Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DÚRÓ DÓRA (független): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, hogy a demográfiai probléma nem „egy” fontos probléma, hanem „a” legfontosabb probléma. Nem fogok politikai taktikából más dolgokat is fontosnak vagy ezzel egyenrangúnak nevezni. Meggyőződésem, hogy Magyarország jövője attól függ, hogy sikerüle a demográfiai vészkorszakunkat megfordítani, és ha nem születik elég magyar gyermek, akkor teljesen felesleges bármi másról beszélnünk. Teljesen felesleges a magyar földről beszélnünk, teljesen felesleges az egészségügyről, az oktatásról, mert mindennek az alapja, hogy sikerüle megváltoztatni azt a tendenciát, ami 1980 óta sajnos sújtja hazánkat.Ennek a felelősségnek a tudatában szeretném elmondani a javaslatainkat, előrebocsátva azt, hogy a Mi Hazánk Mozgalom képviselői természetesen támogatni fogják ezt az előterjesztést, ugyanakkor további intézkedéseket is sürgetünk.

Orbán Viktor miniszterelnök azt a célt fogalmazta meg 2030-ra, hogy addigra szeretné a kormányzat elérni, hogy a termékenységi arányszám 2,1 legyen Magyarországon, ami még úgy is ambiciózus cél, hogy ez a célkitűzés lemond a 10 milliós csonka-Magyarországról. Fájó ezt látni és fájó ezt kimondani, még fájóbb lehet elfogadni kormánypárti képviselőknek, ugyanakkor arra felhívnám a figyelmet, hogy az elmúlt 9 év alatt, a Fidesz kormányzása idején a termékenységi arányszám 1,25-ről 1,49-re nőtt, tehát ez egy 0,25-os növekedés. Ahhoz, hogy elérjük a 2,1-et, a hátralévő 11 évben ennek a növekedésnek az ütemét nagyjából meg kellene háromszorozni. Tehát a növekedés ütemét kellene 11 év alatt megháromszorozni ahhoz, hogy újra gyarapodó ország lehessünk, ami nem kis feladat, és ehhez, talán a kormánypárti képviselők is belátják, hogy még mindig kevés az, amit most előterjesztettek.

A „kevesebb gyermek születik” témához én is szeretnék hozzászólni, és egy konkrét számmal szeretném érzékeltetni azt, hogy miért tévút, miért szakmaiatlan és komolyan vehetetlen, ha ezt a mérőszámot, illetve mutatót tekintjük. Ha most, 2019-ben megnézzük, hogy hány 40 éves nő van Magyarországon  azért a 40 éveseket mondom, mert a termékenység tekintetében hol 40, hol 45 éves korig szokták ezt számítani a nők esetében , most 81 ezer 40 éves nő van Magyarországon.

(14.20)

Tíz év múlva, tehát 2029-ben 35 ezer lesz. Tehát ha most, mondjuk, két gyermeket szülne minden negyvenéves nő, akkor ez 162 ezer gyermek lenne, míg ha tíz év múlva minden negyvenéves nőnek négy gyereke lenne, tehát kétszer annyi gyermeket szülne, még akkor is csak 140 ezer lenne. De a társadalom jelen esetben az előző példában nem tudná gyarapodó fejlődési útra állítani saját magát, tehát reprodukálni sem tudná saját magát, mégis takarózhatnánk azzal, hogy 162 ezren születnek, minden rendben van, miközben a másik esetben meg megduplázná generációnként magát, és akkor kevesebb a születésszám, persze.

Tehát igen, az várható, hogy jövőre is kevesebb gyermek születik, meg öt év múlva megint kevesebb gyermek fog születni, mint most, de ettől még a termékenységi arányszám lehet, hogy növekedni fog, és ez az, amit nekünk tekintenünk kellene, hogy egy édesanya hány gyermeket vállal, hány gyermeket hoz a világra, mert ha ez meghaladja a 2,0-t, akkor vagyunk újra gyarapodó nemzet. Teljesen mindegy, hogy hány édesanya van az adott évben, ha a 2-t meghaladja, akkor vagyunk fejlődő pályán ismételten.

Nem esett még szó az anyák életkoráról az első gyermek megszületésekor. A meddőséget említette több ellenzéki képviselőtársam is, ez nagyon fontos, és egyébként összefügg az anyák életkorának kitolódásával, hiszen talán kevesen tudják, de például egy nő 30 évesen  amikor átlagosan most szülik vagy majdhogynem 30 évesen hozzák világra első gyermeküket a magyar édesanyák  három és félszer meddőbb, mint ugyanez az édesanya lett volna 20 évesen. Tehát igenis, a meddőség és az, hogy ez most több százezer magyar fiatalt érint, összefüggésben van azzal, hogy az életkor ilyen mértékben kitolódott az első gyermek vállalásakor. És akkor még az első gyermekről beszélek. Ahhoz, hogy nagycsalád legyen, ahhoz még inkább szorgalmazni kellene azt, hogy korábban, legalább a húszas éveikben legalább az első gyermeket hozzák világra a fiatalok. Erre vonatkozó törekvés ebben az akciótervben nem szerepel.

Tehát szeretném azt szorgalmazni, hogy ennek legyen tudatában a kormányzat, hogy elsősorban a nőknek a felsőoktatásban való szerepvállalása miatt is az életkor kitolódása egy olyan probléma, amellyel a XXI. században kell szembesülnie hazánknak is, és valamilyen választ kell rá adni. Például Kopp Mária adott erre választ a családbarát felsőoktatás megteremtésével. Kérem államtitkár asszonyt, hogy a kormányzat tanulmányozza ezeket a kidolgozott javaslatokat, és tegyen lépéseket azért, hogy ez minél inkább elterjedt legyen Magyarországon.

Nemcsak a meddőség, hanem az egészségügyi kockázatok is nőnek, ha az anya életkora előrehaladottabb, illetve a fogantatás esélye is csökken, tehát később tud megfoganni az adott élet, az adott gyermek, minél idősebb egy nő, ezért is lenne fontos, hogy időben erre sor kerüljön, és ha a családbarát felsőoktatás megteremtésével is sikerülne előmozdítani azt, hogy hamarabb megfoganjon az első gyermek, az a meddőség vonatkozásában is visszaesést jelentene, ahogyan említettem, tehát még költségvetési forrásokat is tudnánk ezzel megspórolni.

Egy másik kérdés a család és a munka összeegyeztetése, amelyben sok ideig sötétben tapogatóztunk, hogy milyen arányban szeretnék az édesanyák azt, hogy otthon maradjanak, milyen arányban szeretnének visszatérni a munkaerőpiacra Magyarországon. Most már készült reprezentatív felmérés ezzel kapcsolatban, aminek talán a legnagyobb jó híre, hogy mindössze 5 százalék mondta azt, hogy egyáltalán semmikor nem szeretne gyermeket vállalni. Ez egyébként Európában nem így van, tehát a tudatos gyermektelenség sajnos Nyugat-Európában sokkal magasabb mértékű, mint Magyarországon. Jól állunk e tekintetben, bár szerintem szükség lenne arra, hogy ezt az 5 százalékot is meggyőzzük, hogy nem tudják, miről maradnak le, ha nem vállalnak gyermeket.

De a maradék 95 százalékból 70 százaléka mondja azt az édesanyáknak, hogy ő szeretne dolgozni a családja mellett, a munkahelyére szeretne visszatérni, azonban ezt csak egy és két gyermek mellett tartja kivitelezhetőnek. Tehát itt van egy óriási megtorpanás: a dolgozó és 70 százalékot kitevő édesanyák és a nagycsalád összeegyeztetése számukra ma Magyarországon nem perspektíva. Óriási tartalékaink vannak e tekintetben, hogyha sikerül rugalmasabb foglalkoztatással és egyébként a bölcsődei fejlesztések megvalósulásával…  mert zárójelet nyitok, 2016-ban már azért egy hasonló bölcsődefejlesztést ígért a kormányzat, amelyből vajmi kevés valósult meg, de nem szeretnék rosszindulatú lenni, reméljük, hogy most komolyabban vehető ez a terv. Szóval, ha e tekintetben sikerül a nagycsalád összeegyeztetését a munkaerőpiaccal megoldani, akkor újabb kívánt magyar gyermekek megszületését tudja elősegíteni a kormányzat.

Itt szeretnék még egy dologról beszélni, a férfi-női esélyegyenlőség tekintetében, fontos azt hangsúlyozni, hogy itt nem nők bérhátrányáról van szó. Egy gyermektelen nő majdnem ugyanolyan karriert tud befutni, mint egy férfi, akinek egyébként a karrierjében vagy a fizetésében általában nem jelent megtorpanást, ha gyermeke születik. De egy anya, neki a fizetésében és a karrierjében jelentős visszaesést okoz az, ha gyermeket vállal. Nem nők bérhátrányáról van tehát szó, hanem anyák bérhátrányáról van szó, ami egészen mást jelent, és egészen más megoldási javaslatokat kíván. Nem a nemiséget bünteti a munkaerőpiac, hanem az anyaságot. Ez egy gyilkos dolog, szégyenteljes dolog! És erre olyan válaszokat kell adnunk, ami ezt az egész szégyent az egész társadalmunkban megszünteti, és ezt a gondolkodásmódot kiirtja. Nagyon fontos, hogy ezzel tisztában legyünk, hogy nem a nemiség az, ami hátrányt jelent, hanem az anyaság, ami sokkal súlyosabb probléma.

Kell még beszélnem arról a kérdésről, amely a KSH demográfiai portréjából kiviláglik, ugyanis a KSH Népességtudományi Kutatóintézetének a vezetője azt mondta, hogy a termékenység elsősorban a legfeljebb nyolc általánost végzett anyák körében növekedett, akik az első gyermeküket jellemzően tizenévesen hozzák világra. Látjuk jól tehát, hogy a megélhetési gyermekvállalást egyáltalán nem sikerült visszaszorítani, annak ellenére sem, hogy a kormányzat legtöbb intézkedése valóban munkához köti a családtámogatásokat, ez helyes, de mégsem sikerült ezt visszaszorítani.

Itt Pokol Bélát hívnám segítségül, aki az Európa végnapjai című könyvében a következőket írja: „A népességfogyás egész Európa gondja, és míg a keleti uniós országokban ezt a cigánykérdés súlyosbítja, addig a gazdagabb nyugati államokban a befogadott muszlim lakosság rohamosan növekvő létszáma és integrációs problémái teszik a kérdést elsőrendű problémává. Ezek a problémák a mindennapokban már több éve érezhetők voltak a széles tömegek számára, azonban a domináns média és a véleményformáló szellemi körök, éppúgy, ahogy itthon a cigánykérdést illetően, megtiltották őszinte megvitatásukat, és rasszizmussal vádolták meg azokat, akik fel merték vetni őket.”

Szeretném, ha megkímélnének most engem attól, hogy ezen a színvonalon folytassuk ezt a vitát, amin Pokol Béla is beszélt, mert ugyanebben a könyvében világít rá a Fidesz által egyébként alkotmánybíróvá választott egyetemi tanár, hogy a cigányság lélekszáma most is megduplázódik generációnként, és ha ehhez hozzátesszük a termékenységi arányszámból következő következtetést, akkor azt látjuk, hogy a magyarság lélekszáma pedig még mindig majdhogynem megfeleződik. Tehát ezek a demográfiai trendek a cigányság és a magyarság vonatkozásában, ezért javasolja a Mi Hazánk Mozgalom azt, hogy a harmadik gyermektől minden családtámogatást munkaviszonyhoz kössenek. Ez az, amely a felelős gyermekvállalást támogatja, és felelős kormányzati magatartás lenne.

És szeretnék még néhány tévhitre kitérni a tekintetben, hogy mik hangzottak még el ebben a vitában, és mi az, amit egyébként választópolgároktól is gyakran visszahall az ember. Az egyiket több ellenzéki képviselőtársam is érintette: az életszínvonal, a bér kérdése és ennek az összefüggése a gyermekvállalással. Óva intenék attól, hogy valaki nagyon sokat várjon attól, hogy a magasabb életszínvonal majd több gyermek megszületését fogja eredményezni. Elég csak magunkra tekintenünk, itt 199-en ülünk, akiknek törvény garantálja, hogy az átlagbér háromszorosa az alapfizetésünk, mégis, ha rajtunk múlna, akkor sem érnénk el még a 2,1-es termékenységi rátát sem, amit miniszterelnök úr kitűzött célul, tehát magunkra nézve sem állja meg a helyét mindaz, hogy a magasabb életszínvonal vagy az átlagbér háromszorosának garantálása több gyermek megszületését eredményezné.

(14.30)

Ugyanakkor nem csak ilyen szűk példákkal szeretnék élni; Magyarország régióinak az összehasonlításában is éppen ennek az ellenkezője igaz. A legmagasabb életszínvonalon élő Budapesten a legalacsonyabb a termékenység, és a legalacsonyabb életszínvonalú észak-alföldi régióban a legmagasabb a termékenység. Világszerte, ha megnézzük, az afrikai országokban lényegesebb alacsonyabb az életszínvonal, mint akár hazánkban, mégis sokkal több gyermek születik, de Európára tekintve vagy az északi civilizációra tekintve is elmondhatjuk azt, hogy például Németországban, ahol sokkal magasabb életszínvonalon élnek az emberek, még rosszabb a termékenységi arányszám, sőt Japánban, amely az egyik lefejlettebb ország, még a németországinál is lényegesen alacsonyabb a termékenység. Tehát önmagában azt várni, hogy akár béremeléstől vagy magasabb életszínvonaltól több gyermek fog megszületni, ettől óva intenék. Nyilván arról, hogy egy adott társadalmon belül a nagycsalád vállalása vagy a gyermekvállalás mekkora szegénységi kockázatot jelent, érdemes beszélni, de önmagában arra, hogy az életszínvonal emelkedésével több gyermek születne, a statisztikák rácáfolnak.

Minden egyes megszületett magyar gyermekért hálásnak kell lennünk a szüleinek, és ez az a szemléletváltás, amire szintén szeretném felhívni a figyelmüket. Mennyire érzi ma megbecsültnek magát egy olyan édesanya, aki kisgyermekével van otthon? Hányszor hallja azt, hogy ő nem csinál semmit? Bizonyára többször hallja, mint azt, hogy köszönjük szépen, hogy foglalkozol a gyermekeddel. Amíg nem tudjuk a társadalomban elfogadottá, sőt megbecsültté tenni, hogy a sikeres nő részévé tegyük azt, hogy valaki édesanya, és felmutassuk azt, hogy az anyaságban elért sikerek is az élethez, a boldogsághoz hozzátartoznak, és azt tiszteletre méltó cselekednek és munkának tekintjük, addig nem fogunk tudni elmozdulni abból a katasztrofális helyzetből, amelyben már 1980 óta vagyunk.

Kérem képviselőtársaimat, hogy erre legyenek figyelemmel, és a mindennapi életük során is igyekezzenek megbecsülni az édesanyákat és az édesapákat. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)