Felszólalás adatai

Ugyanakkor szomorú érzés is, mert miközben egyenrangú tagállama vagyunk elvben az Európai Uniónak, aközben, amikor képviselőként járom az országot, azt látom, hogy az úgynevezett rendszerváltás óta eltelt 23 év különböző döntéseinek és döntéshozóinak eredményeképpen sok szempontból harmadik világbeli körülményeket lehet tapasztalni. Hangsúlyozom, hogy ez nem valamiféle természeti csapásnak, viharnak vagy árvíznek a következménye, hanem döntéseknek. Most is olyan döntés előtt állnak ezzel a költségvetéssel, amelynek következményei lesznek.

Arra szeretném kérni önöket, hogy úgy döntsenek, hogy azt a különbséget, ami van aközött, hogy elvben, ahogy mondtam, teljes jogú európai uniós tagállam vagyunk, és ami egy ezzel kapcsolatos természetes elvárása lenne az embereknek, a polgároknak, életszínvonalat, közérzetet, közbiztonságot és a többit tekintve, és a valóság, a sokak számára ott lévő valóság a harmadik világbeli életérzés és körülmények között, azt csökkentsék.

Egy rövid kis történettel szeretném illusztrálni, hogy mit is értek az alatt, hogy harmadik világbeli körülmények. Itt nagyon ideje lenne, hogy a pártok most már ne csak egymást vádolják emiatt, hanem végre próbáljanak meg valamit tenni ennek a megváltoztatásáért egy tudatos értékrend mentén. A történet úgy szól, hogy volt egy magyar nagyváros iskolai csoportja, amelyik elment osztálykirándulásra egy másik településre. Az osztálykiránduláson az egyik gyereknek ellopták a pénztárcáját pár ezer forinttal, és a legolcsóbb fajta mobiltelefonját. Ez a gyerek nagyon keservesen zokogni kezdett, és azt mondta, hogy miért pont velem történt ez, amikor amúgy is mi vagyunk a legszegényebbek az osztályban, mi olyan szegélyek vagyunk, nekünk ezt nagyon nehéz lesz pótolni. Néhány jóérzésű osztálytársa körülvette, elkezdtek beszélgetni vele. Elmondta a gyerek, hogy bizony az ő szülei devizahitelt vettek fel, nem valami luxusdologra, hanem az otthonuk felújítására, néhány millió forintot, ezt a kölcsönt már régen letörlesztették, de még mindig ugyanannyit kell fizetniük, nagyon megemelkedett a törlesztőrészletük, és emiatt az édesapjának a családot hátrahagyva el kellett mennie külföldre dolgozni. Így már értették az osztálytársak, hogy ez a gyerek miért olyan szomorú mindig, miért látják mindig azt, hogy annyira magába roskadva olyan szomorúan ül a padjában.

Ennek a kis történetnek a kapcsán négy elemét szeretném bemutatni ennek a bizonyos harmadik világbeli életérzésnek és körülményrendszernek, amin kérem, hogy változtassanak. Az első ezek a hatalmas különbségek, ezek az óriási társadalmi különbségek, hogy itt élünk egy európai országban mindnyájan magyarként, és akár egy általános iskolai osztályon belül is olyan hatalmas különbségek lehetnek gyerek és gyerek, család és család, ember és ember között. Aki járt már a harmadik világban, ott tapasztalja azt, hogy egyfelől van egy szűk kis elit - régebben úgy nevezték, hogy latin-amerikanizálódás, amíg Latin-Amerika egy kicsit el nem kezdett öntudatra ébredni -, amelyik lakóparkokban, biztonsági őrökkel, fegyveres őrökkel körülvéve a gyerekeit külön iskolába hordva egy egészen külön világban él, és ugyanakkor van nagyon-nagyon sok olyan ember, aki meg totális nyomorban él.

(14.30)

Attól félek, és azt látom, hogy sok szempontból ebbe az irányba közeledünk, tehát óriási különbségek vannak emberek között. Nyilvánvalóan legalábbis azokat, akik abban az igazi nagy szegénységben élnek, kellene felemelni, és a költségvetésben is olyan döntéseket kellene hozni, amelyek ebbe az irányba mutatnak.

Itt is egy szabálysértés vagy egy bűncselekmény történt ezzel a lopással, és az a tipikus helyzet állt elő, hogy a szegény, a nyomorúságban lévő, a szerencsétlen embert sokkal jobban sújtja a legkisebb súlyú szabálysértés vagy bűncselekmény is.

Én most már szégyellem, hogy büntetőjogászként teljes természetességgel használtam éveken, évtizedeken át azt a kifejezést, hogy kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekmények. Igen, lehet, hogy ez egy terminus technicus, de az, amit mi úgy nevezünk, hogy kisebb súlyú vagyon elleni bűncselekmények, az az emberek életét határozhatja meg, nemcsak úgy, mint ebben a történetben, hanem úgy, mint ahogy a vidéket járva talán önök is tapasztalják, ha beszélgetnek az emberekkel. Beszélgetnek azokkal például, akik magyarázatot adnak a városi embernek arra a természetes kérdésére, hogy de hát miért nem termelnek legalább. Ha olyan szegénységben élnek az emberek faluhelyen, hát miért nem termelnek? Meg miért nincs egypár tyúkjuk, mint a régi szép időkben? Miért nincs veteményeskertjük? Hát azért, kedves képviselőtársaim, mert ellopják.

Ezért már most mondom, hogy nagy hangsúlyt kellene fektetni a bűnmegelőzésre, bűnfelderítésre, bűnüldözésre, és úgy, hogy legyenek tisztában vele, hogy ezek a bűnügyi statisztikákban kis súlyúnak tekinthető bűncselekmények vagy szabálysértések érintik a legsúlyosabban a legszegényebb és legnyomorúságosabb helyzetben élő embereket. Mert ugye, kezdünk - ahogy mondtam, megint csak hangsúlyozom - a harmadik világra hasonlítani abban, hogy a gazdag emberek meg tudják oldani a saját bűnmegelőzésüket azzal, hogy biztonsági őröket alkalmaznak, hogy zárt közösségekben élnek. A szegény emberek nem tudják.

A szegény emberek úgy gondoskodnak a saját bűnmegelőzésükről, hogy például azt mondja nekem az idős asszony faluhelyen, hogy úgy döntöttem, hogy beviszem a tyúkokat a lakásba éjszakára, és velük alszom, talán akkor nem fogják megint ellopni őket, mert most már újra nem fogok tudni újabbakat venni a nyugdíjamból. Ugyanakkor most itt vagyok, és tessék nekem tanácsot adni, hogy jó ötlet volt-e ez, mert ugyanakkor most jobban kell félnem attól, hogy bejönnek a lakásba, elvileg azért, hogy a tyúkokat ellopják, de a nyakamat is elvágják. Tehát nem kerültem-e rosszabb helyzetbe ezáltal, hogy a tyúkokat éjszakára bevittem magammal? És ez nem egyedi helyzet. Nagyon sokan folyamatosan rettegnek a bűnözéstől, az úgymond kisebb súlyú bűnözéstől.

A másik dolog, amit ebben a történetben érintettem, a devizahitelesek helyzete. Itt, ezekben a padsorokban is már nagyon sok minden elhangzott ezzel kapcsolatban, aligha lehet újat mondani. De ebben a megvilágításban, amiben én próbálok beszélni, és amire én próbálnám fölhívni a figyelmüket, hogy ez is olyan értelemben egy harmadik világbeli jelenség, hogy a harmadik világra, a volt gyarmatokra és részben jelenleg is egy újfajta gyarmati sorban lévő országokra jellemző az, hogy náluk gazdagabb hatalmak, náluk gazdagabb országok őket kizsákmányolható és kizsákmányolandó erőforrásoknak tekintik, kizsákmányolják a természeti kincseiket, kizsákmányolják a munkaerejüket, és kizsákmányolják adott esetben a bankjaik által az embereket.

Ami a harmadik világbeli jelenség ebben, az leginkább az, hogy az államuk ezt hagyja. Tehát véget kell vetni annak, hogy kiszolgáltatottságban vannak az emberek, mert a saját államuk nem áll melléjük, hanem a gyarmatosítók, a kizsákmányolók, a bankok, a multik mellé áll.

Érzem, hogy elkezdődött valami, ott, az Európai Parlamentben is érezzük, hogy büszkébbek lehetünk Magyarországra, mert hiszen kezdjük fölemelni a fejünket; elindultunk valamilyen úton, kezdünk öntudatra ébredni. De kérem, hogy ezt még határozottabban folytassuk az önrendelkezésünk érdekében és többek között - ahogy most említettem - a devizahitelesek érdekében.

Ennek a gyereknek is az édesapja, mint annyi más szülő, külföldre kellett hogy menjen azért, hogy a családját el tudja tartani. Nemrégiben beszélgettem egy történetesen kormánypárti képviselőtársammal utazás közben összefutva a repülőn, és vitatkoztunk ezen a kérdésen, hogy kivándorlás, tehát tömeges kivándorlás. Ő azt mondta, hogy na de hát ez egy jó dolog, hogy elmennek emberek szerencsét próbálni, ezt tudomásul kell venni, hogy ez egy, a globalizációval együtt járó jelenség. Biztos, hogy van ilyen is, de ugyanakkor például az a helyzet, amiben ez a kisgyerek és a családja él, engem sokkal inkább emlékeztet egy olyan jelenetre, ami az életem egyik legszomorúbb jelenete volt.

Egy konferencián voltam Manilában, a Fülöp-szigeteken, és a manilai repülőtér az egyik legszomorúbb helyszín, amit valaha az életemben láttam. Ott ugyanis sorozatban látunk olyan édesanyákat, akik búcsúznak a gyerekeiktől, mert akár, mondjuk, diplomával a zsebükben elmennek Nyugatra munkát végezni, ilyen-olyan munkát, például háztartási munkát vagy egyéb pénzkereső tevékenységet, azért, hogy hazautalják a pénzt, és el tudják a családjukat tartani. Bizony, keserves érzés látni azt, ahogy a gyerek csimpaszkodik az édesanya vagy adott esetben az édesapa nyakába, és könyörög, hogy anya, ne menj el, vagy apa ne menj el. Oda jutottunk, hogy Magyarországon is ilyen gyerekek sokasága él.

Azt kérem, hogy amikor a költségvetésről döntenek, akkor legyenek ezek a családok, ezek a gyerekek is a szemük előtt, és olyan értékrendet válasszanak, ami erről a harmadik világbeli útról visszafordítja Magyarországot.

Egy gondolatot még hadd osszak meg önökkel. Nemrég emlékeztünk 1956-ra, a forradalomra és szabadságharcra. Az egyik legszebb, legcsodálatosabb dolog az emlékeim között az, ahogy, miután kártyavárként összeomlott a kommunizmus, a magyar emberek elkezdték megszervezni önmagukat, elkezdték megszervezni a gazdaságot, az élelmiszer-ellátást, a termelést, és a többi. Most is a magyar embereknek, körülnézve és beszélgetve velük, számtalan remek ötletük van arról, hogy hogyan lehetne Magyarországot felvirágoztatni. Ugyanis tévedés ne essék, nem az lenne a csoda, ha Magyarország virágozna. Az a sajnálatos csoda, hogy idáig sikerült lenyomorítani azt az országot, aminek csodálatos természeti erőforrásai vannak, remek termőföldje, termálvize, szorgalmas, tehetséges emberek, jó feltalálók és a többi. Tehát ez az ország igenis virágozhatna.

Csak hogy egy apró példát mondjak, pont tegnap találkoztam valakivel, aki azt mondta, hogy sikerült kiépíteni - így vagy úgy, én ebbe most nem szeretnék belemenni, nem biztos, hogy a legátláthatóbb és leghelyesebb módon - a nemzeti dohányboltok rendszerét. Miért nem csinálnak nemzeti zöldség- és gyümölcsbolthálózatot, ami rengeteg embernek adna munkát, méltóságot, lehetőséget? És ez csak egy az ezernyi olyan elképzelés közül, amivel találkozik az ember akkor, amikor az önszerveződésre is képes magyar emberek, akiket föl kellene karolni, és az ötleteiket is megtámogatni, megosztanak velünk.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. Azzal szeretném befejezni, amivel tavaly ilyenkor: Isten vezesse önöket Magyarország 2014-es költségvetésének megalkotásakor.

Köszönöm szépen. (Taps a Jobbik soraiban.)