Felszólalás adatai

Az általa felvetett dolog, hogy mi mit gondolunk a halmozottan hátrányos és a hátrányos helyzet kérdéséről, azt a későbbiekben amúgy is szándékoztam kifejteni, arról nem kívánok most beszélni. Inkább ahhoz tennék valamit, amit ön is mondott, hogy szükség lenne arra, hogy a szociálpolitikát irányító jogszabályok, a szociálpolitikát irányító törvények valahogy összhangban legyenek, és ne az legyen, hogy itt-ott megtalálunk egy-egy jogszabályt, egy-egy paragrafust, hanem egy összefogott törvényben legyenek. Ezt az önök kormánya már a megalakulása óta ígéri. Már akkor arra számítottunk, hogy 2010 őszén az Országgyűlés már tárgyalni fogja. Akkor még olyan kiszivárgások voltak, hogy ezt szolgáltatási törvénynek fogják hívni, és összevonja a gyermekvédelmi és a szociális törvényt. Én azzal is ki tudnék egyezni, amit ön javasolt, hogy legyen egy szociálpolitikai kódex. Nevezzék így; lehet, hogy még méltóbb is lenne a név arra a feladatra, amit el kell látnia - csak már lássuk! Tehát 2010 óta eltelt már három év, a beígért javaslat óta is eltelt már kis idő. Azóta született egy nemzeti szociálpolitikai koncepció, amelyre azt mondták, hogy ez lesz a váza ennek a bizonyos törvénynek, várnánk, hogy ebből legyen valami, ugyanúgy ezek szerint, mint a kormánypárti képviselők.

Rátérve arra, amiről tulajdonképpen többet szerettem volna beszélni, az a halmozottan hátrányos helyzet és a hátrányos helyzet meghatározása. Az igaz, hogy ez a közoktatási törvényben szerepelt. Igaz, hogy önök úgy gondolják, ezt át kell emelni a szociális törvénybe is, hogy meghatározásként ott szerepeljen, mégpedig azért, hogy ehhez a fogalomhoz társítani lehessen bizonyos könnyebb hozzáféréseket szociális ellátásokhoz, szociális juttatásokhoz. Ezzel az egésszel csak az az aggályos, ahogy önök megfogalmazták a hátrányos helyzet és a halmozottan hátrányos helyzet fogalmát, az egyértelműen azonosítható egy elég markáns csoporttal Magyarországon. Ha mi egy ilyen javaslattal éltünk volna, ami ennyire egyértelműen utal egy etnikai csoportra, akkor önök bennünket rögtön rasszizmussal vádoltak volna és stigmatizálással vádoltak volna. Ugyanis azt láthatjuk, hogy igen, sajnos az elmúlt 23 év elhibázott roma integrációs programjainak következtében úgy állunk, hogy a halmozottan hátrányos helyzet szinte egyértelműen a cigányságnak szól. Márpedig ha a cigányságnak szól, megkérdőjelezhető az is, hogy miért pont ehhez a kategóriához tartozzanak könnyebb hozzáférések, illetve egyszerűsített hozzáférések bizonyos ellátásokhoz, juttatásokhoz. Sőt bizonyos esetekben kizárólagosan ehhez az állapothoz társuljanak bizonyos szolgáltatások, illetve bizonyos ellátások.

Hogy miért is aggályos ez? Voltak az elmúlt időszakban a kormánynak, illetve a kormánypártoknak olyan intézkedései, olyan módosító javaslatai, olyan reformjai - mondhatnám úgy is -, amiből arra következtettünk, hogy végre van egy olyan kormány Magyarországon, amely valamilyen szinten megpróbál elindulni a konzervatív szociálpolitika útján. Gondolok itt például az iskoláztatási támogatással, leánykori nevén a családi pótlékkal kapcsolatos változtatásokra. Elismerem: ez egy jó út volt, végre nem pluszjuttatásokkal, pluszkedveskedésekkel, plusz beleölt milliárdokkal próbáljuk elérni azt, hogy bizonyos szülők hajlandóságot érezzenek arra, hogy legalább annak eleget tegyenek, hogy a gyermeküket iskolába járassák és azt elősegítsék. Ezzel szemben ebben a törvényjavaslatban, főleg a hátrányos helyzetű és a halmozottan hátrányos helyzetű csoportokra kiélezve találjuk azt az elhibázott liberális szociálpolitikai irányt, amely 23 éve jellemzi az országot, és amelyről, úgy látszik, nem akarunk letérni. Akár az ebben a javaslatban szereplő óvodáztatási támogatásról is beszélhetünk, ahol nem azt mondjuk, hogy ha egy halmozottan hátrányos helyzetű családban - használjuk már ezt a kategóriát, ha önök behozták - van egy gyermek, aki hároméves már elmúlt, akkor abban a családban annak a halmozottan hátrányos helyzetet részben előidéző vagy teljesen előidéző szülőnek kutya kötelessége a gyermekét óvodába járatni.

(18.40)

És nem egy kegy az ő részéről, hogy hajlandó ennek eleget tenni, és nem egy olyan kegy az ő részéről, amit nekünk súlyos pénzekkel jutalmaznunk kellene. Ez nem egy olyan kegy az ő részéről, ami az állam részére megér 40 ezer forintot. Én így gondolom. Ha már egyszer a jó irányon egy-két lépéssel elindult a kormány, akár az ilyen juttatások szempontjából, akkor ezt a rendszert miért nem lehet folytatni, miért nem lehet akár erre is ráhúzni? Mire gondolok? Használjuk azt a kifejezést helyesen, hogy óvodáztatási támogatás! Óvodáztatási támogatásnak hívjuk a hároméves kor felett járó családi pótlékot, és a halmozottan hátrányos helyzetű csoportoknál, a halmozottan hátrányos helyzetű gyermekeknél - maradjunk tényleg ennél a fogalomnál - az óvodáztatási támogatás, vagyis a családi pótlék feltétele lehetne az, hogy óvodába járatja a gyermekét. Nem elképzelhető, hogy ez hatékonyabb lenne? Nem elképzelhető, hogy ez igazságosabb lenne?

Ráadásul ha azt nézzük, hogy a hátrányos helyzet, illetve a halmozottan hátrányos helyzet egyik alapfeltétele a rendszeres gyermekvédelmi támogatás juttatása, illetve az annak való feltételeknek a megfelelése, akkor abból következik az, hogy ezek a szülők valószínűleg teljesen díjmentesen, a legalapvetőbb hozzájárulási költségek nélkül tudják a gyermekeiket óvodába járatni, szemben azokkal a családokkal, ahol esetleg mind a két szülő dolgozik, s bérből próbálnak a mai kormány által is előidézett gazdasági helyzetben talpon maradni. Ők nem kapják meg ezeket a kedvezményeket, nem kapják meg ingyen az óvoda által nyújtott szolgáltatásokat, nem kapják meg ingyen az étkezést, és még 40 ezer forintot sem kapnak azért, mert óvodába járatják a gyereküket. Tehát itt ez a rendszer valahol sántít.

Még idejében vagyunk, hogy ezen változtassunk, s még idejében vagyunk ahhoz, hogy ebből a pozitív diszkriminációs, sehova nem vezető útból, ami nem más, mint folyamatosan egy feneketlen kútba történő pénzdobálás, végre térjünk rá arra az útra, amivel eredményeket is tudunk elérni. S végre felejtsük el azt, hogy a problémákat próbáljuk a szőnyeg alá söpörni, végre felejtsük el azt, amit azóta, mióta Balog Zoltán volt roma integrációért felelős államtitkár miniszter lett, tapasztalunk, hogy egy-egy jogszabályba belecsempészve ugyanúgy megtaláljuk a most már nem cigány integrációnak, hanem más szóval elnevezett programokat, kicsit átverve az embereket, azt mondva, hogy kicsit átalakítjuk a szociális törvényt, vagy amit nem is olyan régen tapasztaltunk itt a parlamentben, hogy kicsit átalakítjuk a szövetkezeti törvényt, kicsit behozzuk a foglalkoztatási szövetkezeteket. Ja, hogy ezek országos szinten kizárólagosan csak a cigányságra vonatkoznak? Nem számít! De ez nem roma integrációs program, ez a szövetkezeti rendszer átalakítása! Bevezetjük a halmozottan hátrányos helyzet fogalmát, ami megint igencsak a cigányság nagy számára jellemző. Nem roma integrációs programról beszélünk azzal, hogy a halmozottan hátrányos helyzetűeket előnyhöz juttatjuk bizonyos szolgáltatásoknál és juttatásoknál, nem arról beszélünk, csak kicsit könnyebbé és a Magyary-programhoz igazítva kicsit egyszerűbbé tesszük a közigazgatás, illetve a szociális ellátások rendszerét. Én ezt nem tudom elfogadni és nem tudom megérteni.

És akkor itt van egy másik kérdés. Azzal, hogy ezt a félresikerült fogalmat behoztuk a szociális törvénybe, bizonyos szolgáltatásokat nyújtóknak pluszfeladatokat rendeltünk. Arra gondolok például, hogy a gyermekjóléti alapellátásnak feladata lesz az, hogy mindent elkövessen azért, hogy ebből a helyzetből kivezesse ezeket a gyermekeket, illetve egyértelműen ezeknek a gyermekeknek a családját is. Hogyan tudják ezt a célt elérni a jelenlegi helyzetben? Nézzünk egy gyermekjóléti alapellátást, vegyük a gyermekjóléti szolgálatokat. A gyermekjóléti szolgálatok már most túlterhelt családgondozói hogyan fognak tudni megfelelni ezeknek az elvárásoknak, ha ezért cserébe a fenntartóiktól semmit nem kapnak? A túlterheltség, illetve az alulfinanszírozás következtében hogyan fognak esetleg olyan programokat beindítani, olyan tréningeket elkezdeni, amelyek eredményre is vezethetnének, amikor, ha csak az ügyszámukat nézzük, szinte a napi adminisztrációjukat sem tudják elvégezni? Hogyan várhatjuk el ezt tőlük?

Vagy hogyan várhatjuk el tőlük azt, hogy bármit is elérjenek, ha a gyermekjóléti szolgálatok a megalakulásuk, a megalakításuk óta szinte ugyanazokkal a jogkörökkel rendelkeznek? Az elmúlt 16 év, amióta ez az intézményrendszer működik, bebizonyíthatta volna, hogy az a jogosultsági rendszer, az a hatáskör, amivel egy gyermekjóléti szolgálat családgondozója rendelkezik, nem elég ahhoz, hogy a feladatát maradéktalanul el tudja látni. El kellene gondolkozni azon, hogy ha ilyen komoly feladatokat rovunk egy gyermekjóléti szolgálatra, akkor bizonyos esetekben esetleg hatósági jogkörrel is fel lehetne ruházni az ott dolgozó családgondozókat. S akkor lehet, hogy eredményesebben tudnának fellépni, eredményesebben tudnák végezni a feladatukat a mindennapokban, és nem fordulna elő az, ami nagyon sok esetben előfordul, hogy becsukja az ajtót, és a háta mögött a szülők már nevetnek rajta, hogy hát, már megint itt volt, próbált nekünk itt okoskodni, és megpróbálta elmondani, hogy hogyan éljünk, de mi ezzel nem törődünk. Persze elképzelhető az is, hogy a gyermekkorú családtag jelenlétében akár sokkal cifrább szavakkal mondják el mindezt. S ez nem a gyermekjóléti szolgálat családgondozójának a felelőssége, hanem annak a felelőssége, hogy már az ellátottak is tökéletesen tisztában vannak azzal, ugyanis a 13 év számukra is elegendő volt ahhoz, hogy mondhat bármit a családgondozó, maximum eljutunk a védelembe vételig, na bumm, akkor maximum a jegyzőhöz is el kell mennünk, de tulajdonképpen nem változik semmi, és a gyermeket veszélyeztető állapotokat miért is kéne nekünk megszüntetnünk.

Én is azt tudom mondani, hogy az egész rendszert teljesen át kell alakítani, valamint azt, hogy egy ilyen vargabetűkkel ne térjünk már le arról az útról, ami ténylegesen a konzervatív szociálpolitikát jelentené. Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)