Felszólalás adatai

DR. BALOGH LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Közel 3 millióra tehető a határon túl élő, Kárpát-medencei magyarok száma. Óriási ez a szám - de a felelősség is, amelyet az anyaország köteles viselni a sorsuk iránt. Szerencsére az 1989-es alkotmánymódosítás óta nemcsak erkölcsi, hanem alaptörvényben foglalt felelősségről is szó van, amelyet a Magyar Köztársaság a határain kívül élő magyarok sorsáért visel, egyben kötelessége, hogy kapcsolatukat az anyaországgal segítse, előmozdítsa. Így természetes, hogy a szomszédos államokban élő magyarokról szóló törvényjavaslat az alkotmány e két mondatát próbálja konkretizálni.

A törvény beterjesztését nemcsak az alkotmánymódosítás óta eltelt tizenkét év érlelte meg, hanem a Magyar Köztársaság európai uniós csatlakozása is kikényszeríti, hiszen a csatlakozás pillanatában a közel 3 millió Kárpát-medencei magyar az Unión kívüli harmadik ország polgárává válik, aki ha az anyaországba akar jönni, szembetalálja magát a vízumokkal, a schengeni határzárral és a munkavállalás akadályaival. Ahhoz, hogy az ő helyzetük kezelhető legyen, a magyar külpolitikának el kellene fogadtatni az Európai Unióval és a környező országokkal azt, hogy a határainkon túl élő magyar kisebbség helyzete nem megoldott, ilyen problémával más csatlakozni kívánó ország nem küszködik, ez egyedi magyar probléma, amely egyedi megoldást igényel.

A Magyar Köztársaság számára a határainkon túl élő magyar kisebbségek helyzetének megoldása alapvető nemzeti ügy. A problémát pedig úgy kell és úgy is szeretnénk megoldani, hogy a határainkon túl élő magyar kisebbség a lakóhelyén, annak az országnak a polgáraként boldoguljon, ahol él.

Tisztelt Ház! Ellentétben a kormánypárti képviselőtársaimmal, olyan érzésem van, hogy a kormány három területen késlekedett, illetve nem tett meg mindent azért, hogy a törvény elfogadása, majd pedig az alkalmazása zökkenőmentes legyen.

1. Először is a szomszédos országokkal mindenképpen szélesebb körű konzultációra lett volna szükség azért, hogy a magyar kisebbség számára nyújtandó pluszjogosítványokat ne gyanakvással fogadják, hanem az anyaország természetes gondoskodásaként fogják fel.

2. Meg kellett volna szerezni az uniós tagállamok támogatását azért, hogy a határon túli magyarok hazánkban történő munkavállalása mögött ne a schengeni egyezmények kijátszását sejtsék.

3. Ez a törvény széles körű belpolitikai támogatás nélkül nem működik, hiszen a törvénnyel való egyet nem értés szembefordíthatja a "belmagyar"-t a "külmagyar"-ral. Mindhárom terület fontos, kiemelt figyelmet érdemel, amellyel még nagyon sok dolga kell hogy legyen a kormányzatnak.

Ami a törvény előkészítését illeti, véleményem szerint túl későn vált nyilvánvalóvá a kormány álláspontja arról, hogy milyen jellegű támogatást milyen összegben és milyen csatornákon át akar eljuttatni a határon túl élő magyarokhoz. Az előkészítés időszakában megalapozatlan illúziók keltődtek, túlzott várakozások alakultak ki, amelyek leértékelhetik a törvény rendelkezéseit, és keserű szájízt keletkeztethetnek a határon túl élők körében, akik ennél többre számítottak.

Vita volt az előkészítés során arról is, hogy az anyanemzet felelősségét hogyan kellene kifejezésre juttatni - a külpolitikában például a szomszédokkal kötött kétoldalú megállapodásokon keresztül, vagy a gazdasági eszközökkel, elsősorban a magyarországi munkavégzés biztosításával, vagy meg kell maradni a kultúra területén. Szerencsére a törvénytervezet az előkészítés során megjelölt területeket többé-kevésbé a szabályozás körébe vonta. A szabályozás nehézségeit csak fokozta, hogy óriási vita folyt arról, kit kell magyarnak tekinteni, miként arról is, hogy hol van az a határ, amikor a törvény még nem sérti a szomszédos állam szuverenitását.

Ami a törvény rendelkezéseit illeti, az alábbi területeket tartom a leginkább problematikusnak. Támogatást csak a magyar igazolvánnyal vagy a magyar hozzátartozói igazolvánnyal rendelkezők kaphatnak. Igazolványt viszont - kevés kivételtől eltekintve - az kaphat, aki rendelkezik a határon túli társadalmi szervezet ajánlásával, melynek nyomán a magyar államigazgatás az igazolványt kiadja. Ezzel kapcsolatosan három probléma van:

1. A törvény nem fogalmazza meg az ajánlás kiadásának tartalmi és eljárási feltételeit, pedig ez szükséges lenne.

2. A törvény nem sorolja fel az ajánlás megadására jogosult társadalmi szervezeteket, így ebből még viták, konfliktusok keletkezhetnek.

3. A törvény rendelkezései nyomán az ajánló szervezetek közvetve magyar közhatalmi jogosítványokat gyakorolnak, ami jogi bonyodalmakat okozhat.

Felvethető, hogy vajon a törvény rendelkezései valóban elősegítik-e a szülőföldön maradást. Tartok tőle, hogy sokkal több, nem Magyarországon igénybe vehető kedvezményre, támogatásra lenne szükség az említett cél eléréséhez, mint amennyit a tervezet adni kíván.

A magyarországi munkavállalás szabályozása eredményezheti talán a legnagyobb csalódást az érintettek körében. Először is a három hónapos foglalkoztatás tipikus vendég-, illetve szezonmunka, amely éppen nem a határon túli magyar szürkeállomány anyaországban történő hasznosítását eredményezi. Másodszor: kedvezményeket kell adni a magyar munkáltatóknak azért, hogy megérje nekik a legális munkáltatás. Ma ugyanis az a helyzet, hogy a haszon a feketefoglalkoztatásban és a megalázóan alacsony bérekben van. Harmadszor: az államnak mérsékelnie kellene az engedélyezési eljárások és a foglalkoztatás költségeit, valamint rövidíteni az eljárást, hogy a határon túli magyaroknak is megérje a legális munkavégzés, az ezzel kapcsolatos adminisztrációt pedig a munkaügyi központoknak kellene felvállalniuk.

(22.20)

Problémákat fog okozni a magyar egészségügyi ellátás igénybevétele. A magyar egészségügy még a határon belül élőkkel kapcsolatos feladatait sem képes maradéktalanul ellátni. A törvény elfogadása után megnövekedő terheket pedig csak úgy lehet rárakni, ha az állam jótáll mindezért, magyarul, megfizeti az ellátás árát. Hiú remény abban bízni, hogy ez majd a járadékbefizetésekkel megoldódik.

Kétségtelen tény, hogy a törvény elfogadása pluszterheket ró a magyar társadalomra. A terheket azonban sokkal jobb szívvel viselné el a lakosság akkor, ha a támogatások normatív alapon, átláthatóan, mindenki számára világos módon jutnának el a címzettekhez. Talán az egyik legnagyobb problémája a törvénynek az, hogy a támogatások szétosztásának nincsenek világos szabályai, amelyek garanciát nyújtanának arra, hogy a pénzt és az egyéb juttatásokat az kapja meg, aki rászorul, illetve akinek a törvény ezt biztosítja. Amikor az országon belül is van szegénység, a nem kellően világos, nem normatív támogatási rendszer sandaságokat, gyanakvást eredményezhet, szembeállítva egymással a hazai és a határon túli magyarokat.

Tisztelt Ház! A fentiekben megfogalmazott kételyek módosító indítványokkal kiküszöbölhetők. Ha ez így lesz, akkor pedig remény van arra, hogy a törvény akár csendes kétharmaddal is elfogadhatóvá válik.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)