez mérten. Ez az adósságállomány-mérték folyamatosan csökken, és 2001-re 52 százalékos, még 2002-ben is - ekkor már váltás történik - 55 százalékos. Azt hiszem, hogy ez igazán még az elviselhetőségi szint, de mint említettem, ez egy 62 százalékos szintről indult. Négy év alatt sikerült 10 százalékos államadóssági szintet csökkenteni.

De mi történik ezután? 2002-ben, mint említettem már, egy felfelé való elmozdulás megtörténik 55 százalékra, majd sorolom évenként. Követve: 2003-ban 58 százalék az adósságszintünk, majd 59, 61, 65, 66, 72, 78 és a 2010-es 82. Ide sikerült ezt az országot eljuttatni, ennek minden következményével. Azzal, amit ma már itt többen megemlítettek, hogy csak az éves visszafizetési összeg megfelel az egész magyarországi kórházrendszer finanszírozásának, megfelel a magyarországi összes személyi jövedelemadó-bevételnek és a többi, tehát 1300-1500 milliárd forintos ez az összeg. És mégis azt gondoljuk, hogy ebből a hitelszorításból kell visszafelé lépkedni. Ez veszi igénybe legjobban az adótörvény beterjesztőit és nyilvánvalóan, mint említettem, a kormánypárti képviselőket is.

És akkor persze eljuthatunk olyan kérdéshez, hogy miért kell egyes adótételeket ilyen mértékben emelni, akár a jövedéki adókat. Ezt is tisztázzuk. Természetes, az üzemanyag esetében a jövedékiadó-emelés szinte minden gépjárműhasználót érint, de azért azt mindig tegyük hozzá, hogy itt egy jövedékiadó-visszatérítési mértéket is emeltünk közben, ezt is azért tegyük hozzá, a fuvarozói vállalkozóknak. Ez elég magas, szinte duplájára növeltük meg, és ebben minimális változás lesz csak január 1-jétől.

Aztán itt a sokszor emlegetett népegészségügyi termékdíj, nem kritizálva, még az ellenzék sem kritizálja meg annak a helyességét, hogy mire fordítanánk. De úgy néz ki, hogy magával az adótartalommal kapcsolatban van sokszor kérdésük, hogy ez miért jó. Először is szeretnénk tisztázni, és ez itt már kőkeményen a saját szakmánkat - a saját alatt most a mezőgazdaságot akarom megemlíteni - érinti, hiszen egyetlenegy termékdíjjal növelt termék nem tartozik az alapvető élelmiszerek kategóriájába. Ezt először is le szeretnénk szögezni. Olyan termékekre javasolunk népegészségügyi termékdíj bevezetését, amelyek nélkül egyébként nagyon vígan, sőt, ha nem fogyasztanánk őket olyan mennyiségben, nagyon egészségesen is élni tudnánk.

Itt említem meg, hogy az a termékkör, ami a sóra és a cukorra és az energiaitalokra, alkoholos sörökre és alkoholos üdítőkre vonatkozik, ezek bizony-bizony nem tartoznak az alapvető élelmiszerek kategóriájába, sőt, a függőségi helyzetet erősen szokták befolyásolni. De aki figyelte a nyári nemzetközi eseményeket, nekem volt egy nagyon kedves hír, mégpedig Franciaországról. Nálunk szeptember 1-jén került bevezetésre az első népegészségügyi termékdíj, adózott termékek köre. Ugyanakkor Franciaország bejelentette, hogy ők is a cukrozott üdítőitalokra bizony-bizony nálunknál magasabb, forintra átszámolva 10 forint/literes mértékű adómértéket vezettek be. Amikor hallottam a Blomberg hírügynökség jelentését, egy az egyben azok az indokló mondatok hangoztak el, amivel mi ezen népegészségügyi termékdíj bevezetését indokoltuk.

Úgy tűnik tehát, hogy nemcsak a bankadó az egyedüli olyan magyar "találmány" - idézőjelbe tettem -, amelyet utána több ország átvett, és azt mondja, hogy van benne valami, ezt kell csinálni, hanem úgy néz ki, hogy most a népegészségügyi termékdíj termékkörében is vannak most már olyanok, amelyeket bizony más országok is alkalmaznak. Mint említettem, ezek nem alapvető élelmiszerek, sokkal egészségesebben élnénk, ha ezeket a termékeket nem olyan mértékben vagy egyáltalán nem fogyasztanánk, és nem kétséges, hogy ezt a bevételt - nevesítettük is - az egészségügy területére szeretnénk fordítani, annak döntő mértékét. Azért mondom, hogy a döntő mértékét, mert nekünk, a mezőgazdasági munkacsoportnak azért van elképzelésünk arra, hogy egy icipici részből jó lenne, ha az egészségesebb életmód, az egészségesebb élelmiszerek fogyasztása felé, netán a magyar termékek fogyasztása felé valamilyen ösztönzést, reklám- és információs bázist tudnánk építeni a fogyasztók felé, és ezzel egyben a magyar élelmiszert előállítókat is nagyon szeretnénk segíteni.

Nyilvánvaló, hogy az a végcél, amiről itt említést tettem, erőforrásokat igényel, az erőforrások nevesítésében természetesen lehetnek véleménykülönbségek, de hozzáteszem: gondoljuk csak azt el, hogy ha nem veszi a kormány igénybe a válság-, különadót a multinacionális cégek esetében, a bankadót, netán a sokat vitatott magánnyugdíjpénztárat, akkor mekkora összeggel kellene, kellett volna terhelni a magyar vállalkozásokat és a lakosokat.

Úgyhogy így együttesen mégis azt mondom, hogy annak a nehéz örökségnek a ledolgozásához, amit nagy nehezen, de le lehet majd dolgozni, ahhoz bizony nemcsak egyes szereplők, hanem úgy néz ki, hogy a társadalom több szereplőjének a folyamatos munkájára szükség lesz majd. Az adótörvény gyakorlatilag erre tesz javaslatot.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)