Felszólalás adatai

A javaslat gyakorlatilag parttalan jogkört biztosít az eljáró felügyelőknek abban a tekintetben, hogy milyen szankciókat alkalmaznak a munkaügyi szabályokat megsértő foglalkoztatókkal, munkáltatókkal szemben. A probléma a következő. Szeretném előrebocsátani azt, hogy azt természetesen nem lehet elvitatni egyetlen közigazgatási szervtől sem, hogy az eljáró szervnek, a közigazgatási szerv nevében eljáró ellenőrnek valamiféle mérlegelési jogköre legyen. Ezt szerintem ebben a Házban senki nem vitatja.

(10.20)

A probléma a következő: jelenleg is szerte az országban - akár különböző multinacionális kereskedelmi láncokról beszélünk, akár varrodákról, akár közfoglalkoztatottakról, akiket mondjuk, egy polgármesteri érdekeltségi területen foglalkoztatnak - azt látjuk, hogy ma szerte ebben az országban az elnyomásnak, a munkavállalók kizsákmányolásának a legmélyebb bugyrai sejlenek fel.

Egy ilyen helyzetben nagyon körültekintően kell eljárni abban a tekintetben, hogy melyik eszköz a leghatékonyabb az állam számára, hogy a végletes kiszolgáltatottságot, az alapvető munkajogi szabályok áthágását visszaszorítsa, illetve szankcionálja. Ráadásul akkor, amikor egy állami hatóság kezében olyan jogkör van, amivel nagy tőkeerős cégeket is tud szankcionálni vagy politikai befolyással rendelkező foglalkoztatókat is tud szankcionálni, akkor nem lehet nem tekintetbe venni azt, hogy óhatatlanul helyeződik korrupciós nyomás a közigazgatásra, az eljáró szervekre. Amikor korrupciós nyomásról beszélek, természetesen nem kizárólag arra gondolok, hogy valaki jön, és ilyen eléggé ósdi módon lefizeti a tisztviselőt; nem kell ezt megtenni. Éppen elég az, ha az adott munkáltató, amelyik sorozatban kizsákmányolja a munkavállalókat, a hatórás szerződésért 8-10-12 órát robotoltatja az embereket, nem adja ki a szabadságot, az adott kistérségben vagy éppen az adott megyében a legnagyobb munkáltató.

Próbáljuk megnézni azért ezeknek a javaslatoknak - ha úgy tetszik - a szociológiai háttérét; azt hiszem, erre utaltak a képviselőtársaink is. Arról van szó, hogy aki közigazgatási szerv, adott esetben a munkaügyi hatóság nevében eljár egy adott megyében, egy adott kistérségben - és talán ezt a teremben ülők közül leginkább Czomba államtitkár úr tudja -, az bizony saját maga is a saját egzisztenciájával, a saját családjának az egzisztenciájával is mélyen be van ágyazva abba a környezetbe, ahol neki az állam nevében a közösségi ellenőrzést érvényesítenie kell.

Ezt azért fontos hangsúlyozni, mert minél nagyobb teher nehezedik az eljáró ellenőrre, hogy megállapítsa a szankciót a jogszabályt sértő munkáltatóval szemben, minél kevésbé köti meg a mérlegelési jogkör határait a törvény, annál nagyobb felelősség nehezedik arra az ellenőrre, aki egyébként - anélkül, hogy bármiféle rossz szándék vezetne - ő maga, illetve a családja révén mégiscsak ki van szolgáltatva annak a cégnek, amelyik ott a környéken a legnagyobb munkáltató. Komolyan gondoljuk azt, hogy ezektől az ellenőröktől - mondom, miközben a legjobb szándék vezeti őket, és a szó büntetőjogi értelmében nem vádolhatók semmiféle korrupciós cselekménnyel - elvárható az, hogy keményen lesújtsanak azokra a foglalkoztatókra, ahol adott esetben egy rokonuk dolgozik, és amikor mondjuk, azt a rokonát elbocsátják, a rokon nem fog tudni elhelyezkedni a környéken, könnyen lehet, hogy hosszú évekig sehol?

Ezért veszélyes ez a javaslat, és ezért lenne fontos, hogy egyfelől továbbra is legyenek kőkemény törvényi megkötések, hogy a szankcionáló szervezet, a munkaügyi felügyelőség milyen határok között járhat el, és ezért javasolta - a következő részletes vitában majd erről részletesen beszélünk - az LMP, hogy a büntető törvénykönyvet egészítsük ki egy olyan tényállással, amelyik a munkáltatói visszaéléseknek a legdurvább fajtáját szankcionálja. Így, ha úgy tetszik, komplementer, kiegészítő egymással a munkaügyi és a büntetőjogi szabályozás, a legdurvább visszaélések esetén már nem is a munkaügyi hatóságnak kellene ebben az esetben eljárnia.

Szeretném arra felhívni az államtitkár úr figyelmét, hogy iszonyatos elkeseredés van számtalan helyen az országban amiatt, hogy kizárólag olyan munkáltatóknál lehet állást kapni, ahol minimálisan sem veszik figyelembe ezeket az alapvető munkaügyi szabályokat, nem létezik fizetett szabadság, és gyakorlatilag olyan teljesítménybért állapítanak meg a munkavállalók számára, ami nyilvánvalóan teljesíthetetlen a kikötött munkaidőben.

Ennyit szerettem volna elmondani, és nagyon várnám, hogy az államtitkár úr reagáljon arra, hogy hogyan látja, úgy is, mint aki egyébként a gyakorlatot is ismeri. Elvárható-e ez a határtalan felelősség a munkaügyi ellenőröktől? Nem aggódik-e a kormány amiatt, hogy egy olyan korrupciós nyomás - most a korrupciót itt nagyon széles értelemben értem -, illetve egzisztenciális nyomás fog helyeződni az eljáró közigazgatási hatóságra, amelyik gyakorlatilag lehetetlenné teszi a nagy tőkeerejű, adott esetben politikai befolyással rendelkező, viszont a munkaügyi szabályokat semmibe vevő munkáltatók hatékony ellenőrzését?

Köszönöm szépen. (Taps az LMP padsoraiban.)