Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DEMETER MÁRTA (független): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Abban egészen biztosan egyetértünk, hogy a missziók rendkívül fontosak több okból is: egyrészt nyilvánvalóan a magyar katonák hozzájárulnak a béke megteremtéséhez, válságok kezeléséhez és a béke fenntartásához, nyilvánvalóan ez magyar nemzeti érdek is, ebben a globalizált világban számos olyan helyzet van, amikor sajnos katonai eszközökhöz kell nyúlni. Illetve a másik pozitívum a misszió kapcsán pedig az, hogy hihetetlenül fejleszti azt a tudást, amit a kint szolgáló katonáink ugyanúgy a Magyar Honvédség rendszerében is tudnak kamatoztatni, és a Magyar Honvédség úgymond teljes állománya tudja alkalmazni ezeket az ismereteket, ráadásul tényleg nagyban fejleszti az interoperabilitást, és ténylegesen egy szoros együttműködés tud kialakulni más nemzetek katonai állományával.

Ez az tehát, ami szerintem mindenképpen pozitívum, ez az oka annak, hogy azokat a missziókról vagy hosszabbításokról való döntéseket, amelyek a Ház előtt szerepeltek 2014 óta, jómagam is mindet megszavaztam ‑ egyet kivéve, és az pedig ez a jelenleg Irakban futó koalíciós misszió. Mert ahogy egyébként az államtitkár úr azt kérte tőlünk, hogy felelősségérzettől vezérelve hozzunk döntést, ugyanúgy én meg azt kérném, hogy felelősségérzettől vezérelve terjesszenek be ilyen előterjesztést ‑ ez vonatkozik egyébként a korábbi szavazásra is ugyanezzel a misszióval kapcsolatban ‑, és ugyanilyen felelősségérzettől vezérelve fejlesszék Magyarország fegyveres erejét és a rendvédelmi szerveket is.

Az szintén nem kérdés, hogy a terrorizmus ellen természetesen küzdeni kell, nyilvánvalóan ennek is számos módja van, és ilyenformán egyébként a katonai szerepvállalás is természetesen az egyik, de nem egyetlen formája, tehát itt visszautalnék arra, hogy tényleg a hazai biztonsági rendszernek és lehetőségeknek a fejlesztése mindenféleképpen szükséges. Mint ahogy egyébként azt sem vitatja senki, hogy az Iszlám Állam nevű terrorszervezet ellen igenis keményen fel kell lépni, és küzdeni kell ellenük. Nagyon fontos a segítségnyújtás, ám nem csupán a katonai, hanem ahogy előttem képviselőtársaim említették, mind a humanitárius, mind a fejlesztési, gazdasági segítségnyújtás is rendkívül fontos.

Összességében én tehát azt gondolom, hogy nem az lenne a kérdés, hogy Magyarország vállaljon-e valamilyen katonai szerepet ennek a helyzetnek a meg­oldásában és a biztonság megteremtésében és ga­rantálásában, itt az a kérdés, hogy ezt hogyan teszi.

(11.40)

Már az előző javaslat elfogadásakor, 2015-ben, amikor önök azt a javaslatot elfogadták, már akkor is felmerült az, hogy a 150 fős keret sokkal nagyobb szerepvállalás arányaiban, mint a koalíció bármely más tagjának. Tehát ha megnézzük, hogy mind az Egyesült Államoknak, mind a többi részt vevő országnak a hadereje létszámához képest mekkora a szerepvállalása ebben a misszióban, akkor azt láthatjuk, hogy Magyarország többszörösen túlvállalta ezt a dolgot már a 150 fővel is. Azt én is kiemelném, hogy ez egy koalíciós misszió, tehát nem tartozik sem az EU, sem a NATO, sem az ENSZ hatálya alá ilyenformán.

Ami különösen érdekes volt az elmúlt alkalommal is, és most is ezt éreztem abból, amit Kósa Lajos frakcióvezető úr mondott, hogy az Egyesült Államok kérte ezt. Ez a múltkor is elhangzott. Erről bebizonyosodott, hogy nem igaz, tételesen. Az, amivel ezt önök igyekeztek igazolni ‑ anélkül, hogy erről bármilyen részletet mondanék, de azt gondolom, hogy szakmai és politikai körökben is köztudomású lehet ‑, hogy egy többedik lépcsőfokról szóló megkeresés lehet. Tehát nyilvánvaló, hogy a magyar kormány felajánlkozott erre a dologra az elmúlt alkalommal is, és egészen biztos vagyok benne, hogy jelen alkalommal is ez történhetett.

Arra a furcsaságra én is felhívnám a figyelmet, hogy míg legutóbb egy kitiltási botrányt követően hozott villámgyorsan döntést az Országgyűlés erről a misszióról a kormány előterjesztése alapján, így most szintén jó pár olyan esemény történt, ami megint csak aggodalomra adhat okot a kormánynak, hogy milyen lesz a megítélése az Egyesült Államok részéről. Így sokkal inkább látszik az, hogy egyfajta kompenzációról lehet szó, mint magának a szerepvállalásnak vagy e keret emelésének és a feladatok bővítésének a felelős átgondolásáról. Azt a kérdést én is fenntartanám, hogy itt a katonai segítségnyújtás pontosan mit jelent. Kérdésem még, hogy egyáltalán mi indokolta az 50 fővel történő emelést. Ezek alapján, amik a javaslatban szerepelnek, úgy látom, hogy semmi nem indokolja.

Továbbra is tartanám azt a kérdést, hogy ki kérte ezt az emelést egészen pontosan. Azt gondolom, tudjuk rá a választ, de azért várnám, hogy megválaszolják; illetve, hogy pontosan mi a feladat, és lehet-e arra számítani, hogy a határozati javaslatban felsoroltakon felül megint csak kiderül, hogy egyébként bővebb feladatokról van szó, hiszen ez egyértelműen kiderült, a sajtóban is megjelent. Tehát azt gondolom, mondhatjuk itt, és többen utaltak rá, hogy az előzetes tájékoztatáshoz képest igenis szélesebb feladatokat látnak el Irakban a magyar katonák.

Ennél a pontnál engedjék meg, hogy én is megköszönjem a kint szolgáló katonák munkáját és elhivatottságát, csakúgy nekik, mint ahogy a családjuknak is, illetve minden katonánknak, honvédségi dolgozóknak, akik a világ számos pontján teljesítenek hasonló feladatokat, és természetesen az itthoni állo­mánynak is, hiszen ők ugyanebben az időben pedig itthon látnak el szolgálatot.

Visszatérve a javaslathoz: nagyon furcsállom, hogy bár 2017. év végéig szólt az előző felhatalmazás, mi indokolja ezt a rendkívüli sietséget most a kormány részéről? Miért olyan fontos most 50 fővel nö­vel­ni ezt a szerepvállalást? Itt elhangzott, és ezzel abszolút egyetértek, hogy május végén lesz egy NATO-csúcs, úgyhogy ez is akár szolgálhat motivációval a kormány részére, hogy oda már egy ilyen növelt szerepvállalással és egy ilyen ékes dologgal érkezhessen, de azt gondolom, ettől függetlenül még lehetnek abban kérdések, hogy mégis miért nem ősz­től kerül egyébként ennek a javaslatnak a tárgyalására sor; egyáltalán a misszió fenntartásáról, nemhogy még az emelésről, amit ‑ még egyszer hangsúlyozom ‑ indokolatlannak tartok minden szempontból.

Ténylegesen lássák azt, hogy az elmúlt alkalom­mal is, és ez a mostanira is igaz, a legnagyobb problé­ma és szerintem nagyon sokan azért nem támo­gat­juk az ilyen előterjesztéseket vagy ezt konkrétan, illet­ve az előzőt, mert a legnagyobb probléma az, hogy egyszerűen nem fedi föl a kormány a valós szán­dékait, nem kapunk megfelelő választ a kér­dé­sek­re. Nyílt ülés keretében, nyílt bizottsági ülések ke­re­tében történt 2015-ben ennek a javaslatnak a tár­gya­lása. Gyanítom, hogy ez most is így lesz. Semmi­lyen érdemi szakmai kérdésre nem kaptunk választ, és nem jutottunk közelebb ahhoz, hogy ténylegesen milyen feladatot fognak ellátni a katonák. Úgyhogy azt gondolom, az minimum elvárható lenne, hogy ez most változzon, és ezt másképp oldják meg, és igen­is, a bizottságok előtt adjanak megfelelő tájékoz­ta­tást. Ettől függetlenül nekem nincsenek illúzióim a kérdésben, hogy ez meg fog-e valósulni.

Felhívnám arra is a figyelmet, hogy a korábbi missziókat tekintve ‑ és bár én nem voltam itt a par­la­mentben, önök közül nagyon sokan igen, és bizo­nyá­ra emlékeznek rá ‑ nagyon szoros egyeztetések voltak az ellenzék és a kormány között arról, hogy mik azok a feladatok, amelyek vállalhatóak; mik azok, amik nem; hogyan érkezett a felkérés; ne adj’ isten, amikor felkérés volt, akkor a felkérő féllel is közös megbeszélések formájában minden részletet lehetett tisztázni. Nem tudom egyébként, hogy miért volt szükség ennek a gyakorlatnak a megszakítására.

Ami nagyban növelné a biztonságot, az továbbá az lenne, ha a kormány olyan döntéseket hozna és olyan politikát folytatna, ami bizalomépítő és nem pedig bizalomromboló. Sajnos azt kell mondjuk, hogy mind az Európai Unióban, mind a NATO-ban Magyarország felé a bizalom erősen megcsappant, és valljuk be, hogy egyébként ennek van alapja is, és némiképp jogosnak mondható, de semmiképp sem fenntartható állapot, tehát pont az ellenkezőjéért kellene küzdeni. Az, hogy a katonák, a magyar ka­to­nák szerep­vál­la­lása támogasson külpolitikai célokat, alapvetően elfogadható lenne. Volt már ilyen a tör­té­ne­lemben számos alkalommal. Mondjuk, most ez ne­héz lenne, mert a kormány külpolitikai céljait azért nagyon nehéz kibogozni, de az biztos, hogy sem­miképpen sem a kormány baklövéseinek a kom­pen­zálására va­lók ezek a szerepvállalások vagy ezek­nek a szerep­vál­la­lásoknak az erősítése és további növelése.

Mindenféleképpen számolni kell egy meg­nö­ve­ke­dett kockázattal a szerepvállalás kapcsán. Én ebben is egy felelőtlen hozzáállást láttam az elmúlt alkalommal is, és most sem látok mást, eddig leg­alábbis. Hiszen nemcsak arról kell beszéljünk, hogy ott milyen körülmények között teljesítenek szol­gálatot a katonák, nemcsak arról kell beszéljünk, hogy ott megkapják a megfelelő felszerelést ehhez, hanem az itthoni állapotokról is. Az sem járja, hogy míg egyébként a misszióhoz nagyon helyesen, én úgy tudom, talán megkapták a szükséges felszereléseket, addig itthon egyébként minden lerohad. Az eszközök elfogynak, leamortizálódnak, nincsenek meg a meg­fe­lelő feltételek az itthoni szolgálathoz. A meg­nö­ve­ke­dett kockázat miatt pedig elengedhetetlenül fontos mind a rendvédelmi szervek, mind pedig a Magyar Honvédség fejlesztése, felkészítése.

Szintén kérdésem államtitkár úrhoz, hogy mi­lyen kockázatelemzések készültek ‑ a múltkor sem tudtak semmilyen kockázatelemzést bemutatni ‑, és hogy milyen intézkedéseket tesznek azért, hogy a megnövekedett kockázatot ezek az illetékes szervek ki tudják küszöbölni. Hiszen egyelőre sajnos azt kell mondjam, azon túl, hogy nagyon le vannak amor­ti­zá­lódva, tehát a honvédségen túl egyébként a ren­dőr­ség is, és a nemzetbiztonsági szolgálatok sin­csenek túl jó állapotban, ezen túl látjuk, hogy számos jogszabállyal maga a kormány nyit utat, egyébként akár szervezett bűnözői csoportoknak, hogy mind a schengeni övezetbe, mind Magyarországra bejö­hes­se­nek. Tehát egyrészt vannak kiskapuk, amiket azonnal be kellene zárni, hisz akár a terroristák is ki­használhatják ezeket a jogi kiskapukat és konstruk­ciókat, amiket pontosan a kormány csinált.

Ezenfelül természetesen a rendőrséget csakúgy, mint a honvédséget és a nemzetbiztonsági szolgá­la­to­kat mind a megfelelő forrásokkal kellene ellátni, hogy a megnövekedett kockázatra fel tudjanak ké­szül­ni és tudják garantálni, mind pedig a megfelelő esz­közöket megadni, a működéshez szükséges fel­té­te­leket garantálni. Tehát ez lenne a minimum. Eze­ket, őszintén szólva, nem látom. Az elmúlt alka­lom­mal sem láttuk ezt, és azt gondolom, hogy a magyar emberek biztonságának a garantálása ugyanolyan fontos, mint hogy kint, ott Irakban hogyan, mi­képpen tudják ellátni a katonák a szolgálatukat.

(11.50)

Tehát azt gondolom, hogy ez a javaslat, ami előttünk fekszik, nem támogatható; túlzás az, amit művelnek ebben a dologban. Nagyon furcsa az időzítés és az a fajta eljárás, ahogy ez működött. Az elmúlt alkalommal és amit a mostaniból eddig láttunk, abból azt gondolom, nem ad megfelelő információkat ahhoz, hogy igenis biztonsággal lehessen támogatni egy ilyen javaslatot, és azt lehessen mondani, hogy a kormány ténylegesen megteszi azokat az intézkedéseket, amelyek szükségesek egy ilyen misszió kibővítéséhez és fenntartásához, pontosan a magyar emberek biztonságának a garantálása érdekében. Úgyhogy a magam részéről én nem fogom tudni támogatni a javaslatot. Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiból.)