Felszólalás adatai

A termet a párhuzamos monológok és az unalom rossz levegője tölti meg. Nem is töltheti meg más, ha azt látjuk, hogy némely képviselő, elnézést, nem akarok nevet mondani, még azt is papírról olvassa - ez most nem az előttem szóló -, hogy Magyarország jobban teljesít, mert fejből, úgy tűnik, nehéz ezt mások szemébe nézve mondani. (Moraj a kormánypárti padsorokból.)

De az sem segíti a vitánkat, hogyha esetleg mi az ellenzéki oldalról a költségvetés minden egyes számát és minden egyes szándékát fúrjuk, én nem is akarom ezt tenni, de az sem, ha a másik oldalról meg az önöknél verték a négereket című tipikus "nyócévezés" folyik olyan problémák esetében is, amelyek frissebb társadalmi vagy jogi folyamatok esetében álltak elő. Nem segíti azt, hogy a közvélemény komolyan vegye a vitát, az sem, ha olyan érvelést hallok, hogy nem kell itten osztályokban, csoportokban gondolkodni, mert ez a költségvetés mindenkin akar segíteni. Megint nem az előttem szólóról beszélek, mert ő legalább azt mondta, hogy nézzük meg, hogy kiken segít konkrétan. Ez mégiscsak azt feltételezi, hogy egy költségvetés differenciáltan hat a társadalomra, és ez bizony igaz.

Nem kell osztályokban fogalmazni. De hogy egy társadalomban ne lennének különböző érdekű, értékű és helyzetű csoportok, ez a szociológiának egy olyan új felismerése lenne, amelyet a parlamenti üléstermen kívül senki sem oszt, merthogy nincs így. De a mindennapi embernek is az az élettapasztalata, hogy vannak szegények, vannak gazdagok, és vannak közepesen élők, akik kapaszkodnak és nyilván ennek a közepes egzisztenciának a megtartásában. Az a hétköznapi tapasztalat is, hogy vannak, akik ezekben az években szegényebbek, és vannak, akik gazdagabbak lettek.

Érdemes és fontos tehát megnézni, hogy ez a költségvetés hogy hat a nagyon különböző helyzetű társadalmi csoportok életére. Annál is inkább érdemes, mert Európában bal- és jobboldalon egyaránt egyre inkább új mércéket is alkalmaznak egy-egy költségvetés értékelésére, egy-egy társadalmi-gazdasági állapot értékelésére. Változatlanul fontos a GDP. Változatlanul fontos a deficit, változatlanul fontos a költségvetési fegyelem, de alkalmaznak új mérőszámokat is, a társadalmi integráció mérőszámait. Rossznak ítélik meg annak az országnak a helyzetét, akármekkora költségvetési fegyelme van, akár a mienknél háromszor jobb GDP-vel rendelkezik, ahol ez a társadalmi integrációs mutató alacsony. Nem véletlenül vezették be megint csak egész Európában azt a célt, hogy a költségvetés és a gazdaság eredményeit ne csak hagyományosan a jólétben mérjék, ez is fontos, hanem magyarra úgy szokták fordítani ezt a bizonyos well-being nevű angol kifejezést, hogy jóllétben is. Hogy egy társadalom mennyire képes összetartó, viszonylagos elégedettségben élni, ezt mérik a társadalmi kohézióval.

(13.00)

Éppen ezért ennél a költségvetésnél azt is kell néznünk, igaz, hogy elég fegyelmezett-e. Jó, ha fegyelmezett; bízom benne, hogy az. De azt is kell néznünk mellé, hogy ez a költségvetési fegyelem mit szolgál, hogy a fegyelmezett költségvetésnek milyen társadalmi eredményei lehetnek.

Nemcsak a költségvetési deficitet kell néznünk - azt is, nagyon fontos, méltányolom is, ha a deficit csökken, természetesen -, de azt is kell nézni, hogy van-e társadalmi deficit, és ez a költségvetés, ez a jogalkotás, aminek részesei vagyunk, csökkenti vagy növeli a társadalmi deficitet. A mi bajunk és az én bajom ezzel a költségvetéssel, hogy jó, ha a költségvetési deficit kisebb - higgyük el, nem vagyok gazdasági szakember, a többiek elmondták, hogy ennek mekkora realitását érzik vagy nem érzik -, de beszéljük a társadalmi deficitről: sikerült-e a társadalmat a költségvetés intézkedéseivel, annyira, amennyire egy év alatt lehet, integráltabbá tenni, vagy nem sikerült? Én attól tartok, nem sikerült.

Nem közgazdász vagyok, mint mondtam, jelenleg az emberi jogi bizottság tagja. Látszólag semmi közöm nem volna a költségvetéshez, az emberi jogokat nem forint-fillérben mérik. De valahogy mégis: kellenek a forintok és a fillérek, a forintok és a fillérek átcsoportosítása ahhoz, hogy az emberi jogok papíron szépen leírt elvei minél több ember számára megközelíthetőek legyenek.

Nem akarok - ahogy mondtam az elején - abba a hibába beleesni, hogy olyanért is magukat hibáztatom, amivel ez az ország 20 év alatt, 40 év alatt, 100 év alatt nem tudott megküzdeni. Ezért szándékosan annak a tételnek a bizonyítékára, hogy a társadalmi deficitet nem sikerül ebben a költségvetésben, ha így marad, csökkenteni, csupa olyan problémát szeretnék felhozni, ami az utóbbi három évben állt elő, nem politikai rossz szándékból föltétlenül, hanem vagy új jogi szabályok következtében, amit már ebben a három évben hoztunk, vagy új társadalmi-gazdasági folyamatok következtében, amik rajtunk kívül álló vagy éppenséggel általunk előidézett okokból álltak elő.

Hadd mondjak néhány példát! Hajléktalanság. Ez a költségvetés forintra-fillérre ugyanannyit szán ennek a problémának az enyhítésére, mint amennyit tavaly tett. Ez azt jelenti, hogy reálértékben még egy icipicit kevesebbet is, de nem ezt szeretném mondani. Azt szeretném mondani, hogy közben új helyzetet állított elő a magyar parlament, hiszen nemrégiben fogadtuk el ezt a törvényt, ami a kijelölt, úgy tűnik, hogy elég számos helyen bünteti, szabálysértésnek tartja, tehát üldözi az életvitelszerű ott-tartózkodást. Nem akarom újból elmondani, hogy mi a szabály szemléletéről a véleményem, a véleményünk. Pusztán csak költségvetési szempontból mondom: ha ez így van, akkor nyilván többet kell szánni arra, hogy azok a szálláshelyek - éjszakaiak és nappaliak, mert mind a kettőre szükség van, mert nappal se lehet életvitelszerűen a közterületen tartózkodni - valóban bővüljenek.

Én nemrégiben megkérdeztem Pintér Sándor belügyminiszter urat írásban, mert tudtam arról, hogy a kormány készített egy felmérést arról, hogy a nagyvárásokban elegendő-e a hajléktalanellátó-helyek száma. Megkérdeztem ennek az eredményről. Tisztelem Pintér miniszter urat, mert korrekten válaszolt, holott ez a válasz leleplezte ennek a helyzetnek a tarthatatlanságát. 17 megyei jogú város válaszolt a kérdésre. Már az is érdekes, hogy miért csak ennyi, de ebbe ne menjünk bele, mindig vannak fegyelmezetlenebb önkormányzatok és közösségek. 17 közül, ha jól emlékszem, 3 vagy 4 mondta azt, hogy nála - saját megítélése szerint - kielégítő az ellátóhelyek száma, a többi nem. Egyen-ketten még mondták azt is, hogy de ők már gondolkodnak valami fejlesztésen. Gondolkodnak, noha a hajléktalantörvény már hatályba lépett, de tételezzük fel, hogy villámsebességgel fölépítik az új szállókat. 11 olyan a 17-ből még akkor is maradt, amelynek se terve, se pénze nincs a helyek bővítésére, és saját maga vallja be, hogy nem igaz az az állítás, hogy van elegendő férőhely a hajléktalanok ellátására.

Ha hoztak egy törvényt így-úgy, ilyen vagy olyan, tételezzük fel, hogy jó szándékok alapján, akkor most sebesen meg kéne teremteni a forintfedezetét annak, hogy igaza legyen a törvény vitájában kétszázszor elhangzott állításnak, hogy van elegendő hely, mert az önök saját felmérése szerint, Pintér miniszter úr aláírt szövege szerint ez ma nem igaz. Ennek ellenére ugyanannyi pénz van, ennek az új problémának - nem a hajléktalanság problémáját nevezem újnak, de -, olyan szempontból ennek az új problémának a megoldására, hogy a jogszabályok újak lettek, tehát muszáj, hogy szálláshelye legyen.

Nem, nem fogják az önkormányzatok megoldani, noha önkormányzati feladat is, hiszen olvashattuk az Állami Számvevőszék költségvetésről adott véleményét: a legkeményebb mondat a pozitív és negatív mondatok között úgy hangzik, hogy nem látják biztosnak a fedezetet az önkormányzatok kötelező feladatai ellátására, de erről már Mile Lajos kollégánk is szólt. Központilag nincs több betervezve, reálértékben kevesebb van betervezve, az önkormányzatoknál az ÁSZ szerint nincs fedezet. Előállítottuk tehát nem 100 éve, nem 20 éve, nem 8 éve, hanem most az új helyzetet, aminek megoldására elfelejtettünk, nem akartunk, nem tudtunk megfelelő összegeket betervezni.

De hadd mondjak más példát is! Elhangzott itt már - többen mögöttem és nem csak mögöttem mondták -, hogy a statisztikai adatok szerint, örülünk, nem örülünk, akartuk, nem akartuk, mi tehetünk róla vagy nem Magyarország tehet róla, de nyílt a jövedelmi olló, az utolsó három évben nyílt, azelőtt hullámzott, az se volt csoda, de az utolsó három évben nyílt a jövedelmi olló.

Előttem vannak KSH legfrissebb adatai, amelyek ugyanezt a tényt más oldalról erősítik meg. A KSH legfrissebb adata méri az úgynevezett relatív jövedelmi szegénység mutatóját. Ezzel a bonyolult kifejezéssel azt a csoportot illetik, ahol a családi jövedelem a 60 százalékát sem éri el az úgynevezett mediánjövedelemnek. Nem az abszolút szám a riasztó, noha az is, de most nem ezt akarom mondanom. Az abszolút szám azt jelenti, hogy a lakosság több mint 14 százaléka tartozik ide. Ez, akárhogy számolom, 1,4 millió ember.

A változásra szeretném fölhívni a figyelmet, mert az, hogy nálunk sok szegény van, nem ennek a kormánynak a bűne csak, nem akarok ilyet mondani. De a változás, kérem szépen, a 2010 óta beállt változás: 2010-ben, rossz helyzetben, nagy szegénységben, válság idején ez a szám kisebb volt, nem 14 százalék, hanem 12 százalék. A 2 százalékos emelkedést, nem akarok senkit vádolni, de ezt nem kiolvasni a statisztikából, ami aláhúzza a más módon kimutatott jövedelmi különbségek növekedését az alsó decilis és a legfelső decilis között, ezzel nem számolni a költségvetésben, szerényen fogalmazok, ez hiba vagy nem reálpolitikai megközelítés. Megint csak a társadalmi integrációt nem segíti, hanem csökkeni, a társadalmi deficitet viszont nem csökkenti, hanem növeli.

Nézzük meg, mi történik azokkal az eszközökkel, amik a társadalom kettészakadását, ezt a bizonyos különbségnövekedést, ezt a bizonyos friss, nem általunk írt KSH-adatot valamilyen módon javítani tudnák. Nézzük meg, mi történik néhány, nyilvánvalóan a legszegényebbek közé tartozó családdal és emberrel! Rokkantak - még a jogszabályok is változtak, de most vegyük csak a statisztikai adatokat. Mi az, ami csökken ebben a költségvetésben? A rokkantsági és a rehabilitációs ellátásokra fordított pénz az egészségügyi alapban. Lehetne mondani, visszavezetjük őket a munkába. Nagyszerű! Tételezzük fel, hogy lehet is oly mértékben, amennyiben ezek a pénzek csökkennek.

Nézem a másik rovatot. Mi történik? Mi az, ami szintén csökken? Az a pénz, amit, ha a rokkant dolgozik, ennek a lehetővé tételére fordítunk. Csökken tudniillik a megváltozott munkaképességű munkavállalók foglalkoztatására szánható összeg, csökken az ő keresetkiegészítésükre szánt összeg, csökken a szociális intézményekben való foglalkoztatásra szánt összeg, van, ami 20 százalékkal, miközben a statisztikai adatok szerint éppen hogy ezt az összeget növelni kellene.

(13.10)

Nem jövök a stadionokkal, csak annyiban, hogy egy kicsit építsenek. Egy kicsit nem lehetne lecsípni, hogy a rokkant ember vagy segélyt kapjon legalább rendesen, vagy segítsük a foglalkoztatását?

Vagy mi az, ami ebben a költségvetésben még befagy vagy csökken? A szűkebb értelemben vett szociális támogatásokra, a szociális segélyre és szeretném hangsúlyozni: a lakbértámogatásokra fordított pénz. Visszakanyarodok a hajléktalanokhoz. Történik, ami történik, illetve nem történik meg a férőhelyek bővítése, aminek meg kellene történnie, viszont csökken a lakbértámogatásra fordított pénz, ami valamilyen módon mégiscsak kvadrál azzal, hogy kik kerülnek és hogyan a hajléktalanság veszélyébe.

Ahhoz, hogy ne legyen társadalmi deficitünk, ahhoz a társadalmi különbségek költségvetési eszközökkel is történő mérséklése mellett még valami kell, mert az állam nem képes mindenre, ezért sem mindent önökön akarok számon kérni. Bízom benne, hogy ez fordítva is így van. Éppen ezért kellenek aktív és tudatos állampolgárok. De ha megnézzük azokat az összegeket, amiket ez a költségvetés az önszerveződés támogatására, az aktív és tudatos állampolgárok nevelésére szán, akkor ott megint csökkentést vagy legfeljebb szinten tartást, befagyasztást, magyarul: reálérték-csökkentést látok.

A Nemzeti Együttműködési Alap, gyakorlatiasabb szóval lefordítva a civil szervezetek támogatására szánt alap most ugyanannyi tervszámmal jelenik meg, mint a tavalyi költségvetés legelején, vagyis a 2013-as, tehát tavaly tervezett költségvetés elején, holott már ebben az évben kiderült, hogy az alul volt tervezve. Istennek hála, sikerült is bizonyos összegekkel módosítani. Ehhez képest ugyanazzal a 3,5 milliárddal indítunk, mint ahogy a 2013-as költségvetés indította. Nem is beszélek az elosztási anomáliákról, nézzük csupán az összeget. De a közéleti tudatosság, a társadalmi felelősség és szolidaritás növeléséhez és ébren tartásához nyilván - mondom ezt nem hívőként - fontos szerepben járulnak hozzá az egyházak és a vallási közösségek is. Ez a munkájuk elismerésre méltó. Ezért ilyen szempontból is érdemes megnézni, mi történik az egyháztámogatással.

Annak akár örülhetnék is, örülök is, hogy például az egyházi fenntartású közművelődési intézmények és közgyűjtemények finanszírozása hatalmas ugrással a háromszorosára nő. Ez jó dolog, pláne jó dolog lenne, ha az állami és önkormányzati vagy alapítványi fenntartású, hasonló intézményekkel is ez történne, de ettől még örülök ennek. Ámde közben megint jogi változás állt elő, amire nem figyelünk. Hosszú huzavona és - hogy stílusos legyek - kálvária után elfogadtatásra került az új egyházi törvény. Most nem az az érdekes, hogy miért nem tetszik nekem. Az érdekes az, hogy ez a törvény nagyon tudatosan úgy szabályoz, hogy csak bizonyos egyházak lehetnek úgymond bevett egyházak a szokásos normatív és egyéb támogatással, a többiek maradhatnak vallási közösségek, nyilván ők is ellátnak a maguk ilyen-olyan körében szociális és társadalmi integrációs feladatokat. De mennyit szánunk az új helyzetben a nem egyházak, hanem az úgymond vallási közösségek - akiknek a száma nyilván a korábbi helyzethez képest sokkal több lesz - támogatására? 150 milliót. Komolyan gondoljuk, hogy ebből az a számos szervezet, ami bevett egyház helyett vallási közösség marad - nem beszélek róla, hogy joggal vagy nem joggal - el tud majd látni feladatokat? Ezt nyilván nem normatívan kapja, ezt nem tudjuk, milyen alapon kapja, de a pénz semmiképpen sem lesz elegendő.

Magyarán: sem a társadalmi különbségek csökkentésére, sem a statisztikai adatok szerint növekvő, nagyon szegények csoportja sorsának enyhítésére mintha nem lenne figyelemmel a költségvetés. Ugyanúgy nincs elegendő figyelemmel arra, hogy a közéleti aktivitás támogatását valamilyen módon megoldja.

Természetesen adunk be módosító indítványokat. Adunk be módosító indítványokat a hajléktalanság rovatra, a civil szervezetek támogatásának rovatára és a semmilyen módon nem kárpótolt egyházi státusukat elvesztett, viszont létező vallási közösségek munkájának segítésére. De ha ezek a módosítók, mint ahogy nem kell nagy jósnak lennem, hogy ezt megjövendöljem, nem kerülnek elfogadásra, akkor ez a költségvetés tehet bármit a gazdasági deficittel, a társadalmi deficitet növelni fogja.

Köszönöm figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)