Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcso­portja részéről: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Két kormány­zati ciklus utolsó költségvetését nyújtja be 2018-ra az Orbán-kormány, ez lehetőséget ad számunkra és számomra is, hogy erre a nyolcéves időszakra vissza­tekintsek 2010 bázisévvel. Ezt azért is célszerű meg­tenni, mert amikor költségvetéseket tárgyalunk, akkor tudjuk jól azt, hogy egy költségvetésbe nem azt tesszük, ami a vágyainkban van, hanem a realitások­hoz kell igazodnunk, többféle realitáshoz, és nyilván­valóan igazodni kellett 2010-ben a világgazdaság akkori mozgásaihoz, volt egy örökségünk, amit a szocialista kormány hagyott ránk. Ezek olyan fun­damentumok, amelyektől nem tekinthettünk el, amikor 2010-ben elindítottuk azt a költségvetési sorozatot, amit törvényekben fogalmaztunk meg évről évre, és utolsó alkalommal tesszük most ebben a kormányzati ciklusban, kellően időben a 2018-as költségvetés létrehozása kapcsán.

Mi az, amit a 2010-ig megtapasztalt világról mondanunk lehet a költségvetés kapcsán? Az első sommás megállapításom az lehet, és ezzel vitatkozni nehéz lesz még a szocialista padsorokból is, hogy 2010-ig azt szoktuk meg, hogy a költségvetésünk kiszámíthatatlan és fegyelmezetlen, hisz azok a szá­mok, amelyeket beterjesztettek annak idején a költ­ségvetésben, a fő számokról azt mondhatjuk, hogy azok szinte sosem teljesültek. A szocialista vezérszónokoknak igaza van, hogy a költségvetés nem egyszerűen számokból áll, bár ebben a törvényben a számok persze nagyon fontosak, hanem a költségvetés az adott kormány társadalomfilozófiáját tükrözi, ezért is fordítunk hosszú időt egy költségvetés tárgyalására. Azt gondolom, hogy a szocialista kormány azért volt fegyelmezetlen és kiszámíthatatlan a költségvetéseiben, mert igazán nem volt egy gondolat, amit a társadalommal ezekben a költségvetésekben közölni akart, nem volt igazi társadalomfilozófiája, a szocialista kormány 2010-ig csak technokrataként rögtönzött, és ezeket a rögtönzéseket is sikertelenül tette.

2010-ig folytatódott az a magyar gyakorlat ‑ ez a gyakorlat egész hosszú időre nyúlik vissza, és minden bajunk vagy nagyon sok bajunk ide is vezethető vissza ‑, hogy ha nincsenek itthon források, mert nem teremtjük meg ezeket a forrásokat a gazdaságpolitikánkkal, akkor a hitelfelvétel eszközéhez nyúlunk. 2010-ig nyakló nélkül mindenre és az ellenkezőjére a világgazdaság pénzforrásai biztosították a hitelfelvétel lehetőségét, ezzel a szocialista kormányok az utolsó pillanatig éltek. Ennek az eredménye az, hogy felgyorsult Magyarország eladósodása, azt mondhatom, hogy szinte minden szereplő nyakig úszott az államadósságban, egyrészt maga az állam, az állam részeként az önkormányzatok, adósságban úsztak a magyar vállalkozások, és ami a legnagyobb tragédia, a magánszemélyek is, gondoljunk csak a devizaadós-problémákra. Mindennek az eredményeként azt voltunk kénytelenek konstatálni, hogy amióta beléptünk az Európai Unióba, 2004 óta túlzott­deficit-eljárás hatálya alatt voltunk, sosem voltunk képesek teljesíteni azokat a számokat, amelyeket az Európai Unió nagyobb közössége, amelynek tagja vagyunk, elvárt volna tőlünk.

2010 előtt jellemző volt az, hogy rosszak voltak a magyar gazdaság fundamentumai; a legtragikusabb mutató, amire csak fel akarom hívni a figyelmet, hogy alig volt foglalkoztatott az országban. Csehországgal mértük mindig össze magunkat, Csehország azért kínál egy összevetési lehetőséget, mert Csehország is egy 10 milliós ország. Csehországban abban az időben is volt 10 millió foglalkoztatott, nálunk 3,5 millió foglalkoztatott volt, és ami még szomorúbb, hogy ezeknek a foglalkoztatottaknak a jó része sem fizetett adót. Ezek voltak azok a tragikus fundamentumok, amelyekre a magyar gazdaságot építeni lehetett akkor. Nem csoda, hogy az a világgazdasági válság, ami különböző módon érintett sok országot 2008-ban, az Magyarországot majdnem elsodorta. Görögország és Magyarország volt az a két európai uniós tagállam, amelyet a világgazdasági válság letérdeltetett.

Ekkor egyetlen lehetőséghez, a tradicionális lehetőséghez nyúlt a kormány, és még az utolsó pillanatban felvett 20 milliárd eurót, és ez mentett meg minket az államcsődtől. Ez az államcsőd kopogtatott az ajtónkon, az azt jelentette volna, hogy a nyugdíjasok nem kapnak nyugdíjat, az állami szférából élők pedig nem kapnak fizetéseket. Ez volt a 2010-es kiinduló helyzet, innen kellett felhúznunk az országot.

Mindezek eredményeként azt is mondhatom, hogy 2010-ig, azt mondhatom, elveszítette ez az ország a szuverenitását, a gazdasági szuverenitását egész biztos, ugyanis a Világbank és az Európai Unió nem szerelemből adta nekünk az utolsó pillanatban azt a hatalmas hitelt, hanem feltételekkel adta. A magyar kormánnyal megtörtént akkor az a szégyen, hogy egy kormányrendeletben, jogszabályban kellett kihirdetnünk azt a megállapodást, amelyet akkor a Világbankkal és az Európai Unióval kötöttünk, és ebben a megállapodásban vállaltuk azokat a lépéseket, amelyeket utána a szocialista kormány meg is tett, hogy a hitel megfelelő összegeit le tudjuk hívni.

(10.50)

Ekkor vállaltuk egy kormányrendeletben azt, hogy a bajok orvoslásaként el fogjuk venni a nyugdíjasoktól a 13. havi nyugdíjat, a közszférában elfelejtjük a 13. havi fizetéseket, növeljük az adóterheket, hogy több bevételünk legyen, és ennek a végrehajtását el is kezdte a szocialista kormány. Azaz megszűnt a gazdasági függetlenségünk. Ezt kellett orvosolni. Ezzel a feladattal néz szembe 2010-ben az Orbán-kormány. Ezért mondtam azt, hogy nem azt csináljuk mi 2010-ben, amit mi szeretnénk, amit mi akarunk, amit a társadalomfilozófiánk diktál, hanem ezekhez a kényszerekhez vagyunk kötve. Ha a szocialista képviselők, akik itt előttem megszólaltak, elmondják azt, hogy ők rossznak tekintik azt, amit csinálnak, bár belátják, hogy egy csődhelyzetben lévő országot adtak nekünk át, és ez megköti a mi mozgáslehetőségeinket, más fénytörésben hallgattuk volna a szocialista vezérszónokokat. De érdekes módon ezt elfelejtették elmondani. Ezért vagyok kénytelen én őket erre emlékeztetni. Tehát 2010 után az első törekvésünk az kellett hogy legyen, hogy visszanyerjük a gazdasági függetlenségünket. (Gőgös Zoltán: Hogy készítsétek a lopásra!) Nyilvánvalóan kiszámítható költségvetési politikát kellett folytatnunk, a számoknak állniuk kellett, és 2010 óta, azt mondhatom, hogy minden egyes beterjesztett magyar költségvetés, amit az Orbán-kormányok terjesztettek be, minden egyes költségvetés teljesült vagy túlteljesült.

Szóba került itt, hogy most módosítjuk a 2017. év költségvetését. Mesterházy képviselő úr azt mondta, hogy mennyire tragikus, hogy módosítani kell a költségvetést, mert nem áll meg a költségvetés, nem stimmelnek a számok. (Soltész Miklós: Nem ért hozzá.) Tegnap órákon keresztül itt arról beszéltünk, hogy pozitív irányú elmozdulások vannak, a növekedés nagyobb, mint amit reméltünk, többől tudunk adni az embereknek nagyobb családtámogatást, minden ágazatot jobban tudunk fejleszteni. Tehát ezek azok a tragikus folyamatok, amikre itt képviselő úr utalt, azzal az egyszerű megjegyzéssel, hogy nem stimmelnek a számok (Gőgös Zoltán: Mi van az agrárpénzekkel? Hol vannak?), és hozzá kell nyúlni a költségvetéshez, de ez a valóság, amit én itt elmondok.

Szakítottunk azzal a gyakorlattal, amit még a szocializmus időszakában is előszeretettel követtünk, hogy mindig hitelfelvételekben láttuk a megoldást. (Dr. Szakács László: Mint a letelepedési kötvény.) Az Orbán-kormány, amióta két ciklus óta most működik, működésre soha egyetlen forint hitelt fel nem vett. Ezért sem nőtt azóta az államadósságunk, hanem csökkent. (Z. Kárpát Dániel: Ez nem igaz!) Ez alatt a két kormányzati ciklus alatt képesek voltunk arra, hogy az utolsó pillanatban általuk felvett 20 milliárdos hitelt az utolsó centig visszafizettük. (Gőgös Zoltán: Hol vannak a földek? Eladtátok a magyar földet! ‑ Az elnök csenget. ‑ Dr. Hoppál Péter: Nehéz az igazságot elviselni! Ez az igazság!) Tartottuk a hiánycélt, ez eladósodást megfékeztük, sőt csökkentettük (Heringes Anita közbeszól.), kikerültünk a túlzottdeficit-eljárás hatálya alól, amelyben ‑ még egyszer mondom ‑ 2004 óta voltunk (Dr. Hoppál Péter: Hitelminősítők!), és ma már a hitelminősítők is elismerik azt, és a jelzéseikkel azt jelzik, hogy visszaemeltek minket a befektetésekre ajánlott kategóriába. Megjegyzem: a piac ezt az értékítéletet már sokkal korábban meghozta, de a hitelminősítők is követték ezt.

Vagyis, amikor mi azt mondtuk 2010-ben, hogy a magyar gazdaság fundamentumait kell megerősíteni, ezekkel az érvekkel, amit az előbb felsoroltam, én azt gondolom, ez alapvetően sikerült is. De mit kellett tennünk ahhoz, hogy ez sikerüljön? Munkaalapú gazdaságot kellett megteremtenünk. Ugye, utaltam arra, hogy 2010 előtt kevés foglalkoztatott volt ebben az országban, és a kevés foglalkoztatott meghatározó része sem fizetett adót. Magyarán, egyszerűen nem voltak meg a gazdaságnak a fundamentumai. Ma 700 ezerrel több ember dolgozik, mint akkor dolgozott. Igen, a fideszes vezérszónokok is szóba hozták: annak idején megálmodtunk egymillió pluszfoglalkoztatottat tíz év alatt, mindannyiunknak hihetetlennek tűnt, alig hihetőnek tűnt, ma azt mondhatom én is, hogy ez időarányosan teljesült.

A másik fontos dolog, amit tenni tudtunk és tenni akartunk: szakítottunk azzal a gyakorlattal, amit az előző kormányok követtek 2010 előtt: ha baj van, és bevételeket kell termelni, akkor a lehetséges jövedelemtulajdonosok közül mindig azokhoz nyúlunk, akik a legvédtelenebbek. Nem a vállalatokhoz, nem a multinacionális cégekhez, hanem a kisemberhez és a családokhoz. (Z. Kárpát Dániel kormánypárti képviselőkkel beszélget.) Az a kormányrendelet, amiről beszéltem, amit a Világbank velünk köttetett, az gyakorlatilag erre utalt. Mi azt mondtuk, hogy ezt a gyakorlatot nem folytatjuk, mi a legvédtelenebb jövedelemtulajdonosokat meg fogjuk védeni, és ezek a családok, a magánemberek és a családok. (Gőgös Zoltán: És a nyugdíjasokkal mi van?)

Elkezdtünk egy olyan családpolitikát 2010-ben, ami példátlan Európában. A családi adókedvezmények rendszerére gondolok, a családtámogatás rendszerére gondolok, és mindarra, amit sikerült megvalósítanunk ezen a területen.

ELNÖK: Bocsánat, bocsánat, képviselő úr, egy percre megállítom. Arra kérem Z. Kárpát képviselő urat, Soltész képviselő urat, Hollik képviselő urat, hogy ne folytassanak külön vitát, mert arra vonatkozóan a házszabálynak egyértelmű intézkedései vannak. Bocsánat, képviselő úr, folytassa!

DR. HARGITAI JÁNOS, a KDNP képviselőcsoportja részéről: Semmi gond. Köszönöm, elnök úr. (Dr. Szakács László: Micsoda? Verekedtek?)

Azóta elkezdtük a bérfelzárkóztatás politikáját. El nem tudtam volna képzelni ‑ a Költségvetési bizottságnak idestova húsz éve tagja vagyok ‑, hogy egyszer mi képesek leszünk arra, hogy hat évre előretekintve meg tudjunk állapodni a gazdaság szereplőivel és a munkavállalókkal egy bérfelzárkóztatási programról. Erről még beszélni fogok; ez a 2018. évben is folytatódik amellett, hogy az állam azon a területen, ahol gazdája mindennek ‑ a közszféra ‑, ott évek óta jelentős bérfejlesztéseket tesz. Erről is még beszélni fogok.

Ki kell emelni egy nagyon fontos változást, mert egy eszköz a költségvetés kezében, hogy hogyan kezeljük az európai uniós forrásokat. Két cikluson keresztül, két európai uniós pénzügyi cikluson keresztül, az egyiken túl vagyunk, 2013-ban befejeződött, a másikban benne vagyunk. Kétségtelen, hogy nagyon jelentős források jönnek az Európai Unióból. Ezekről szokás sokszor úgy gondolkodni, mintha ajándékba kapnánk ezeket a forrásokat. Ez nem így van. Varga Mihály expozéjában elhangzott, hogy mennyi befizetést teljesítünk az Európai Uniónak. Nyilvánvalóan jelentősebb összegek jönnek Magyarországra; azok az összegek, amik idejönnek, annak egy része is visszavándorol azokhoz, akik ezt adják. Baranyai képviselőként, ahogy Pestre utazom, mindig szembesülök a 6-os úton azzal, amikor elérem az ominózus alagutakat, hogy az alagutakon is feltüntették a kivitelezőt: Strabag. Azért került oda ez a név, mert annak idején, amikor az utat építették, ezek a források is visszavándoroltak Nyugat-Európába, hisz a Strabag nem magyar cég. (Gőgös Zoltán: Most ki építi ezeket? Most nem is nyert a Strabag.) Nem az a baj, hogy a Strabag építette, én csak arra akartam utalni, hogy nem ajándékba kapjuk ezeket a forrásokat, és a források egy részéből is azok gazdagodnak, akik a forrásokat adják. Ezt nehéz vitatni, csak ezt állítottam.

Mi az, amit alapvetően mi megváltoztattunk vagy megváltoztatni akarunk? Azt gondoljuk, hogy az európai uniós forrásokat gazdaságfejlesztésre kell alapvetően fordítani. Ebben a pénzügyi ciklusban a források 60 százalékát erre szánjuk. A szocialista kormányok ezt másként gondolták az előző ciklusban. Sok önkormányzati beruházásnak voltam én is részese. Egyik sem értelmetlen, örültünk, hogy megtehetjük ezeket a fejlesztéseket, de ha az előző pénzügyi ciklusban előrelátóbb politikát folytattunk volna ezekről a nagyon jelentős összegekről… Nagyon jelentős összeg kapcsán csak egy kitekintés: az, amit már eddig elköltöttünk európai uniós forrásokból, eleve nagyobb, mint amit Marshall-segélyként kaphattunk volna, ha a Szovjetunió akkor el nem tántorít minket a Marshall-segély felvételétől. Nem mindegy, hogy hogyan használjuk fel ezeket a forrásokat. Azért vagyunk mi sikeresebbek a források felhasználása tekintetében, mert az európai uniós pénzek felhasználását a kormánypolitika középpontjába beemeltük. Nem egy Nemzeti Fejlesztési Ügynökség ‑ ami ugyan függ a kormánytól, de mégis a kormány mellett működő intézmény ‑ irányítja a folyamatokat, hanem maga a kormány, a Miniszterelnökség és azok a miniszterek, akik egy-egy operatív programnak a gazdái. Ezért voltunk képesek a források teljességét lehívni az előző ciklusban, ezért leszünk képesek arra, hogy ’17-ben minden egyes forrást meghirdessünk, sőt, amit Varga Mihály ma az expozéjában mondott, 2018-ban minden forrást le akarunk már szerződni a potenciális nyertesekkel, kivitelezőkkel, és nyilvánvalóan zajlik a pénzek kiutalása is. Tehát a pénz elkezd működni a magyar gazdaságban, és növeli a magyar gazdasági teljesítményt. Én azt gondolom, hogy a pénzek felhasználása kapcsán ez is jelzi azt, amit az Orbán-kormány képvisel, és amit képviseltek az elődeink.

(11.00)

Ha egy költségvetés nincs rendben, ha egy költségvetésben nincs racionalitás, akkor minden szakpolitika, amit egy kormány képviselni akar, ingatag lábakon áll, az megkérdőjelezhető. Ezt a szocialisták kormányzása hűen tükrözte.

A 2018. évi költségvetési törvényünk illeszkedik mindabba, amit eddig tettünk, és eddig is azzal érveltem, hogy a költségvetési törvények egy láncolatot alkotnak. Van egy 2010-es bázis, amihez kötve vagyunk, ezt egyre inkább meg akarjuk haladni, egyre inkább a saját társadalomfilozófiánkat akarjuk megvalósítani, és mivel ezt következetesen tesszük, erre lehetőségünk van, és ezt az eredményeink igazolják. Ezért mondom azt, hogy a 2018-as költségvetés gyakorlatilag nem hoz újat az eddigiekhez képest, hanem folytatja azt a gondolkodást, azt a társadalomfilozófiai gondolkodást, amit mi eddig is képviseltünk.

Milyen fontos célokat fogalmazhatunk meg a 2018-as költségvetésben? Amikor azt mondjuk, hogy ez a munkából élők költségvetése, akkor ehhez érveink is vannak, ez nem csak egy deklaráció. Eddig is a teljes foglalkoztatásban gondolkodtunk, a 2018-as évi költségvetés számai és konkrét intézkedései is a foglalkoztatás további növelését szolgálják.

Már beszéltem arról a hatéves bérmegállapodásról, amit a kormány meg tudott kötni a gazdasági élet szereplőivel. Ez 2017-ben indult, azzal, hogy 15 százalékkal, soha nem látott mértékben sikerült emelnünk a minimálbért. Megjegyzem, a korábbi években is emeltük. Ez egy még nagyobb emelés volt, és a szakmunkás-minimálbért 25 százalékkal emeltük. A megállapodás azt is tartalmazza, hogy ez folytatódik 2018-ban: a minimálbér 8 százalékkal emelkedik, a szakmunkás-minimálbér pedig további 12 százalékkal.

És nem hagyjuk az adott szereplőkre a terheket, ez nem egy diktátum, hisz megállapodásról van szó. Ez a megállapodás azt is tartalmazza, hogy a vállalatok által ama munkabérek terheként fizetendő járulékok hogyan csökkennek 2017-ben és 2018-ban is.

(Az elnöki széket Sneider Tamás,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A másik ilyen fontos terület, amivel azt tudom igazolni, hogy ez a munkából élők költségvetése, ha azt tekintem át nagyon röviden, hogy mi az, amit a családpolitikában nyújt a 2018-as költségvetés, nem újat kezdve, hanem folytatva a korábbi évek gyakorlatát. 2018-ban havi 35 ezer forint adómegtakarítás ér egy kétgyermekes családot. Folytatódik az otthonteremtési program, amit CSOK néven vezettünk be a köztudatba. Az otthonteremtésre a 2018-as költségvetés 226 milliárd forintot szán.

A családokat érinti az a gondolkodás, amit az áfacsökkentések kapcsán képviselünk. Szocialista képviselőtársaink mindig elmondják nekünk azt, hogy nálunk a legmagasabb az áfatartalom az Európai Unióban. Ez igaz is, csak ez így egy féligazság. A 27 százalékos átlagkulcs mellett az alapvető élelmiszerek egyre nagyobb köre kerül az 5 százalékos kulcsba. Ez folytatódik 2018-ban is akkor, amikor az internet vagy a halfogyasztás esetén a hal mint termék áfája 5 százalékra csökken.

Egy családba nemcsak a foglalkoztatottak és a gyerekek tartoznak, hanem egy családnak része a nyugdíjasok köre is. 2018-ban az inflációnak megfelelően 3 százalék nyugdíjemeléssel kalkulálunk, erre biztosan számíthatnak a nyugdíjasok. Sőt, amivel kalkulálnunk lehet és kalkulálnunk is: nagy valószínűséggel nyugdíjprémiumot fogunk fizetni a nyugdíjasoknak, mert a magyar gazdaság teljesíti azokat a feltételeket, amik a nyugdíjprémium kifizetésének feltételei, azaz 3,5 százalék fölött fog nőni a gazdaság. Itt jegyzem meg, hogy az idei negyedévi adatok nagy optimizmusra adnak okot, hiszen 4,1 százalékkal nőtt az első negyedévben a magyar gazdaság. Amikor terveztünk, 3,1 százalékban gondolkodtunk. Látva a költségvetés folyamatait, leginkább a Nemzetgazdasági Minisztérium volt az, amely nagyobb számokat mert már megfogalmazni, és most, az idei év költségvetési módosítása során már ezekre a nagyobb számokra építünk is. Tehát a magyar gazdaság jobb teljesítményéből a nyugdíjasok is részesülni fognak, a 3 százalék nyugdíjemelésen kívül valószínű ‑ nagy valószínűséggel ezt mondani lehet ‑ nyug­díjprémiumra is számíthatnak a 2018-as évben.

Megerősített biztonság ‑ lehet egy ilyen hívó szó, amiről beszélnünk kell. Ezek sajnos olyan kiadásokat jelentenek Magyarország számára, amin jó lenne spórolni, de nem lehet spórolni, mert a migránsválság egy elhúzódó válság, a határainkat védenünk kell, akik a határvédelmet teljesítik, azokat megbecsülnünk kell, ezért erre a területre a vártnál is nagyobb összegeket kell fordítanunk. Rendvédelemre a 2018-as költségvetésben 514 milliárd forint áll rendelkezésünkre. Mindezeket a célokat azért tudjuk teljesíteni, mert azt mondhatjuk, hogy stabil és erős a magyar gazdaság. Ahogy már említettem, 2018-ban 4,3 százalék gazdasági növekedéssel kalkulálhatunk, ezért többletforrások jutnak az élet minden területére, amiről még beszélni fogok, illetve most teszem, hogy valami logikai összefüggés legyen az elmondottak között.

A miniszteri expozéban elhangzottak ezek a számok, én csak megerősítem, mert a szocialista képviselőktől azt hallottam, hogy keveset költünk bizonyos területekre. Oktatásra 2017-hez képest is 81 milliárddal többet fordítunk majd 2018-ban. Egészségügyre 2017-hez képest 102 milliárddal fordítunk többet. Nyugdíjakra, családtámogatásra, szociális területre, vagyis mindarra, ami a család különböző szereplőit érinti, 287 milliárddal fordítunk többet, mint a 2017. évben. Gazdaságfejlesztésre ‑ rendkívül fontos, hogy hosszú távú kitekintése, gondolkodása legyen a költségvetésnek - 205 milliárddal többet fordítunk, mint a 2017. évben. (Gőgös Zoltán: 100 a Mészárosé lesz!)

Hogy kié lesznek ezek a számok, mondja itt Gőgös képviselő úr, ő olyasmit is ki tud olvasni a költségvetésből, ami nincs benne a költségvetésben. (Gőgös Zoltán: Csak eddig ez volt!) Nevet mondott be, mivel az ő gondolatai nem hallatszanak (Kontrát Károly: Megzavarodott!), ezért a szocialista képviselő úr gondolatait tolmácsolom, egy nevet mondott arra vonatkozóan (Gőgös Zoltán: Melyiket? ‑ Köz­be­szólások az MSZP padsoraiból: Melyik nevet?), hogy hová kerülnek ezek a források. (Gőgös Zoltán: Az biztos lesz!)

Rendvédelemre a többlet, amit fordítanunk kell, bár ne kellene, az 80 milliárddal több, mint amit 2017-ben fordítottunk.

Tisztelt Országgyűlés! Mindig el kell kerülnünk azt a hibát két kormányzati ciklus után, hogy a szocialista kormányokra mutogatunk vissza. Ez nekem nem kenyerem, ma sem úgy mutogattam erre vissza (Gőgös Zoltán. Csak végig!), amikor 2010-et felidéztem, mintha azt akarnám igazolni, hogy ahhoz képest mi jobban teljesítünk. Ezt úgyis a választók fogják eldönteni. Ahhoz képest pedig jobban teljesíteni nem eredmény, mert az annyira antiteljesítmény volt, amit akkor nyújtottak (Soltész Miklós tapsol.), és ez leginkább a magyar gazdaság- és költségvetési politikában nyilvánult meg.

A rendszerváltás óta egyszer kerültünk államcsőd közelébe, amikor a szocialisták kormányoztak. Ezt a választók időben felismerték, ezért eltanácsolták őket a kormányzástól. Az ’50-es évek jelszavait előhívni, Rákosi Mátyás Kaposváron, ebben a nagyszerű városban mondott egyszer egy nagyszerű mondatot; az ő gazdaságpolitikája az volt, hogy „fizessenek a gazdagok”. (Dr. Hoppál Péter: Ó! Ó!) Azok, akik egy elhibázott gazdaságpolitikával csődbe vitték az országot, most azt gondolják, hogy ezeknek a jelszavaknak a pufogtatásával vissza lehet jönni kormányozni. Nem, a választók bölcsek, a kollektív bölcsességben reménykedhetünk.

Ezért én azt gondolom, hogy a 2018-as költségvetés megalapozott számokból áll, konzervatív tervezéssel készült. Az igazi veszélyt a választások jelentik vagy jelentenék, ha ennek a költségvetésnek a végrehajtását a választók egy más kormányra bíznák. Nem fogják tenni, én hiszek a kollektív bölcsességben. Azt a költségvetést, amit mi megterveztünk és itt megalkotunk, azt gondolom, hogy egy következő Orbán-kormány fogja végrehajtani. Köszönöm a figyelmüket. (Taps a kormánypárti sorokból.)

(11.10)