Felszólalás adatai

DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Harrach elnök úr szigorú mély intése után álltam el a kétperces hozzászólástól, pedig nagy élvezettel hallgattam az itt folyó vitát a házi vágásról, aminek nagy magyar hagyományai vannak, sőt ennek már filmtörténeti dokumentációja is megvalósult A tanú című film révén. Azért ne felejtsük el, hogy a házi vágások már lényegében a falukultúra részévé váltak, és olyan társadalmi kohéziós erőt is jelentenek vagy jelentenének, amit szerintem mindenkor védeni kell, és annak a megmaradását elősegíteni, nem pedig akadályozni kell.

(12.10)

A magyar gazda történelmi hagyományai, a tudás öröklése kapcsán mindig tudta, mi az, ami helyes, mi az, amit megtehet, és mi az, ami ártalmatlan. Mindenkit emlékeztetek arra, hogy 2003 második felében, 2004 elején minden parlamenti frakciónak megvolt a “moslékfelelőseö a csatlakozás előtt, és azon vitatkozunk, hogy lehet-e a disznót etetni a moslékkal vagy sem.

És a magyar lélekre jellemző - hadd kössek át a hozzászóláshoz -, hogy majdnem közlekedési baleset áldozata lettem akkor, mert épp kocsiban ültem, amikor egy élő, egyenes rádióközvetítést hallgattam, ahol a tárca akkori vezetője egy ilyen betelefonálós műsorban vett részt. És tényleg milyen a magyar lelkület, a betelefonáló azt kérdezte a miniszter úrtól, hogy az EU-s jogszabályok lehetővé teszik-e azt, hogyha a családi ebéd végén helyet biztosítanak a disznónak, és úgy eszi meg a maradékot, hogy ez szabványos vagy nem szabványos. Úgy elkezdtem nevetni. A miniszter úr nem nevetett, úgy tűnt, hogy percekig válaszolni nem tudott, és gondolom, a helyzetből fakadóan ő nem nevethetett.

Mert a magyar az egy sajátságos lelkületű nemzet, minden bizonnyal ezzel függ össze, hogy itt, a Kárpát-medencének ebben a huzatos részében mindenfajta bajaink, különböző diktatúrák ellenére még mindig létezünk és virulunk, és ez azért mindig abban mutatkozik meg, hogy amikor nagyon nagy baj van, akkor vicceket, történeteket kezdünk el gyártani. Vagy hogyha valami nagyon komoly ügyről van szó, a társadalom szintén, amennyiben érdeklődik a probléma iránt, így reagál erre.

Az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatosan is el lehet mondani, hogy érdekli a társadalmat a jövő, és nem elsősorban - habár nyilvánvalóan ez alapozza meg - a mögöttünk tudott, élelmiszerrel kapcsolatos botrányok. Ez azért jutott az eszembe, mert amikor készültem a mai felszólalásra, írtam a beszédemet, és a világhálón szörföltem - ahogy modernül szokták mondani -, egy ilyen levelező chatben egy kis történetet, mottót találtam a témával kapcsolatban, nyilvánvalóan Orwell után születhetett, ami így szól: “Versenyeznek a háziállatok, hogy a domesztikálás ellenére ki maradt a legfélelmetesebb közülük. Azt mondja a disznó, hogy belehempergek a sárba, visítva rohangálok körbe, és a baromfiudvar összes lakója szélvészen menekül; a bika azt mondja, hogy leszegem a fejem, fújtatok egy kicsit, kapálom a földet, mindenki szerte szalad; azt mondja a naposcsibe: tántorgok kicsit, tüsszentek párat, és egész Európa halálra rémül.ö (Derültség.)

Nagy igazság van benne, és ez is mutatja, hogy az élelmiszer-biztonság napjainkban szomorú aktualitássá vált, és tele van azért neuralgikus pontokkal. Mindenki előtt ismertek az ezzel kapcsolatosan nagy port felvert, időnként túlhangsúlyozott esetek, de azért ezek mögött vannak valós és sajátos, megalapozott félelmek. És a pesti ember is azért ehhez idomult, mert Pesten már közszájon forog a vicc, hogy bemegy a háziasszony a plázába, vesz egy kiló sárgarépát, belefőzi a levesbe, aztán drukkol, hogy a család túléli-e, ez mutatja az ezzel kapcsolatos viszonyainkat.

Ennek alapján teljesen világos, hogy minden eszközzel fel kell lépni az élelmiszer-biztonság érdekében, és meg kell őrizni. Azért vannak hagyományaink, és igen értékes hagyományaink, mint én úgy gondolom, hogy az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatos hagyományaink. Az a struktúra, amely működtette évtizedeken keresztül, nagyon biztonságos volt, és Európa számára is példaértékű lehetett.

Az utóbbi időben - azért már az uniós csatlakozás előtt és azt követően is - az embernek néha az volt az érzése, hogy mintha tudatosan vernék szét ezt a struktúrát. Mintha nem lenne kellőképpen átgondolva az, hogy azok az európai uniós követelmények, amelyekről valljuk be, hogy időnként megvezetnek minket - magyarosan szólva -, itt a HCCP-ügy, ami most már januártól kötelező lesz, de évek óta nyomorgatjuk az intézményeinket, az önkormányzatokat, belekényszerítettük idő előtt költségekbe, ők most fellélegezhetnek, lehet így is felfogni az egészet. Csak ha egy átállás megfelelően ütemezett, erre föl lehet készülni, és ehhez minden résztvevő megkapja a megfelelő segítséget, akkor az sokkal fájdalommentesebb lehet.

De tapasztalhattuk, és nekem személyes tapasztalatom is, hogy időnként az európai uniós direktívák, irányelvek égisze alatt próbálnak ráerőltetni a lakosságra, illetve az intézményekre bizonyos dolgokat, ennek klasszikus példája a SOFA-egyezmény - nem tudom, hogy tudja-e valaki, hogy mi a SOFA-egyezmény.

Emlékszünk még - és valahol kapcsolódik ide -, hogy néhány évvel ezelőtt időnként, minden nyáron jóformán a honvédségnél komoly járványügyi problémák alakultak ki, és kiderült, hogy a humán járványügyön belül az ÁNTSZ és a honvédség járványügyi szolgálata nem mindig szinkronban működik. Ez abból adódott, hogy az irányítás kettős volt, tehát a dualizmus korszakát élték és éljük még mindig ebből a szempontból, tehát célszerű lett volna egységessé tenni.

Amikor a Magyar Demokrata Fórum kezdeményezte ezt a jogszabály-változtatást, akkor egyszerűen az volt a válasz, hogy a SOFA-egyezménnyel nem egyezik. Az érdekes az volt, hogy az illetékes minisztérium magas szintű vezetői, amikor az ember visszakérdezett, hogy tessék mondani, mi az a SOFA-egyezmény, akkor az volt a válasz, hogy pontosan nem tudják, de a szakértő apparátus, a közigazgatási apparátus ezt írta le nekik.

És amikor az ember nagy nehezen megtalálta a '95-ös, azt hiszem, C. törvényben foglalt SOFA-egyezményt, mert ez egy angol rövidítés, ami tulajdonképpen az idegen országban állomásozó csapatoknak a jogosítványait taglalja, hogy nem kell, mit tudom én, úthasználati díjat fizetniük, meg nem kell különböző extra adókat fizetniük. Egy tétel volt benne az egészségügyi ellátást illetően, ami azt mondta, hogy vagy hoz magával saját ellátó apparátust és azt használja, vagy a fogadó országnak a szolgálatát veszi igénybe, de csak ugyanolyan színvonalon veheti igénybe. Na, hát erre hivatkozva nem akarták engedélyezni ezt, és még mindig úgy van, hogy egy egységes vezénylési elv legyen az ÁNTSZ-t illetően, a közegészségügyet illetően.

Az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatosan itt Lengyel képviselő úr azt mondja, hogy itt fogja a fejét az egészségügy. Megmondom őszintén - és talán erre Kis Zoltán is utalt -, hogy minden a részletekben bújik el, itt is egy csomó felhatalmazó rendelkezés van. Nyilvánvalóan törvényben nem lehet mindent részletesen szabályozni, ez megbénítaná az életet, és ebből a szempontból az alacsonyabb szintű jogalkotás sokkal rugalmasabb.

Egy normális országban, tisztelt képviselőtársaim, normális társadalmi viszonyok között ez működik. Hozhatunk mi akármilyen részletes, mindenre kiterjedő, minden visszaélési lehetőséget kizáró törvényt, van a magyar annyira kreatív, hogy ki tudja játszani, ha ez a szándéka. Hozhatunk nagyon rossz kerettörvényeket, amit alsóbbrendű jogszabályokkal próbálunk eligazítani, és azok is lehetnek nagyon rosszak, de egy normális morális állapotban lévő nemzet esetében ez nem okoz bajt.

Az alapvető gond itt van, és lehet, hogy furcsa, hogy az élelmiszer-biztonsággal kapcsolatban ezt mondom, de egyetértünk abban, hogy összefügg az egész. Ha az egész rendszeren belül a szereplők mindegyike tisztességesen viselkedik, hívő emberként azt mondom, hogy megvan az a keresztényi moralitása, amely a Bibliában le van fektetve, akkor semmiféle baj nincsen.

Ez egy kerettörvény (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.), amit itt tárgyaltunk, és én csak bízom benne, hogy egyszer elérjük azt a kegyelmi állapotot, hogy olyan viszonyok lesznek, hogy mindegy, hogy milyen a törvény, az élet normálisan működni fog.

Köszönöm szépen. (Taps.)