Felszólalás adatai

Köszöntök mindenkit június 5-én, az év 157. napján, még 209 nap van hátra, és hogyha kíváncsiak rá, akkor a Fatimék, a Bánok, a Bédák, a Békék és a Bonifácok ünneplik névnapjukat - ilyet nem látok a teremben, úgyhogy csak maximum a televízió képernyői előtt szoktam önöket ilyenkor reggel két-három adattal szórakoztatni, hogy mik történtek ezen a napon. 1446-ban a pesti Országgyűlésen Hunyadi Jánost kormányzóvá választják ezen a napon, tehát ha valaki esetleg szeretné ezt megjegyezni magának. (Dr. Rétvári Bence: Ott van a címere!) De talán még fontosabb, hogy 1849-ben Kossuth Lajos és kormánya Pestre helyezi át székhelyét.

Mi meg ülésezünk a mai napon, a tavaszi ülésszak 37. ülésnapján, Földesi Gyula és Nyakó István jegyző urak a jegyzők, ők lesznek a segítségemre, és az elfogadott napirendünknek megfelelően most a napirend előtti felszólalásokra kerítünk sort. Azt ugye nem kell jeleznem, hogy hamarosan határozatképesség szükséges, úgyhogy igyekezzenek azt biztosítani majd, a napirend előtti hozzászólások idején még nem.

Elsőként megadom a szó Kalmár Ferenc András képviselő úrnak, a KDNP frakciójából: "Nemzetpolitikai kihívások" címmel. Képviselő úr, öné a szó öt percben.

KALMÁR FERENC ANDRÁS (KDNP): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az elmúlt időszak nemzetpolitikához kapcsolódó eseményei arra sarkallnak minden felelősen gondolkodó magyar embert és annál inkább az e témával foglalkozó politikusokat, hogy gondolják át újra nemzetünk sorskérdéseit. A kérdéskört fontos elhelyezni az európai térben és történelemben. 1950-ben az Európa Tanács megalakulásával kapcsolatban Konrad Adenauer így fogalmazott, idézek: "Célunk azért dolgozni, hogy a nemzetállamok határai Európában idővel eltűnjenek. Célunk az, hogy Európa mindannyiunk számára egy közös ház, a szabadság háza legyen."

Európa tanácsi tapasztalataim azt mutatják, hogy nemzetpolitikai szempontból Európát három részre lehet felosztani. Az első a nyugat-európai rész, ahol egy sor olyan megoldás működik, amelyek képesek voltak etnikai feszültségekkel teli régiókat fejlődő, gazdag régiókká változtatni, ilyen például az olaszországi Dél-Tirol. A második a kelet-közép-európai régió, amely magába foglalja a volt Szovjetunión kívüli volt szocialista országokat. A harmadik a volt szovjet tagköztársaságok, ahol az etnikai viták sokszor még mindig erőszakkal végződnek, retorziókkal vagy háborúval; itt még erősen élnek a sztálini beidegződések, emlékszünk, hogy számára a nemzeti kisebbségi kérdések csupán vagonkérdést jelentettek.

Sajnos, a mi kelet-közép-európai térségünk sem mentes még ezen beidegződésektől, némelyik térségbeli párt, kormány még mindig azt gondolja, hogy felségterületén belül élet és halál ura, a nemzetközi egyezményeket, ajánlásokat nem kell betartani, csak a saját érdekek erejéig. Ez természetesen ellenkezik azzal az adenaueri célkitűzéssel, amelynek követése pozitív eredményeket hozott Nyugat-Európa számára. Sajnos, az elmúlt 22 évben térségünkben sehol sem sikerült bevezetni, alkalmazni a Nyugaton jól bevált módszereket.

A magyar nemzetpolitika számára nagy kihívást jelent a fenti megállapítás. Kihívás az is, amikor kölcsönösen pozitív eredményekről beszélhetünk egy-egy viszonylatban, de ezek egy kormányváltást követően megkérdőjeleződnek, netán megsemmisülnek. Pedig az egyesült Európában mi sem lehetünk másodrendű polgárok, az, ami más nemzetnek joga, az nekünk is jár, nem kérünk se többet, de kevesebbet sem, mint más európai nemzet.

További nagyon komoly nemzetpolitikai kihívást jelent a Kárpát-medencei magyar közösségek asszimilációjának, elvándorlásának megállítása, kultúránk, történelmünk megőrzése, ápolása. A fentiek elérésének eszköze a tömbmagyarlakta területek autonómiájának elérése. (Közbeszólás a kormánypártok soraiból: Úgy van!) Abban bízhatunk, hogy az újabb kelet-közép-európai politikusi generációkból a már említett sztálini beidegződések kitörlődnek, és inkább a Nyugat-Európa felől érkező eszmék, megoldások fogják formálni gondolkodásukat, így partnerek lehetnek a jó modellek bevezetésében. Sajnos, a gazdasági válság fékezi ezt a folyamatot, de reméljük, csak átmeneti időre. Az elmúlt néhány évben újabb kihívást jelentett a határon túli egyes magyar politikusok orientálódása a többségi nemzet központi pártjai felé, gyengítve így a magyar etnikai pártokat. Ez a jelenség hangsúlyosan jelentkezett Szlovákiában, de Szerbiában is. Egyes véleményekkel ellentétben meggyőződésünk, hogy ez a folyamat közép- és hosszú távon gyengíti a magyar közösségek érdekérvényesítését, és nemhogy megfékezné, de inkább gyorsítja az asszimilációs folyamatokat.

A térségünkre, de egész Európára ható külső kihívások megválaszolásának kényszere reményeim szerint segítni fogja nemzetpolitikai céljaink elérését. A fent említett kihívások sok és nehéz feladatot jelentenek politikusaink, diplomatáink számára, akik meríthetnek a pozitív gyakorlatokból, de csak ezen feladatok megoldása jelentheti a megmaradás zálogát a Kárpát-medencében. Az európai nemzetek, így a Kárpát-medencében élők is képesek kell legyenek a valódi együttműködésre, egymás tiszteletére, a már-már zsigeri gyűlöleten való felülemelkedésre. Ezt diktálja a józan ész, a térségre nehezedő külső kényszerek (Az elnök csenget.), és ezt fogja számon kérni az utókor még Bukarestben, Belgrádban, Pozsonyban vagy Kijevben is.

Köszönöm a szót. (Taps a kormánypártok soraiban.)

ELNÖK: Köszönjük szépen, képviselő úr. Megkérdezem, hogy a kormány nevében ki kíván válaszolni. Rétvári Bence államtitkár úr jelentkezik, öné a szó öt percben.

DR. RÉTVÁRI BENCE közigazgatási és igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselők! Tisztelt Ház! Gondoljunk csak bele, hogy 92 éve élnek nemzettársaink elszakítva Magyarországtól, kisebbségi létben. Számunkra hányszor adódott alkalom, hogy a magyarságunkat megvalljuk? Általában kevesebbszer, mint az ő számukra, hiszen mi itt élünk Magyarországon, magyar környezetben, mégis hány mulasztást tudnánk felsorolni, amikor nem tettünk meg mindent azért, hogy a magyarságunkat minél inkább megéljük vagy erősítsük. Ezek a nemzettársaink 92 éve kisebbségi sorban élnek, többször tudunk felsorolni a történelemből példákat pogromokra, üldözésre, hátrányos megkülönböztetésre és sok olyan egyéb negatív kormányzati lépésre, amely igyekezett őket teljességgel elűzni, elnyomni, kulturális gyökereiket elszakítani. Ennek ellenére ők magyarok tudtak lenni, milliószámra magyarok tudtak lenni itt a Kárpát-medencében, a magyar közjogi határokon kívül.

Én úgy gondolom, hogy óriási elismeréssel tartozunk ezeknek a határon túli magyar testvéreinknek, barátainknak, hiszen mi magunk látjuk, hogy milyen keveset foglalkozunk olykor a magyarságunkkal, mennyivel többet kellene, ők pedig ezt konfliktusokkal, nehézségekkel vállalták, sokszor úgy, hogy nem tudnak továbbtanulni, nem tudnak a saját anyanyelvükön tanulni, iskolába járni, de mégis vállalták ezeket a hátrányos megkülönböztetéseket annak érdekében, hogy a magyarságukat megőrizzék, mert annyira fontos volt ez a számunkra.

Talán mi itt az anyaországban fel sem tudjuk ezt mérni, mert nekünk ez mindennapi készség, mindennapi adottság, de nekik ez napi küzdelem. Ezért gondolom, hogy itt Magyarországon talán mindenkinél szinte nagyobb elismerést érdemelnek, kisebbségi létben is megtartották a magyarságukat, megőrizték ezt, bár egzisztenciálisan biztosan sokkal jobban jártak volna többségében, hogyha ezt feladják, és a többségi nemzet részévé válnak. Ezért minden határon túli magyart mindennap elismerés illet.

(9.10)

Szent István intelmeit ajánlom azoknak a fővárosoknak, amelyeket a képviselő úr mondott itt a felszólalása végén, hogy a sokszokású nemzet erős, az egyszokású nemzet gyenge. Minden állami vezető az elmúlt ezer évben fölismerhette azt, hogy ha az ott élő nemzetiségeket támogatja, akkor igazából a saját államának is jobb polgárává teszi őket. Minekünk sincs más célunk, a nemzetpolitikánk senki ellen nem irányul, azt szeretnénk, ha minden erdélyi magyar jó magyar és jó román állampolgár lenne. Sőt, most már azt is szeretnénk, ha magyar állampolgár is lenne mindemellett, de az a lényeg, hogy senkinek félni a magyar nemzetpolitika miatt nem kell, mesterségesen félelmet azonban sajnos sokan keltenek, de bízunk benne, hogy minden országban az ottani politikusok mérsékletre intik azokat, akik ilyesfajta eszméket terjesztenek.

Magyarországon a külhoni magyarsággal való foglalkozás kiemelt kormányzati szereppé vált, minden tárca statútumában szerepel, hogy úgy kell a feladatait végezni, hogy az egész teljes magyarság számára, legyen az gazdasági, mezőgazdasági, igazságszolgáltatási kérdés, de mindenkire figyelemmel kell hogy legyenek, nem csak a 10 milliós, határokon belüli magyarságra. Miniszterelnök-helyettesi szinten vannak képviselve a kormányzatban a nemzetpolitikai ügyek, és egy helyettes államtitkárság kezeli külön csak ezt a területet, hogy ezáltal is minél érezhetőbb legyen az állam támogatása ezen a területen.

Az új alaptörvény kimondja: Magyarország az egységes magyar nemzet összetartozását szem előtt tartva felelősséget visel a külhoni magyarság iránt. Ez a "felelősséget visel" kifejezés a "felelősséget érez" korábbi alkotmányos fordulatot váltotta föl, ezáltal is megerősítve a határon túli magyarokkal kapcsolatos törődését az anyaországnak.

Ugyanilyen fontos közjogi lépés volt az egyszerűsített honosítás bevezetése, hiszen ha valaki magyar állampolgárrá is válik az ottani ország állampolgársága mellett, immár közjogi módon is a magyar jognak, a magyar jogszabályoknak a védelme alatt áll, a magyar kormány ugyanúgy mögötte áll, mint a szlovák, a szerb, az osztrák, a román vagy bármilyen más kormány. Ez egy minőségi ugrás, minőségi változás a nemzetpolitikában, hogy közjogi kötelék van magyarok és magyarok között.

Azért hívtuk újra életre a Magyar Állandó Értekezletet, a Diaszpóra Tanácsot, a Nemzeti Regisztert, mert fontosnak tartjuk, hogy a nemzetpolitika irányát ne Budapestről diktálják a határon túli magyaroknak. Azért kellenek ezek a konzultatív szervezetek, hogy megtudjuk a határon túli magyarok pontos álláspontját és véleményét. Nem véletlenül szüntették be ezeknek a működését 2004. december 5-e után a Gyurcsány-, majd a Bajnai-kormány tagjai, féltek a határon túli magyarok véleményétől. Ez a kormány nemhogy nem fél a határon túli magyarok véleményétől, hanem tiszta lelkiismerettel tud a szemükbe nézni, és elfogadni azt az álláspontot, amit ők képviselnek, és abba az irányba fordítani a magyar nemzetstratégiát.

A MÁÉRT 10. ülésén született meg közös elhatározás alapján a "Magyar nemzetpolitika - A nemzetpolitikai stratégia kerete" című dokumentum, amely a szülőföldön tartás és a szülőföldön gyarapodás politikáját fogalmazza meg, egyetértésben határon inneni és határon túli magyarokkal.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Felszólalások:   1   1-4   5-6      Ülésnap adatai