Készült: 2024.05.11.22:31:03 Dinamikus lap

Felszólalás adatai

257. ülésnap (2017.11.14.), 38. felszólalás
Felszólaló Csepreghy Nándor
Beosztás Miniszterelnökség államtitkára
Bizottsági előadó  
Felszólalás oka felszólalás
Videó/Felszólalás ideje 4:45


Felszólalások:  Előző  38  Következő    Ülésnap adatai

A felszólalás szövege:

CSEPREGHY NÁNDOR, a Miniszterelnökség államtitkára: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Köszönöm szépen a szólás lehetőségét és az alkalmat, hogy egy olyan kérdésről ejthetek szót a kormány nevében, amely, azt gondoljuk, az elmúlt hét év történelmi tanulságai alapján jelentősen járult hozzá ahhoz, hogy a magyar gazdasági szereplők ma már erősebbek, mint amilyenek voltak 2010-ben. Emlékezetes, hogy 2010-ben a második Orbán-kormány egy olyan gazdasági helyzetben vette át Magyarországot, ahol a görög államcsődhöz hasonló helyzet közelében volt a magyar gazdaság. A magyar gazdasági szereplők száműzöttek voltak saját hazájukban, a multinacionális cégek sokkal több megbízást és sokkal több lehetőséget kaptak a 2010 előtti kormányzatoktól, mint a magyar vállalkozások a saját kormányuktól.

Ezen a helyzeten szerettünk volna változtatni, és ennek a helyzetnek a feloldására az egyik kézzelfogható eszköz volt a közbeszerzések rendszerének az újraszabása a tekintetben, hogy a magyar vállalkozások legalább akkora eséllyel tudjanak részt venni a közpénzből finanszírozott beruházásokban, mint ahogy azt 2010-et megelőzően a multinacionális cégek uralták. Hét év kormányzást követően elmondhatjuk, hogy a gazdasági növekedés számaiban, a foglalkoztatás számaiban ezek az eredmények már megjelennek. A közbeszerzések súlya jelentősen csökkent a tekintetben, hogy ma már nem kizárólagosan a közberuházások hajtják a magyar gazdasági növekedést, sőt ezt sikerült a piac számára kedvező irányba elmozdítani, ma már a piaci beruházások aránya legalább ekkora súllyal esik bele ebbe a serpenyőbe.

A közbeszerzések kapcsán azonban egy folyamatos politikai vitával is szembe kellett nézni. Az Európai Unió által megszabott határidőket megelőzve a magyar kormány elsőként vezette be az új közbeszerzési direktívákat, és most is az Európai Unióban elsők között szeretne egy olyan törvényjavaslatot elfogadtatni az Országgyűléssel, amely lehetővé teszi, hogy a közbeszerzések az uniós versenyjog betartása mellett ne csak a magyar gazdasági versenyzőket, a magyar gazdasági szereplőket támogassák a versenybe való beavatkozást nélkülözve, hanem lehetőséget adjanak arra is, hogy a köz valóban lássa, hogy azok az adóforintok, amelyeket különböző beruházásokra fordítunk, a leginkább ár-érték arányos módon kerülnek felhasználásra.

Az elektronikus közbeszerzések működési rendszere 2018. október végétől lehetővé fogja tenni, hogy minden eljárás transzparensen, átlátható módon történjen, és az adófizető állampolgárok is meggyőződjenek arról, hogy a mindenkori kormányzat valóban a köz érdekében használja fel ezeket a forrásokat.

Azonban nem mehetünk el amellett sem szó nélkül, és ez az elmúlt hét év gazdaságpolitikai sikereihez nagymértékben hozzájárult, hogy a magyar gazdasági szereplők igényeit, kéréseit időről időre szükséges meghallgatni ahhoz, hogy a hazai szabályozás ne csak jó legyen, hanem végrehajtható is legyen, így a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara megkeresése, amely számtalan korábban meghozott kormányzati döntésben már a gazdasági szereplők irányában pozitív gesztusokat gyakorolt, ismét arra sarkallott bennünket, hogy ha csak egy minimális határidővel is, de toljuk ki az elektronikus közbeszerzés kötelező bevezetésének a rendszerét annak érdekében, hogy valóban lehetőség legyen arra, hogy a szűkebb erőforrásokkal gazdálkodó, a nyugat-európai cégekhez képest kisebb mozgástérrel rendelkező magyar vállalkozások is képesek legyenek felzárkózni ehhez a munkához, és képesek legyenek valóban 2018 tavaszától érdemben labdába rúgni azoknál a beruházásoknál, ahol közpénzek felhasználásával történik meg egy-egy fejlesztés. Az elektronikus közbeszerzés rendszerének a fejlesztése lényegében befejeződött, és nem történik más, mint a kötelező használat határidejét toljuk ki addigra, ameddig a magyar gazdasági szereplőknek is valóban esélyük van vagy esélyük lesz ledolgozni azt a hátrányt, ami ma a multinacionális cégekkel szemben esetükben érvényesül.

Azt gondoljuk, hogy az új közbeszerzési rendszer, az elektronikus közbeszerzési rendszer egyszerre fogja biztosítani a megfelelő ár-érték arányú szolgáltatók kiválasztását, és egyszerre tudja megteremteni azt a garanciát, ami minden magyar állampolgár jogos elvárása, hogy időszerű és teljes körű tájékoztatást kapjon a tekintetben, hogy a magyar kormány, a mindenkori magyar kormány miként gazdálkodik a rábízott közjavakkal. Ennek szellemében a magyar kormány támogatja a javaslatot. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti padsorokban.)




Felszólalások:  Előző  38  Következő    Ülésnap adatai