Felszólalás adatai

LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Államtitkár Úr! A hazai közéletben, közvéleményben megértően, de a sajtó és a politikai ellenzék egy részében éles kritikával fogadott törvényjavaslatnak vannak általános indítékai és van egyedi kiváltó oka. Az egyik ok közismert: ha az Európai Unió tagállamává válik Magyarország, akkor a schengeni megállapodások értelmében országunk és a volt szocialista országokban élő magyarság közé nagyon erős határzárak, elválasztó falak ékelődnek. Mint ahogyan évtizedekkel ezelőtt a Német Szövetségi Köztársaság is csak azzal a feltétellel lépett be az akkori Közös Piacba, hogy ez a lépés nem válaszfalat épít a németek közé, de tartalmas formát talál a német-német szolidaritásra, úgy nekünk is - erre a példára is hivatkozva - nem kell vállalnunk a magyarság közé emelt válaszfalak tőlünk nem is követelt létét, hanem vállalnunk kell a nemzeti szolidaritást. Erre kötelez az alkotmányunk, és erre feljogosítanak minket más európai nemzetek hasonló típusú törvényei is.

Az ilyen, a nemzeti diaszpórákat védő törvények léte már annyira általános Európában, hogy Magyarország mint az egyik legnagyobb nemzeti kisebbség anyaországa, nem vonhatja ki magát egy ilyen jellegű törvény megalkotása alól. Előttem már többen idézték hatályos alkotmányunkat, melynek 6. § (3) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaság felelősséget érez a határain kívül élő magyarok sorsáért, és előmozdítja a Magyarországgal való kapcsolatuk ápolását." Végre tartalommal töltődik fel ez az eddig csupán a nemzeti szolidaritás kötelezettségét alaptörvényünkbe iktató paragrafus, végre konkrét intézkedésekbe menően is felelősséget vállal a Magyar Köztársaság a történelmi hazában élő, határon túli magyarok sorsáért.

Az alkotmány csak azt a szállóigévé vált mondatot szövegezte meg jogi nyelvezetben, amely a XX. századi magyar irodalom egyik képviselőjétől, Szabó Dezsőtől származik. E gondolat szerint minden magyar felelős minden magyarért. Ez a törvényjavaslat nem más, mint ennek az írói intelemnek és az alkotmányban lefektetett kötelezettségünknek törvényi formában történő megjelenítése. Akik számára túl konzervatív felfogású író Szabó Dezső, azoknak hadd idézzem a liberális gondolkodóként jegyzett Bibó István 1946-ban leírt következtetéseit, aki úgy vélte, hogy az adott nemzetközi jogi feltételek mellett, idézem: "A kisebbségek életét másképp, mint politikai erőfeszítéssel alig lehet elviselhetővé tenni, és ez a politikai erőfeszítés pedig közvetve vagy közvetlenül nem lehet másnak a gondja, mint a rokon államé, vagyis a miénk." Ötvenöt esztendő után végre ezt a bibói gondolatot is meg kívánjuk valósítani a gyakorlatban, és milyen különös fintora a sorsnak, hogy ennek a gondolatnak a leghevesebb kritizálói most Bibó állítólagos szellemi örökösei.

Tisztelt Ház! Az első közismert, státustörvényre jellemző példát már említettem, amikor is a volt Német Szövetségi Köztársaság 17 millió kelet-német lakosnak alanyi jogon megadta és évtizedeken keresztül makacsul fenntartotta a szövetségi köztársasági állampolgárságot. Horvátország 1993-ban négymillió határon kívüli horvátnak adta meg a horvát állampolgársághoz való jogot. Lengyelország bár nem adott állampolgárságot, de lengyelországi tartózkodás esetére különleges jogállást biztosított több mint kétmillió, Litvániában, Fehéroroszországban és Ukrajnában élő őshonos lengyel számára - itt már érezhető a magyar típusú megoldás. A lengyel törvényhozás más megítélés alá helyezte, előnyben részesítette a szülőföldjükön maradó lengyeleket a nyugati emigráns lengyelekhez viszonyítva.

Bulgária, Szlovénia, Portugália és újabban Olaszország élt nemzettársai számára az úgynevezett minimális státus megadásának lehetőségével. Spanyolország kulturális és történelmi okok miatt pozitív diszkriminációt alkalmaz a latin-amerikai országok állampolgáraival szemben, beleértve a munkavállalás jogát is. Szlovákia nem csupán a szomszédos országokban élő szlovákokat kínálta meg kedvezményekkel, hanem valamennyi más országban élőt. Eddig tudomásom szerint harminchat országból nyújtották be szlovák voltukat igazoló irataikat a kedvezményezett státusért folyamodók. Románia egyszerű miniszteri rendelettel tette lehetővé a moldáviaiak romániai munkavállalását, tanulását és politikai szereplését. Nemrég vált például romániai szenátorrá az egyik volt moldáviai politikus. Ha Írországban az állampolgárságra pályázó egyén bizonyítani tudja, hogy legalább egyik nagyszülője ír származású, akkor őt automatikusan megilleti az ír útlevél. Ausztriában az erdélyi szászok és a svábok kaptak különleges jogosítványokat.

Az Albániában élő görög kisebbség szintén különleges jogokat élvez az Európai Unióban: az érintett személyek görög nemzetiségűeknek szóló személyi igazolványt kapnak. Ez az okmány feljogosítja őket görög területen való tartózkodásra és munkavállalásra, továbbá más uniós országokba való beutazásra is. Európán kívül közismert Izrael gyakorlata az állampolgárság megadásában, amelynek feltételéül elegendő csak valamely izraelita hitközség igazolását felmutatni.

A törvényt ellenzők szóhasználatával élve megkérdezem, megvetendő soviniszták-e, rasszisták-e ezek a felsorolt országok, mert sajnos itthon ilyen súlyos jelzőkkel is illették ezt a törvénytervezetet.

Tisztelt Ház! Szándékosan részleteztem a státus jellegű törvényeket alkalmazó európai országok hosszú sorát. Tudatosítanunk kell ezt, mert nap mint nap olvasható olyan hamis állítás egyes napilapokban, politikai hetilapokban, hogy ez a törvényjavaslat nem illeszkedik az Európai Unió jogrendjéhez. Éppen fordítva igaz: akkor lógnánk ki az európai uniós országok jogalkalmazásából, ha mi nem törődnénk az írekhez, spanyolokhoz, portugálokhoz, németekhez, osztrákokhoz, görögökhöz, olaszokhoz hasonlóan a nemzettársainkkal.

Gyakran olvasható egy másik szemrehányás is felszólító módban, miszerint: "Öntudatból vállalják magyarságukat a kint élők, és ne érdekből!" Ugyanezek az öntudatra apellálók meg sem említik azt a szomorú helyzetet, hogy a magyar nemzet milliói nyolcvanegy esztendő óta töltik kollektív büntetésüket soha el nem követett vétkeik miatt az utódállamokban, és azóta bármely továbbtanulási, foglalkoztatottsági és szegénységi statisztika azt bizonyítja, hogy szlováknak, szerbnek, románnak vagy ukránnak lényegesen érdemesebb lenni az elszakított területeken, mint magyarnak. A leendő törvény valószínűleg csak enyhítene ezen elnyomottságon és hátrányos helyzeten, de ezt teljes mértékben ellensúlyozni nyilvánvalóan nem tudná.

Tisztelt Ház! A törvényjavaslat sok elvárást nem teljesít. Messze nem olyan széles körben kezeli a kedvezményezetteket, mint a már említett európai országok többsége, például a nyugati emigráció teljesen kimarad a státustörvény kedvezményezetti köréből. Hátrányos megkülönböztetésük felületes indoka az, hogy ők önszántukból, míg a szomszédos országokban jelenleg élő magyarok felmenői a párizsi békeszerződések folytán, akaratukon kívül kerültek kisebbségi sorba. Sajnos, a törvényt ilyen formában helyeslők megkérdőjelezik azt a tényt, hogy százezreket üldöztek el az országból, tízezrek menekültek a szabadságvesztés elől, és ezrek mentették életüket a halálos ítélet, az akasztófa elől, azaz ők is akaratukon kívül kerültek kisebbségi sorba. Ennek a kiüldözött nemzedéknek a harmadik generációja még meg tudná őrizni magyarságát, ha magyarországi oktatási intézményekben a jelen törvény alapján kedvezményesen tanulhatna. Kimaradnak a törvényből a beneš i dekrétum alapján a Csehországba hurcolt magyarok és az Oroszországba, főként Kazahsztánba és Szibériába deportált kárpátaljaiak is.

A hozzám eljuttatott észrevételek és kritikák többsége térben is, funkcióban is erőteljesen bővítené a törvényjavaslatot. Őket arról kívánom meggyőzni, hogy első lépésnek, kezdetnek megfelelő ez a törvényjavaslat, általános vitára feltétlenül alkalmas. A törvény gyakorlati alkalmazása számunkra kijelöli a majdani továbbfejlesztés irányait. Támogatom azt a kormányzati erőt, amely most e rendkívüli türelemmel és történelmi felelősséggel képes ezt a törvényjavaslatot jobbítani, megvalósítani, a kívánatos jövőt pedig életre segíteni.

Köszönöm figyelmüket. (Taps.)

(20.30)