Felszólalás adatai

MOLNÁR BÉLA (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Előttünk van az úgynevezett salátatörvény, ahogy népszerűen nevezzük. Pénteken már elkezdtük a tárgyalását, és hallgattuk itt a szocialista képviselőtársaink örömködését több felvonásban, hogy milyen jó, hogy ez a törvény immáron külön szerepel a költségvetéstől, és mekkora eredménye ez a jelenlegi kormánynak. Tisztelettel szeretném emlékeztetni mindazokat, akik ezt komolyan vették, hogy ez nem kormányeredmény, hanem az Alkotmánybíróság határozata szerint kell ezt külön törvénybe foglalni, tehát egy olyan kötelezettség, amely kényszeríti a kormányt, hogy ezt így írja le, tehát semmi okunk arra, hogy örüljünk, hogy a jelenlegi szocialista-szabad demokrata kormány milyen nagyszerűen intézi a dolgokat. (Dr. Szabó Zoltán és Pettkó András közbeszól. - Az elnök csenget.) Semmi probléma. Köszönöm szépen az észrevételeket, meg fogom fontolni.

Nézzük hát ezeket a törvényrészleteket, törvénymódosításokat! A vízgazdálkodásról már beszéltünk ugyan pénteken, de nem lehet eleget beszélni, hiszen a mai magyar természeti körülmények olyanok, hogy hol nincsen elegendő víz, hol túl sok víz van. Sajnálatos módon a jelenlegi, vízgazdálkodásról szóló törvénymódosítás azt az eredményt tartalmazza, hogy a vízügyi tárca közvetlen forrásnövelő érdekeltsége megszűnik a vízügyi bevételektől. Ezt nem mi találjuk ki. Nem mi húzzuk rá a törvényre, hanem az előterjesztésben is benne van. Ugyanakkor látjuk azt, hogy az árvízvédelemre fordított összegek egyre jobban csökkennek, és hiába csökkennek, de azt az összeget, amit régebben ráköltöttünk, vagy egyáltalán rá kellene költeni, azt rá is költjük, mert jön egy árvíz, akkor rögtön vészhelyzet van, és a vészhelyzet hihetetlen sok pénzbe kerül.

Nem tudom, miért nem lehet odáig eljutni, hogy ezeket a vészhelyzeteket előzzük meg azzal, hogy ugyanezeket az összegeket sokkal korábban, mondjuk, fél évvel, egy évvel korábban egy tervezett beruházásra fordítva eleve a vészhelyzeteket hárítsuk el, és így a károkat sokkal kevésbé kellene elszenvednie az országnak, mint a jelenlegi helyzetben, amikor megszorítás megszorítást hoz, és utána a kényszer viszont ugyanazokat a pénzeket elviszi.

Nincs a vízügyi tárcának forrásnövelő érdekeltsége, holott jó lenne, ha érdekeltsége lenne, hiszen ez esetben az öntözést is sokkal jobban lehetne támogatni, hisz látjuk, hogy az ország közepe lassanként elsivatagosodik, több képviselőnk, aki ott él, onnan jön, pártállástól függetlenül, ezt napról napra felveti, problémaként említi, de nem igazán látjuk, hogy buzgó bólogatáson kívül bármi más is történne, hiszen ez a törvény is éppen ez ellen szól.

Nézzünk egy másik törvénymódosítást, a 15. §-t, a fogyasztóvédelemről szóló törvényt. A fogyasztóvédelem sokáig mostohagyereke volt a szocialista-szabad demokrata kormánynak. Ígértek létszámemelést, ugyanakkor létszámcsökkentés következett be. Ismét ígértek, ismét nem következett be létszámemelés a fogyasztóvédelemben. De jelen pillanatban úgy néz ki, hogy immáron tényleg komolyan veszi a tisztelt Ház, van fogyasztóvédelmi eseti bizottság is, illetve úgy tűnik, hogy a törvénymódosítások is rendre megszületnek. Most azonban egy olyan törvénymódosítást tartunk a kezünkben, amely kifejezetten ez ellen az új hullám ellen szól, az ellen, hogy végre-valahára vegyük komolyan a fogyasztóvédelmet.

Miért is érezzük mi ezt? A jelen törvénymódosítás azt mondja ki, hogy a jövőben nem a hatóság, hanem a központi költségvetés bevételét képezik a költségvetési törvény szerint a fogyasztóvédelmi hatóság által kiszabott és befolyt bírságok. Jelen esetben a fogyasztóvédelemre meglehetősen sok pénz kell, hiszen folyamatosan átalakítjuk; a megyei fogyasztóvédelmet átalakítottuk most már regionális fogyasztóvédelemmé. Láthatjuk, hogy felálltak ugyan különböző szervezetek, de ezek működéséhez pénz kellene, pénz lenne szükséges, és ebben az esetben betesszük a nagykalapba. Kétségtelen, vannak kivételek, nem túl sok. A dohánytermékek 50 százaléka, a gyógyszerek, gyógyászati segédeszközök 20 százaléka, a műsorszolgáltatás és a tankönyvkiadásnál kirótt bírságok nem teljes egésze megy be a központi költségvetésbe, de azt gondolom, hogy az a kényszer, hogy a nagy hiányt mindenáron tüntessük el, a fogyasztóvédelemre fordított elmúlt fél év, egy év energiáit, amit a Ház ráfordított, amit a civil szervezetek ráfordítottak, amit az a nagyon sok-sok ember ráfordított, akik a különböző szervezeteknél tényleg a legnagyobb energiával, a legnagyobb jóindulattal próbálják a fogyasztóvédelmünket javítani, egy kicsit úgy érzem, ezeknek a munkáját húzza át, veszi semmibe, hogy innentől bemegy a központi költségvetésbe, a nagykalapba.

(14.30)

Nem véletlen, hogy a parlagfűirtásnál is olyan problémák vannak, hogy rettenetesen sokat beszélünk róla, tárcaközi bizottság is van, óriási izzadságok vannak, de mivel minden bírság bemegy a nagykalapba, és nem kerül vissza a védelembe, igazából évek óta a nagy szavakon kívül valódi előrelépés a parlagfű ügyében sem történt.

Azt látom, hogy ezt eredményezi majd a jelenlegi törvény is, a fogyasztóvédelemről szóló törvény módosítása, és azt gondolnám, hogy erősen át kéne ezt gondolni, mert még ez olyan eredményeket is hoz, amelyek egyébként a kormányzati célok megvalósításával is szembe fognak menni. Ugyanígy az élelmiszerekről szóló törvénynél is ugyanez található: bekerül a nagykalapba, holott azt gondolnám, hogy az élelmiszerek fogyasztóvédelme az elmúlt hónapok, elmúlt fél év, egy év történései alapján prioritást kellene hogy élvezzen.

Kérném tisztelettel a kormány képviselőit, hogy gondolják át, hogy ez a "mindent a nagykalapba söprünk" című próbálkozás valójában lehet, hogy egyik oldalon a kormányzat hiányát csökkenti, a másik oldalon viszont az életet fogja ellehetetleníteni, sokkal nehezebb helyzetbe hozni, többe fog kerülni az ilyen jellegű módosítás, mit amibe most kerül a kormányzat hiánya.

A hulladékgazdálkodásról szóló törvénynél is azért hasonló problémákat lehet látni. Azt gondolom, az, hogy meghatározzuk, hogy a hulladéknak mely része hova kerüljön, tehát hogy mennyire csökkenjen le a biológiai résztartalma a hulladékoknak, ez egy kicsit túlságosan is általános, túlságosan is lassan haladunk ebben előre. Ha megnézzük a környezetvédelmi célokat, a környezetvédelmi tendenciákat, akkor az eddigieknél sokkal erőteljesebben kéne arra figyelnünk, hogy a biológiai résztartalma a hulladékoknak lényegesen kevesebb legyen, egy kicsit erősebb ütemben kéne a szelektív hulladékgyűjtést bevezetni, hiszen ez mindamellett, hogy kicsit drágább a begyűjtése, sokkal több haszonnal járna más oldalról az ország elszemetesedésének a megállításában.

Végül is két olyan témám van még, amit az előttem szóló képviselőtársaim is mondtak. Szabó Zoltán képviselőtársunknak érdeklődéssel hallgattam én is elméletét, ahogy Pettkó András képviselőtársam is, és valóban bennem is az fogalmazódott meg, hogy gyönyörű elméletei vannak, amelyeket viszont abszolút nem befolyásol az élet és a valóság, önmagukban szépek, de kinn az utcán, kinn az iskolákban, az egyetemeken a dolog azért egy kicsit másképp néz ki.

Azt, hogy az egyetemek lemondtak a 15 százalékról, azért meg kell gondolnunk. Nem lemondtak, hanem az egyetemek, főiskolák költségvetése oly mértékben meg van nyirbálva, hogy már ahol tudnak, ott ők is spórolnak. Azt gondolom, hogy az az elmélet, hogy ki tudják fizetni a hallgatók a szükséges pénzeszközöket, egy messziről nézett elmélet. Hogy mit szenvednek a diákok és mit tüntetnek a diákok, mit próbálkoznak azzal, hogy esélyegyenlőség legyen, azt teljes mértékben, képviselő úr, elfelejti, és ezért a hosszú elméleteivel nem tudunk egyetérteni.

Tukacs István képviselőtársam számomra érdekes módon közelítette meg az állam és az egyház elválasztásának a szükségességét. Az egyházakat az egyház tagjai, a hívők kell hogy fenntartsák, ezért azt gondolom, hogy jogos az adójuk bizonyos részét odairányítani; ezáltal az egyházakat az egyház tagjai tartják el, és egyáltalán nem az állam tartja el. Tárgyalni kell az egyházak finanszírozásáról. Nekem ez az elmélet nem igazán tetszik, az állam nem finanszírozza az egyházat, nagyon régóta nem finanszírozza, most se finanszírozza, a hívei finanszírozzák. Viszont finanszíroznia kellene azokat a feladatokat, amiket az egyházak elvégeznek. (Közbeszólások az MSZP soraiból. - Az elnök csenget.) Bocsánat, elnézést, ha befejeztem, akkor nyomjon a képviselőtársam kétpercest, nyilván nem ért velem egyet, nem is várom el.

Tehát finanszíroznia kellene egyenlő elvekkel a gyógyítást, a betegápolást, finanszíroznia kéne az oktatást, amit az egyházak végeznek, finanszíroznia kéne a szociális tevékenységeket, de ezeket jelen pillanatban messzemenően alulfinanszírozza, messzemenően nem ugyanolyan elvek szerint, ugyanolyan pénzeszközökkel támogatja, mint más állami egységek munkáját. Nem teszi egységessé a finanszírozást az egyházzal szemben az állam, és ezért azt gondolom, hogy itt nem szétválasztásról van szó, hanem az egyházaknak az esélyegyenlőségét kellene sokkal inkább figyelnünk. Bűvészkedhetünk a számokkal, de folyamatos az alulfinanszírozás. Volt idő a történelemben, amikor ezeket a feladatokat szinte csak az egyházak végezték el, ma is végzik az egyházak, nem kéne őket kiirtani ezekből a tevékenységekből.

Azt gondolom, hogy szocialista képviselőként sokkal inkább azon kéne gondolkodnia, hogy ma az egyházak sokkal szocialistábban gondolkodnak, mint ahogy a mai MSZP gondolkodik.

Nagyon szépen köszönöm. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiból.)