Felszólalás adatai

Kedves Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Egy valóban nagy hatású és nagyívű beszámolót fogad most el az Országgyűlés, amelyet minden tekintetben támogat a Fidesz országgyűlési képviselőcsoportja, különös tekintettel arra, hogy az elmúlt hetek politikai történései is világosan igazolják, hogy helyes volt a nemzetpolitikában az a fordulat, amely bekövetkezett. De, képviselőtársaim, most, a mai napon idézzük magunk elé gróf széki Teleki Pál carte rouge-át, vagy hogy magyarul beszéljünk a Magyar Országgyűlésben, a vörös térképet. Mindenki maga előtt látja, gondolom, a híres-nevezetes Teleki-térképet. Hogyan állunk most jelen pillanatban, hogyan áll a magyarság lélekszámában a Felvidéken, Erdélyben, Délvidéken, Burgenlandban? Katasztrofális veszteséget szenvedtünk Trianon óta az elmúlt évtizedekben. A népességfogyás a Kárpát-medencében, a magyarság fogyása döbbenetes mértéket öltött, valljuk be őszintén, kormányváltástól függetlenül. A folyamat szinte megállíthatatlannak tűnik, ha a matematika és a logika szabályait nézzük. Komolyabb és egyértelműbb kormányzati intézkedést kérünk a legfontosabb nemzetpolitikai kérdésben, abban a kérdésben, amiért itt ülünk a magyar parlamentben, hogy a magyarság megmaradjon és a következő 100-200-300 esztendő múlva is beszéljenek magyarok Erdélyben, a Felvidéken, a Délvidéken és természetesen itt, a pici, megmaradt 93 ezer négyzetkilométernyi Magyarországon. Tudom, hogy nagyon nehéz egy ilyen nyolcesztendős török uralom után, egy ilyen elárult nemzetpolitika után változtatni, de muszáj, képviselőtársaim, mert a jövő csak akkor lesz, és csak akkor lesz magyar jövő, ha gyökeres változtatás történik.

Most engedjenek meg egy lírai kitérőt! Ha jól emlékszem, Pontának hívják ezt a most megválasztott, egyébként rendkívül fiatal miniszterelnököt, akit a Szocialista Párt most kézfogóra vár, ugyanúgy, mint annak idején a hírhedt Kempinski-féle fogadáson is - kézfogóra vár. Micsoda döbbenet ez, kedves képviselőtársaim! Elmennek önök Kolozsvárra, Mátyás király szülőföldjére, végigjárják ott a Canossát és most fogadják azt a Pontát, akinek első lépése miniszterelnökké választásakor az volt, hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetemet megszüntette. Vele akarnak új nemzetpolitikát? Kedves képviselőtársaim, kedves szocialista képviselőtársaim, csak egy mondatot szeretnék ostorozásként mondani önöknek. Ezt tudomásul kellene venni. Nagyon szomorú vagyok, amikor a cseh, amikor a szlovák, amikor a román, amikor a szerb, amikor az orosz, amikor a német - és nem akarom Európa nemzeteit felsorolni - nemzetpolitikára gondolok. Mert mindenütt, a lengyelek, a csehek, a románok és minden nemzet egységes alapvető kérdésekben, alapvető külpolitikai és nemzetpolitikai kérdésekben. Csak mi, magyarok vagyunk olyanok, akik a megmaradás kérdésében megosztottak vagyunk 1918 óta. Most nem akarok visszamenni, és nem is akarom Németh László kátéját idézni, mert azzal szerettem volna kezdeni, de azt hiszem, ha Németh Lászlót ebben a Házban idézem, akkor én is persona non grata leszek, úgyhogy Németh Lászlót most elfelejtettük. Nem szeretem nagyon Németh Lászlót. De ebben a körben, hogy Németh László mit mondott a '18-as politikáról, inkább nem mondom önöknek. Meg nem is ismerik szerintem Németh Lászlót, mert nem adták már ki harminc éve, mi sem adtuk ki Németh László könyveit.

De folytatva az alapvető kérdést: tehát igen, igaza van Csóti Györgynek, amikor azt mondjuk 90 esztendő keservei után, hogy a magyarság megmaradásának egyetlenegy eszköze van. És most kitekinthetünk Európába európai mértékkel is a matematika és a logika szabályai szerint: ha autonómia lesz, mindenféle autonómia lesz Erdélyben, Felvidéken, a szórványban és mindenütt. Enélkül, kedves képviselőtársaim, a helyzet reménytelen, enélkül lehet álmodozni, lehet szépeket álmodni, de nem fog a magyarság megmaradni, mert - s erről is Csóti képviselő úr beszélt, ezt is nyugodtan el lehet mondani - ama bizonyos hírhedt wilsoni elvnek az utódállamok a mai napig nem tettek eleget. Változhattak az idők, lehet XXI. század, közös erőfeszítéssel, mindegyikük valamilyen módon, ha már nem is durva asszimilációval, de finom formában megpróbálja a magyarságot beolvasztani.

Vegyük a legeslegutolsó példát: nagyon örültem, mindannyian örültünk, hogy Kassa Európa kulturális fővárosa lett. Azt hiszem, nem volt egyetlen képviselő sem, aki ennek nem örült volna. Én végignéztem a rendezvények műsorszámait, és döbbenten állapítottam meg, hogy arról a Kassáról, amelyet mi és a szászok alapítottak, mi hoztuk létre, egy szó sem esik. Mi építettük a Szent Erzsébet-székesegyházat és Márai Sándor itt született, élt. (Közbeszólás a Fidesz padsoraiból: Rákóczi is!) Rákócziról nem is beszélve és a többiről. Kérem szépen, erről egy szó nem esik. Nemes egyszerűséggel kedves szlovák szomszédaink úgy tartották meg Európa kulturális fővárosának rendezvénysorozatát, hogy ez teljes egészében Szlovákia, Szlovákia volt, Szlovákia létezett. Az egy másik kérdés, hogy természetesen mi tudjuk, hogy ez nem így van.

A kormányhoz ezzel kapcsolatosan az a nagyon tiszteletteljes kérésem, hogy azt az 1100 esztendős magyar történelmet, amely elvitathatatlanul a miénk, függetlenül a trianoni és a párizsi békeszerződéstől, a következő 100-150 esztendőben védjük már meg közösen. Ez a föld, ez az 1100 esztendő elsősorban a magyaroké, ha most Erdélyre visszatekintünk, a három államalkotó nemzetre gondolok, a szászokra, a székelyekre és a magyarokra. Mi alkottuk, mi létesítettük, mi építettük, az én nagyapám is többek között Szebentől kezdve végig. Ez a mi történelmünk. Ez a mi történelmünk, elvitathatatlan, hogy a magyarok történelme, és ezt az 1100 esztendőt hiába próbálják kiiktatni, mondjuk, szlovák barátaink, soha nem fogják tudni kiiktatni. Visszatérve Márai Sándorhoz, aki forog a sírjában most, hogy elneveztek egy teret róla, de halovány pasztellszínű kísérleteket azért tettek annak érdekében, hogy a nagy szlovák író Márai Sándor. Nem tudták megcsinálni. Azért nem tudták megcsinálni, mert Márait a világon minden nyelvre lefordították, és nyilván hogy ez már skandalum lett volna. De tettek azért erre is kísérleteket, mint ahogy František Rákoci - a mi Rákóczink -, és nem akarom tovább sorolni.

Ugyanezzel kapcsolatosan nagy tisztelettel arra kérem a kormányt, hogy védje meg a halottainkat is. Védje meg a házsongárdi temetőt (Murányi Levente: Így van!), és védje meg a temetőinket a Felvidéken, Késmárkon, mert már nem vagyunk sem Késmárkon, sem Lőcsén, sajnos már nincs egyetlenegy magyar sem, és Dél-Erdélyben is már bemutattuk azt a híres szomorú fényképfelvétel-sorozatot az utolsó magyarról a szórványban. De legalább a halottainkat, az apáink, dédapáink, nagyapáink sírját, Márai Sándor rokonait a Kálvária temetőben és a Rozáliában védje már meg a kormány, mert a mi halottaink, a mi embereink és a mi történelmünkről van szó. Ez is a feladata szerintem a kormánynak. És védje meg a kastélyainkat és az épületeinket, az 1100 esztendős épületeket! Védje meg a szászok földjét, amelyről Ceauşescu annak idején kivásárolta őket, de az szász föld marad, Szebentől Brassóig. Akármit tesznek a románok, akárhány más nemzetiségűt ültetnek be - nem románokra gondolok természetesen, de nem fogom kimondani, hogy kiket, tudjuk -, ezek a városok a mi városaink, közös kultúra, a német és a magyar kultúra része. Ez soha nem volt román, függetlenül attól, hogy milyen békeszerződés történt az elmúlt időszakban. (Murányi Levente tapsol.)

(11.50)

Kedves Képviselőtársaim! Nem szabad elfeledkezni arról sem, hogy nagyon dicséretes a beszámolóban és üdvözöljük a Partiumi Keresztény Egyetemnek és a Sapientiának a támogatását, de az elmúlt 90 esztendőben nemcsak mi, magyarok, hanem a művelt Európa sem tudta elérni, hogy az 1872-ben általunk darabonként, kövekből épített Bolyai Egyetemet - amit aztán átkereszteltek -, legalább azt visszakaptuk volna? Milyen politika ez?! Milyen európai politika ez? Milyen művelt politika ez, hogy elvették az egyetemeinket, elvették a könyvtárainkat, elvették az épületeinket, mindent elvettek, és most, kilencvenvalahány esztendővel a trianoni békeszerződés után nem vagyunk képesek arra, hogy egy államilag finanszírozott egyetemünk legyen? Ponta elvtárs megtette azt, hogy a marosvásárhelyi egyetemet is megszüntette. Ez egy gyalázatos tett!

Képviselőtársaim! Meggyőződésem - többször hangsúlyoztam, most is nyugodtan megismételhetem -, hogy az Osztrák-Magyar Monarchia az Európai Unió előképe volt, és mindaz, ami történt a történelmi Magyarországgal és az Osztrák-Magyar Monarchiával, az Európának és a művelt világnak a szégyene.

Kedves Képviselőtársaim! Visszatérve a beszámolóra és a kormány erőfeszítéseire, persze - mivel csak Sütőt tudom idézni - az idő fogságában, szorításában vagyunk, és mivel Heródes napjai az utódállamoknál tovább tartanak, borzasztó nehéz a helyzetünk. Azért nehéz a helyzetünk, mert az érdekérvényesítéshez, úgy, ahogy Csóti György kiváló diplomata és külpolitikus elmondta, egy igazi érdekérvényesítéshez egy erős Magyarországra van szükség. Ennek az erős Magyarországnak a képét fogalmazta meg a miniszterelnök úr kormányalakításakor, és fogalmazta meg most az évértékelő beszámolójában. Igen, egy minden tekintetben erős, egy minden tekintetben integer Magyarország szükségeltetik ahhoz, hogy a határon túli magyarjaink végre emberhez méltó európai életet éljenek. Engedjék meg, hogy innen, a Magyar Országgyűlésből, Hunyadi Mátyás, az Árpádok és az összmagyar nemzetet jelképező nagycímer alól hadd köszönjem meg minden, határon túl rekedt magyarnak, mindenkinek, bárhol él, szórványban, hogy még mindig kitartottak, hogy a nemzetárulás után, a 2004-es népszavazás óta még mindig magyarnak tartják magukat, még mindig őrzik Arany János nyelvét, minden megaláztatás, bebörtönzés után.

Nem akarom Sütőt még egyszer idézni, de amikor most a nagyenyedi kollégium alapításának évfordulójáról megemlékeztek, akkor eszembe jutott, Sütő mit mondott szintén Bethlen Gábor évfordulóján, amikor még kisdiák volt: azt mondta, hogy ők, a nagyenyedi kollégium magyar diákjai voltak a tűzfelelősök, akik őrizték - és ma is őrzik - Arany János nyelvét. Minden tisztelet azoknak a magyaroknak, akik a megaláztatás ellenére is kitartottak, kitartanak a magyar történelem és a magyar nyelv mellett. Azt hiszem, hogy nekünk, anyaországiaknak a kitartásból lehetne tanulnunk tőlük. Igen, ez az a magatartás, amely miatt minden évben elmegyünk Erdélybe, elmegyünk a Felvidékre, elmegyünk a Délvidékre, Kárpátaljára, és most már intézményes keretek között iskolák is elmennek, hogy megismerjék végre azt a földet, amely lélekben mindig is a miénk volt és a miénk marad.

Kedves Képviselőtársaim! Most megpróbálok egy idézettel modern lenni befejezésül. Azt hiszem, hogy Böjte atyát mindenki idézheti, aki a következőt mondta nem oly régen: "...Egy pislákoló fényt az alagút végén. Én nem azért fogadtam és neveltem szeretettel az árva gyermekeket, hogy majd integessenek egy nyugatra gördülő vonat után. Én azt akarom, hogy a gyermekeink meghívják otthonaikba a vándort, kit jó szerencséje Erdély földjére hozott. Én azt akarom majd, hogy a gyermekeink körülállják a ravatalomat, és évszázadok múltán is legyen, aki az emlékezés gyertyáját gyújtja az én síromon. Igen, azt akarom, hogy akik itt születtünk, azoknak ne csak szülőföldje, de hazája is legyen Erdély." Így legyen!

Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypártok és a Jobbik padsoraiban.)