Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY, a DK képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Abban biztosan mindannyian egyetértünk az eddigi viták alapján is, hogy az erőszaknak nincs helye az iskolában, legyen ennek az áldozata akár a tanár, akár a diák, akár pedig más iskolai szereplő.Abban is egyetértünk, hogy ezen a területen nem jó a helyzet, és abban is egyetértünk, ha jól értem, hogy itt nem egy új jelenségről van szó, hanem egy hosszabb ideje a magyar oktatásban, mondhatnám azt is, hogy lényegében minden, legalábbis fejlett ország oktatásában jelen lévő tendenciáról és problémáról, aminek vannak társadalmi okai, vannak családi okai valóban, hozzáteszem, vannak az oktatási rendszeren belüli okai is.

Nem azt gondolom, hogy az egyes pedagógusnak van ebben felelőssége bármilyen módon; azt gondolom, hogy az oktatási rendszer szervezésének van ebben komoly felelőssége, és annak, hogy a pedagógusok pedagógiai szakmai értelemben gyakran eszköztelenek az ilyen szituációk kezelésére, vagy, hogy még pontosabb legyek, a megelőzésében. Eddig egyetértünk.

Mi az, amiben nem értünk egyet? Abban nem értünk egyet, hogy ez a törvényjavaslat lényegében természetesnek veszi azt, elfogadja, kiinduló helyzetnek fogadja el azt, hogy vannak olyan iskolák, ahol nincs már pedagógia, ahol már nem lehet nevelni, ahol már nincs szakmai munka, ahol nem neveljük a gyereket, ahol nem támogatjuk, nem segítjük, ahol nem megelőzzük az erőszakot, hanem elrettentőként odaküldünk valami félig-meddig rendőrt. Itt lényegében arról van szó, hogy egy ilyen furcsa jogi konstrukció van, ha kedvünk lenne ennek a részleteivel foglalkozni, akkor érdemes lenne  de nem megyek bele ennek a részleteibe, majd csak néhány ponton , hogy egyébként más oldalról, rendészeti szempontból miért problémás ez a típusú megoldás. Őszintén szólva, engem jobban érdekel a pedagógia, az oktatási vonatkozás.

Ez a megoldás, amit itt választanak, a kapituláció megoldása. Ez a megoldás arról szól, hogy az oktatási rendszer felteszi a kezét, és azt mondja, hogy nem bírunk a gyerekekkel, nincs eszközünk az oktatásban, nincs eszközünk a pedagógiában, hanem már csak arra számíthatunk, hogy majd rendőri eszközökkel elrettentjük a diákokat attól, hogy rájuk támadjanak a tanárokra. Ez tragikus, ez katasztrófa, hogyha ez így van, és katasztrófa, hogyha erről így gondolkoznak.

(14.30)

Én azt gondolom, hogy a megelőzésről kellene itt beszélnünk. Ha tetszik, egy szempontból hálás vagyok ezért a törvényjavaslatért, vagy ezért a két fél törvényjavaslatért, mert legalább beszélünk itt komolyan az iskolai erőszak problémájáról, többet és mélyebben, mint az elmúlt években bármikor, és ez jó, de az az eszköz, amit önök választanak, az rossz, az téves eszköz. Az nem elfogadható kiindulópont, hogy csak rendőri erővel lehet megfegyelmezni a gyerekeket. Az nem elfogadható kiindulópont, hogy a tanár csak akkor képes végezni a munkáját, ha mellette áll egy rendőr gumibottal és bilinccsel, és kikényszeríti a diákból, hogy normálisan viselkedjen. Ez nem elfogadható, képviselőtársaim!

Van ennek egy tágabb összefüggésrendszere, és ott is szükség van a beavatkozásra: ez valóban a családok területe. Az a kérdés, tisztelt képviselőtársaim, hogy az a családpolitika és az a szociálpolitika, amelyik a szegény családokat bünteti immár tíz éve, amelyik nem abban támogatja őket, hogy valamilyen módon sikeresek legyenek, hanem az ellátásuk csökkentésével, a közmunka egész mostani rendszerével  nem önmagával a közmunkával van baj, azzal a rendszerrel, amit önök csináltak a közmunkával , és egyáltalán azzal az egész szemlélettel, amelyikben, mint ezt Lázár János olyan plasztikusan mondta, mindenki annyit ér, amennyije van. Ezzel a szemlélettel csak rontották a családok helyzetét, legalábbis a nehéz sorban élő családok helyzetét, és sok szempontból ez a feszültség jelenik meg az oktatási rendszerben.

De van erre eszközrendszer, tehát van egy tágabb összefüggés, az hogy milyen támogatást és segítséget nyújt az állam a családoknak, hogy fontosake a szegény családban élő gyerekek is.

(A jegyzői székben Gelencsér Attilát dr. Tiba István váltja fel.)

Mert értem, képviselőtársaim, és ezt Ander Balázsnak ugyanúgy mondom, mint Horváth képviselő úrnak, hogy persze, nagyon sok gyerek nem hoz a családból olyan mintákat, nem hoz olyan tudást, nem kap olyan támogatást, amire szüksége van, de akkor nem az a megoldás, hogy majd melléd rakunk egy rendőrt, aki majd megbilincsel, hogyha nem úgy viselkedsz, ahogy én gondolom, hanem az a megoldás, hogy több támogatást adok annak a gyereknek, mert a gyerek nem tehet arról, hogy milyen családból jön. Akkor támogatni kell a gyereket. Ezért jó a „Biztos kezdet” program; ezért jók a tanodák; ezért jó az a sokfajta civil és állami kezdeményezés, amik elindultak az elmúlt években, és amelyeknek egy része folytatódik egyébként a mostani kormányzat alatt is, hol kisebb, hol nagyobb lelkesedéssel, de amik nem állnak össze egy egységes, erős rendszerré.

Egy kicsit közelebb jőve ehhez a dologhoz pedig, magán az iskolán belül is lenne egy sor eszközünk arra, hogy kezeljük, megelőzzük ezt a helyzetet. Vannak jó minőségű szakmai programok a konfliktuskezelésre, az érdemi, tartalmi integrációra, arra, hogy hogyan lehet bevonni ezeket a gyerekeket a családokkal való kapcsolat kiépítésébe. Ezek persze erőforrásigényesek. Ennek a munkának egy jó részét a pedagógusok nem tudják elvégezni, mert egyszerűen nincs rá idejük és nincs rá energiájuk. De ez az, amikor azt mondjuk  és ezt nemcsak mi mondjuk, nemcsak az ellenzék mondja, hanem ha megnézik, az összes pedagógusszervezet is ezt mondja , hogy pedagógusok, szociális munkások, mentálhigiénés szakemberek kellenek az iskolákba; olyan emberek, akik segítenek az iskolának. Ezekből kellene több. Nem rendőrre, hanem segítő szakemberre van szükség ahhoz, hogy meg lehessen előzni az iskolai erőszakot.

Milyen lesz ez a most létrehozott iskolaőrség? Egy nagyon furcsa konstrukció tehát, mert az iskolaőrség egyrészt része az iskolának, másrészt meg mégsem része. Semmilyen módon nem kötődik az iskolaőrségből ott lévő ember az iskola szakmai programjához, szakmai elképzeléseihez. Az igazgató nem főnöke, a pedagógiai munkában nem vesz részt; az iskolának egy biankó csekket kell adnia neki, amelyik szerint egyébként azt csinál, amit akar, és ebben az iskola őt támogatja. Erről szól ez a bizonyos együttműködési megállapodás.

Ott lesz tehát ez az iskolarendőr, és lényegében semmilyen módon nem fog egyébként az iskola rendjébe beilleszkedni, más módon, de maga is idegen elem lesz az iskolában. És azt várjuk tőle, hogy képes legyen megítélni például egy pedagógiai szituációban, hogy mikor kell közbeavatkoznia, és mikor nem. Ezt várjuk valakitől, aki egyébként bizonyosan  arról beszélnek, bár ezt a jogszabály nem tartalmazza  rendőri múlttal rendelkezik. Ezen a területen bizonyára egy jó szakember, de nem pedagógus. Azt várjuk tőle, hogy tudja, hogy mikor kell közbeavatkoznia, és majd egy miniszteri rendeletben megmondják azt, hogy mikor alkalmazhat erőszakot; hogy mikor kell gumibottal megverni 12 éves gyerekeket; mikor kell megbilincselni őket, és mikor kell lefújni őket paprikasprével. Ezt majd a belügyminiszter mint pedagógiai szakértő meg fogja mondani. Az iskolaőr pedig mint rendőr majd tudni fogja, hogy ezt hogyan kell alkalmazni. Szerintem értik, hogy ez egy teljes félreértés és teljes tévedés, vagy ha önök nem is értik, mindenki, aki józanul gondolkozik, ezt tökéletesen meg fogja érteni.

Milyen más szabályok is vannak benne? Benne van az is tehát, hogy lényegében egy olyan típusú rendszert hoznak létre, amelyik behoz egyenruhásokat az iskolába, és őnekik ad egy nagyon széles fegyelmező jogkört, fegyelmező lehetőséget, lényegében a pedagógiai nevelés helyett a rendőri szemlélet lett ezekben az iskolákban az úr.

Azt nem tudjuk, hogy melyek lesznek az iskolák, mert erre semmilyen kritériumrendszer nincs. Majd ahol eldönti, ha jól emlékszem, a belügyminiszter vagy az oktatási miniszter, nem is tudom, a kettő közül…  az nincsen, bocsánat, tehát vagy az EMMI-miniszter, vagy a belügyminiszter, ez most hirtelen nincs is a fejemben, valamelyik okos minisztériumi kolléga majd eldönti, hogy na, ide kell küldeni rendőrt. Majd bemegy a rendőr, és onnan kezdve ő a főnök, és nem a pedagógusok. Fogalmazzunk egyszerűen, mert el tudom mondani ezt bonyolultan is, de így néz ki egyszerűen. Ez egy teljes tévedés!

Mit tartalmaz még ez a javaslat? Ebben, tudom, hogy nagyon sok vitánk volt már korábban is, de az iskoláztatási támogatás megvonása mint büntetőjogi szankció egyrészt ebbe a törvénybe biztosan nem illeszkedik bele. Ha akarnának ilyet, akkor a Btk.-ba lehetne berakni külön szankcióként, de másodsorban jogilag is képtelenség. Merthogy egyébként, mint ezt Nacsa képviselő úr bölcsen mondta, mikor van mód büntetőjogi szankcióra? Akkor, hogyha az illető, immár 12 éves gyerek akár, képes arra, hogy belássa a tetteinek a következményeit. Na de ha ő hozza a döntést, ezek szerint teljes belátóképessége birtokában van, mert egyébként nem lenne elítélhető, akkor onnantól kezdve miért a családtól vonjuk el azt az eszközt, amit egyébként azért kap, hogy a gyereket ellássa belőle?

És önök mindig azt mondják, hogy de hát akkor azt majd egyébként nem is arra költik, hanem a bánat tudja, mire, és mindenkinek van egy hosszú listája, de felhívom a figyelmüket arra, hogy egyébként az ilyen gyereket védelembe veszi utána a gyermekvédelem, ami azt is jelenti, hogy többek között az ellátását ellenőrizni fogja a gyerekvédelem, nagyon helyesen, csak éppen pénzt nem adunk a rendszerből, hanem elvesszük a családtól azt a pénzt, amiből enni lehetett adni ennek a gyereknek. Akkor, ha őt elítélték szándékos bűncselekményért, akkor már nem kell ennie? Már nem kell neki buszbérlet, hogy el tudjon menni az iskolába? Ez is egy teljes abszurditás, olyan dolgokat köt össze, amik egyszerűen nem tartoznak össze egymással.

A büntetőjogi felelősségre vonásnak megvannak a szabályai. Lenne arra is eszköz egyébként, hogy a családot jobban bevonjuk a megelőzésbe, mert akkor lenne értelme. Nem akkor kell a családdal foglalkozni, amikor már erőszakos cselekmény van, hanem jóval előtte. Én azt gondolom, hogy egyébként az iskolák tudják, hogy kik ezek a problémás gyerekek, csak nincs eszközük rá, hogy megoldják ezeket a problémákat. Mert például a szociális ellátórendszer is olyan állapotban van, amilyen állapotban van, olyan fizetésért dolgoznak ott az emberek, ami megalázó, és sajnos ennek következtében olyan kevesen is vannak, hogy nem jut egyszerűen ott sem elég erőforrás.

Megint azt tudom mondani, ha ez probléma, biztosítsanak erőforrásokat a családsegítő szolgálatoknak, biztosítsanak erőforrásokat a gyermekvédelemnek arra, hogy ezekkel a családokkal érdemben tudjanak foglalkozni. És biztosítsanak erőforrásokat arra is, hogy ők ne csak büntetni tudjanak, hanem támogatni, segíteni is tudjanak, az valóban fog segíteni.

Összefoglalóan azt tudom tehát mondani, hogy ez egy téves, egyfajta rossz értelemben vett, rendőrségi megoldást kereső törvényjavaslat. Ebben a formájában nem fogja megoldani az iskolai problémákat, nem fogja megoldani még az iskolai erőszak problémáját sem. Éppen ellenkezőleg: még mélyebb árkot fog ásni az iskola és a diák, az iskola és a család közé. Ez nem a probléma megoldása, ez maga a probléma.

Az a szemlélet, amelyik nem partnernek kezeli a családokat, és amelyik nem azt keresi a diákokban, nem azt keresi, hogy hogyan lehet adott esetben a problémás helyzetű diákokat megmenteni, adott esetben még a negatív családi hatásokkal szemben is nevelni, hanem azt keresi, hogy hogyan lehet rendszabályozni és büntetni őket, az csak súlyosbítani fog minden problémát. Ezért ezt a törvényjavaslatot nemhogy nem tudjuk támogatni, de felháborítónak, elhibázottnak és károsnak is tartjuk. Köszönöm szépen.