Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Tisztelt Legfőbbügyész-helyettes Urak! Kicsit rendhagyó módon építem fel a mostani vezérszónoki felszólalásomat, ugyanis legfőbb ügyész úr teljes joggal egyébként kifogásolta azt, hogy miért nyilvánítok én először véleményt a bizottsági meghallgatáson arról, hogy támogatjuk‑e a legfőbb ügyész úr beszámolóját vagy nem, mielőtt a válaszát meghallgattuk volna, illetve miért nem reagálok én a bizottsági ülésen az ön által felvetett problémákra, kérdésekre, illetve a nekem címzett válaszokra.

Azt tudom mondani, legfőbb ügyész úr, hogy isten hozta a fideszes vezetésű parlamentben. Ugyanis ez a szokás a bizottsági üléseken. Azért vagyok kénytelen még az ön válasza előtt elmondani azt az álláspontot, hogy támogatjuk‑e vagy sem, mert tudom, hogy utána nem kapok szót, miután ön válaszol. És ez, megjegyzem, így is történt. Ha emlékszik rá, legfőbb ügyész úr, akkor én jelentkeztem még utána is, épp Vitányi képviselő úr volt a bizottsági ülés levezető elnöke, és kértem őt, hogy adjon módot arra, hogy válaszolni tudjak önnek a bizottsági ülésen; Vitányi képviselő úr nem adta meg ezt a lehetőséget, ezért nem tudtam önnek válaszolni. (Dr. Vitányi István közbeszól.) Most ön hallgat, képviselő úr, mert én beszélek, és nálam van a szó…

ELNÖK: Az ülést meg én vezetem, úgyhogy ő beszél, mindenki más hallgat.

DR. BÁRÁNDY GERGELY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Szóval, legfőbb ügyész úr, ez az oka, amiért így volt, és mivel ismerem ezt a bizottsági gyakorlatot, ezért kénytelen voltam előzetesen nyilvánítani véleményt.

Természetesen nem akarom azt tagadni, hogy vannak olyan sarokpontok, amelyek olyan mérvű kritikai észrevételek a mi részünkről, ami önmagában nem fogja lehetővé tenni azt, hogy az ön beszámolóját elfogadjuk, függetlenül attól, hogy bizonyos kérdésekben tudunk vitapartnerek lenni, és még akár meggyőzhetőek is vagyunk.

Én örülnék annak, ha legközelebb legfőbb ügyész úr is hatna a fideszes bizottsági vezetésre a vonatkozásban, hogy meg tudjuk azzal tisztelni önt, hogy válaszolunk az ön által felvetett gondolatokra. Ha ezt a kérést megfogalmazza az Országgyűlés vezetése felé, akkor valószínűleg ennek lesz olyan hatása, hogy a bizottságban valódi vitát tudunk lefolytatni, és nem pedig a kinyilatkoztatásoknak a sora tud csak megtörténni, ahogy ez a jelenlegi struktúrában történik. Éppen ezért tehát azzal kezdeném, hogy válaszolok azokra a felvetésekre, amit legfőbb ügyész úr a bizottsági ülésen elmondott. Ha valamit kifelejtettem, akkor elnézést kérek öntől, de elég sok idő eltelt már azóta.

Az egyik, amivel ön kezdte, hogy nincsen olyan kategória, hogy politikai érintettségű ügyek, és ön ezzel a fogalommal nem is tud mit kezdeni. Én azt tudom erre válaszolni önnek, legfőbb ügyész úr, hogy ez így talán nem pontos. Lenne egy ideális helyzet, amikor ön azt mondja, hogy ugyan vannak politikai érintettségű ügyek, hiszen a napnál is világosabb, hogy ilyen van ‑ mindjárt rátérek arra is, hogy miért gondolom én ezt így ‑, de a Legfőbb Ügyészség ettől elvonatkoztatva ezeket ugyanúgy kezeli, ahogy egyébként más köztörvényes ügyeket. Ez a válasz, még azt tudom mondani, hogy öntől érthető is lett volna számomra. De hogy ilyen nincs, hát ezen őszintén csodálkoztam, ugyanis azokban az ügyekben, ahol eleve közéleti szereplő, ahol politikus, volt politikus a terhelt, gyanúsított vagy vádlott, azok politikai érintettségű ügyek. Szerintem ez egészen egyértelmű.

Ugyanúgy, ahogy egészen egyértelmű, hogy azok az ügyek, amelyek bizonyos választási kampányokban egyes politikai erőknél kampánytémák voltak, olyannyira, hogy plakátokon szerepeltek, azok politikai érintettségű ügyek. Ez egy tény. Ez nem egy értékítélet, ez tény. Ilyen ügyek vannak. A kérdés az, hogy az ügyészség és a bíróság ezeket az ügyeket miként kezeli.

Nekem az volt a problémám, és a mi frakciónknak az a problémája, hogy úgy gondoljuk, hogy ezeket a politikai érintettségű ügyeket a Legfőbb Ügyészség, és elsősorban, megint csak kihangsúlyozom, a Központi Nyomozó Főügyészség nem úgy kezeli, mintha ezek nem lennének politikai érintettségű ügyek. Azaz, hogy itt a gyanúsított vagy esetlegesen feljelentett egy kormánypárthoz köthető politikus vagy ellenzékhez köthető politikus, igenis befolyásolja az ügyészség működését. Ezt állítom, és ez a része az, amit legfőbb ügyész úr nyilvánvalóan vitatni fog, de az, hogy vannak ilyen ügyek, amire ezt lehet mondani, ez, azt gondolom, ténykérdés és nem vitatható.

A másik ilyen felvetés legfőbb ügyész úr részéről a Transparency-jelentés volt, miszerint elkerülte a figyelmemet, hogy amiket én mondtam, az nem nemzetközi kritika az ügyészség vonatkozásában, hanem a Transparencynek a magyar, ha úgy tetszik, kirendeltsége fogalmazta meg. Először is megnéztem, és valóban, ebben legfőbb ügyész úrnak van igaza, de ha jól emlékszem, ez azon a nemzetközi fórumon elhangzott, ami a nemzetközi Transparency International konferenciája volt. De nem is ez a lényeges belőle, tisztelt legfőbb ügyész úr, hanem az, hogy nemcsak a Transparency International fogalmazta meg ezeket a problémákat, hanem a GRECO is. És innentől kezdve bizonyosan nemzetközivé válik a kritika. Tehát amikor ön azt mondja, hogy ezek a megfogalmazott kritikák, amelyek, ha jól emlékszem a bizottsági ülésre, az ön hivatali idejének a szinte korlátlan meghosszabbíthatóságára vonatkoznak, vagy azt az igényt fogalmazzák meg, hogy a legfőbb ügyész arra való jogát, hogy egyedi ügyeket indokolás nélkül elvegyen az eljáró ügyésztől, és a nyomozást egy másik ügyészre bízza, vagy esetleg utasítást adjon az eljárás megszüntetésére, ezt nemcsak a Transparency fogalmazta meg kritikaként, hanem ugyanezt szinte szó szerint megfogalmazta az Európa Tanács is a GRECO-n keresztül. Tehát lehet vitatni azt, hogy én ebben tévedtem vagy nem, de a nemzetközi mivoltát ennek a kritikának megadja az, hogy más nemzetközi szervezet is foglalkozott ezzel, és pontosan ugyanerre a következtetésre jutott.

Az egy másik kérdés, és innentől kezdve természetesen vitatkozhatunk arról, hogy kinek a kompetenciájába tartozik ennek a problémának a megoldása, az Országgyűlésébe vagy az önébe. Itt én mindössze azt vetettem fel, hogyha ön annak idején rendkívüli módon kiállt amellett, hogy ez az ügyészségi törvény, ami most hatályos, az jó és megfelelő, és mindenben úgy jó, ahogy van, akkor mit szól ön ezekre a kritikákra. Ugyanis, ha ön azt javasolja, hogy ennek megfelelően és ennek mentén módosítsunk a jogszabályon, akkor bizonyosan a fideszes többség az ön szakmai álláspontját figyelembe fogja venni, és el kell mondjam, hogy mi is bizonyosan támogatni fogunk a frakciónk részéről egy ilyen irányú módosítást.

Legfőbb ügyész úr felvetette még kritikaként ‑ ha itt a régi jegyzeteimből jól olvasom és nézem ‑ azt, hogy miért kifogásoljuk mi az ügyészség hozzáállását bizonyos büntetőügyekben, hiszen itt van olyan bíróság, amelyik az önök álláspontját képviselte az ítéletben. Ez igaz, tisztelt legfőbb ügyész úr, csak azt is elmondtam, most is elmondtam, egy éve is elmondtam, amikor egy ötévnyi időszak beszá­molójáról beszéltünk, hogy ezt nem lehet egyszerűen egy ügyet kiemelve a sok közül kezelni. Itt egy folyamatot kell látni. És a folyamat az az ‑ és itt leszek majd nagyon kíváncsi arra, hogy a jogerős ítéletek mit fognak mutatni ‑, hogy a váderedményesség ezekben az ügyekben láthatóan, már most láthatóan messze el fog maradni attól a 96,6 százaléktól, amire önök olyan büszkék. Jóval alacsonyabb lesz.

(13.00)

Itt egy kérdés van, hogy az a megállapításom, amely szerint a váderedményesség ezekben az ügyekben az 50 százalékot se fogja elérni, majd megalapozott lesz‑e vagy sem. De hogy valahol az 50 és a 70 között lesz, az szinte bizonyosra vehető, legalábbis ez látszik az eddigi ítéletekből; főleg, ha megnézzük azoknak a sorát, hogy hány mostanáig jogerős felmentő ítélet született.

Én ezt a folyamatot kifogásolom, legfőbb ügyész úr. Utána természetesen borzasztó kíváncsi leszek arra, hogy a különböző jogtörténészek ezeket az ítéleteket ‑ nyilván egy érdekes korszak ‑ fel fogják majd dolgozni, és születnek róla tanulmányok, egyenként hogy értékelik, és persze arra is kíváncsi leszek, mondom még egyszer, hogy az egész folyamat összességében mit fog majd mutatni.

Éppen ezért tehát nekem az, hogy bizonyos esetekben a bíróság dönt úgy, amilyen álláspontot az ügyészség képvisel, ez természetes. Ha nem lenne ilyen, akkor nullaszázalékos lenne itt a váderedményessége az ügyészségnek. Megjegyzem ‑ és itt utalok vissza ‑, hogy nagyon sok olyan, egyébként nem az ítéletben foglalt, hanem indokolásban foglalt megfontolandó bírósági véleményt lehetett olvasni, miszerint nem azok ülnek például a vádlottak padján, akiknek ott kellene ülnie. Nem tudom, hogy volt‑e még olyan, amit legfőbb ügyész úr fölvetett, és én nem tudtam rá válaszolni a bizottsági ülésen, most igyekeztem ezt megtenni.

Tisztelt Legfőbb Ügyész Úr! Most egy picit általánosabban rátérnék a kritikai mondanivalómra az ügyészség tevékenységével kapcsolatban. Idén sem kívánok nagyon bőven statisztikai adatokkal foglalkozni. Én úgy gondolom, ez egy olyan szükséges része egy beszámolónak, amihez jó esetben az Országgyűlésnek annyi köze van, hogy tudomásul veszi, ha velük nincsen különösebb gond, illetve természetesen az Országgyűlés képviselői örömüket fejezik ki az elért eredményekért, ott, ahol mondjuk, egyes bűncselekménytípusok esetében kedvezőbb tendenciát mutat a statisztika. De egy beszámolónak nyilvánvalóan nem ez az elsődleges szerepe itt, hanem az, hogy évente egyszer legalább egy kicsit komolyabb időkeretben az Országgyűlés az ellenőrző funkcióját a legfőbb ügyésszel szemben gyakorolhatja.

Egy kérdést tennék fel ezzel kapcsolatban, ugyanis legfőbb ügyész úr azt nyilatkozta valamelyik nap, és ezt a bizottsági ülésen is fölvetettem, hogy a migránsügyek olyan leterheltséget okoznak önöknek, hogy nem fogják bírni az év végén túl, tehát januártól ezt a terhelést, ha nem biztosítanak önöknek költségvetési fedezetet ehhez. Szeretném megkérdezni legfőbb ügyész urat, hogy beszélt‑e a kormány képviselőivel, és biztosítanak‑e önöknek ilyen költségvetési pluszt, ugyanis ennek nyilvánvalóan érdekelnie kell az Országgyűlést, hiszen az ügyészség működésének a kérdéséről van szó.

Amivel a továbbiakban foglalkozni szeretnék: általánosságban el tudom azt mondani, hogy az ügyészség munkájában nem láttunk semmiféle érdemi változást az elmúlt öt évhez képest, illetve négy évhez képest, amiről az előző beszámolóban beszéltünk. Ez részben dicséret azoknak az ügyészeknek a részünkről, akik a bűnüldöző tevékenységet alapvetően végzik, és a vádhatóság képviselőjeként eljárnak a bíróságokon, illetve az ügyészség egyéb feladatkörét ellátva teljesítenek szolgálatot, és ezt a munkájukat ezúton is tisztelettel köszönjük, az ügyészség minden munkatársának. Csak sajnos az a helyzet, hogy igaz ez az ügyészségi vezetőkre és a Központi Nyomozó Főügyészség tevékenységére is, mármint azok a kritikák, amiket megfogalmaztunk egy évvel ezelőtt itt, a Ház falai között.

Először is az, hogy nem változott meg az a gyakorlat, amely szerint egészen másként fog a toll az ügyészségnél akkor, amikor a kormányzat ellenfeleivel szemben kell eljárni, és egészen másként, sokkal puhábban akkor, amikor kormánypárti korrupcióval szemben születik, mondjuk, egy feljelentés vagy adnak be egy feljelentést. Gondolok itt, mondjuk, a földügyekre, de e vonatkozásban kiemelem azt, hogy képviselőtársaim majd ezekről az ügyekről konkrétan fognak beszélni, tehát erre én bővebben nem kívánok kitérni.

Ki kívánok térni azonban arra, hogy ma már az ügyészség alapvetően, mondjam azt, hogy leszokott arról ‑ legalábbis az elmúlt egy évben, amit tárgyalunk most ‑, hogy kormánypárti politikusokkal szem­ben emel vádat, illetve gyanúsítja meg őket. De eltelt öt év azóta, mióta ez az oldal kormányon volt. Persze, maradtak ellenfelei ettől még a kormánynak, így most a civilek kerültek sorra.

Én nem állítom azt, tisztelt legfőbb ügyész úr, hogy alapvetően önöktől származik ennek az ötlete, de azt állítom, hogy egy olyan nyomozás felügyeletében vettek részt, ahol egyszer a bíróság marasztalta el az eljárást, tehát nyilvánította törvénytelennek, és talán tegnap vagy tegnapelőtti hír az, hogy a NAV nyomozói bűncselekmény hiányában szüntették meg a nyomozást az Ökotárssal kapcsolatban. Nem bizonyítottság hiányában, nem azért, mert más követte el a bűncselekményt, hanem egész egyszerűen bűncselekmény hiányában, ami annyit jelent, hogy azok is értsék, akik nem jogászok, hogy azt mondta ki a NAV, hogy ebben az ügyben nem történt bűncselekmény.

Ehhez képest az Ökotárs Alapítványt lerohanták, az Ökotárs Alapítványt megrángatták, egyébként más civilekkel együtt, s mindezt úgy, hogy egyébként az ügyészség nyomozati felügyeletet gyakorolt ezek fölött az eljárások fölött. Kérdezem legfőbb ügyész urat, hogy hogy lehet ez. Az egy másik kérdés ‑ és nyilván nem az ügyészségi beszámolóhoz tartozik ‑, hogy ennek a politikai felelősségét bizony viselnie kell majd egyeseknek, főleg annak a Csepreghy Nándornak, aki valószínűleg érdemei elismeréséül helyettes államtitkárból most államtitkárrá avanzsált, csak éppen ezt a karrierutat mi mélységesen elítéljük, de mondom, ez nem ide tartozik.

A másik, amit szeretnék kiemelni, tisztelt legfőbb ügyész úr, és a bizottsági ülésen is megtettem, ez az úgynevezett kitiltási botrány. A kitiltási botrány, ahol önöknek nem sikerült azt elérni, hogy az Amerikai Egyesült Államoktól bármilyen kézzelfogható információt tudjon a magyar nyomozó hatóság szerezni. De ha már ezt nem sikerült elérni, tisztelt legfőbb ügyész úr, azt mondja meg nekem, nem elég gyanú‑e az önöknek, hogy az Egyesült Államok, amelyik a világnak talán az első számú hatalma, azt állítja a magyar adóhatóságról, hogy szervezett, intézményes korrupció hatja át. Ez nem elég önöknek arra, hogy vizsgálatot indítsanak? (Korózs Lajos: Szégyen!) Nem elég arra, hogy legalább a NAV-ot utasítsák arra, hogy megnézze, hogy van‑e itt valami vagy nincs, van‑e alapja ennek vagy nincs alapja ennek. Az, hogy ebben a Legfőbb Ügyészség semmi mást nem tett, csak hárított, ez az én megítélésem szerint tökéletesen elfogadhatatlan.

Én csak kérdezném azt, hogy esetleg sikerült‑e azt a tanulmányt elolvasnia a legfőbb ügyész úrnak vagy a munkatársainak, amit a bizottsági ülésen ajánlottam figyelmükbe a Magyar Jogban az adóhatóságon tapasztalt visszaélésekről. Ez tényleg egy rangos hazai tudományos lap. Talán itt is azokat az információkat, amik majdhogynem teljes mértékben konkretizálják azt, hogy hol történhetett bűncselekmény, és milyen típusú az adóhatóságon belül, legalábbis érdemes lenne a Legfőbb Ügyészségnek, illetve az ügyészségi szervezetnek górcső alá venni, és megnézni, hogy vajon történt‑e valóban ott bűncselekmény, egyébként a számos feljelentés mellett.

A váderedményességről egy szót szeretnék csupán mondani: a 96,6 százalékhoz azt tudom mondani, hogy általában ezt a 96 százalékot kifejezetten problémásnak és bajnak tartom, de ez nem az ügyészség hibája. Azt gondolom, hogy a bírói gyakorlat kritikájaként lehetne majd erről beszélni, és nem az ügyészségi beszámoló kritikájaként. Szeretném itt asztalra tenni, merthogy itt hangzott el és itt hangzik el mindig ez a szám, rendkívül egészségtelennek tartom azt, hogy ez egy ilyen magas arány, ez bizony problémákra utal.

Az a megjegyzése Vitányi képviselőtársamnak ‑ nincs most már itt a teremben ‑, hogy azért kedvezőbb‑e a külföldi megítélése vajon az ügyészségnek, mint a hazai, merthogy az ellenzék ármánykodik. Szerintem nem. Arról van szó, hogy a magyarok közelebbről látják azt, hogy itt mi történik. Nem hiszen, hogy az ellenzék ármánykodása ‑ már ha ezt a szót egyáltalán lehet használni ‑ érdemben befolyásolná az ügyészség megítélését.

(13.10)

Összefoglalva, tisztelt legfőbb ügyész úr, azt tudom mondani, hogy sajnos semmi sem változott az elmúlt öt év után az elmúlt egy évben, amiről ez a beszámoló szól.

Éppen ezért az MSZP frakciója, meghallgatva és egyébként mérlegelve azokat az érveket, amelyeket legfőbb ügyész úr elmondott a bizottsági ülésen és megfogalmazott most az expozéjában, ezzel együtt nem fogjuk tudni támogatni. Még egyszer szeretném hangsúlyozni, nem azért, mert a statisztikai adatok rosszak lennének, vagy ne tudnánk értékelni azt, hogy bizonyos ügytípusokban csökken a bűncselekmények száma, hanem azért, mert nem érezzük azt, sőt, kifejezetten az ellentettjét érezzük annak, hogy a Legfőbb Ügyészség pártatlanul és kizárólag a jogszabályok alapján és annak szellemében járna el. Nagyon szépen köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)