Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. TURI-KOVÁCS BÉLA (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Sok éve figyelem ezeket a beszámolókat, sokáig az illetékes bizottságon belül is, és nem mondhatnám, hogy örömmel kell azt megállapítanom, hanem inkább sajnálkozással: nagyjából-egészében a viták mindig ugyanabban a mederben folynak. Már nagyon-nagyon gyorsan, rögtön az első felszólalások után nem a jogról, nem az igazságszolgáltatásról, hanem elsősorban politikáról kezdenek beszélni a képviselő urak, hölgyek. Elsősorban arról, hogy ki milyen szempont szerint ítéli meg a bíróságot. A bíróság pedig rettenetesen küzd, jól érezhetően, de minden időszakban küzd az ellen, hogy valamely politikai irányzathoz hozzákapcsolják, hozzácsatolják.

Nincs annál veszedelmesebb, mint amikor elkezdjük a bírákat akként osztályozni, hogy ki melyik szimpátiájának felel meg. (Dr. Gyüre Csaba: Így van.) Nincs annál veszélyesebb dolog a bíróság igazságszolgáltatására, ha elkezdjük oly módon osztályozni még tovább is a bírákat, hogy vajon egy-egy ítéletüket miféle állítólagos instrukcióknak, meggyőzéseknek, behatásoknak megfelelően hozzák meg.

Én azt gondolom, tisztelt Ház, és ezt őszintén mondom, valahol ezen egyszer túl kell lépni. Amikor egy ilyenfajta beszámolóról van szó, akkor azt kell értékelni az én nézetem szerint, hogy a jognak, az igazságszolgáltatás céljainak, mindannak, amit joggal és alappal elvár a társadalom, mennyiben felelt meg az a fajta szervezet, amely itt a Ház előtt a beszámolóját adja. Ha összesíteni akarjuk, akkor azt kell mondanom, hogy a magyar igazságszolgáltatás kifejezetten jól teljesít. Abban a nagyon nehéz légkörben, ahol az egész társadalom át van politizálva, de még inkább a politikai pártok rendkívül nagy hatással igyekeznek lenni minden szervezetre, így a bíróságokra is, ott az a fajta mértéktartás, amelyet a bíróságok eddig tanúsítottak, és remélem, a jövőben is tanúsítanak, példamutató. Ezen nagyon nehéz lenne átlépni, még akkor is, ha egy-egy ítélet fáj az egyik vagy másik oldalnak, ha az egyik vagy másik ítélet olyan, amelyet valaki sérelmez. Nem szabad, nem lehet az igazságszolgáltatást ebbe a mederbe terelni!

Van két szakmai jellegű megjegyzésem is. Én vitatkoznék azzal az állásponttal, hogy helyes‑e vagy helytelen, hogyha egy-egy bíróság akár a saját bírái számára is iránymutató, nem döntéseket, hanem egyeztetéseket tart. Olyanokat, amelyek ott, azon a bíróságon belül azokat az irányokat és azokat az elképzeléseket, amelyek egyébként a jognak, a jogi irányvonalaknak megfelelnek, azokat ott igyekeznek egységesen érvényesíteni. Nincs annál kellemetlenebb, amikor az ügyvéd úgy megy el egy bíróságra, ahol már bátran mondhatja, hogy itt a kapanyél is elsül, mert lehet, hogy eddig ilyen ítéletek voltak, most meg ilyen ítélet lesz. Azt gondolom, hogy ebben a tekintetben bizonyos egységes ítélkezési gyakorlatra szükség van.

Még inkább úgy gondolom, hogy szükség van a Kúria iránymutatásaira. Ha nincsenek ezek a világos iránymutatások, akkor most tegyük a kezünket a szívünk helyére, képviselőtársak: vajon hibátlan az a törvényhozás, amelyet bármelyik irányzat alatt folytatunk? Azok a törvények, amelyeket meghozunk, vajon tényleg annyira hibátlanok, hogy egész egyszerűen csak föl kell ütni a törvénykönyvet, és teljes bizonyossággal tudjuk azt mondani, hogy az ítélet ennek alapján bizonyosan jó és megfelelő lesz? Én attól tartok, hogy nem így van. Igen gyakran magunk is, akár néhány hónap után rá kell jöjjünk, hogy valami abban a jogszabályban, abban a törvényben, amelyet elfogadtunk, hát, az nem egészen stimmel, nem teljesen felel meg az egész jogrendbeli elvárásoknak, ezért változtatni kell. Vajon nincs arra lehetőség, hogy akkor a bírák is és a bíróságok valami olyan iránymutatás szerint is megpróbálják áthidalni azokat a nehézségeket, amelyeket esetleg éppen mi, törvényhozók követünk el, hogy ott egy egységes és mindenki számára a lehető leginkább igazságosnak ítélt törvénykezés kerüljön lefolytatásra?

Különösen így van ez ‑ itt szóba jött ‑ a devizaügyeknél. A devizaügyekben nincs egyfajta igazság. Teljesen egyértelmű, hogy a devizaügyekben az volt a helyes alapállás, amelyet kezdettől fogva egyébként ‑ nem azért, mert én ehhez a szövetséghez tartozom, de azt hiszem, helyesen ‑ követtünk, nevezetesen, hogy más és más mértékben, de a bekövetkezett kellemetlen, sőt helyenként tragikus következmények több tényezőn múltak. Nem egy tényezőn, több tényezőn múltak. Nem lehet egyetlen tényező irányába elvinni ezt az ügyet; még kevésbé teheti ezt a bíróság. Az ő számára különösen fontos az, hogy mérlegeljen és megfelelően mérlegeljen. Ezért azt gondolom, hogy e tekintetben a bíróságok szintén helyes és jó gyakorlatot folytattak. Nehéz azt mondani és nehéz azt elvárni, hogy a bíróságok fogják pótolni az esetleges joghézagokat. De azt igen, hogy a mutatkozó joghézagokon belül a lehető legjobb irányt találják meg. És azt gondolom, a bíróságok ennek eleget is tettek.

Végül ‑ mégiscsak magam is politikus vagyok -ar­ra, amit most már nem tudok másnak, mint Gyurcsány-jelenségnek mondani, egy mondatban én is szeretnék kitérni. És most nem az ő személye miatt, nem azért, amit mondott vagy tett, hanem ennél sokkal tágabb értelemben. Minden olyan megnyilvánulás, történjen bármely irányból, amely egyértelműen valamilyen bírósági befolyásolást kíván elérni, az én álláspontom szerint elutasítandó. De nem politikai meggyőződések szerint elutasítandó, hanem egységesen és valamennyiünk részéről el kell utasítani. Ha ez nem így lesz, ha itt valóban valamiféle olyasféle történik, hogy ki számol el kivel, kivel milyen mértékben, ha valami olyasmi hangzik el, hogy a mérlegelések akként történnek, hogy vajon ezek a megnyilvánulások most éppen kedvezőek az én oldalamnak vagy kedvezőtlenek, akkor meggyőződésem szerint a bíróságok feloldhatatlan nehézségek elé kerülhetnek. Én azt gondolom, hogy ezt nem szabad megtenni. Ugyanakkor minden olyan beavatkozást, amely túlmegy a kritikán, messzemenően, és azt kell mondanom, egységesen kell elutasítani.

Tisztelt Ház! Összességében én azt gondolom, hogy ezeknek a beszámolóknak az egyik legnagyobb érdeme az, hogy valahol hallom mindig újra meg újra ‑ és ezt el merem mondani, sok, most már több évtized tapasztalata alapján, el merem mondani -, mindig megvan a maga értelme. Megvan az a maga értelme, hogy ilyenkor arról bizonyosan meggyőződhetünk, hogy történnek ugyan bizonyosfajta irányváltások, történnek talán ráhatások is, de a bíróságok intaktsága Magyarországon mind ez idáig megőrzésre került. És én azt gondolom, ez kell legyen a következő időben is a legfőbb célunk. Köszönöm szépen. (Taps az ellenzéki pártok soraiban.)