Felszólalás adatai
240. ülésnap (2009.11.09.), 213. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Hoffmann Rózsa (KDNP) |
Beosztás | |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | kétperces felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:41 |
Felszólalások: Előző 213 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. HOFFMANN RÓZSA (KDNP): Államtitkár úr szavaira két mozzanatban szeretnék reagálni. Az egyik: azért az nem teljesen úgy van, hogy 2005-ben azért nem lehetett előírni az emelt szintű érettségi kötelezőségét, mert nem volt kipróbálva. Megismétlem: a teljes felsőoktatás elutasította, a közoktatás is, kizárólag a bölcsészettudományi karok idegen nyelvi szakjai fogadták el. Ilyen ellenálló közegben nyilvánvalóan politikai harakiri lett volna ennek a kötelezőségét előírni.
A másik, amit mondanék, megtartóztatom magam, leszek olyan nagyvonalú, hogy nem megyek itt bele további szakmai fejtegetésekbe. Ez a mostani beszélgetés is annak ékes példája, hogy sajnos a kormány elmulasztotta 2005-ben, azelőtt is és azóta is azt, hogy megtegye azt, amit minden felelős kormánynak meg kellene tennie, hogy az oktatási rendszer legkritikusabb, legérzékenyebb részéhez, és ez az érettségi, ami átmenet a köz- és a felsőoktatás között, nem szabad voluntarista módon reformot bevezetni, időt kell arra adni, hogy az egyetértés a többség részéről megszülessen.
Egy-egy érettségi reformra minden ország rászán bizony több évet, ha szükséges. Itt 2005-ben az történt, hogy megismétlem: a szakma fontos szereplőinek ellenállása ellenére vezették be; kibeszélve nem volt, most sincs, és a továbbiakban, úgy gondolom, hogy ez itt nem a szakmai viták helye, de bizony így látjuk ezt a kérdést.
Felszólalások: Előző 213 Következő Ülésnap adatai