Felszólalás adatai

Az LMP azt mondja, hogy ha ezen az úton el akarunk indulni, akkor Magyarországnak fel kell vállalnia, hogy a jelenlegi ráfordításainál lényegesen többet fog az oktatásra költeni, és ezt minden körülmények között megteszi. Azt mondjuk, hogy az európai átlagnál is jóval többet kell költenünk az oktatásra, hogy ledolgozzuk a súlyos hátrányainkat, hiszen ez elsősorban a tudás, az oktatás révén lehetséges.

(11.20)

A múlt és a jelenkor európai példái ezt igazolják. A skandináv országok sikere, magas foglalkoztatottsága és jóléte az évtizedekkel ezelőtt elindított oktatási fellendülésnek köszönhető. Az Európai Unió országai a válság 2008-as berobbanásakor gyorsan elkezdték az oktatási kiadásaikat megnövelni, mert tudták, hogy a rövid távú megoldások önmagukban nem vezetnek ki a válságból, Magyarország viszont pont akkor kezdte el a forráskivonást és a megszorítást.

Az LMP szerint irányt kell váltani. A teljes oktatási ágazat finanszírozását a jelenleginél legalább a másfél-kétszeresére kell növelni 10 éven belül. Minden költségvetési 100 forintból 15-20 forintot az oktatásra kell költeni. A jövő évre vonatkozó költségvetési javaslatot tehát ebből a szempontból vizsgáltuk meg. Induljunk ki a tényekből! A magyar oktatás GDP-arányos finanszírozása - ezt bárki megtalálhatja a költségvetési tervezetben - 2010-ben 5,8 százalék volt, 2011-ben már csak 5,7, 2012-ben volt a mélypont, amikor már csak 5,1, idén 5,22, jövőre pedig talán 5,51 százalék lesz. Az igazság az, hogy már a szocialista kormányok idején is elindult egy forráskivonás, de ezt a Fidesz-KDNP-kormány igazán tovább fokozta.

Jövőre az elmúlt 3 év elvonásaiból valamit visszakap az oktatás valóban, csakhogy ez szinte kizárólag a pedagógusok béremelkedésének köszönhető. Szeretném leszögezni, hogy ez fontos és szükséges intézkedés, de kár, hogy nem az eredeti ígéretnek megfelelően vitték ezt sem véghez, és kár, hogy a pedagógusok munkáját segítő nem pedagógus alkalmazottak ebből kimaradnak. Ugyanakkor ez a forrásbővítés, miszerint korrigálja a pedagógusok elmúlt évek során elveszett reáljövedelmének zuhanását, az oktatási rendszer egésze szempontjából csak egy szükséges lépés. Az iskoláktól elvett forrásokat továbbra sem adják vissza. Hiába a béremelés, ha a feladatlapokat továbbra is otthon kell nyomtatnia a pedagógusnak, mert a munkahelyén nem működik a fénymásoló, vagy maga kénytelen megvenni a krétát. Azt mondhatjuk, hogy ezek apró dolgok, de ezek az apró problémák mutatják meg igazából, hogy mekkora a baj. Amíg ilyen hétköznapi problémákkal kell megküzdeni nap mint nap, addig komoly kérdésekről szó sem eshet.

Hogyan és mikor fogja végre az oktatási rendszerünk nem fokozni, hanem ellenkezőleg, kiegyenlíteni az otthonról hozott hátrányokat? Mikor lesz végre mindegy, hogy egy gyerek melyik iskolában kezdi meg a tanulmányait, hogy nem számít már, hogy egy vidéki kisvárosban vagy egy kis faluban, vagy egy fővárosi elitiskolában kezd el óvodába vagy iskolába járni, hiszen bárhonnan eljuthat az iskolarendszerben egy magas szintre? Mikor lesz végre olyan iskolánk, ahol senkiről sem mondanak le azért, mert az átlagtól eltérő vagy netán több figyelmet igényel? Mert ha mégis erről van szó, akkor egyénileg is foglalkozhatnak vele, segítik, fejlesztik őt, nem pedig hazaküldik magántanulónak, vagy bedugják a Híd-programba. Igen, ehhez az kell, hogy a végletekig központosított és uniformizált iskolarendszert megváltoztassuk, de kell hozzá radikális forrásbővítés is, hiszen a differenciált oktatás feltételeit meg kell teremteni, a mai körülmények között erre viszont azonos színvonalon mindenhol nincs lehetőség. De talán hagyjuk ezeket a bűnöket, és továbbra is a költségvetési vitában fókuszáljunk arra, hogy ha valóban 100 forintból csak 10-et vagy 11-et költünk oktatásra még manapság, akkor ezeknek a fenti céloknak még a közelébe sem érhetünk.

Az alap- és a középfokú oktatás radikális forrásnövelése és szemléletváltása arra szolgál, hogy mindenki számára lehetőséget adjunk képességei kibontakozására, álmainak valóra váltására. Az LMP egy olyan országot akar, ahol a társadalmi tényezőknek a lehető legminimálisabb szerepe van abban, hogy valakiből mi lesz. Ez kizárólag az egyén képességeitől és szorgalmától függjön, ne hátráltassa az anyagi helyzet, a családi körülmény, a lakóhely. (Dr. Simicskó István felé:) Nagyon kedvesen beszél itt az államtitkár úr is arról, hogy mennyi gyerek sportol. Mi van azokkal a gyerekekkel, akik nem sportolnak, akik egy borsodi zsákfaluban laknak, ahol nincsen tornaterem?

Mondok egy példát: az olyan kis falukban, mint ahol én is születtem, és iskolába jártam, már nincsen sportpálya, régen volt, de már nincsen, ahol nincs egyszerűen lehetőség. Amikor ön arról beszél, hogy mennyi fiatal van az élsportban, és mennyi jó tanuló, jó sportoló gyerek van, tisztelt államtitkár úr, mi van azokkal a gyerekekkel, akik mondjuk, nem annyira jó tanulók, és nem is biztos, hogy igazából tudják, mi az, hogy sport a szó valós értelmében? Mondjuk, szeretnek futballozni, vagy szeretnek futni, azokkal a gyerekekkel mi van? Ne mondja már azt nekem, hogy ha Bódvalenkén vagy Edelényben van egy ilyen kisgyerek, akkor annak ugyanolyan lehetőségei vannak, mint a Vágás utcai iskolába járó gyereknek vagy az én gyerekemnek, aki Budapesten egy sporttagozatos iskolába jár! Azért ne áruljunk zsákbamacskát, ezt szeretném önöktől kérni. Azt gondolom, hogy ettől az akarástól mi még nagyon messze vagyunk.

Mindenképpen át kell kanyarodnom itt idő hiányában a felsőoktatásra, és azt kell mondanom, hogy nincs minőségi felsőoktatás közoktatás nélkül. A közoktatáson múlik az, hogy tényleg egy olyan felsőoktatás van, amelynek mindenki részese lehet. Az LMP szerint a gazdasági fejlődés és a munkahelyteremtés egyik fő forrása a felsőoktatás. Mi azt gondoljuk, ez azért van így, mert ha a felsőoktatásból minőségi tudással bíró, önálló gondolkodásra képes fiatalok kerülnek ki, akkor ez a helyzet meg tud változni. Köszönöm szépen.