Felszólalás adatai
34. ülésnap (2014.12.01.), 45. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Bárándy Gergely (MSZP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 2:53 |
Felszólalások: Előző 45 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. BÁRÁNDY GERGELY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Csakúgy, mint az előző törvényjavaslat esetében, itt is az átgondolatlan fideszes jogalkotás egy újabb félresikerült termékével állunk szemben. Mint az a témával foglalkozók számára ismeretes, 2013. január 1-jétől, illetve 2013. március 1-jétől változtak jelentősen a lakcímekre vonatkozó címnyilvántartás szabályai. Ezt követően a 2013. évi CCXX. törvény 2015. január 1-jei hatálybalépésével hozta létre a címnyilvántartástól értelemszerűen különböző központi címregisztert.
(15.30)
A szabályozás nem sikerült túl jól, mivel a két nyilvántartás közötti adatforgalmat nem fésülték össze, és az adatkapcsolatot sem rendezték megfelelően. A hibákat először a Font Sándor képviselő úr neve alatt beterjesztett, az egyes földügyi törvények módosításáról szóló törvényben próbálták orvosolni fél évvel ezelőtt. Ebben már kísérletet tettek a címnyilvántartás és a címregiszter közötti kapcsolat megteremtésére. A törvényjavaslatot kivételes eljárásban tárgyalták, azaz úgy tűnik, akkor nagyon sürgős volt.
Azt, hogy ekkor sem jártak sikerrel, most az előttünk fekvő törvényjavaslat bizonyítja. Pontosan egy hónap van hátra a címregiszterről szóló törvény hatálybalépéséig, és az Országgyűlés többszöri javítgatás után még mindig annak módosításán dolgozik. Mindez szomorú, és jól mutatja a jogalkotás színvonalát vagy színvonaltalanságát. Úgy tűnik, hogy lassan a kormányzatban is tudatosul, hogy egy ilyen kínkeserves előterjesztést követően milyen nagyságrendű kihívást fog jelenteni jövő hónaptól a címregiszter működése. Feltehetően ezért rendelkezik úgy az összegző módosító javaslat, hogy egyes ingatlan-nyilvántartást érintő módosítások mégse január 1-jével, hanem csak június 1-jével lépjenek hatályba.
A módosító javaslat indokolása szerint erre azért van szükség, mert az ingatlan-nyilvántartási térképi felületen szereplő címfeliratoknak a központi adatbázis tartalmával való szinkronizálása hosszabb időt vesz igénybe. Úgy gondoljuk, hogy ez egy reális és őszinte szembenézés a valós állapotokkal. Attól tartunk azonban, hogy ez még önmagában nem hárítja el az alapvetően alacsony színvonalú, és mostanra már többször toldozott-foldozott eredeti törvényből eredő problémákat.
A törvényjavaslat alapvető céljával, vagyis a központi címregiszter létrehozásával egyetértünk, azonban a bizottsági vitákat követően és az összegző módosító javaslat ismeretében sem tudjuk támogatni a címregiszter előterjesztett törvényi szabályozását és annak előttünk fekvő újabb módosítását.
Nagyon szépen köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Felszólalások: Előző 45 Következő Ülésnap adatai