Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. HILLER ISTVÁN, az MSZP képviselőcsoportja részéről: Tisztelt Elnök Asszony! Képviselő Asszony! Képviselő Urak! Szomorú mondattal kell elkezdenem a felszólalásomat. A lakhelyemen, a választókerületemben, Pesterzsébeten ma egy szörnyű tragédia történt. Egy iskola előtt egy 9 éves kisfiú meghalt. Én most onnan jövök. Nem nagyon tudok elvonatkoztatni a köznevelési rendszer egy jelentős részének tárgyalása előtt attól, ahonnan jövök. Nyilván nem szólíthatom föl önöket, hogy álljanak föl, én mindenesetre csöndben maradok néhány másodpercig ennek a 9 éves magyar kisfiúnak az emlékére. (A teremben lévők néma felállással adóznak az elhunyt emlékének.) Őszintén köszönöm mindannyiuknak. Köszönöm szépen elnök asszonynak is.

Tisztelt Elnök Asszony! Kedves Képviselők! Én helyesnek tartom és elfogadom azt a felszólalásban megfogalmazott ajánlatot, hogy ne a magyar közoktatási, köznevelési rendszer egészéről beszéljünk, hanem annak egy nagyon is lényeges szegmenséről, épp azért, hogy ennek a lényeges szegmensnek a kérdései, az ebben rejlő viták megoldási lehetőségek és problémák előjöjjenek, és ne keverjük össze mással; a közoktatási rendszer egészének megítéléséről nagyon is kell beszélni a magyar Országgyűlésben is.

Először is azt a kérdést kell föltenni, hogy mióta önök törvény szerint 2011-ben, a gyakorlatban 2013-ban a magyar oktatási rendszerben alapvető változásokat vezettek be a fenntartás kérdésében is, az önkormányzati iskolákat államosították, illetve egy részük pedig egyházi fenntartásba ment  nem került, ment , vajon ez a fontos ügy, a szegregáció ügye, tudniillik, hogy a szegregáció elleni küzdelem eredményesebbe ebben a rendszerben, mint volt, amikor átvették a kormányzást, hogy áll. Igenis be kell látni és be kell ismerni, hogy komoly személyi és koncepcionális kezdeményezéseik is voltak.

Tisztelettel emlékeztetem önöket arra, hogy a 2010 utáni kormányokban, illetve az első kormányban a társadalmi felzárkózásért felelős külön államtitkár is volt  később ráadásul Balog Zoltán miniszter lett , erre fektettek hangsúlyt, figyelmet, a kérdés azonban több mint tíz év elteltével az, hogy eredményesebbe e tekintetben ez a rendszer. Ha a számokat nézzük, és ha a tapasztalatokat nézzük, akkor azt kell mondani, hogy nem.

Könnyen összevethető lenne a 2011 előtti rendszer és a mostani, de javaslom, hogy ne ebbe az adok-kapokba menjünk most bele, sokkal inkább azt nézzük, hogy 2023-ban hol tart e tekintetben az országunk, a magyar oktatásügy. Visszafelé mutogatni és előre megfogalmazni vádakat fölösleges, amennyiben az a célunk, hogy a szegregáció csökkenjen Magyarországon. És itt föl kell vetnem egy kérdést, hogy valóban arról vane szó, hogy mi mindannyian  kormánypártiak és ellenzékiek, ellenzéken belüliek, ilyenek és olyanok  tulajdonképpen ugyanazt akarjuk, csak másként gondoljuk el, és így aztán azt mondjuk, hogy igen, igazából egy metódust követünk, te jobban csináltad, te kevésbé jobban, ebbe még érdemes betenni energiát, ide pénzt, de egyébként az út, amiben gondolkodunk, az egy, hogy így van-e. Nem. Nem. És erről nem beszélni pont egy ilyen törvény tárgyalásánál kimondottan álságos.

Nyilván nem nekem a feladatom ennek a különbségnek a bemutatása. Biztosan, ha erre gondolnak a későbbiekben, lesz vagy lehet erről szó, de egyáltalán nem ez a helyzet. Nem azt állítom, hogy ez kormánypárt és minden ellenzéki párt közötti különbség, hanem én felfogásokról beszélek, és e tekintetben a felszólalásomnak ezen részében érdektelennek tartom, hogy éppen ki van kormányon vagy ellenzékben, felfogásról beszélek.

Ezt egyébként szeretném a későbbiekben egy más részre is kiterjeszteni, és fölhívni a figyelmüket valami másra, mert úgy gondolkodunk, úgy beszélünk, legalábbis úgy teszünk, mintha huszonéven keresztül nem változott volna teljesen a környezet, és azokkal a módszerekkel akarunk jobbá tenni valamit  egyébként nem kételkedem abban, hogy másként gondolkodó is jobbat akar, legfeljebb én nem értek egyet vele , mintha igazából nem változott meg a környezet, és ha azt a valamit, amit régen így-úgy kitaláltak, jobban csináljuk, akkor eredményt hoz. Énszerintem adjuk fel ezt a gondolatot, ez nem felel meg a mai magyar valóságnak. Én nem hiszek abban, hogy húsz év elteltével, ha még jobban meg több pénzzel meg szervezettebben ugyanazt akarják csinálni, mint amit egyébként húsz évvel ezelőtt csináltak, csináltunk, akkor jobb lesz. Szerintem nem így van.

A második kérdésben azt szeretném fölvetni  úgy tűnhet, hogy ez talán mellékszál, hát nem. Felzárkózásról beszélünk és szegregációról. Hajlamosak vagyunk ezt a szegregációt egyébként szintén a teljesen hagyományos értelemben elmondani. Erről Harrach képviselő úr, de mások is szóltak, hogy melyek ezek a kategóriák. Én ezt nem is akarom vitatni, de a szegregáció mégiscsak elkülönülés, különböző módon történő hozzáállás, különböző, más módszerekkel történő oktatás, elkülönítés. Egyébként elkülönülésről is van szó, és az az évtized, amiben élünk, többfélét hozott. Két fajtáról akarok beszélni, amiről ez a törvény nem szól. Megértem, mert ez egyébként most egy problémát akar elemezni. Bizony olyan elkülönülést hozott az átkozott Covid két és fél éve, amelynek az elemzése a magyar oktatásban még mindig nem történt meg.

Értem én, pontosan értem, hogy a törvényben miről beszélnek, én meg a magyar oktatási rendszerről beszélek, és azt állítom önöknek, hogy van két-három olyan évfolyam, amely  megengedem, sőt aláírom, nem az önök hibájából, hanem emiatt az átkozott járvány miatt  elkülönül a többitől. Nem tanultak meg ezek a 6-7-8 éves magyar kisfiúk és kislányok rendesen írni, olvasni, számolni. Ez nem szegregáció? Értem én, hogy mit értenek szegregáció alatt, pontosan értem, csak éppenséggel azt a kört akarom bővíteni, a szegregáció kategóriáját  tudniillik, hogy egy adott csoportot valamilyen oknál fogva elkülönítenek, elkülönül  kiterjeszteni, és próbálom a mai valóságra ráhúzni, mert ha állandóan csak a régi kategóriákkal élünk, akkor nem veszünk tudomást arról, ami egyébként velünk történt vagy történik.

(15.30)

Magyar kisfiúk és kislányok tízezrei különülnek el a többiektől, nem vallásuk miatt, nem a bőrük színe miatt, nem azért, mert hol laknak, hanem azért, mert ez az átkozott járvány sújtotta ezt a három évfolyamot. Ez nem elkülönülés? Ezeknek a felzárkóztatása legalább olyan fontos, mert ha nem történik meg a felzárkóztatás, több tízezer magyar későbbi tizenéves, aztán huszonéves, aztán munkavállaló nem lesz ugyanolyan értékű, mint a többi.

Ezért megismétlem azt a javaslatomat, hogy a magyar oktatásirányítás és ezen belül a magyar központi költségvetés foglalkozzon azzal a három évfolyammal, amelyet a Covid érintett. Ezt egyébként nem csak nemzeti hatáskörben lehetne elképzelni, tudniillik a Covidot hihetetlenül nem érdekelte, hogy az Európai Unió melyik tagállama hol van, sőt az sem érdekelte, hogy Európai Unión kívüli vagy belüli, és ha javaslatot tennének, akkor szerintem előbbre lennénk.

A törvény leírt szövegét önök már részletezték, fölösleges még egyszer elmondani, hogy mi van benne, nyilván mindannyian elolvastuk. Azért arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy itt meghatározott megállapodás alapján, ha valaki nem tart be valamit, ami itt le van írva, hogy mit nem tart be, akkor attól meghatározott arányban finanszírozáselvonás történik, magyarul, elvesznek tőle pénzt. Azt is igaznak tartom, amit mondott képviselő úr, hogy egyébként ez nem tömeges fenntartót érint, de javaslom, hogy most ne azt nézzük, hogy most mennyit érint. Magának igaza van, nyilván nem tudjuk számszerűen pontosan mondani, de nagyságrendileg én is úgy gondolom, akármennyit is, azoktól pénzelvonás történik e szerint a törvény szerint.

Az államtitkár úrtól tisztelettel azt szeretném kérdezni, hogy az a pénz, ami elvonásra kerül ezen szabály értelmében, a magyar köznevelés rendszerének költségvetésében marad, vagy pedig nem. Ha abban marad, akkor kérem, csak annyit mondjon, igen, benne marad, és akkor a dolog elintézve, mert értelemszerűen ez nincs benne, nekem meg érdemes tudnom, hogy ez hol van.

Van azonban egy másik dolog, mert a törvény szövege csak egyfajta megállapodásról beszél, azonban a teljes megállapodás nem csak erre a körre terjed ki. Azt szeretném a miniszterhelyettes úrtól kérni majd, reagáljon arra, hogy amikor a tárgyalások kezdetén voltak, nemcsak ez merült föl, hanem az is, hogy a HEFOP Plusz pályázatban léteznek majd olyan lehetőségek, amelyek egyébként nem büntető jelleggel elvonnak, hanem pályázati úton a szegregáció csökkentése érdekében jelentős pénzösszegeket tartalmaznak, és ezeket fenntartók igénybe vehetik. Ez a megállapodás jelenleg nem létezik. Magyarul, volt egy kerek egész elképzelés, aminek az egyik részében az volt, hogy aki nem tartja be a szabályokat, attól elveszünk pénzt, de egyébként volt a megállapodástervezetnek egy másik része, történetesen, hogy hozzá lehet férni jelentős pénzekhez. Ez most úgy feleződik meg, hogy adott esetben büntető jelleggel elvétel van, plusz hozzáférés meg nincs, mert ez a megállapodás azóta nem született meg. Ez szerintem így nincs rendben.

Végezetül tisztelettel szeretnék még egy dolgot fölvetni az előző gondolat jegyében, tudniillik, hogy mit is jelent ez a szegregáció, ha nem önmagában abban a változatlan formában fogadjuk el, ahogy ezt évtizedekkel ezelőtt egy másfajta struktúrában megalkották.

Nem tudom, tudjáke, hogy a magyar közoktatásban mekkora a rekordtandíj összege. Elmondom: a tavalyi tanévben ez 7 millió forint volt. Nem felsőoktatásról beszélek, hanem a magyar közoktatásról beszélek. Van olyan magyar, az állam által teljes joggal elfogadott, egyébként minden törvény által előírt jogszabályt betartó közoktatási, köznevelési intézmény, ahova úgy járhat a diák különböző felvételi eljárás után, ha 7 millió forintot fizetnek azért, mert odajár a gyerek.

Azt kell mondjam önöknek, hogy 20 év alatt két és félszeresére emelkedett és az elmúlt 10 évben pedig 1,7, tehát majdnem megduplázódott azon gyermekek, diákok száma Magyarországon, akik tandíjjal rendelkező magániskolába járnak. Ott van egy regisztrációs díj, egyetlenegy olyan hely nincs, ahol ennek összege a 200 ezer forint alatt van, és van egy havidíj, ahol pedig a legalacsonyabb összeg 208 ezer forint, átlagosan egyébként 400-500 ezer között van.

Azt kell fölvetnem, hogy ez nem a leggazdagabbak elkülönülése, tudniillik sajnálatos módon közlöm önökkel, hogy nem a tehetség szerinti kiválogatás történik, ez nem a legtehetségesebbek iskolája  ilyen van, azt én nagyon támogatom, kell ilyen , hanem ez a legvagyonosabbak elkülönülése. Ezért elolvasva és megértve a törvény szövegét, elfogadva, hogy a szegregáció elleni lépésekről beszéljünk, föl kellett vetnem olyan kérdéseket, amelyekről a magyar oktatási rendszert körbevevő viták esetében nagyon ritkán beszélünk, most azonban a törvény szövegéről is elmondva a véleményemet azt gondolom, hogy érdemes erre figyelmet fordítani. Tisztelettel köszönöm, hogy meghallgattak. (Ander Balázs és Kanász-Nagy Máté tapsol.)