Felszólalás adatai

BALOGH LÁSZLÓ (MDF): Tisztelt Elnök Úr! Államtitkár Úr! Képviselőtársaim! Engedjék meg, hogy külön köszöntsem a szakértői páholyban az ORTT megjelent képviselőit, akik e fontos törvénytervezet vitáját kísérik figyelemmel itt helyben.

Látszólag most is csak egy jogharmonizációs rutinfeladatról van szó. Arról, hogy összehangoljuk '96-os médiatörvényünket Európa hasonló kódexeivel és irányelveivel. Úgy gondolnánk, hogy az európai közösségi irányelveket ma már ebben a Házban senki sem vitatja. Tehát nagy egyetértésben és nagy többséggel fogjuk megszavazni, ellenzék és kormánykoalíció együtt.

Így volt ez '95-96 fordulóján is, amikor a honi rádiózásról és televíziózásról nyújtott be törvényt a Horn-kabinet. A partvonalra kiszorított akkori ellenzék természetesnek vette az együttes szavazást, aminek folyományaként az ország akár egy lépéssel is közelíthet az Unióhoz. Tudtuk, most is tudjuk, itt, valahányan, hogy a médiatörvény kulcsfontosságú dokumentum a jogharmonizáció folyamatában. Pártérdeknél magasabb, alku tárgyává nem tehető, kampánycéloknál előbbre való. Ahhoz ugyanis, hogy csatlakozhassunk, ugyanúgy kellene viszonyulnunk a médiához, mint Európa demokratikus felében. Sajnálom, hogy az MSZP és az SZDSZ ezt nem akarja. Pedig az MSZP-SZDSZ-kormány ellenzékének bőven lett volna oka tiltakozni, obstruálni, ellenszavazni. Emlékezzünk: dühödt tisztogatások a tévében, rádióban, Hornéknak otthonos sajtótájékoztatókat rendeznek, a média-össztüzek rendre elvbaráti csevegésbe torkollanak, a kormánybírálat mint publicisztikai kategória megszűnik. Már Horn Gyulának is kínossá válik, úgyhogy nyilvánosan szólítja fel a magyar mediátorokat egy kis keménységre. Más kérdés, hogy a gyámoltalan számonkérések után rendre megsértődik.

Akkor, '95 végén nagyon távolinak tűnt az európai világ. Jobboldali fogantatású vélemény, a nemzeti gondolatok kifejezése, konzervatív eszmefuttatás alig kapott lehetőséget a közszolgálati médiákban. Recsegett az egyszólamúság. Szerencse, hogy a jogharmonizációs kötelezettségek szorították a bal kormányt is, így rendeznie kellett az áldatlan médiaállapotokat. A médiatörvény tervezete a reményt villantotta föl: ha ennek a fele megvalósul, már lesz lehetőség a teljesen balra billent magyar médiahajót némileg egyensúlyba hozni. Dehogy jutott volna eszébe a nemzeti ellenzéknek, hogy feltételekhez kösse az együtt szavazást, hogy a nemzet szempontjából fontos kérdéshez hamarjában összecsapjon egy kis pártérdeket vagy egyéni érvényesülési feltételeket! Az MSZP és az SZDSZ ugyanúgy, mint az egy évvel ezelőtti törvénymódosítási kísérletnél, most ismét ilyen árukapcsolással próbálkozik.

Az előttünk álló, nemzetstratégiailag fontos törvényt végre össze kellene csiszolnunk az európai ajánlásokkal. Az ellenzék részéről sem tartalmi, sem formai kifogások a módosító javaslatra nem merültek fel. Ezért felfoghatatlan, hogy az MSZP-SZDSZ-blokk a kétharmadiság birtokában ismét köti a médiakuratóriumok kérdését az obstrukció karójához, csökönyösen és cinikusan. Pedig milyen egyszerű lenne a dolgunk itt a Házban, ha a fontos és sürgető ügyekben egyként tudnánk szavazni! Az ellenzék egyébként jó képességű szakemberei érdemben hozzájárulhatnának a törvényjavaslat tökéletesítéséhez, aminek eredményeként aztán a jobbnál jobb ötletek versengésében végül közösen meghozzuk a legjobb médiatörvényt mindenki megelégedésére.

Az országpatkó mindegyik szegmensében ülnek olyan képviselők, akik ezt a munkát kitűnően elvégezhetnék. De nem - mi már másodszor veselkedünk neki eredmény nélkül. A parlament meddőségéért, minden kétharmados törvény sikertelenségéért az itt ülők kétharmada felelős! Nem lehetséges a kormányra hárítani! Ezzel a munkával, amit itt végzünk, minden itt helyet foglaló képviselőtársam számoljon el a választói előtt és önmagával a tükör előtt!

A formai, nyelvészeti részleteken, fogalommeghatározásokon tessék nyugodtan vitázni, évődni, az nem árthat - de a végén törvényt kell szülni, tudniillik ez a dolgunk! Annál is inkább meg kell tennünk, mert ezúttal nemcsak jogharmonizációs kötelezettségről van szó, sokkal többről. Tartalmában is fontos jogi csomagot kaptunk itt ajándékba a jó öreg kontinenstől. Trianon és Strasbourg torkolatvidékéről egyenesen ide, a kietlen magyar médiaugarra érkezett az áldás.

Átolvasva a csomagot azt kell tapasztalnunk, hogy ezúttal - nem mindig volt így, de ezúttal - Európától tanulhatunk. Bizony, ők már keményen védik magukat törvénnyel is az erőszakos médiától, a tolakodó és mértéktelen reklámtól, a zabolátlan műsoroktól, az erőszaktól és erkölcstelenségtől.

Igen tisztelt MSZP-s és SZDSZ-es Képviselőtársaim! A Lajtától nyugatra törvényt alkottak a közízlésről, védik gyermekeik álmát, és megszabják, hogy mi nézhető a tévében, mi sugározható a rádióban! A szellemi és erkölcsi fejlődést súlyosan romboló műsorokat egyszerűen merik törvénnyel letiltani! Nem jajveszékelnek demokratikus charták az emberi szabadságjogok sérelme miatt, nincs interpelláció azért, hogy diszkriminálnak és kirekesztenek. Pedig olyan kategóriákat vezettek be, mint európai mű, amelyet például a tengerentúli művekkel szemben megkülönböztetett előnyben részesítenek; pártfogolják a hazait, és kikötik, hogy a műsoridő mekkora részét kötelező európai filmalkotásokkal kitölteni. Ráadásul mindezt nemcsak a közszolgálati médiáknak teszik kötelezővé, de a nálunk érintetlennek hitt kereskedelmi műsorszórókra is - és eleddig nem dőlt össze a világ.

(16.30)

Európa pedig így marad meg Európának a globalizmus hullámverése közepette is. Aki megvédi sajátosságait, önmagával törődik, a nemzeti jelleget gondozza, és van ereje bezárni kapuit az értéktelen, a bóvli, a romboló, a züllesztő előtt, annak van jövője! Magyarország olyan közösséghez kíván csatlakozni, amelynek jövője van. A törvényalkotási munkát persze nem úszhatjuk meg.

Tisztelt Képviselőtársaim! Még mindig nem késő. A zárószavazásig meggondolhatják magukat.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)