Felszólalás adatai

MÉCS IMRE (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Nagyon örvendetes, hogy végre megszületett ez a törvényjavaslat és bekerült a Ház elé, hiszen évtizedekig rendeletek, rendelkezések, temetői házirendek szabályozták ezt az annyira fontos kérdést, hiszen - ahogy itt többen is elmondták - a halál, a kegyelet mindnyájunk számára rendkívül fontos, alapvető érzés.

A híres dél-amerikai forradalmár, Rui Barbosa a múlt század közepén a haza definícióját úgy kezdte: az ősök sírja, a gyermekek bölcsője, az anyanyelv, a nép - tehát az ősök sírjával kezdte. Vagy Petőfi halhatatlan verséből: "Hol sírjaink domborulnak,/ Unokáink leborulnak,/ És áldó imádság mellett/ Mondják el szent neveinket." Tehát ha ezt nézzük, annyira ősi, annyira természeti ez a dolog - az elefántok szokásait vizsgáló etológusok megállapították, hogy az elefántoknál is vannak kegyeleti momentumok, az elhullott elefántok csontjait összegyűjtik, köveket gyűjtenek rá -, tehát nagyon ősi, nagyon atavisztikus, nagyon mély, természeti létünkhöz, emberi létünkhöz nagyon erősen kötődő és egész filozófiai létünkhöz kötődő érzelmeknek és szokásoknak a rendezéséről van szó.

A mi nehéz magyar történelmünk kapcsán keserűen lehet megállapítani, hogy történelmünk utóbbi több száz éve nem más, mint levert szabadságharcok és újratemetések története. Gondoljunk csak II. Rákóczi Ferenc újratemetésére, Kossuth Lajos temetésére, vagy akár 1956. október 6-án Rajk Lászlóék újratemetésére, amikor pora nekünk szolgált, a szabadságnak szolgált, és Nagy Imrének és több száz mártírtársának az újratemetésére! Hiszen éppen tíz esztendővel ezelőtt, több évi kemény harc után jutottunk el oda, hogy az akkori utolsó pártállami kormányfővel, Németh Miklóssal tárgyaltunk a tisztességes újratemetésről. S ez az újratemetés cezúrává vált, a régi világ, a diktatúra lezárása és az új világ kezdete között.

Tehát rendkívül fontos, mélyen élő kérdés ez. Ezért is fontos, hogy a törvény jó legyen, a törvény közös törvény legyen, mindenki által elfogadható és mindenki szívéből jövő.

Kóródi Mária már beszélt arról, hogy a törvény általános és praktikusabb részeivel kapcsolatban milyen észrevételeink vannak. Én a kegyelettel és a nemzeti kegyelettel, a nemzeti sírkerttel, a nemzeti kegyeleti bizottsággal szeretnék foglalkozni.

Ahogy az előttem szólók is elmondták, bármilyen megdöbbentő, de nincs törvényi védelme legfontosabb nemzeti kegyeleti helyeinknek, nincs törvényi védelme a Kerepesi úti temetőnek, nincs a 301. parcellának, a 298. parcellának, nincsen védelme a különböző helyeken fekvő honvédek, háborús hősök és áldozatok sírjainak. Rendkívül fontos, hogy ezeket rendezzük, és rendkívül fontos, hogy konszenzus jöjjön létre ezzel kapcsolatban. Tehát nemcsak hogy pártok feletti, hanem össztársadalmi kérdésnek kell lennie, és olyan megegyezésnek kell születni, amit mindnyájan el tudunk fogadni, magunkénak tudunk érezni.

A törvényjavaslat több kitűnő megközelítésben is foglalkozik ezekkel a kérdésekkel, de több rendkívül elnagyolt, felületes megközelítésben is. A törvény alapvetően nem tisztázza az origót, hogy jogilag hogyan születnek a nemzeti sírkertek; definiálja a fogalmát, a megszűnéséről is beszél, de arról nem szól, hogy hogyan születik meg. Úgy gondoljuk, hogy a nemzeti sírkertek stabilitását, hosszú idejű, nemcsak több cikluson, hanem akár sok száz éven keresztüli stabilitását biztosítani kell. Ezért olyan grémium kezébe kell letenni ennek a kérdésnek a döntési jogkörét, amely konszenzust élvez, és amely valóban nincs kitéve a napi vagy akár a négyévenkénti politikai hullámzásoknak.

(11.00)

Rendkívül fontos a törvényben definiált nemzeti kegyeleti bizottság létrejötte. Fontos az, hogy olyan magas szintű legitimációt kapjon, amivel az előbb említett hosszú idejű stabilitást szolgálni tudja.

Kívánatos lenne, hogy maga az Országgyűlés hozza létre ezt a kegyeleti bizottságot, az Országgyűlés szabja meg a legfőbb feladatait, biztosítsa jogkörét, a későbbiek folyamán pedig a kormány feladatkörében a financiális támogatás kérdését is rendezni kellene.

Nagyon fontos lenne, hogy ebben a nemzeti kegyeleti bizottságban a nemzet köztiszteletben álló személyiségei vennének részt - valahogy úgy, mint a kuratórium tagjai, akik nem hívhatók vissza -, lennének olyan tagjai a bizottságnak, akiket köztestületek és társadalmi szervezetek delegálnak, és lennének a kormánynak is delegáltjai. Ez a grémium lenne hivatott arra, hogy a törvényben definiált kegyeleti helyeken túlmenően újabb nemzeti sírhelyeket, sírkerteket, temetési helyeket rögzítene, gondoskodna azok fenntartásáról, és döntene arról, hogy kiket lehet oda temetni, és gondoskodna védelmükről.

A belügyminiszter úr expozéjából nem derült ki, hogy a törvény beterjesztése előtt konzultáltak-e a különböző társadalmi szervezetekkel, köztestületekkel és a történelmi egyházakkal. Én egy héttel ezelőtt részt vettem a kisgazda iniciatívára a Honvédelmi Minisztérium által szervezett '56-os találkozón Balatonkenesén, oda levittem ennek a törvényjavaslatnak a másolati példányait, és ott derült ki, hogy a legnagyobb '56-os szervezetek vezetői nem tudtak erről, például Fónay Jenő vagy Regéczy László, a TIB vezetője és mások. Ezeket szétosztottam, és kértem tőlük véleményt. Nyilvánvaló, kevés volt az idő, hogy ezt részletesen kidolgozzák. Nagyon jó lenne, ha a konzultációk megtörténnének.

Ugyancsak nem veszem észre a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának a keze nyomát ezen a törvényen, hiszen a nemzeti örökségünknek hallatlanul fontos részét képezik, ahogy az előttem szóló mondta, a sajkás temetéseken kívül a Balaton mentén a szív alakú sírkövek vagy a kopjafás temetkezések. Tehát ezeknek néprajzi jellegük is van, kulturális örökségünk hallatlanul fontos részét képezik. Úgy gondolom, be kellene vonni ezt a minisztériumot is, hogy hagyja rajta a keze nyomát a törvényen, és kellő védelmet biztosítson a megfelelő anyagi háttérrel együtt ezeknek az örökségeknek.

Ugyancsak nem látom a keze nyomát az ombudsmanoknak, hiszen vannak olyan kétes jogi részek is, mint hogy ki jogosult eltemettetni valakit. Tehát vissza lehet élni, és sajnos jelenleg olyan korban élünk, ha valamivel vissza lehet élni, akkor Magyarországon biztosan lesz kellő számú személy vagy csoport, amely vissza fog azzal élni. Úgy gondolom, jó lenne, ha az ombudsmanok - vagy jogőrök, hogy szebben fejezzem ki magam - megnéznék ezeket.

Ugyancsak nem látom teljes mértékig a történelmi egyházak keze nyomát. Hogy csak egyet emeljek ki, az ószövetségi zsidó vallásnak nagyon szigorú előírásai vannak a temetőkkel kapcsolatban, például temetőt a vallásos zsidók nem adhatnak fel, nem szüntethetnek meg. Semmi utalást nem láttam erre vonatkozóan, és azok a rabbik, akiktől érdeklődtem, ők sem tudtak arról, hogy megkeresték volna az előkészítésnél.

Úgy gondolom, hogy nem késő, ezt még meg lehet tenni, de ehhez arra volna szükség, hogy ennek a fontos törvényjavaslatnak az általános vitáját jelenleg ne zárjuk le, hanem folytassuk, addig ezeket a konzultációkat meg lehet ejteni valamennyi történeti egyházzal, szervezettel; de hogy példákat mondjak, a '45 és az '56 között kivégzettek sírjait gondozó Politikai Elítéltek Közösségét sem hívták meg, és folytatni lehetne a Tudományos Akadémia köztestületének a meghívásával. Tehát úgy gondolom, hogy közös erőfeszítéssel ezeket a konzultációkat meg kellene ejteni.

Jó és hosszú távra szolgáló érvényes és használható, közmegegyezésen alapuló törvényt kellene közös erőfeszítéssel létrehoznunk, ehhez pedig - úgy gondolom - alapos munkára van szükség. Feltétlenül szükségesnek tartjuk, hogy a legfontosabb nemzeti emlékhelyek felsorolása és védettségének deklarálása bekerüljön a törvénybe. Valahogy ilyen formában: "E törvény erejénél fogva nemzeti sírkertbe tartozónak kell tekinteni a Nemzeti Panteont (Kerepesi Temető teljes területét), a budapesti Újköztemető 298., 300. és 301. parcelláját." De ha a szakemberek ennek a további bővítését javasolják, akkor, úgy gondolom, annak is elébe kell menni.

Két héttel ezelőtt kaptuk kézhez ezt a törvényjavaslatot, ez az idő kevés volt ahhoz, hogy körültekintően megkérdezzük a társadalmi szervezeteket. Úgy gondolom, hogy ezt meg kell tennünk, és akkor közösen jó törvényt fogunk hozni.

Tehát még egyszer kérem, hogy ne zárjuk le most a vitát, hanem folytassuk tovább. Köszönöm szépen. (Taps.)