Felszólalás adatai

DR. BAZSA GYÖRGY, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Elnök Úr! Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Ház! A Magyar Szocialista Párt - mint az előbbi bizottsági javaslatból kitűnt - támogatja ennek a törvénynek az elfogadását. Szokás volt itt, akár az elmúlt órákban is egy picit visszatekinteni egy-egy kérdéskör történetére, két mondatban én is megteszem ezt.

Elég közismert, hogy a magyar mesterlegények már az előző századokban is járták Európa országait, városait, műhelyeit, és hazahozták azokat a bizonyítványokat, mesterleveleket, amelyeket itthon természetesen elfogadtak. De ha most egy kicsit a törvény igazán aktuális témájára térek rá, akkor a peregrinus diákok, a református kollégiumok nyugati egyetemeken járt diákjai egyrészt magukkal vitték az itt szerzett - mondjam azt - érettségi jellegű, tehát középiskolai végzettséget igazoló tanúsítványt, bizonyítványt, oklevelet, és ezeket odakint általában elfogadták, az ottani tanulmányaikban szerzett okleveleket, doktori fokozatot, címet pedig itt fogadták el a hazai felsőoktatási intézmények, ezek a kollégiumok. A debreceni református kollégiumnak évszázadokon keresztül nem volt gyakorlatilag olyan professzora, aki ne valamelyik neves, göttingeni, leideni, utrechti és genfi vagy más egyetemen szerezte volna meg a doktori fokozatát. És ez így ment egyébként az előző, a XX. században is, annak első és második felében is. Azt gondolom, ha utalok Polányi Mihály, Teller Ede, Szilárd Leó, Wigner Jenő vagy mások itt szerzett egyetemi okleveleire, de a későbbiekben Oláh Györgyre vagy Harsányi Jánosra is, akkor nem kétséges, hogy alapjában véve ez az ekvivalencia megvolt, működött, élt, ha nem is ilyen szabályozott keretek között, mint aminek most éppen előtte állunk.

(21.30)

Ennek összességében az az alapja, hogy a magyar közoktatás, felsőoktatás, akármilyen struktúrában is az évszázadok során, de valamilyen formában tartalmilag, mentalitásában, filozófiájában és színvonalában integráns része volt az európai felsőoktatásnak, és így ez a kölcsönös elismertség működött, fennállt, érvényesült. Ez, mint ahogyan az expozéban is elhangzott, különböző joghelyeken az utóbbi évtizedekben, években is megvolt, és ennek olyan nyilvánvaló bizonyítékait tudja az ember felsorolni, mint hogy a magyar egyetemeken külföldi, tehát idegen nyelven folytatott kurzusokban szerzett diplomák akár orvosként, mérnökként vagy közgazdászként az európai országokban egyértelmű elfogadást nyernek, hiszen csak akkor jönnek ide tanulni nem is olcsó pénzen a nyugat-európai, de a világ más országaiból is a fiatalok, ha az itt szerzett diplomát ezekben az országokban, a világ legkülönbözőbb országaiban elismerik.

Ami most bekövetkezik, ennek az egységes szervezetbe és törvényi szintre emelése, így azt is mondhatjuk, hogy elvileg egyszerűbb és gyorsabb realizálása. Azért ennél az egyszerű és gyors jelzőpárnál egy picit megállnék. Természetesen nem ítélhetünk róla, de látnunk kell és realizálnunk kell, hogy ez az európai joggyakorlat bizony nem egyszerű és nem feltétlenül gyors. Amikor az előbb a felnőttképzési törvénynél arról volt szó, hogy egy rövid kerettörvény, és még abba is mi fér bele, milyen volumenben tárgyalható vagy rögzíthető mindaz, amit kellene vagy jó lenne belevinnünk, ha az ember kezébe veszi ezt a ma néhány paragrafusban, és csak gondolom, összesen három-négy rendeleti oldalban rögzített eljárási rendet, akkor egy kicsit meglepődve vagy majdnem megrendülve szembesül azzal, hogy ez bizony majdnem 40 oldalon - legalábbis ebben a tipográfiai formában - szabályozza igen részletesen, igen körültekintően, igen alaposan azt, amit eddig úgy gondoltunk, hogy viszonylag egyszerű. És akkor még nincs benne az a lista, amit képviselő asszony az előbb említett, kívánatosnak tartott, hogy mely intézmények azok, amelyek oklevelét vagy bizonyítványát ekvivalenciaalapon el lehet fogadni.

Szóval, szembesülnünk kell azzal, hogy ez az európai jogrendszer bizony bonyolult, körülményes, nem igazán egyszerű és nem igazán gyors. Éppen ezért a mi hatóságainknak, a kormányszerveknek, a minisztériumoknak is, az intézményeknek is nem kis feladata lesz, hogy ezt a meglehetősen bonyolult és meglehetősen tagolt törvényt - merthogy a lisszaboni egyezmény lényegében ezt írja nekünk elő - rugalmasan, gyorsan és célszerűen alkalmazzák.

Az a folyamat, ami egyébként ebben a törvényjavaslatban is tükröződik, az európai felsőoktatás már régóta intenzíven folyó folyamatát jelenti. Az autonóm felsőoktatási intézmények lassan fél évszázada működnek együtt abban a szellemben és értelemben, hogy ez az ekvivalencia, ez a kölcsönös elismerés valóság legyen, minél könnyebb legyen, minél általánosabb legyen, és ennek nagyon jó példái, alkalmai és eszközei voltak egyúttal azok a Tempus-, Socrates- vagy Erasmus-együttműködések és kapcsolatok, amelyek azt igazolták, hogy természetesen ez az európaiság Európában, de akkor egyúttal azt is mondom, hogy természetesen Magyarországon is - merthogy Európában vagyunk - él és működik.

Tehát mi abban a biztos tudatban, abban a jó értelmű öntudatban állhatunk e törvényjavaslat mellé és annak alkalmazása elé, hogy ez megerősíti európaiságunkat magunk előtt is, mások előtt is, és természetesen lehetővé teszi azoknak, akik ide jönnek - reméljük, hogy Keletről és Nyugatról egyaránt nagy és növekvő számban -, hogy végzettségüket és szakképzettségüket a magyar társadalom, ezen belül konkrétan az arra hivatott szervek elismerjék, gyorsan elismerjék, ők is hasznára lehessenek az országnak, a társadalmunknak, és ez a viszonosság és kölcsönösség általános, folyamatos, lassan egyre inkább határok nélküli és általános gyakorlat legyen.

Ebben a szellemben, ebben a hitben a Magyar Szocialista Párt frakciója ezt a törvényjavaslatot támogatni fogja.

Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)