Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

ARATÓ GERGELY (DK): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetés értékelésénél természetesen többfajta szempontot vehetünk figyelembe, akár a globális szempontokat, a költségvetés általános helyzetét és számait, akár pedig az egyes területeket érintő intézkedéseket. Engedjék meg, hogy én most néhány csomópontot ragadjak ki, olyanokat, amelyek számomra különösen fontosak, izgalmasak, és mutatják azt, hogy miért mondjuk erre a költségvetésre azt, hogy ez a leszakadás, topogás, helyben maradás költségvetése, nem fektet be azokon a területeken, ahol igazából szükség lenne erre, nem fektet be az ország jövőjébe, nem fektet be abba, hogy valóban Magyarország képes legyen felzárkózni, fejlődni.Nagyon szépek azok a számok, amelyekkel itt államtitkár úr is dicsekszik, és persze lehet azt mondani, hogy ezek a makroszámok azt mutatják, hogy ők milyen bölcs költségvetési politikát folytatnak, de a költségvetés jóval több, mint a hiánycélok beállítása, vagy jóval több, mint az, hogy megpróbáljunk néhány makromutatóban megfelelni az uniós elvárásoknak és a nemzetközi hitelminősítőknek. Egy költségvetés mindig értékválasztásról szól, mindig arról szól, hogy az adott kormány mit tekint fontosnak, mit tekint lényegesnek.

Hadd emeljek ki tehát néhány területet, amelyet ilyen szempontból én nagyon fontosnak gondolok! Legyen az első ezek közül a kultúra és a közművelődés területe. Azt mondja itt L. Simon képviselő úr is, hogy milyen csodálatos eredmények vannak a kultúra területén, de aki ismeri ezt a területet, aki ismeri a hétköznapokat, az tudja, hogy nagyon távol áll ez a fajta értékelés attól, ahogy ezt a kulturális terület dolgozói látják.

Hadd említsek meg néhány példát ezek közül! Az első, amit mindenképpen szeretnék szóba hozni, és ez abszolút költségvetési kérdés, az az, ami a közművelődésben dolgozók béreivel történik. Igazán lenyűgöző és megható, amikor L. Simon képviselő úr elmondja, hogy a Petőfi Irodalmi Múzeumban elindult egy pilotprojekt, és ha majd az sikerül, akkor esetleg mód lesz arra, hogy a kultúra és a közművelődés más területeire is kiterjesszék.

(14.30)

Tehát legyen világos, képviselőtársaim, ne játsszunk itt bábszínházat! A Petőfi Irodalmi Múzeumban önök leváltottak egy mérsékelt, kicsit hozzáértő fideszest egy nem mérsékelt, véresszájú politikai komisszárra. Most jutalomból vihet magával egy kis pénzt, amit kioszthat a kollégáinak, már aki hajlandó és képes elviselni azt a fajta szakmai színvonalat és politikai irányultságot, amilyen irányban ez a múzeum, ami egykoron jó nevű műhelye volt a magyar kultúrának, halad. Ne tegyenek már úgy, mintha ennek bármi köze lenne egyébként ahhoz, hogy a többi köznevelési intézményben, a múzeumokban, a vidéki múzeumi hálózatban vagy éppen a közkultúra egyéb területein dolgozók fizetésével mi történik! Megmondom, mi történik: nem történik semmi. Semmi nem történik, mert ahogy a közszféra egészének, úgy ennek a területnek sem adják meg azt az érdemi béremelést, amit megérdemelnének, azt a fajta támogatást, amit egyébként a kultúra, mint kétségkívül a nemzet, az ország, a társadalom egyik legfontosabb összetartó területe megérdemelne.

Hasonló a helyzet a színházi területen is. Megszüntették a színházi taót, a művelődési célú taót, kulturális célú taót, ugye, oda ne menjen forrás. A fociba mehet számolatlanul, ott még könnyítettek is a szabályokon, lényegében ott, a látványsportokban aztán már mindent el lehet számolni. A kultúra ugyanezt nem érdemli meg. Nem érdemli meg azt, hogy azt a modellt tovább működtessék, amit egyébként annak idején a szakma széles körű egyetértésével alakítottunk ki, és aminek az volt a lényege, hogy legyenek érdekeltek abban a színházak vagy általánosan a kulturális intézmények, hogy találjanak támogatókat, hogy legyen egyfajta partnerség, hogy kezdjük el bevonni az üzleti szférát is a kultúra finanszírozásába az állami források mellett.

Ehelyett önök mit tettek? Azt tették, hogy megszüntették ezt a rendszert, mondván, hogy visszaélések vannak. A visszaélések ellen semmit nem tettek egyébként nyolc éven keresztül, de utána megszüntették ezt a rendszert a visszaélésekre hivatkozva, majd beállítottak egy állami összeget. De persze már tudjuk, az állami összegből csak az kaphat, aki kellően jól fekszik a kulturális kormányzatnál. Meg lehet nézni, hogy hogyan osztották el ezt a pénzt. Minél közelebb van valaki önökhöz, az önök ízléséhez, az önök politikájához, időnként az önök pártjához, annál inkább számíthatott arra, hogy támogatást kapjon. Akik a legtávolabb vannak, azok az alternatív színházak, akik időnként még politikai kérdéseket is mernek feszegetni, ezek a színházak viszont gyakorlatilag elestek ettől a támogatástól, alig kapnak támogatást  az Átrium például egyharmadát kapja annak, amit korábban taóból összegyűjtött , magyarán szólva, őket megszüntetésre, éhenhalásra ítélik.

Ez egy picit rosszabb helyzet, mint ami a Kádár-korszakban volt, amikor volt legalább egy tűrt kategóriája ennek a fajta alternatív kulturális világnak. Önök ezt a világot nyilvánvaló módon meg akarják fojtani, egyébként közben pedig oda, ahol önök azt gondolják, hogy önöknek barátságos arcok vannak, oda pedig valóban számolatlanul megy a közpénz.

(Szilágyi György elfoglalja helyét a jegyzői székben.)

Hadd említsek meg még egy példát!  és tényleg folytathatnám ezt a kulturális sort az önök kultúrpolitikájáról. Ugye, létrehoztak a filmiparban és a filmtámogatás rendszerében egy  hogy fogalmazzak finoman?  személyre szabott rendszert, amely a korábbi filmügyi kormánybiztos személyére volt kialakítva. Arról biztosan egy más alkalommal is beszélgethetnénk, de erre most nincs mód, hogy ez a modell mennyire működik jól, mennyire nem működik jól. Szerintem méltányosan el lehet ismerni, hogy hozott egyébként eredményeket is. De semmilyen módon nem látjuk, hogy mi a kormány stratégiai elképzelése a magyar filmügyben. Hogyan gondolja Vajna András nélkül folytatni a kormány? Azt látjuk, hogy a költségvetési pénz megvan, de hogy mi történik ezzel a területtel, mi történik ezzel a forrással, erre lényegében semmilyen kormányzati koncepció sincsen.

Összefoglalva tehát azt tudom mondani, hogy az önök kultúrpolitikája  és ennek ez a költségvetés kiváló lenyomata  lényegében azt tartalmazza, hogy kizárólag a politikai hasznosság, kizárólag az önök kormányzati céljai számítanak, a kultúra autonómiáját, ugyanúgy, mint bármilyen más autonómiát, nem bírják igazából elviselni, kiéheztetik, tönkreteszik azokat a műhelyeket, amik egyrészt jelenthetnének egyfajta frissességet, alternativitást, ami, tudjuk mindannyian, hogy a művészetben mindig egy nagyon fontos tényező, ez viszi előre a művészetet, a kultúrát. Azok az alkotók, akik egyébként nem illeszkednek be a fennálló rendbe, akármilyen rendről van szó, mindenképpen ezt kihívják, és nem kap megfelelő támogatást, sőt tovább sorvad a kultúra hajszálgyökérzete, azok a kulturális intézmények, vidéki és akár fővárosi közművelődési intézmények, múzeumok, közkulturális intézmények, és az ezekben dolgozó emberek, akik egyébként életben tartják a magyar közművelődést és kultúrát.

Mi a helyzet az oktatásban? Nagy örömmel hallgattam az előttem szóló képviselő úr hozzászólásának egy részét, tudniillik azt a részt, amelyik azzal foglalkozott, hogy mennyire változó világban élünk. És én ebben mélyen egyetértek vele. Valóban, a robotizáció, a klímaváltozás és általában az egész gazdasági változás vagy a gazdaság átalakulása, az kiált azért, hogy újfajta gazdasági modellekben, újfajta termelési modellekben gondolkodjunk. De a kormány erről csak beszélni szeret, tisztelt képviselőtársam, cselekedni nem. Egy tudásalapú gazdaság, egy zöldgazdaság az oktatásnál kezdődik. Az ott kezdődik, hogy egyébként érdemben költünk erre a területre. Nem az a jó megoldás, hogy a jelenlegi feszültségeket is továbbvisszük, hanem az érdemi fejlesztésbe kellene nagyon komoly forrásokat juttatni.

Nagy büszkén jelentették be, hogy kemény 48 milliárd forint többletet sikerül berakni erre a területre a következő évben. Tudják önök, mennyi az oktatás teljes költségvetési főösszege? Elárulom: 2300 milliárd. Ez az összeg kicsit több mint 2 százalék. Ez a többlet, amit önök nyújtanak az oktatásnak, azt jelenti, hogy nincsen, még inflációkövetés sincs ebben a rendszerben, vagy épphogy van, majd meglátjuk, hogy mennyire sikerült megtippelniük az inflációt. De arról, hogy azokkal az alapvető strukturális problémákkal, amik az oktatást egyébként nemcsak az önök kormányzása óta, de már korábban is sújtják, de ami nagyon sokat rontott, az a lerablása az oktatásnak, ami 2012-13-ban végbement, hogy ezeken a feszültségeken enyhítsenek, erre semmilyen érdemi forrás nincs ebben a költségvetésben. Arról pedig álmodozni se lehet ezek mellett a számok mellett, hogy azokra a kihívásokra, amelyek az oktatási rendszer előtt állnak, amelyeket a változó gazdasági környezet és változó társadalmi környezet jelent, ezekre választ tudjon adni az oktatás. Ez a költségvetés nem fektet be a jövőbe. Ez a költségvetés nem költ az ország jövőjére, sem az oktatásban, sem az egészségügyben, erről beszélt már korábban László Imre képviselőtársam.

Hadd említsek meg itt egy olyan fájó pontot, ami az egész pedagógustársadalmat rendkívüli módon nyomasztja! Amikor önök bevezették az illetményrendszert, az új életpályának becézett bürokratikus rendszert a közoktatásban, akkor azt az ígéretet tették hozzá, hogy az életpályamodellben lévő illetményalap a mindenkori minimálbér összege lesz. Ehhez képest ezt az ígéretet egy év után visszavonták  ez még önöknél is rekordnak számít , és a mai napig is a kezdetben bevezetett 2014-es  ha jól emlékszem  illetményalappal számolnak, ami azt jelenti, hogy 101 500 forint továbbra is ez az illetményalap, ami egészen egyszerűen azt mutatja és azt jelenti, hogy a pedagógusbérek rohamosan vesztik el a versenyképességüket.

Ezt fel lehet fogni abból a szempontból is  teljesen jogosan , hogy hogyan számíthat ez az ország azokra a pedagógusokra, akiket önök becsapnak és cserben hagynak. Hogyan várjuk el tőlük azt, hogy lelkiismeretesen neveljék a gyerekeinket, ha egyébként a kormány nem teljesíti a velük szemben vállalt kötelezettségeit? Persze, én ismerem a pedagóguskollégáimat, és tudom, hogy ha morogva is, és ha gyakran indulatosan is és felháborodottan is, de teszik a dolgukat. De van azért egy másik szempont is, tisztelt képviselőtársaim. Tudjuk azt, minden nemzetközi összefüggés azt mutatja, hogy azoknak az országoknak eredményes az oktatási rendszere, ahol a pedagóguspálya vonzó pálya tud lenni, ahol a legtehetségesebb, legambiciózusabb fiatalok számára is választható pálya az, hogy a pedagógusterületre menjenek.

(14.40)

Ez azokkal a kezdő bérekkel, amelyek ma a szakképzett-minimálbért is épphogy megelőzik...  Korábban volt olyan rendkívül kínos helyzet, amikor alacsonyabb volt és minimálbéren kellett fizetni a pedagógusokat; ma egy egészen picit megelőzi. De ez nem jelent versenyképességet. Ez azt jelenti, hogy versenyképtelen marad a pedagóguspálya. Azok a fiatalok fognak erre a pályára menni, akik vagy nagyon elhivatottak  ez nem lenne baj , vagy azok, akiknek ez jut, akik nem tudnak másutt elhelyezkedni. De a legelhivatottabb pedagógusnak is elveszi a kedvét néhány év alatt az, ha azt érzi, hogy egyébként a megélhetés minimumára sem elégséges az az összeg, amit kap.

Itt nem kozmetikázásra, néhány százalékra van szükség, meg arra, hogy most itt is adunk, majd év közben esetleg, majd szeptemberben, persze, hogy ne kerüljön túl sokba, néhány százaléknyi emelést. Nem ilyen nagyságrendű a probléma. Ma a pedagógusok esetében a bérlemaradás e miatt az önök által hozott intézkedés miatt már százezer forint fölött van átlagosan pedagógusonként.

Ezt a hiányt kell visszarakni, amit önök megígértek és nem adtak oda. Ezt tessék visszaadni a pedagógusoknak! Akkor lesz esély arra, hogy jól működjön az oktatás, akkor van esély arra, hogy a pedagógusoktól lehessen többletteljesítményt kérni, és képesek legyenek arra, hogy fejlődjenek, előrehaladjanak, és hogy olyan fiatalokat vonzzunk az oktatásba, akik tényleg képesek új szemléletet is hozni az oktatás területén.

Hasonló a helyzet a felsőoktatásban is. Nem mesélem el ezt most részletesen. Ugyanez a helyzet: egy lassú elsorvasztás a felsőoktatás sorsa. Éppen annyi pénzt kap mindig a felsőoktatás, hogy ne omoljon össze, ebből a szempontból kétségkívül jobb helyzetben van, mint az egészségügy, amely annyit sem kap, amennyi a rendszer életben maradáshoz elég, de annyit sosem, hogy egyébként fejlődhessen. Persze, tudjuk, hogy ebben az is szerepet játszik, hogy önöknek van egy nagyszerű modellje a felsőoktatás privatizálására, amit Corvinus-modellnek hívnak. Nyilván az a cél, hogy az egyetemek boldogan meneküljenek majd a privatizálásba a fölöttébb szűkmarkú állami költségvetés markai közül, és vállaljanak egyébként olyan kockázatot, amit a Corvinus is vállal, és aminek ma még messze nem tudjuk, hogy hosszabb távon mi lesz a következménye.

Végül hadd említsem meg, ha már a tudásgazdaságról beszéltünk, azt is, hogy természetesen a költségvetés átvezeti a Magyar Tudományos Akadémia kutatóintézet-hálózatának elrablását. A költségvetés átvezeti azt a típusú einstandolást, amit önök végrehajtottak; nagyon hasonló a kultúrához. Eddig nem volt pénz tudományra. Eddig hiába adtak be az ellenzéki képviselők olyan módosító indítványokat, amelyek a kutatásra szolgáló források növelésére irányultak volna. Most, hogy már a kormány magáévá teszi ezt az intézményrendszert erőnek erejével, most hirtelen került pénz a kutatóintézeti hálózat támogatására. Ajánlok egy nagyon praktikus megoldást: hagyják ott az intézményhálózatot az Akadémiánál, és adják oda ezt a pénzt az Akadémiának. Ők majd tudni fogják, hogyan kell felhasználni ezt a pénzt annak érdekében, hogy a magyar tudomány fejlődjön. Önök nem nagyon mutattak különösebben nagy sikereket ezen a területen.

Ha már szóba hoztam a pedagógusok bérét, akkor hadd említsem meg a közszféra egyéb területeit. Mi a helyzet a közszféra egyéb területein? Tényleg csak néhány példát ragadok ki. Szabó Sándor képviselő úr már említette az önkormányzati közalkalmazottak helyzetét. Ismét csak ígéret szintjén van számukra béremelés, az is egy olyan rendszerben, ahol egyébként majd ennek a forrásnak egy jó részét más önkormányzatoktól veszik el. Ez nyilvánvalóan nem egy tisztességes megoldás. Az önkormányzati közalkalmazottak esetében lényegében tíz éve nem történt érdemi, átlátható, bértáblaszerű bérfejlesztés.

Mi a helyzet a kormányhivatali rendszerben, vagy általánosabban  bocsánat  a központi közigazgatás rendszerében? Önök nagyon büszkék voltak arra, hogy az az új rendszer, amit önök bevezettek, azok az új közszolgálati törvények majd mennyire fogják motiválni a kormánytisztviselőket.

Kiderült két dolog: az egyik dolog az, hogy valójában a kormánytisztviselőknek csak egy köre kapott béremelést egyrészt meglehetősen önkényes szempontok szerint, másrészt ráadásul pontosan azok maradtak ki rendszerszerűen is a béremelésből, akik a leginkább kapcsolatban vannak az állampolgárokkal, tudniillik a megyei kormányhivatalokban dolgozó kormánytisztviselők. Azt, hogy ez nem egyfajta ellenzéki riogatás, szerintem nagyon világosan mutatja, hogy a kormánytisztviselők az önök által vezetett új rendszerről és az önök által ígért új illetményrendszerről a lábukkal szavaztak. Gulyás Gergely miniszter úr ismerte el a parlamenti bizottsági meghallgatásán, hogy 2500 kormánytisztviselő hagyta ott ez a rendszert. Meg lehet nézni, kedvenc példám, hogy a Nyugati és a Keleti pályaudvaron nyitottak egy vadonatúj kormányablakot, amelyek egyébként jól is mentek egészen addig, amíg bezárták őket, állítólagos tervezési hibákra hivatkoztak, miközben mindenki, aki ezt a rendszert ismeri, tudja, hogy egyszerűen arról van szó, hogy nem volt olyan kormánytisztviselő, akit oda lehetett volna ültetni.

Összességében tehát azt tudom mondani, ez a példa is mutatja, de mutatják az oktatásra vagy a kultúrára vonatkozó példák is, hogy miközben önök nagyon szívesen hivatkoznak a nemzeti érdekre, valójában nem fektetnek be a közszolgáltatásokba, valójában a közszolgáltatások lassú kivéreztetése zajlik. Jobb a helyzet, mindig választanak ’12-13-as adatokat. A Széll Kálmán-tervvel, amely kétségkívül talán a Bokros-csomag óta a legnagyobb megszorító csomag volt a magyar költségvetések történetében, a közszférának számos területéről vontak el forrásokat, és ebből valamennyit lassan visszacsöpögtetnek. Van, ahol már el is érték a 2007-2008-as szintet, ehhez külön gratulálok, tehát a válság előtti szintet, de messze még a megoldás, a közszférának számos területe van, ahol még ezt sem sikerült elérni. De arról, hogy egyébként az állítólag dübörgő gazdaság fejlesztési eredményéből bármi jutna a közszolgáltatásoknak, szó sincs.

Akkor nem beszéltem még, csak röviden említem, a szociális szféráról, ahol egészen elképesztő bérekért dolgoznak emberek a legszegényebb, legelesettebb polgártársaink megsegítésén, vagy éppen a bölcsődébe járó gyerekek ellátásán. Megalázó és elfogadhatatlan az, amilyen bérhelyzet ezen a területen van, és az is, hogy lényegében itt sem történt az elmúlt tíz évben semmilyen érdemi előrelépés.

Még egy területet hadd említsek meg! Önök büszkélkednek a rendészeti dolgozók és a rendőrök megbecsülésével. Szeretik eljátszani azt a szerepet, hogy milyen sokat tesznek az ország biztonságáért. A valóság meg az, amit a rendőrök maguk raknak ki. Javaslom, menjenek fel, mondjuk, a Zsaruellátó nevű Facebook-oldalra, nézzék meg, hogy a rendőrök mit raknak ki, amikor a saját fizetési cetlijeiket kirakják. 15-20 éve pályán lévő rendőrök nettó 200-250-300 ezer forintot keresnek úgy, hogy naponta kockáztatják az életüket értünk meg önökért, meg a magyar állampolgárokért. Ez elképesztő és megalázó!

Összességében azt kell mondanom tehát, hogy az elmúlt évtizedben önök a közszféra számos területén vontak el nagyon jelentős forrásokat, lenézik, megalázzák azokat az embereket, akik a közszolgálatban értünk meg az országért dolgoznak. Ezt ők nem érdemlik meg. Ma már a közszolgálati rendszer annyira szét van verve a sokfajta bértáblával, életpályamodellel, pótlékkal és miegyébbel, hogy nem is lehet ide-oda való beavatkozásokkal javítani-gyógyítani ezt a helyzetet.

Ezért mi azt javasoljuk, hogy teljesen újra kell építeni a közszolgálati rendszert. Ennek keretében kell rendezni a közszféra szinte minden területén dolgozóknak a bérét, fizetését. Minisztériumi köztisztviselők egész jól ki vannak stafírozva, az önök utóbbi időben politikailag összeválogatott, stábja, nem beszélve a helyettes államtitkárokról és államtitkárokról. De rajtuk kívül nagyjából a közszféra minden dolgozójának adósa ez a kormányzat. Azt javasoljuk, hogy hozzunk létre egy olyan tartalékot, amely megnyitja az illetmények, bérek emelésének lehetőségét a közszféra minden dolgozója előtt. Nem kevés összegről van szó, több száz milliárdos tételre kell gondolni. De van ebben a költségvetésben bőven olyan pazarló tétel, amely sokkal kevésbé fontos, mint egyébként az, hogy az egészségügyben, az oktatásban, a közigazgatásban, a rendészetben vagy a kultúrában dolgozók bérét végre rendezzük, és kezdődjön el egy olyan tárgyalássorozat, ahol a szakszervezeteket, a szociális partnereket bevonva megállapodás születik arról, hogy milyen módon kell ezt a forrást a leghatékonyabban felhasználni a közszféra megerősítésére. Válsághelyzet van az egész közszférában, szükség van arra, hogy radikális költségvetési intézkedések is szülessenek.

Végül egy más területet is szeretnék röviden érinteni, ez pedig a rokkantnyugdíjasok ügye. Itt létezik egy érvényes alkotmánybírósági döntés arról, hogy önök méltánytalanul és jogtalanul vették el a rokkantnyugdíjat egy sor embertől.

(14.50)

Az Alkotmánybíróság kötelezte a magyar Országgyűlést, hogy hozzon jogszabályt ennek a helyzetnek az orvoslására. Ez határidőre nem történt meg, az összes ezzel kapcsolatos ellenzéki javaslatot lesöpörték, napirendre venni sem voltak hajlandóak. Mi azt javasoljuk, hogy a költségvetésben teremtsünk forrást arra, hogy lehessen rendezni a rokkantnyugdíjasok helyzetét, azoknak az embereknek a helyzetét, akik e miatt a jogtalan helyzet miatt vesztették el a nekik járó juttatásokat. És még egy dologra ezen a területen szükség van: egészen elképesztően embertelen és nevetséges az, hogy a nyugdíjminimum összege még mindig 28 500 forint. Ez tarthatatlan, ezen muszáj változtatni. Legalább erre a két dologra kell komoly forrásokat keríteni ebben a költségvetésben.

Végül szeretnék reagálni a vitában elhangzott két téves állításra, szeretnék segíteni abban, hogy itt ne maradjanak félreértések. Egyrészt nagyon érdekes volt, amit Juhász Hajnalka képviselő asszony mondott a „Hungary Helps” programról és ennek a nagyszerűségéről, de itt azért van egy alapvető félreértés. Ő azt mondja, hogy azért jó ez a program, mert a menekültkérdés, a menekültek érkezésének fő oka a vallási üldözés, és ha a keresztényeken segítünk, akkor ez segít a menekülthullám csökkentésében. Bár ugye, ez most már Magyarországon nem egy igazán komoly probléma, de ha ez célja a kormánynak, akkor azt kell mondanom, hogy nagyon téves és félremenő programról van szó. Hiszen ha belegondolnak, a hozzánk érkezett menedékkérők nagy része, ezt az önök sajtója részletesen feldolgozta és gyakran feltraktálta, az nem keresztény vallású volt. Önöknek éppen ez volt velük szemben a fő kifogásuk, ezért bántak velük embertelenül és jogtalanul. Fel sem tételezem, hogy egy magát kereszténydemokratának valló kormány úgy bánna a keresztény menekültekkel, ahogy önök bántak ezekkel az emberekkel. Hozzá kell tennem persze: egy magát humanistának valló kormány vallási hovatartozás nélkül sem bánik így emberekkel.

De mindannyian tudjuk, hogy ez az állítás nem felel meg a valóságnak, hogy itt csak a keresztényeknek kell menekülni a Közel-Keletről, mondjuk, Szíriából. Azok a szélsőségesek, akik a vallásra hivatkozva rátámadtak emberekre, azok sajnos nem válogattak, vagy szerencsére nem válogattak, nem is tudom, hogy mit mondjak…  tényszerűen nem válogattak abban, hogy milyen vallásúak az áldozatok, onnan bizony menekülnie kellett, mindenkinek vallásától függetlenül. Az pedig nyilván egy félreértés, ha valaki a gazdasági migrációt is vallási okokkal magyarázza. A gazdasági migráció lényege éppen az, hogy nem valamifajta üldöztetés miatt következik be, hanem gazdasági okokból. Ennek semmi köze nincs a valláshoz.

Téved Bencsik képviselő úr is, amikor azt említi, ha jól értem, a Demokratikus Koalícióra hivatkozva, hogy vannak olyan pártok, akik úgy általában ne értenének egyet azzal, hogy a határon túli magyar közösségek megmaradásában van Magyarországnak felelőssége. Emlékeztetek rá, hogy éppen a Gyurcsány-kormány volt az, aki egy jelentős alapot hozott létre Szülőföld Alap néven. Csak van egy picike különbség az önök határon túli magyarokkal kapcsolatos politikája és a mi akkori politikánk között: mi ott kiraktuk ezt az összeget az asztalra. Azt mondtuk, hogy ennyit tudunk erre szánni, és leültünk a határon túli magyar szervezetekkel, és megállapodtunk velük abban, hogy milyen területekre fontosak szerintük ezek a források.

Én számos alkalommal vettem részt az oktatási, kulturális albizottság  azt hiszem volt ilyen  ülésén, ahol bizony tételesen és nyilvánosan tekintettük át azt, hogy melyik határon túli magyar közösségnek milyen forrásokra van szüksége. És ma nem így történik. Ma önök azért adnak a határon túli magyaroknak támogatást, hogy szavazatot vásároljanak vele. Én emlékszem rá, mikor az előző választási kampányban a miniszterelnök elment egy templomot átadni, és elmondta, hogy „na, hát ezért kell ránk szavazni, mert akkor lesznek ilyen klassz dolgok”. És azt kell mondanom, hogy ez az eljárás egyrészt tisztességtelen, másrészt pedig ez az eljárás nem szolgálja a határon túli magyar közösségek érdekeit. Ők abban érdekeltek, hogy az autonómiájuk, a saját ügyeik fölötti rendelkezésük teljesedjen ki, és ebben a budapesti függőség kialakítása, egyes szervezetek támogatása, mások elejtése ugyanúgy kárt okoz, mint egyébként gyakran az anyaországok vagy azon országok politikusainak viselkedése, ahol ezek a kisebbségek élnek.

Összességében tehát azt tudjuk elmondani erről a költségvetésről a Demokratikus Koalíció nevében, hogy ebben a költségvetésben egy sor fontos feladatra nem jut elég forrás. Nem jut elég forrás elsősorban, én erről beszéltem, a közszféra helyzetének rendezésére, a közszférában dolgozók megbecsülésére, a kultúrában, oktatásban, rendészetben, szociális területen, hivatalokban dolgozó közszolgák megfelelő anyagi elismerésére. Nem jut benne elég pénz a rokkantnyugdíjasok és a minimálnyugdíjon tengődők helyzetének rendezésére.

Ezért ezt a költségvetést nem tudjuk támogatni. Nem sok reményünk van arra, hogy módosító indítványokkal hagyják önök, hogy javítsuk, de teszünk erre egy nagyszabású kísérletet, és izgatottan várjuk az eredményt. Köszönöm szépen.