Felszólalás adatai

IFJ. HEGEDŰS LÓRÁNT (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! "Ha ellenállsz, ingerelsz, ha szótlan tűröd, gyávaság, följajdulsz, érzékenyedel, s a néma jaj is vall reád." Ezeket a szavakat egy költő a tiszaeszlári vérvád kapcsán írta le. Azóta is kifejezi minden olyan ember életérzését, akinek nincsen döntési lehetősége - ha ellenáll, az is rossz, ha hallgat, az is.

Hálásak lehetünk a Mindenhatónak, hogy a magyar állam évszázadokon keresztül, amikor független volt, amikor minden idegen befolyástól mentesen tudta saját életét irányítani, igazgatni, képes volt olyan társadalmi életet megvalósítani, olyan államszerkezetet működtetni, fenntartani, melyben a társadalom többsége, sőt, az egész társadalom fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül nemcsak hogy hallgathatott, hanem ha kellett, szólhatott is, az ellenállás jogával is rendelkezett, s évszázadokon keresztül biztosította az egész ország, az egész nemzet életét gazdagító kisebbségek életét.

Ennek alapján és a jelentést áttanulmányozva a Magyar Igazság és Élet Pártja is elfogadásra ajánlja a Magyar Köztársaság területén élő nemzeti és etnikai kisebbségek helyzetéről szóló beszámolót. Mi is köszönetünket fejezzük ki a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatalnak a beszámoló elkészítéséért, azért, hogy olyan szakértői anyagokat használt fel, amelyek többek között kisebbségi szervezetektől is származtak, és ezáltal pontos képet adott a képviselők számára a kisebbségek helyzetéről.

Azonban bizonyos pontatlanságokra, úgy érzem, kötelességem felhívni a tisztelt Ház, képviselőtársaim figyelmét.

Az egyik az alapoknál kezdődik, az alapokról van szó, amit az emberi jogi, kisebbségi és vallásügyi bizottságban egyszer már említettem. Akkor képviselőtársaim egyik fülén mindez bement, a másikon ki, noha egy olyan dokumentumról volt szó, melyet az Európa Tanácsnak küldött meg a magyar kormány, s mely ugyanúgy tartalmazta a magyarországi kisebbségekre nézve a becsült adatok számszerű rendjét, mint a jelenlegi jelentés. Nem arról van szó, hogy erre nézve a magyar kormánynak ne lenne jogosítványa, nem arról van szó, hogy a Magyar Igazság és Élet Pártja vitatná azt, hogy a kisebbségi szervezetek becsléseket készíthetnének a kisebbséghez tartozó emberek létszámáról. Azonban ha átnézzük a számadatokat, feltétlenül meg kell állapítanunk, hogy legalábbis nem minden egyes kisebbség esetében helytállóak vagy legalábbis reálisak ezek a becslések.

Ezért én úgy érzem, szükséges, hogy felhívjuk a hivatal és a kormány figyelmét is arra, hogy ki kell dolgozni egy olyan rendszert, melyben a reális becslési adatok szerepelnek, és ezenkívül az egyenlő elbánás elvére is felhívnám a kormány figyelmét. Jó lenne, ha a nemzetközi szervezetekhez vagy belföldi szervezetekhez nem pusztán a magyarországi kisebbségek becsült adatai jutnának el, hanem a magyar nemzetpolitika szerves részeként a határon túli magyar kisebbségi szervezetek becsült adatai is. Hiszen ezen becsült adatok a köztudatban nincsenek jelen, a sajtóban nem szerepelnek, nemzetközi fórumokra a magyar kormány mindezt nem juttatja el.

Ugyanakkor lényeges kérdéskör az, ami éppen a többség és a kisebbség viszonyát határozza meg, hiszen a jelentés is tulajdonképpen úgy szól a kisebbségekről, hogy a Magyar Köztársaság területén élő kisebbségek helyzetét taglalja. Ebből a szempontból fontos az az idézet, amit a jelentésből felolvasok: "Az 1997. évet a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa a lokális feszültségek, a konfliktusok évének minősítette, amelyek jellegükben nemegyszer etnikai konfliktusként interpretálódtak a sajtó által." Tudjuk, hogy volt olyan kisebbségi vezető is - Horváth Aladár -, aki kijelentette, hogy ez az év a romák elleni agresszió éve. Ízléstelen lenne, hogyha hosszan sorolnám azokat az eseteket, amelyeket a tömegtájékoztatás elhallgatott, Vértesacsát és Vácot. Csak annyit említek meg: nem állítjuk, soha nem is állítottuk, hogy nem történt agresszió több esetben, többek között azok ellen, akik a roma kisebbséghez tartoznak. Mégis, az ilyen nyilatkozatok feltétlenül az etnikai feszültséget szítják, és lehetetlenné teszik a megbékélés folyamatát felelősségteljesen végbevinni.

Ugyanakkor meg kell állapítanunk, hogy szintén a megbékélés folyamatának a hátráltatásában bűnös az a kormányzat, amely az elmúlt években - a Horn-Kuncze-kormányról van szó - csak szavakban pártfogolta a kisebbségeket, csak szavakban kívánta s kívánja most is radikális paradigmaváltásra felhívni a kormány figyelmét. De akkor, amikor lehetősége lett volna cselekedni, akkor az ég egy világon semmit nem tett a roma kisebbség élethelyzetének javításáért. Természetesen nem is tehetett, hiszen olyan pénzügyi, gazdasági politikával, amit folytattak, fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül nyomorították meg a Magyar Köztársaság minden polgárát! Ellenben ha nem ezt a gazdaságpolitikát folytatták volna, talán még lehetőség lett volna arra is, hogy Magyarországon a roma kisebbség helyzetén gazdaságilag, szociálisan is változtassanak.

Még egyetlenegy megjegyzés az előző kormány tevékenységével összefüggésben, ami tulajdonképpen már ennek az utólagos vetülete: dr. Tabajdi Csaba képviselőtársam, nem is burkoltan, hanem nyíltan kritizálta az egyházakat, egyes egyházi vezetőket, akik nem megfelelő empátiával próbálják segíteni a kisebbségek identitásmegőrző tevékenységét. Azt hiszem, hogy ha nem is pontosan idézem, körülbelül ez volt a lényegi mondanivalója. Ezzel kapcsolatosan hadd említsem meg, nyilvánvaló - említette a katolikus egyházat, noha én református lelkész vagyok -, hogy a katolikus egyház a maga hittudományi karára fajra, nemre, vallásra való tekintet nélkül veszi fel a teológushallgatókat. Tehát a kisebbségi identitású teológus, ha elvégzi a teológiai akadémiát, kikerül egy gyülekezetbe, ha valóban lelkiismeretes ember, ha identitása szerint ténylegesen kisebbségi, akkor reménység szerint pártfogolni fogja kisebbségi hívei identitásának megőrzését megfelelő kulturális és vallási programokkal. Lehetetlen, hogy mindazt, amit önök elmulasztottak kormányzati szinten, azt most inszinuált módon az egyházakra próbálják ráhárítani, noha köztudomású, hogy a történelmi egyházak végzik a legdöntőbb szerepet nemcsak a magyar nemzet, hanem a kisebbségek életében is a kulturális és más jellegű identitás, önazonosság megőrzése szempontjából!

Még egyetlenegy döntő momentumra hívnám fel képviselőtársaim figyelmét, ez szintén a megbékélés kérdésköréhez tartozik. Gyakran éppen azért lehetetlen az egymásra találás többségi és kisebbségi szinten, mert amiként a kisebbségi biztos is idézi, a sajtó által több esetet etnikai konfliktusként tálaltak. A sajtó tevékenységére nézve pozitívan említi a jelentés, hogy az emberi méltóság védelmében született jogszabályi rendelkezések médiaügyekben is egyre következetesebben kerülnek érvényesítésre.

Az Országos Rádió és Televízió Testület panaszbizottsága '98 elején példaértékű határozatot hozott egy rádióműsorban elhangzottakkal kapcsolatban. A panaszbizottság megállapította, hogy a műsorszolgáltató súlyosan megsértette a rádiózásról és televíziózásról szóló '96. évi I. törvény rendelkezését, mely szerint "a műsorszolgáltatás nem irányulhat semmilyen kisebbség, sem bármely többség nyílt vagy burkolt megsértésére, kirekesztésére, annak faji szempontokon alapuló bemutatására, elítélésére". Mindezzel tökéletesen egyetértünk.

(16.30)

Azonban a gyakorlat itt sem egyenértékű, mert miközben egy ilyen határozat már megszületett, és ez nagy örömünkre szolgál - aláhúzom, és még egyszer elmondom, hogy nagy örömünkre szolgál -, aközben éppen a napokban az ORTT Panaszbizottsága gyakorlatilag intézkedési jogkör hiányában küldte vissza azt a panaszt, amit én címeztem nekik, mert az egyik televíziós csatornán, a TV2-n október 6-án, az aradi vértanúkra emlékező napon a hírműsorban, a "Jó estét, Magyarország!"-ban a következő hangzott el: a honvédségnél elhullási arányról beszéltek; arról beszéltek, hogy a nemi betegség aránya nagyobb volt, mint a sebesültek aránya; hogy a harci kedvet a pálinka fokozta, nem a hazafiasság, és hogy az egyik csatát azért nyertük meg, mert az egyik kisdobos kétszer állt sorba pálinkáért, és éppen ezért nem azt mondta, hogy hátra arc, hanem azt mondta, hogy előre. Ha a 1996. évi I. törvény rendelkezését nézem, akkor ebben az esetben itt a többség nyílt megsértése történt. Ebben az esetben az ORTT Panaszbizottsága jogorvoslatot nem tett.

Ilyen konkrét ügyek azok, amelyek többek között joggal sértik a többség érzékenységét, és nem hiszem, hogy sarkallják arra, hogy megfelelő empátiával kezelje a kisebbségi ember sérelmét, noha vannak ilyen sérelmek, és ezeket feltétlenül orvosolni kell, mert ez a jogállam kötelessége. Létszámarányuktól függetlenül Magyarországnak ezt minden esetben meg kell tennie, hiszen tudjuk, hogy ennek milyen konkrét kihatása lehet a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi vagy délvidéki magyarok életére.

Éppen mi csak azt üzenhetjük, azt mondhatjuk minden embertársunknak - legyen az akár többségi, akár kisebbségi -, amit Ady Endre közölt, és ami azóta is a mi szemléletünket feltétlenül tükrözi: "Mikor fogunk már összefogni? Mikor mondunk már egy nagyot, mi, elnyomottak, összetörtek, magyarok és nem magyarok? Meddig lesz még úr a betyárság és pulya had mi, milliók? Magyarország népe meddig lesz kalitkás seregély-fiók? Bús koldusok Magyarországa, ma se hitünk, se kenyerünk, holnap már minden a miénk lesz, hogyha akarunk, ha merünk."

Köszönöm. (Taps a MIÉP és a Független Kisgazdapárt soraiban.)