Felszólalás adatai

DR. MIKOLA ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Boross Péter úr a költségvetésen a nemzetstratégiai tervezést, megalapozást kérte számon. Sajnálom, hogy kiment, mert én is ezt hiányolom leginkább, és szerettem volna őt emlékeztetni arra, de a tisztelt Házat, ha megengedik, megteszem, hogy voltak ilyen nemzetstratégiai tervezési elemek, amelyekre költségvetési gondolatok, megoldások is épültek a rendszerváltozást követően. Gondolok itt elsősorban arra - hiszen én az egészségügyről, egészségbiztosításról szeretnék egynéhány szót szólni -, hogy akkor, amikor 1990-ben a magyar parlament Antall József miniszterelnök úr akaratára, mintegy előterjesztésével egy határozatot hozott, amely így szólt: "Tekintettel a társadalombiztosításnak az 1953-as államosításkor elszenvedett vagyonvesztésére, a társadalombiztosítást - akkor még egységes, nagy alapot - 300 milliárd forint ingyenes vagyonjuttatásban kell részesíteni." Ez természetesen a rendszernek a közgazdaságilag, pénzügyileg is értelmezhetővé tételét szolgálta volna - sajnos nem történt meg.

Miért fontos ez az elem és ez a nemzetstratégiai tervezés? Ha a mára gondolok és erre a most benyújtott 2008. évi költségvetési törvénytervezetre, akkor az egyik legnagyobb gond ezzel kapcsolatban az, hogy az egészségügyi nagy rendszer, elvesztve évtizedekkel ezelőtt a tőkehányadát, ma tőkehasználati díjelszámolás, amortizációelszámolás, eszközvisszapótlás nélkül működik, és a benne élőnek, a szakmában utazónak továbbra is igen nagy kérdés, hogy hogyan fogunk itt magántőkét bevonni, hogyan fogjuk érvényesíteni a piacnak a mostani egészségügyi reform kapcsán megfogalmazott kapcsolódásait az egészségügyhöz akkor, amikor a tőkemegtérülésnek ma sincs esélye a rendszerben. Ezek óriási nagy kérdések, a jelenlegi költségvetés sem visz közelebb ehhez, sőt ha megnézem a megszorító csomagnak, a konvergenciaprogramnak az érvényesülését benne, akkor ez egyértelműen azt jelenti, hogy az egészségügyi kiadásokat a 2008. évben a jelenlegi GDP 4,72 százalékos ráfordításából 4,39 százalékra fogják levinni.

(11.20)

Ez további súlyos forráskivonást jelent, egy olyan helyzetben, amikor nemcsak a tőkehányad hiányzik a rendszerből, hanem annak a működőképessége már 2007-ben alapvetően megingott.

Amikor a költségvetés egészségügyi részeit, fejezeteit tanulmányoztam, nagyon nagy önmérsékletet tanúsítottam, és ez az önmérséklet még tart most is. Nem fogok túlzásokba esni, hiszen mindig vallottam Bibó Istvánnak a nagyszerű intelmét: a túlfeszült lényeglátás és a hamis realizmus gyakorlatban történő együttes érvényesülése megóv bennünket a túlzásoktól. Egy hétre alkalmas gondolkodás mindannyiunknak, nagyszerű mondat. Nem is fogok túlzásokba esni, azonban néhány dolgot szeretnék nagyon egyértelműen kiemelni.

Teljesen hiányzik a költségvetésből a népegészségügyi szemlélet és a népegészségügyi megalapozás. Az az összeg, amit népegészségügyi célok érvényesítésére szán a kormányzat és a pénzügyminiszter, teljesen elégtelen, teljesen inszufficiens. Ma a világban egy olyan nagy technológiai rendszert használnak az egészségügyi költségek tervezésére, amit magyarra fordítva úgy hívunk, hogy egészséghatás-becslés. Ez egy szemléletmódot jelent, azt jelenti, hogy a mindenkori kormányzatnak, a magas szintű döntéshozóknak már a döntések előkészítése szakaszában figyelni kell arra, hogy a majdani szabályozásból, annak az alkalmazásából milyen népegészségügyi hozadék, populációs egészségnyereség származik. Ez a szemlélet hiányzik ebből a törvénytervezetből, semmiféle forrást nem rendel egy ilyen típusú gondolkodáshoz. Pedig érdemes a világra figyelni, ma már vannak olyan országok, ahol a mindenkori kormányok teljesítményét a népegészségügyi trendekben bekövetkezett változásokkal mérik - megbetegedés, halálozás, születéskor várható átlagos élettartam, és egyéb mutatókkal. Nálunk ilyen irányultságnak nyoma sincs, és ez jelzi azt is, hogy az állam készül kivonulni az egészségügyből, készül a felelősséget elhárítani magától, illetve mások nyakába tenni.

Ez azért is tragikus - és itt is kapcsolódnék Boross Péter képviselő úr néhány megjegyzéséhez -, azért is fontos, mert Magyarországon a lakosság korai halálozásának a kockázata az Európai Közösség adataihoz mérten a férfiaknál kétszeres, a nőknél 1,7-szeres. Mondhatom azt is, hogy katasztrofálisak a népegészségügyi adataink. A születéskor várható átlagos élettartam ma Magyarországon 72,4 év, az Európai Közösségben 78,3 év. S ami ezen belül a legtragikusabb, az a férfiaknak a 68 év körüli, születéskor várható átlagos élettartama. Még most, ennek a törvénytervezetnek a vitáját jelentő időszakban is valahogy meg kell próbálni az egészségügyi költségvetésnek a népegészségügyi adatokhoz való igazítását.

Már többször beszéltem itt a tisztelt Országgyűlésben arról, hogy ma a világ az egészségügyi stratégiai tervezésben - így a költségvetési tervezésben is - olyan módszert alkalmaz, amit tényekre, adatokra alapozott egészségpolitikának, stratégiai tervezésnek nevezünk, ennek pedig röviden az a lényege, hogy országon belül, térségenként, régiónként népegészségügyi prioritásokat határoz meg, és a rendelkezésre álló forrásokat ezen prioritások mentén osztja el. S ha a forrásokat jól használhatjuk fel, akkor mondhatjuk, hogy a rendszer allokációs hatékonysága optimális, és akkor származik a rendszer működése során a legnagyobb népegészségügyi hozadék, populációs egészségnyereség. Ezzel azt is kimondtam, hogy a költségvetési időszakban a korrekt pénzelosztás, az allokáció megszabja, mintegy meghatározza, definiálja a kötelező általános egészségbiztosítás szolgáltatástartalmát.

Ebben a költségvetésben - látva az irányszámokat - ezt a szolgáltatástömeget, amit eddig gyógyító-megelőző szolgáltatásokként a rendszerben nyújtani tudtunk a betegeknek, többféle veszély fenyegeti. Ez a nagy léptékű forráskivonás azt jelenti, hogy a kötelező általános egészségbiztosítás szolgáltatási tartalma szűkülni fog. Ezt ki kell mondani és az emberekkel meg kell értetni, meg kell magyarázni nekik, hogy a jelenlegi kormányzat a súlyos forráskivonásokkal olyan helyzetet eredményez, amelyben az egészségügyi ellátórendszerben számára járó szolgáltatások csökkentése, azok minimalizálása folyik. Ez nagyon kemény dolog, hiszen nem is lehet ilyen ráfordítások mellett megőrizni az egészségügyi szolgáltatások jelenlegi mennyiségét és minőségét, illetve egyféleképpen lehetne, de ez sem járható út: a lakossági sarcok - vizitdíj, napidíj, gyógyszerdobozdíj, gyógyszer-támogatási rendszerbeli változások s a többi - növelésével. Ezt viszont a lakosság nem bírja ki. Felhívjuk tehát a figyelmet arra, mi úgy látjuk, itt nincs további lehetőség. Elég, ha csak arra gondolunk, hogy a lakosság, a betegek 10 százaléka ma már nem váltja ki a patikákban a gyógyszerét, de a betegek 10-15 százaléka nem is megy el orvoshoz, s aztán a baj elhatalmasodva sokkal nagyobb ráfordításokkal kezelhető csak. Tehát a lakossági terhek nem növelhetők, sőt egy olyan circulus vitiosus alakul ki a rendszerben, amelyik indukálja az újabb és újabb, nagyobb és nagyobb ráfordításokat. Ha ez nem történik meg, ennek természetesen szolgáltatásszűkítés a következménye. Én abban sem hiszek, hogy a járulékokat emelni lehet, annak ugyanis a közteherviselés látná kárát, hiszen az emberek már nem bírnak el nagyobb terheket. Tehát ez a költségvetés a szolgáltatásszűkítés költségvetése.

Szeretném a WHO, az Egészségügyi Világszervezet egy nagyon fontos intelmét - amit a tagországai számára közvetít - elmondani: a betegséggel járó anyagi kockázat elleni védelem biztosítása kötelessége minden egészségügyi ellátórendszernek. A betegeket tehát nem lehet olyan helyzetbe hozni, hogy anyagilag olyan szituációba kerüljenek, hogy ne legyenek képesek hozzájutni az egészségügyi szolgáltatásokhoz.

Még egy gondolat. Úgy látom, a 2008. évi költségvetés mintegy előkészítése, megágyazása egy nagy értékváltásnak. Most nem az a feladat, hogy az egészségbiztosítás tervezett úgynevezett reformjáról, privatizációjáról szóljunk, de úgy tűnik, hogy ez a költségvetés egyre inkább a pénzpiac, a hamis öngondoskodásra hivatkozás, a fizetőképesség szerinti differenciálás irányába tolja el a jelenleg még működő szolidaritási rendszert, ahol állami felelősségvállalás és esélyegyenlőségre való törekvés történik a rendszerben.

Néhány területen módosító javaslatokat fogunk benyújtani, hiszen nem mi vagyunk kormányon, nem áll módunkban ennek a költségvetésnek a teljes stratégiai újragondolása. Igyekezni fogunk, hogy néhány területen segítsünk a nyomorúságos helyzeten. Többek között a lakossági gyógyszerterhek enyhítése vonatkozásában tennénk módosító javaslatokat, az Országos Mentőszolgálat - amely máig nem kapta meg a beígért 2 milliárd forintot -, az Állami Népegészségügyi Tisztiorvosi Szolgálat - amelynek a leépítése folyik - számára fogunk megjelölni összegeket, és azt is, hogy honnan szeretnénk ezeknek az átcsoportosítását, aztán az Országos Vérellátó Szolgálat vonatkozásában. Nem értjük a Magyar Vöröskereszt újbóli megszorítását költségvetési oldalról. Tavaly már megvívtuk ezt a harcot, és mind a két oldal egyetértett abban, hogy a Vöröskereszt fontos, a Vöröskereszt működőképességét biztosítani kell, már csak a véradásszervezés miatt is, hiszen állami monopóliumnak számító feladatokat is visz; és természetesen a gyógyászati segédeszközök területén, valamint az egészségbiztosításnak a saját működési költségvetését illetően fogunk módosító javaslatokat tenni.

Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az ellenzéki oldalon.)