Készült: 2024.05.10.07:04:32 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

315. ülésnap (2013.10.24.), 204. felszólalás
Felszólaló Dr. Józsa István (MSZP)
Beosztás  
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 17:28


Felszólalások:  Előző  204  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Olyan szépen mondta L. Simon László képviselő úr, elnök úr, mecénás, mecenatúravezető elnök, hogy már csak azt kell hozzátennem, amit a hozzászólásom második felében akartam elmondani, hogy a közszférában dolgozók illetménye az önök működése következtében nem emelkedett. Lehet, hogy élni is kellene a kultúra munkásainak (L. Simon László: És az előző nyolc évben egyáltalán nem emelkedett! Azt is el kell mondani! - Távozik a teremből.), amit ön ilyen ékesszólóan mondott. Meg még azt is, hogy választási költségvetés tanúi lehetünk, és ön meglehetősen látványosan hagyja el az üléstermet, mintha megfutamodna ezektől az észrevételektől, amelyek sajnos a tényekkel összhangban vannak.

Meglehetősen makacs műfaj a költségvetés, ugyanis törvénybe foglalt számok alkotják, és ezek azt mutatják, hogy a magyar gazdaság teljesítménye sajnos a kormányváltáshoz viszonyítva nem nőtt. Az egyensúlyt csak úgy tudják biztosítani, hogy 450 milliárd forinttal nőtt az adóbefizetés, az adóbeszedés. Persze erre mondhatják, hogy önök a cégeket adóztatják, de lehet, hogy az adóbehajtás eszközei a cégek, mégis előbb-utóbb mindent a fogyasztók fizetnek meg. Tehát az, hogy az adócentralizáció a kormányváltáskor tapasztalt, dokumentált 37,5 százalékról jelenleg 39 százalék, ez azt mutatja, hogy nem a gazdaság teljesítménye nőtt, hanem az adóbeszedés mértéke. Ez sajnos hozzájárul Magyarországon a szegénység növekedéséhez.

Becslések szerint, illetve a baloldali elhajlással nem nagyon vádolható Tárki mérései szerint ma Magyarországon a létminimum alatt élők száma közel félmillióval több, mint a kormányváltáskor volt. 4,6 millióra becsülik a számukat, ami megengedhetetlenül magas szám. Ez az önök hároméves kormányzásának szomorú eredménye.

A háromgyerekesek vagy a több gyereket nevelők több mint négyötöde, tehát a 80 százaléka a létminimum alatt élők közé tartozik. Szomorú tény, hogy félmillió gyermek éhezik ma Magyarországon nap mint nap, amiről nem akarnak tudomást venni. A munkanélküliek több mint fele semmilyen ellátásban nem részesül, ami azt jelenti, hogy nem is szerepel az önök munkanélküliségi statisztikájában, ami szintén megengedhetetlen.

A gazdaság szereplőiről sem lehet sokkal jobb képet festeni, ugyanis az elmúlt három év mérlege szerint több mint 70 ezer cég ment tönkre, hazai kis-, középvállalkozás vagy mikrovállalkozás. Rekord szintű a vállalati csődök és felszámolások összegzett értéke. Úgy gondoljuk, ez nem azt jelenti, hogy az önök gazdaságpolitikája sikeres lenne.

Jövőre sem lesz jobb a helyzet, amit az elébünk terjesztett költségvetés mutat. Ugyanis a 2014. évi költségvetés továbbra is főként a gazdagoknak, a magas jövedelműeknek kedvez. Az egykulcsos adó, amelyet önök csodafegyvernek gondoltak, hogy majd élénkíti a gazdaságot, növekszik a belső felhasználás, a fogyasztás, ez törvényszerű, hogy nem következett be, mert az a felső 10 százalék, akiket önök ezzel az egykulcsos adóval kedvezményeztek, ezt a többletjövedelmet megtakarításra fordítják. Nincs szükségük rá a havonta történő megélhetéshez, akinek meg szüksége lenne rá, máról holnapra, hónapról hónapra él, azoknál elvettek az egykulcsos révén az adójóváírás megszüntetésével.

Azt is mutatja a beterjesztett költségvetés, hogy választási év következik. Ezt megelőzően, az előző években háromszor 300 milliárd forintot vontak ki az oktatásból, az egészségügyből, a szociális ellátórendszerekből. Tehát háromszor 300 milliárdot, közel ezermilliárdot, 900 milliárd forintot. Ez megmaradt természetesen, és ehhez viszonyítva pár tíz milliárdot visszacsurgatnak úgymond jótéteményként, hogy milyen kiváló is ennek a kormánynak a teljesítménye. Kérem szépen, ez nem jelent valódi elmozdulást arról a szigorú megszorító politikáról, amit az elmúlt három évben folytattak.

Jelenleg Magyarországon egy negatív újraelosztás zajlik, és csak egy szűk kisebbség élvezi a juttatások nagy részét, az alacsonyabb személyi jövedelemadó előnyét. A felső és a legfelső középosztály él egyre jobban, miközben a kisebb keresetűek, a szegények egyre kevesebb pénzt és egyre több ellenőrzést, elnyomó intézkedést kapnak.

A támogatások továbbra is be vannak fagyasztva. Hiába próbált L. Simon képviselő úr a kultúra területéről sikertörténetet előadni, a kultúra dolgozóinak továbbra is az elszegényedés az osztályrésze.

A szociálpolitika alapvető elemeire is kevesebb pénz jut a jövő évi költségvetésben, mint az idén. Ezt arányszámban kifejezve azt lehet mondani, hogy a szociális támogatásokra a GDP 1,9 százaléka helyett jövőre csak 1,5 százalékot költ a kormány, ami jelentős visszaesés. Nem lesz jobb a nyugdíjasoknak sem, ugyanis nem a rájuk, a nyugdíjaskosárra jellemző inflációval emeli a kormány a fizetésüket, hanem egy átlagos inflációs kulccsal, amivel nincsenek kisegítve, az ő fogyasztásuk más.

Az Orbán-kormány sajnos lemondott a rokkantakról is, a nyugdíjukat jogfosztó módon megszüntette, kiszolgáltatottá váltak, nincs törvényi garancia az ellátásukra, a kormány kénye-kedve szerint változtatható a járandóságuk.

Nem emelkedik a családi pótlék sem. Erről önök szívesen elfeledkeznek, amikor a családi adókedvezmény kiterjesztéséről beszélnek, amire nagyon nagy szükség van véleményünk szerint is. Tehát nem véletlenül javasoltuk mi ezt két évvel ezelőtt, és nagyon örülünk, hogy a KDNP és a Fidesz felcsatlakozott arra az MSZP-s javaslatra, hogy ki kell szélesíteni a családi adókedvezmény körét, mert pont a legrászorultabbak, a kiskeresetűek nem tudják az alacsony keresetük miatt igénybe venni a családi adókedvezmény előnyeit. Lehet ezen nevetni cinikusan, képviselő úr, ott a szembe oldalon, de e miatt a cinizmus miatt nem részesülhettek a kiskeresetűek a lehetőségben, hogy igénybe tudják venni a családi adókedvezményt. Ugyanakkor a családi pótlékot önök szépen elinflálják, mert évek óta nem emelték.

Amint már említettem, nem emelkedik a közszférában dolgozók illetménye, ami szerintünk tarthatatlan.

(19.00)

Önök visszamutogatnak az előző kormányra. Ne felejtsék el, hogy 2008-2009-ben egy súlyos pénzügyi válság volt a világban. Ezt Magyarországnak is menedzselnie kellett, viszont önök azt mondják, hogy az ország jobban teljesít, hát akkor tessék emelni a közszférában dolgozók illetményét. Mi ezt meg fogjuk tenni a következő választások után.

16 milliárd forinttal kevesebb jut az összevont kórházi és járóbeteg-szakellátásra, ami azt eredményezi, hogy a szakrendelők adósságállománya várhatóan a 100 milliárd forint fölé emelkedik. Tehát teljesen kiszolgáltatott, bizonytalan helyzetbe kerül a szakellátás.

Nem kapnak több pénzt az önkormányzatok sem, jövőre forráshiánnyal és komoly működési gondokkal kell számolniuk. Nagyon beszédes ez a szám, amit Botka László képviselőtársam mondott el a délután folyamán, hogy a 2010-es költségvetésben 1164 milliárd volt a költségvetési fejezete az önkormányzatoknak, a jövő évi, most beterjesztett költségvetésben ez 703 milliárd forint. Igaz, hogy elvittek valamennyi feladatot, amit jól-rosszul az oktatás, az egészségügy, a kórházak területén megoldanak - meg kell kérdezni az érintetteket, hogy mi a véleményük róla, nekünk azt mondják, hogy inkább rosszul oldják meg, mint jól -, de az önkormányzatoktól sokkal több pénzt vontak el, mint amennyi feladattal kevesebb hárul most rájuk, miközben a kormány még az ideinél is nagyobb, szabadon szétosztható keretet hagy magának a fejezeti tartalékok további növelésével. Ez azt jelenti, hogy mindenütt megszorít a kormány, kivéve azt, amit saját magának kézből szeret szétosztani.

Több mint 200 milliárdot költ el a kormány luxusberuházásokra, indokolatlan vagy vitatható célokra, egyebek között stadionépítésre, olyan beruházásra, mint amit látunk itt magunk körül, a Kossuth téri mélygarázs, amiről most a jövő évre 17,4 milliárdot írnak le. A hírek szerint összességében 35 milliárd fölött lesz a költsége, ha a korábbi évek ráfordítását is figyelembe vesszük. A kormány saját fényezésére, kommunikációra közel 4 milliárdot költene, a Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit Zrt. támogatására 500 millió forintot, a szilvásváradi lovas központra, ami nagyon szép dolog, de pont most 1,5 milliárd forintot költeni rá...

Tehát azt lehet mondani, hogy noha az elmúlt három évben végig beszerzési stopot hirdettek, a miniszterelnök többször elmondta, hogy takarékos államot, takarékos kormányzást fog folytatni, ezzel szemben három év alatt olyan 90-100 milliárd forint az a dologi kiadás, amit suttyomban a minisztériumok elköltöttek autóra, számítógépre, bútorbeszerzésre, átalakításokra. Tehát azért jó lenne, ha önök, érintett képviselők is azért megnéznék, hogy az önök jóvoltából hatalomban lévők a minisztériumokban mit hogyan költenek el.

Az elmúlt három év sajnos egy rablógazdálkodást mutat. A kormányzat végigrabolta az ország adóval lefedhető területeit. Ahogy említettem, sokkal több adót fizetünk, mint korábban. Ugyanakkor a közpénzekkel való gazdálkodás szabályai teljesen átláthatatlanok, átláthatatlanná tették a közbeszerzést, és ebből adódóan ellenőrizhetetlenné váltak. Szinte minden közbeszerzést a Közgép vagy az a konzorcium nyer, amelynek a Közgép tagja. Ez már most veri a 400 milliárd forintot. Tehát a hazai kis- és középvállalkozások támogatásáról nem beszélni kellene, hanem piacot biztosítani nekik; mondjuk, hogy nem kaszál el mindent a Közgép, illetve Orbán Viktor kedvenc cége, a Simicska Lajos által tulajdonolt nagyvállalat. Még példaként is emlegeti Orbán Viktor, hát ez tényleg a pofátlanság teteje, hogy van egy államilag tuningolt cég, és akkor még ez van állítva az elszegényedő kisvállalkozások elé, a hazai tulajdonú vállalkozások elé, hogy látjátok, így kell ezt csinálni.

Nagyon fájdalmas, és a hazai GDP 1-1,5 százalékát érinti mínuszban, hogy hagyták csődbe menni a Malévot, az értékes vagyonelemeket pedig átjátszották vagy hagyták átvinni egy off-shore hátterű, korábban, a Fidesz idején a Malévot vezérigazgató, jelenleg a Wizz Airt igazgató Wizz Air cégnek. Mi úgy gondoljuk, hogy ennél nagyobb jelentősége van a hazai légitársaságnak. (Dr. Staudt Gábor: Oszkó Péter...) Nem kell itt mindenféle marhaságot mondani mellette. Ez a rosszízű politikai pletyka. Ha ott lett volna a bizottságban, és nem csak az újsághíreket olvassa, mondjuk, a szélsőjobboldali Demokratában, úgy gondolom, hogy egy képviselőnek egy picit felvilágosultabbnak kell lennie. Olvasson mást is, képviselő úr!

De szeretném egy következő ágazattal folytatni. Szétverték a megújuló energiaforrások hazai piacát, ezt Érsek képviselő... - Ékes képviselő úrnak mondom, valamiért mindig fölminősítem itt Érseknek; pedig egyszerűen ékes számomra is ez a terület, a megújuló energiaforrások felfuttatása. Ez jelenleg lefelé megy, tehát nemcsak relatív értékben, hanem abszolút értékben is csökken Magyarországon a megújuló energiaforrások biztosítása, a megújulóenergia-termelés.

Lenyúlták a szerencsejáték-piacot, lenyúlják az állami földek jelentős részét, lenyúlták a dohánypiacot, ismerjük a trafikmutyit meg annak a károsultjait is, felforgatták a pénztárgéppiacot, hatalmas többletköltséget okozva ezzel a kiskereskedőknek. Becslések szerint a kiskereskedők 20 százaléka egyszerűen visszaadja a pénztárgépét, magyarul: az ipart is, mert olyan többletköltségeket jelent mind az új pénztárgép beszerzése, mind a folyamatos telefonköltség, amit már nem tudnak vállalni; különösen, hogy a piac egyre megy össze, a belső fogyasztás évek óta csökken Magyarországon.

Különös, hogy mindemellett, hogy egyrészt nőtt az elmúlt három évben a szegénység, ugyanakkor a pazarlás tapasztalható abban, hogy 500 milliárdért vették meg a MOL-részvényeket, ami egyedül az orosz eladónak volt jó üzlet, azóta százmilliárd fölötti a veszteség rajta. 280 milliárd forintért teljesen értelmetlenül, vastagon túlárazva, a reális piaci érték háromszorosán vették meg az E.ON gázüzletágát, ami egyedül a német eladónak volt jó üzlet.

Tehát ez a kettősség jellemzi az önök gazdálkodását. A jövő évi költségvetést pedig a bizonytalan bevételek... - bizonytalan az áfabevétel, bizonytalan a növekedés, tehát olyan sarokszámokra építettek, amelyeknek a megalapozottsága egyetlen független hazai intézet szerint sem tekinthető biztosnak, még a Költségvetési Tanács és az Állami Számvevőszék is ezt mondja. Egyedül önök nem hajlandók tudomásul venni.

Tehát nagyon kockázatos év elé néz Magyarország, ez a költségvetés talán fél évet megáll, de látszik, hogy az utánam a vízözön megközelítés jegyében, homokra építették ezt a kártyavárat, és félő, hogy az egész magyar gazdaság, az összes magyar ember kockázatot fog viselni az önök felelőtlen gazdálkodásáért.

Kérem, ne tegyék, vonják vissza ezt a költségvetést, és hozzanak ide egy stabilabbat. Köszönöm szépen.




Felszólalások:  Előző  204  Következő    Ülésnap adatai