A felszólalás szövege:

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök asszony, kérem az előző szavazás, a napirend elfogadásáról szóló szavazás gépi megismétlését.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT, a Fidesz képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagyon érdekes volt Bárándy Gergelyt hallgatni, több szempontból is, különösen azért, mert egy olyan törvényjavaslatról beszélt hosszasan, amelyet nem engedett napirendre venni a szocialista-szabad demokrata többsége a parlamentnek. Tehát érdekes volt, hogy ennek a törvényjavaslatnak a vitája keretében folytatja le azt a kritikát, amelyet egyébként akkor is lefolytathatott volna, ha legalább hagyják, hogy a "három csapás" nevű törvényjavaslatunkat napirendre vegyék, de valóban vannak azért jó néhány ponton összevethető kérdések a két törvényjavaslat tekintetében. De ha megengedik, először a kormány javaslatáról beszélnék, és elsősorban a kormány javaslatáról beszélnék.

Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Országgyűlés! A kormány javaslatát egy jó irányba tett bátortalan lépésnek tartjuk, vagy kicsit szigorúbban megfogalmazva: félmegoldásnak tartjuk. Miért mondom azt, hogy helyes az az irány, amely így hétévi kormányzás után az MSZP számára a büntetőpolitika természetes folytatásának tűnik? Azért helyes ez az irány szerintünk, mert ahogyan az indokolás is fogalmaz, és szeretnék az indokolásból olvasni mondatot, illetve hozzáteszem az Avarkeszi Dezső államtitkár úr által imént elmondott mondatot, a bűnözés hatékonyabb visszaszorítása érdekében súlyosabb, elrettentésre alkalmas büntetésekre van szükség. Nagyjából így fogalmazható meg az a gondolatkör, amellyel maximálisan egyetértünk. Örülünk annak, hogy végre nem azon folyik a vita, hogy a szigorú büntetőpolitikának vagy a szigorú büntetéseknek van-e visszatartó ereje. Maga a javaslat indokolása, illetve ez az államtitkári indokolás vagy expozé mondja azt, hogy igen, a súlyosabb, elrettentésre alkalmas büntetéseknek, tehát a szigorú büntetőpolitikának van jelentősége, van hatása a bűnözés visszaszorítása érdekében.

Ez egy fontos kiindulópont, és örülök annak, hogy tényleg sokévi vita után ebben a kiindulópontban meg tudunk egyezni. Azért mondom, hogy sokévi vita után, mert hallgatva megint csak Bárándy Gergelyt, elgondolkodtam azon, hogy vajon melyik az MSZP büntetőpolitikája: az, amely a 2003. évi II. törvényben, tehát Bárándy Gergely édesapja, az egykori igazságügyi miniszter által beterjesztett törvényben mutatkozott meg, vagy az az MSZP büntetőpolitikája, amit most ebben a törvényben látunk (Dr. Bárándy Gergely: Mind a kettő.), vagy legalábbis annak a körvonalait látjuk, mert szerintem a két javaslat között komoly ellentmondás van. Mindjárt mondok is erre példát.

A 2003. évi II. törvény megszüntette azokat az 1999. január 1-je és 2003. január 1-je között hatályban lévő rendelkezéseket, amelyek a visszaesők, tehát a bűnismétlők esetén bizonyos kedvezményeket megvontak. Ez a polgári kormány időszakában hatályos rendelkezés volt. Ilyen volt például a feltételes szabadságra bocsátás kizárása vagy a próbára bocsátás kizárása visszaeső bűnözők esetén. A 2003. évi II. törvény megszüntette ezeket a kizárásokat; most hozza vissza ez a javaslat. (Dr. Bárándy Gergely: Erre vonatkozik ez a módosítás.) Üdvözöljük ezt a javaslatot, mármint a javaslatnak ezt a részét, mert úgy gondoljuk, hogy az egyik legfontosabb szempont, hogy a bűnismétlőkkel szemben és azon belül is a személy elleni erőszakos bűncselekményeket elkövető visszaesőkkel szemben a büntetőjogi racionalitás lehető legnagyobb szigorát kell alkalmazni. Szerintem kár, hogy ez az elmúlt hat-hét évben nem érvényesülhetett a miatt a büntető törvénykönyvi enyhítés miatt, amit 2002 őszén fogadott el az Országgyűlés Bárándy Péter előterjesztésére.

2006 februárjában javasoltuk, hogy a gyermekkorúak, illetve az időskorúak sérelmére elkövetett bűncselekményeknek egy körét, mégpedig a személy elleni erőszakos bűncselekményeknek egy körét súlyosabban értékelje a büntetőjog, és súlyosabban minősüljenek az ilyen személyek sérelmére elkövetett bűncselekmények. Örömmel üdvözöljük a javaslatban, hogy ha nem is ebben a megfogalmazásban, tehát nem az életkor alapján, hanem a védekezésre képtelen személy fogalmában visszaköszön ez a javaslat, és a védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett egyes bűncselekmények súlyosabban minősülnek.

A "három csapás" nevű törvényjavaslatban szerepel az az új visszaeső kategória, amit most itt ez a kormányjavaslat erőszakos többszörös visszaesőnek nevez; mi erőszakos visszaesőnek neveztünk, de ezen az elnevezésen és egyébként a fogalommeghatározáson sem fogunk összeveszni. Tehát elfogadjuk azt a fogalommeghatározást, amelyet a kormány javasol, mert beleilleszkedik a visszaesők fogalmába.

Gyenge pontja egyébként ennek a javaslatnak - és azért nem alkalmaztuk a többszörös visszaesőknek egy különleges csoportját, nem így határoztuk meg az erőszakos visszaeső fogalmát -, hogy ha évekkel a második elkövetés után követ el valaki súlyos erőszakos bűncselekményt, személy elleni erőszakos bűncselekményt, akkor nem lehet úgy értékelni, mint ahogyan így most a törvényjavaslatban erőszakos többszörös visszaesőként minősülne. Ennek persze megvan a maga logikája. Csak kérdem én, hogy ha valaki kétszer elkövetett már egy személy elleni erőszakos bűncselekményt, és utána tíz év múlva követ el egy nagyon súlyos vagy közepesen súlyos, személy elleni erőszakos bűncselekményt, akkor miért nem lehet figyelembe venni a büntetési tételeknél és a büntetéskiszabásnál azt, hogy ő kétszer korábban már hasonló jellegű bűncselekmények miatt került elítélésre. Tehát megfontolandónak tartom azt, hogy a többszörös visszaeső fogalmát bővítsük, tágítsuk ebben a tekintetben, és igenis, hogyha valaki harmadszor is erőszakos bűncselekményt követ el, akkor súlyosabban kerüljön megítélésre, mintha mondjuk, három éven belül követi el ezt a bűncselekményt.

De ezt a fogalommeghatározást, és azt, hogy ezek a visszaesők egy speciális bűnelkövetői kör, átvették a mi "három csapás" javaslatunkból, tehát annyira azért mégsem volt értelmetlen, hogy beterjesztettük a törvényjavaslatunkat, és talán annak a bizonyos sok-sok embernek a támogatása mégsem volt hiábavaló.

A mi javaslatunkhoz képest, amire azt mondom, hogy egy bátortalan lépés és pusztán félmegoldás, hogy a büntetési tételek az erőszakos többszörös visszaeső esetén nem emelkednek olyan mértékben, amit mi javasoltunk, és ami meg még különösebben bátortalannak tűnik, hogy a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés vagy egyáltalán az életfogytig tartó szabadságvesztés mint egy lehetséges szankció nem kerül meghatározásra a harmadik visszaeső bűnelkövetés esetén. Szerintünk ahhoz, hogy ennek a javaslatnak, ennek a törvénynek igazán visszatartó ereje legyen, és ahogyan maga államtitkár úr fogalmazott, elrettentésre alkalmas büntetés legyen, ahhoz szükség van arra, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés egy ilyen súlyú bűncselekmény-elkövetés esetén és egy ilyen súlyos bűnismétlő esetén - vagy ilyen veszélyes bűnismétlő esetén - igenis ott legyen legalább alternatív szankcióként az életfogytig tartó szabadságvesztés a bíró mérlegelési körében.

Igen, a mi javaslatunk az, a "három csapás" javaslat az, hogy ezekben az esetekben, a törvény által jól körülhatárolt esetekben ne legyen mérlegelése a bírónak, és kötelezően alkalmazza az életfogytig tartó szabadságvesztést. De ha csak ez az egy különbség lenne a mi javaslatunk között, hogy önök azt mondják, hogy ez bírói mérlegelés maradhasson, mi pedig kötelezően előírnánk, ha a büntetőpolitikát végre egy irányba lehetne állítani, akkor szerintem ebben a kérdésben meg tudnánk egyezni; de a javaslatukban, a kormány javaslatában még ez sincs benne, tehát az életfogytig tartó szabadságvesztés mint lehetséges büntetési tétel nem kerül meghatározásra. Ennek érdekében módosító indítványt fogunk benyújtani, hogy az életfogytig tartó szabadságvesztés egy bizonyos súlyú bűncselekmény elkövetése esetén már szerepeljen a mérlegelési körben.

(12.40)

Azt üdvözöljük - őszintén szólva ez a mi javaslatunk hiányossága volt -, hogy nemcsak a büntetési tétel maximumáról, hanem a minimumáról is rendelkezik a kormány javaslata, és van olyan eset, ahol a büntetési tétel minimumát, alsó határát emeli meg a javaslat. Ez helyes lépés. Őszintén szólva azért nem szerepelt ez a mi javaslatunkban, mert mi az úgynevezett "három csapás" javaslatban visszahoztuk azt az 1999 és 2003 között hatályban volt szabályt, amely szerint a bírónak a büntetés kiszabása során az alsó és a felső határ közötti középső értékből, tehát az úgynevezett középmértékből kell kiindulnia. Ezért nem szerepelt a mi javaslatunkban az alsó határ emelése. De lássuk be, lehet azon vitatkozni, hogy a középmértékes büntetés megengedhető módon szab irányt a büntetéskiszabásnak vagy sem, de ugyanígy az alsó tétel felemelése is természetesen a büntetéskiszabásra gyakorol hatást, mert ez azt jelenti, hogy a bíró is eleve magasabbról kell kezdje a mérlegelést, és a magasabb mérlegelés a minimumnál kezdődik. A két technika között nem sok különbséget látok, hiszen a bíró természetesen a középmértékes büntetés esetén is eltérhet a középmértéktől lefelé is és fölfelé is, tehát nem igaz az, hogy ez egy kötött és kizárólagos büntetéskiszabási szabály lenne. Olyan büntetéskiszabási szabály a középmértékes büntetés, amelyben a bírói mérlegelésnek mind az enyhítés, mind a súlyosbítás számára van lehetőség.

A javaslat érdekes eleme az, hogy a sértettek fokozottabb büntetőjogi védelmét szolgáló rendelkezésnek tekinti a kormány a jogos védelem szabályainak megváltoztatását. Ha elolvasom önöknek, hogy mit tartalmaz az indoklás, akkor abból, amit utána mondok, talán ki fog derülni, hogy ez egy félreértése ennek az intézménynek. A javaslat szerint miért kell megváltoztatni a jogos védelem szabályait? Ennek az az indoka, hogy: a megváltozott társadalmi viszonyok között, különös tekintettel a családon belül elkövetett erőszakos cselekmények megváltozott megítélésére, nem tartható az a megtámadott védekezési jogát szűkítő korábbi ítélkezési gyakorlat, amely szerint a megtámadott köteles kitérni többek között a felmenő, a testvér, a házastárs, valamint az élettárs támadása elől, feltéve, hogy a kitérés lehetséges és veszélymentes.

Tisztelt Képviselőtársaim! Abszurd azt feltételezni, hogy egy családon belüli erőszak szituációban eddig pusztán azért nem védekezett a megtámadott személy, mert ismerte a Btk. vonatkozó rendelkezéseit, s ezután most már nem fog kitérni a - lehet, hogy fizikailag jóval gyengébb - megtámadott személy, hanem mostantól kezdve most már védekezni fog. Sajnos attól tartok, ha védekezni fog, akkor még súlyosabb következményei lesznek a támadásnak. Ez tehát életszerűtlen és bizonyos szempontból értelmetlen megváltoztatása a jogos védelem szabályainak.

Azon már el lehet gondolkodni, hogy a megelőző jogos védelem fogalmának a bevezetésére szükség van-e. Azt célozza a törvényjavaslat, hogy védőberendezést vagy védekezőeszközt alkalmazhasson az, aki elsősorban a vagyoni javait kívánja megvédeni. Én fenntartom azt az állításom, amit Bárándy Gergely idézett, hogy ha a törvényjavaslat ilyen megoldásokat javaslom, akkor azzal azt üzeni az állampolgároknak, hogy az állam nem tudja megvédeni őket, akkor ők védjék meg magukat. Az államnak nem arra kellene ösztönöznie az állampolgárokat, hogy védőberendezéseket vásároljanak és különböző védekezőeszközöket szereljenek fel a házukra. Nem ez az állam feladata, hanem az, hogy minél nagyobb mértékben szavatolja a közbiztonságot. A közbiztonsághoz való jog olyan állampolgári jog, amiért az államot évezredekkel ezelőtt létrehozták. Az államot azért hozták létre, hogy az emberek ne magukat védjék meg, hanem az államra ruházzák át azt a büntető hatalmat, amellyel az meg tudja őket védeni, mert az állam ebben a tekintetben erősebb, mint az állampolgár. Az a gondolkodás, amely azt sugallja, hogy védd meg magad, sajnos azt is sugallja, hogy védd meg magad, mert én úgyse foglak megvédeni - ezt mondja az állam. Gondoljunk csak arra, hogy hány olyan elesett, kiszolgáltatott sértett van a tanyavilágban vagy a kis falvakban, akik nem tudnak ezzel az eszközzel élni, és nem tudnak védőberendezést venni meg védekezőeszközt felszerelni. Miért nem azon gondolkodik a tisztelt Ház, hogy hogyan fogja megvédeni például a kistelepüléseken és a tanyákon élő embereket? Nyilvánvalóan nem a büntetőjog, hanem a közbiztonság szavatolásának más eszközeivel, például a rendőrőrs-programmal lehet ezt legalábbis segíteni. Tehát nem itt kell megteremteni ennek a feltételét.

Azt elfogadom, hogy igény van védőberendezések és védekezőeszközök felszerelésére, de ha az embereket megkérdezik, akkor még sok mindenre van igény. Hallani olyan vélekedéseket, amelyek például a fegyverhasználatnak egy liberálisabb szabályozását szeretnék, de nem biztos, hogy ez lenne a megoldás. Én például azon az állásponton vagyok, hogy inkább egy erős államnak kellene szavatolnia az emberek védelemhez való jogát.

A szankciórendszer, úgymond, reformja, amely bizonyos szankciók egymás melletti alkalmazását is lehetővé teszi, mondjuk, egy kísérletnek mindenképpen jó. Majd meglátjuk, hogy mennyire fog ezzel élni a bírói gyakorlat. A magyar szankciórendszernek nem az a problémája egyébként, hogy nincs kellő számú büntetési nem, vagy hogy ezeket nem lehetett volna nagyon alkalmazni, inkább az a magyar rendszer problémája, hogy - ahogy mondani szokták - börtönközpontú. Majd meglátjuk, hogy ez a rendelkezés ki fogja-e váltani a börtönközpontúságot.

Nagyon érdekes az intenzív pártfogó felügyeletre vonatkozó szabály, amely a közmunkánál talán erősebb; nem akarom azt mondani, hogy kényszermunka, mert ez félreérthető lenne. Mindenesetre a közösség javára munkát végezni jó gondolat, s az, hogy az büntetésnek legyen egy ilyen formája is, mindenképpen helyes elképzelés; az más kérdés, hogy ez a gyakorlatban hogyan fog érvényesülni, hogyan tudják majd ezt megvalósítani. Nyilván nem a pártfogó fogja ellenőrizni, napi rendszerességgel végigkövetni, hogy hogyan dolgozik a pártfogó felügyelet alatt álló személy. Ennél azért egy bonyolultabb kérdésről van szó. Attól, hogy a pártfogó felügyelet alatt álló személynek közösségi munkát kell végeznie, még más szervezeteknek - önkormányzatoknak, civil szervezeteknek - az együttműködésére is szükség van, mert különben értelmetlen vagy rosszabb esetben esetleg még kontraproduktív munkavégzés is előfordulhat. Azért azt ne gondoljuk, hogy ha valakit büntetésből munkára köteleznek, akkor az a munka olyan nagyon hatékony és értelmes lesz. Ebben egyáltalán nem vagyok biztos. Tisztelet a kivételnek, de az elítéltek többsége sajnos nem hasznos munkát végez.

Összefoglalva és nem nagyon elmerülve a javaslat részleteiben: a 2002-es büntetőpolitikai fordulat után a kormánytöbbségnek 2009-ben kissé megkésve némi önrevízióra kell vállalkoznia ahhoz, hogy elfogadja ezt a törvényjavaslatot. Mi nem bánjuk, ha felülvizsgálják ezt a büntetőpolitikát. Az biztos, hogy nagyon nagy hiba volt az elmúlt években a büntetőpolitika enyhítése, engedékenysége, mert elgondolkodtató az, hogy ha az erőszakos vagy a többszörös visszaesőkre vonatkozó szabályok már korábban is életben lettek volna, akkor azokat a bűncselekményeket, amelyeknek az elkövetői visszaeső személyek voltak, fizikailag nem tudták volna elkövetni, mert az elkövetők börtönben ültek volna, és nem tudtak volna az utcán újabb és újabb bűncselekményeket elkövetni.

(12.50)

Én tudom, hogy mondjuk, ez nem egy tudományos szempont, a büntetőjog-tudomány nem nagyon szereti azt a szempontot, hogy valakit úgy tartsanak távol a bűncselekmények elkövetésétől, hogy bezárják, de azért lássuk be, a többszörös visszaesők olyan személyek, akiket már nehéz nevelni az állandó büntetéssel vagy a többszöri büntetéssel; a többszörös visszaesők olyan személyek, akiket a társadalom védelme érdekében távol kell tartani attól, hogy újabb bűncselekményeket követhessenek el. Biztosan ki lehetne számolni, hány ilyen bűncselekményt követtek el, lehet, hogy vannak ilyen statisztikák is. Érdemes lenne megnézni, hogy a 2002. évi enyhítés miatt szabadlábon hagyott személyek követtek-e el bűncselekményeket. Szerintem hozzátartozik egy tisztességes büntetőpolitikához az (Az elnök a hozzászólási idő leteltét jelzi.), hogy évek múltán megnézik, milyen eredményt vagy negatív eredményt ért el. Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tudomásul veszem, hogy ön válaszol, de ha nem haragszik, már nem változtatom meg az interpelláció szövegét.

Tisztelt Miniszter Úr! 2009. május 29-én a Központi Nyomozó Főügyészség büntetőeljárást indított Szilvásy György volt titkosszolgálati miniszter ellen. Az ügyészség hivatalos személyként folytatólagosan elkövetett, különleges személyes adattal visszaéléssel gyanúsítja Szilvásy Györgyöt. A gyanú szerint Szilvásy György a polgári titkosszolgálatokat felügyelő tárca nélküli miniszterként eljárva titkos információgyűjtésből származó hangfelvételeket jogalap és törvényes cél nélkül szükségtelenül kezelt. A bűncselekmény büntetése a büntető törvénykönyv szerint három évig terjedő szabadságvesztés is lehet.

Szilvásy György jelenleg a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai főigazgatója. Szilvásy Györgynek mint személyzeti vezetőnek joga és kötelessége a nemzeti vagyonkezelő munkatársainak személyes adatait kezelni, irányítása alá tartozik többek között a nemzeti vagyonkezelő biztonsági igazgatósága is.

(14.10)

A kormányszóvivő szerint a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. bizalma töretlen Szilvásy Györgyben, így természetesen a feladatait továbbra is ellátja a társaságnál. Budai Bernadett hangsúlyozta: Szilvásy Györgyöt éppúgy megilleti az ártatlanság vélelme, mint mindenki mást. Ne menjünk most abba bele, hogy Szilvásy Györgyöt éppen azzal gyanúsítják, hogy fittyet hányt az ártatlanság vélelmére, és cselekményével jelentős érdeksérelmet okozott az érintetteknek.

Miniszter úr, ön volt már cégvezető, és valószínűleg lesz is még gazdasági társaság irányítója. Ha az ön cégénél büntetőeljárás indul a személyzeti vezető ellen, mert korábbi munkahelyén visszaélt az általa kezelt személyes adatokkal, meddig maradhat beosztásában ez a személyzetis? Ön rábízná a cége biztonsági ügyeinek irányítását egy olyan személyre, aki ellen büntetőeljárás van folyamatban? Ugye, nem akarja azt mondani, hogy a nemzeti vagyon kezelése kevesebb felelősséggel jár, mint az ön magánvagyonának a kezelése? Miniszter úr, meddig maradhat a bűncselekmény elkövetésével gyanúsított Szilvásy György a nemzeti vagyonkezelő személyzeti és biztonsági vezetője?

Államtitkár úr, várom válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Államtitkár úr, lehet, hogy rosszul értette az interpellációmat. Adva van egy állami társaság, amelynek a személyzeti vezetője ellen az ügyészség büntetőeljárást folytat személyes adatokkal visszaélés gyanúja miatt. Ez alá a személyzeti vezető alá tartozik többek között a biztonsági igazgatóság irányítása is. Ezek után kérdeztem meg öntől, pontosabban a minisztertől, hogy ha a saját cégénél a személyzetis ellen büntetőeljárást indítanak, mert a korábbi cégénél visszaélt a személyes adatokkal, akkor meddig maradhat a hivatalában. (Közbeszólás a Fidesz soraiban: Így van!) Államtitkár úr, erre a kérdésemre nem válaszolt, ugyanis a kérdés lényege az, hogy megvan-e az a bizalom egy személyzeti vezető irányába, aki ellen éppen a személyes adatokkal visszaélés miatt büntetőeljárás van folyamatban.

Örülök annak, hogy ebben az ötven másodpercben ismételten megpróbálhattam elmagyarázni önnek, hogy mi itt a probléma, mert látom a válaszából, hogy nem is értik, hogy mi a probléma. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Büntetőeljárás van egy személyzeti vezető ellen személyes adatokkal visszaélés miatt.

ELNÖK: Képviselő úr, kérdésem, hogy elfogadja-e...

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Nem tudom elfogadni a választ. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Elnök Úr! Megvárnám a miniszterelnök urat, amíg az igazságosabb közteherviselésről néhány kérdést tudnék feltenni neki. Köszönöm.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. A most előttünk lévő alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottsági eseti állásfoglalás tárgya, hogy vajon ellenzéki vagy kormánypárti képviselőcsoportnak tekintendő-e a Szabad Demokraták Szövetsége. (Zaj. - Az elnök csenget.) Természetesen erről mindenkinek meglehet a politikai véleménye, ebben a tekintetben, azt hiszem, hogy nagy vita nem lenne közöttünk. De az ügyrendi természetű vitát alapvetően jogi döntésnek kell megalapoznia, és az alkotmányügyi bizottságban egy alkotmánybírósági határozat indokolására hivatkozik a többségi álláspont, amely szerint az Alkotmánybíróság azt mondta, hogy csak külső, objektív ismérvek alapján lehet meghatározni azt, hogy egy képviselőcsoport ellenzékinek vagy kormánypártinak tekintendő-e, és ilyen ismérv többek között az, hogy kötött-e koalíciós szerződést, és de facto a kormányzásban részt vesz-e az adott képviselőcsoport.

Álláspontunk szerint mind a két esetben, tehát mind a két objektív ismérv esetén a válasz az, hogy részben koalíciós szerződésnek tekinthető az a nyilatkozat, amelyet Bajnai Gordon miniszterelnök-jelölt aláíratott az őket támogató képviselőkkel, részben pedig a kormányzásban de facto, azaz ténylegesen részt vesz a Szabad Demokraták Szövetsége. Miért mondom ezt? Azért mondom, mert mind a miniszterelnök személyét, mind a miniszterek személyét egyeztették a szocialisták a szabad demokratákkal. Ugyanígy egyeztették egyébként a Bajnai-kormány cselekvési programját a szabad demokratákkal, és de facto folyamatos az egyeztetés a két képviselőcsoport között olyan törvényjavaslatok tartalmáról, amely törvényjavaslatok szerepelnek abban a bizonyos nyilatkozatban, amelyet aláírtak a felek.

Ezen túlmenően a de facto kormányzati részvétel, a tényleges részvétel nemcsak a miniszteri bársonyszékekbe delegált szabad demokratákkal valósulhat meg - hiszen ilyen delegáltról nem tudunk -, hanem olyan személyekkel is megvalósulhat, akik egyértelműen a szabad demokraták politikusai, és de facto részt vesznek a kormányzati tevékenységben. Ilyen személyek például azok a regionális fejlesztési - (Néhány másodperc szünet. - Közbeszólás az MSZP soraiból: Tanácsok!) tanácsokba, köszönöm a segítséget - tanácsokba delegált szabad demokrata politikusok, akik a minisztériumot, tehát a kormányt képviselik ezekben a regionális fejlesztési tanácsokban. Köztudomású, hogy a szabad demokraták azokban a minisztériumokban, amelyeket korábban ők felügyeltek, a delegáltakat otthagyták ezekben a regionális fejlesztési tanácsokban. Ugyanígy egyébként kormányzati tevékenységet végez például Dióssy László, aki korábban szabad demokrata polgármester volt, azt hiszem, nyugodtan nevezhetjük szabad demokrata politikusnak, aki szakállamtitkárként tevékenykedik a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztériumban. Vagy ugyanígy exminiszterek részt vesznek a kormányzati tevékenységben: például Csillag István vagy Csepeli György, aki szabad demokrata államtitkár volt, vagy Lotz Károly korábbi SZDSZ-es miniszter is részt vesz kormányzati tevékenységben.

Hangsúlyozom, hogy az Alkotmánybíróság határozatának egyetlenegy mondata sem utal arra, hogy csak és kizárólag a miniszteri tevékenység az, amely a kormányzati részvételt kimeríti. A szabad demokraták tehát részben a koalíciós szerződésnek megfelelő nyilatkozat aláírásával vesznek részt a kormányban, a kormányzati tevékenységben, részben pedig minisztériumi delegáltakként és minisztériumi tisztségviselőként vesznek részt.

A dolognak az a jelentősége, hogy az, hogy a szocialisták és a szabad demokraták kormánypártként minősülnek-e a parlamentben vagy sem, számos kérdésben, például bizottságok összetételében, paritásos bizottság összetételében, vagy mondjuk, az időkeretes tárgyalás során az ellenzéknek járó időkeretben megnyilvánul. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Én kérem, hogy az Országgyűlés fogadja el az indítványunkat, amely az eseti bizottság állásfoglalásának a hatályon kívül helyezéséről szól.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Kétségtelenül meddőnek tűnik ez a vita. Még jól emlékszem Bajnai Gordon miniszterelnök néhány órával ezelőtti szavaira, amikor a választási eredményeket kommentálva azt mondta, hogy stabil többség van mögötte a parlamentben, és folytatja a kormányzást. Ezt a mondatot sohasem mondhatná akkor, ha a Szabad Demokraták Szövetsége valóban ellenzéki párt lenne. Éppen Bajnai Gordon bizonyította azt, hogy miért nem ellenzéki párt a Szabad Demokraták Szövetsége, és hogy miért kell elutasítani az alkotmányügyi bizottság ügyrendi állásfoglalását.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A Fidesz-Magyar Polgári Szövetség az Alkotmánybíróság elmúlt 20 éves elméleti megalapozottságú álláspontjával egyetértve úgy gondolja, hogy a véleménynyilvánítási szabadságnak nagyon kevés joggal szemben kell fejet hajtania. Egy ilyen alapjog mindenképpen az emberi méltósághoz való jog. Az emberi méltóság védelme előbbre való, ha úgy tetszik, mint a véleménynyilvánítás.

Ebből kiindulva, ebből a megközelítésből, ebből a felfogásból kiindulva jelen törvényjavaslat, alkotmánymódosítás rendelkezései közül egy rendelkezést tudunk maradéktalanul elfogadni, a többi rendelkezést ebben a formájában nem. Ez az egy rendelkezés, az az egy mondat, amely a mi felfogásunk szerint az emberi méltóság védelme érdekében korlátozza alkotmány szintjén, alkotmány erejével korlátozza a véleménynyilvánítási szabadságot, az az egy mondat így hangzik: "Tilos az önkényuralmi rendszerek által elkövetett népirtás és más, emberiség elleni cselekmények nyilvános tagadása, kétségbe vonása, jelentéktelen színben való feltüntetése."

Hogy ennek a mondatnak mi köze az emberi méltósághoz? Miért jelenti ez a mondat, ez a tilalom az emberi méltóság védelmét, és miért engedhető meg a véleménynyilvánítás szabadságának a korlátozása ebben az értelemben? Nos, az úgynevezett önkényuralmi rendszerek - amelyek kétségtelenül a törvény szövegéből nem vezethetők le, de a magyar 20 éves joggyakorlatban elég jól körülhatárolható fogalomról van szó - által elkövetett bűnök olyan mértékben sértették az áldozatok emberi méltóságát, és olyan mértékben okozták az emberek, az áldozatok szenvedését, hogy amikor valaki kétségbe vonja ezeket a bűnöket, tehát az önkényuralmi rendszerek által elkövetett bűnöket, akkor egyértelműen sérti a még élő áldozatok emberi méltóságát és a hozzátartozók kegyeleti jogát, amelynek szintén lényege az emberi méltóság. Tehát ez az a megközelítés az, amiért vállalható és elfogadható az, hogy a véleménynyilvánítás szabadságát az önkényuralmi rendszerek bűneinek tagadása tekintetében alkotmány erejű szabállyal tilalmazni lehet. Az áldozatok emberi méltósága, a hozzátartozók kegyeleti jogai olyan erős jogosítványok, amelyek még a véleménynyilvánítás egyébként szélesen biztosított, alkotmányosan biztosított jogát is korlátozhatják.

És hogy miért pont az önkényuralmi rendszerek által elkövetett bűnökről beszélünk, és miért nem csak és kizárólag a holokausztról és a náci bűnökről beszélünk? Nos, azért nem, mert mind a magyar rendszerváltás utáni jogtörténet, mind pedig a legújabb európai uniós, európai parlamenti felfogás nem tesz különbséget az önkényuralmi rendszerek között, nem tesz különbséget az önkényuralmi rendszerek bűnei között. Noha elismeri a holokauszt egyedülállóságát, de úgy ítéli meg - és szeretném ezeket a gondolatokat idézni - az európai gyakorlat, hogy "az áldozatok szempontjából mindegy, hogy melyik rezsim fosztotta meg őket szabadságuktól, kínozta vagy gyilkolta meg őket bármilyen okból". Ezt a mondatot az Európai Parlament 2009. április 2-ai állásfoglalásából idéztem, amely az európai lelkiismeretről és a totalitarizmusról szóló állásfoglalás, amelynek egyébként előzménye volt egy 2008. szeptember 23-ai nyilatkozat, amely augusztus 23-ának a sztálinizmus és nácizmus áldozatainak európai emléknapjává történő nyilvánításáról szólt. Ennek még egy előzménye volt, egy elég híres dokumentum, a 2008. június 3-án született úgynevezett prágai nyilatkozat, amely a totalitárius rendszerek által elkövetett bűnökről emlékezett meg, és ezeket a bűnöket nyilvánította az európai humanizmussal ellentétes bűnöknek.

Az állásfoglalás, mármint a 2009. április 2-án elfogadott európai parlamenti állásfoglalás tartalmazza többek között: "Az Európai Parlament fejet hajt az európai totalitárius és antidemokratikus rendszerek áldozatai előtt, és tisztelettel adózik mindazoknak, akik a zsarnokság és elnyomás ellen küzdöttek. Egységesen fellép bárminemű ideológiai háttérből fakadó önkényuralmi rendszer ellen, határozottan és egyértelműen elítéli a totalitárius és tekintélyelvű rendszerek által az emberiség ellen elkövetett valamennyi bűncselekményt és az emberi jogok súlyos megsértéseit. Együttérzését, megértését és szenvedéseik elismerését fejezi ki e bűncselekmények áldozatai és családjaik felé. Az Európai Parlament kéri, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák valamennyi totalitárius és önkényuralmi rendszer áldozatainak európai emléknapjává."

Ahogyan említettem, a magyar jogalkotás is az elmúlt 20 évben egységesen kezelte az önkényuralmi rendszereket. Erre mutatott rá az Alkotmánybíróság a 14/2000. (V. 12.) határozatában, amelyben megállapítja az Alkotmánybíróság - egyébként azt a büntető törvénykönyvi rendelkezést vizsgálta az Alkotmánybíróság, amely a tiltott önkényuralmi jelképek használatáról szólt, ezt vizsgálta az Alkotmánybíróság, és megállapítja az Alkotmánybíróság, azt hiszem, ezt is jobb, ha idézem: "Ezek az önkényuralmi jelképek nemcsak a közvélemény számára jelentik az ismert és megélt önkényuralmi rendszereket, hanem a Magyar Köztársaság törvényhozása kezdettől fogva mindmáig együtt kezelte az e rendszerek által elkövetett jogtalanságokat, legyen szó akár a törvénytelenségek következményeinek orvoslásáról, például az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károkért járó kárpótlásról, illetve az életüktől és szabadságuktól politikai okokból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról, vagy pedig eme önkényuralmi rendszerek kifejezetten és jellemzően önkényuralmi tetteiben való részvétel szimbolikus elítéléséről az úgynevezett átvilágítási törvényben."

(18.20)

Az Alkotmánybíróság határozataiban az említett jogtalanságok vonatkozásában kifejezetten megerősítette, hogy nem hozható fel alkotmányossági kifogás ezen önkényuralmi rendszerek azonos megítélése és együttes kezelése ellen. Olvasom tovább: "Az Alkotmánybíróság külön eljárásban is elvont alkotmányértelmezés keretében állapította meg, hogy a szóban forgó önkényuralmi rendszerek áldozatainak azonos elbánásban részesítése nem csupán nem ellentétes az alkotmánnyal, hanem nincs sem szükség és az okozott sérelemre épülő kárpótlási rendszerben jogi lehetőség sem arra az egyébként is kivihetetlen és az emberi méltósággal ellentétes összevetésre, hogy például a náci haláltáborban elszenvedett halálért más kárpótlás járna, mint a szovjet lágerben vagy az ÁVH pincéjében megölt ember életéért." Nem akarom felolvasni az egész határozatot, de talán még egy - az utolsó - mondat érdemes arra, hogy itt is elhangozzék: "Ezért az Alkotmánybíróság a Btk. vizsgált rendelkezése tekintetében sem lát okot arra, hogy a közvélemény által is egységesen kezelt önkényuralmi rendszerek között bármiféle megkülönböztetést tegyen."

Tehát mind a legújabb európai felfogás, mind pedig a magyar rendszerváltás utáni jogtörténet mondatja azt velünk, hogy az önkényuralmi rendszerek bűneinek tagadása, illetve az önkényuralmi rendszerek megítélése ki kell hogy terjedjen a Magyarországot sújtó több diktatúra áldozatainak a védelmére. Ezek az áldozatok joggal várhatják el, hogy a Magyar Köztársaság alkotmánya védje az ő emberi méltóságukat és kegyeleti jogukat, hiszen nem vonható kétségbe, hogy azok a megnyilvánulások, amelyek kétségbe vonják, tagadják, meg nem történtté nyilvánítják ezeket a tragédiákat, sértik az áldozatok és a hozzátartozók emberi méltóságát. Hogyne sértenék az olyan kijelentések, amelyek valakinek a családjában bekövetkezett tragédiára legyintenek vagy azt meg nem történtnek nyilvánítják, miközben abban a családban élő és több emberöltőn át hatást gyakorló tragédiáról van szó, olyan tragédiákról, amelyek a magyar történelem közösen megélt tapasztalatai.

Szeretném hangsúlyozni, hogy a mi megközelítésünk sok megközelítéssel ellentétben nem történelmi-politikai megközelítés, amikor lehetőséget látunk arra, hogy az alkotmány tiltsa az önkényuralmi rendszerek bűneinek tagadását. Tehát nem egy politikai-történelmi megközelítés, hanem kifejezetten emberi jogi megközelítés, kifejezetten az emberi méltóság védelme érdekében látjuk ezt elfogadhatónak. Ezért nem is tartjuk szerencsésnek azt, hogy ebben a tekintetben különböző méricskélés és versengés történjen abban, vajon mely áldozatok érdemlik meg vagy mely áldozatok érdemlik meg jobban, hogy őket a jogi védelem megillesse. Egyértelmű az - amit az Alkotmánybíróság is kifejt -, hogy az áldozatok szempontjából itt nincs helye mérlegre helyezésnek, nincs helye méricskélésnek.

A javaslat többi része megítélésem szerint sokkal problematikusabb. Donáth László képviselőtársam az előbb utalt azoknak a jogvédő szervezeteknek a véleményére, amelyek az emberi jogi bizottság ülésén kifejtették az álláspontjukat, és az ő megközelítésükből az egész törvénnyel szemben nagyon súlyos aggályok vethetők fel. Az emberi méltóság elsődleges és mindenek felett álló védelme érdekében én elfogadhatónak tartom a véleménynyilvánítási szabadság korlátozását, de más szempontokra való tekintettel nem tartanám ezt helyesnek. A javaslat egyébként több alapjogot is korlátozni kíván - korlátozni kívánja a véleménynyilvánítás szabadságát, a sajtószabadságot, a gyülekezési jogot és az egyesülési jogot -, de ezeket a korlátozásokat szükségtelennek és sok esetben értelmetlennek is látjuk, ezért a javaslatnak ezeket a rendelkezéseit módosító indítványokkal szeretnénk szétválasztani az általunk támogatható egy mondattól, annak érdekében, hogy valóban megszülethessen egy olyan alkotmánymódosítás, amely az önkényuralmi rendszerek áldozatainak jogi védelmet nyújt a velük szembeni, emberi méltóságot sértő megnyilvánulásokkal szemben.

Kérem a józan megfontolást az előterjesztő képviselőktől, valamint az egész parlamenttől is. Tudjuk jól, hogy ezek nehéz és vitatható rendelkezések. A véleménynyilvánítási szabadság korlátozása sok esetben vitatható, hol liberális oldalról, hol más szempontból sokszor vitatják is ezeket az indítványokat. Ne tegyük meg azt, hogy az az egy mondat, amely viszont nagyon fontos ebben a törvényjavaslatban, elbukjon a parlament előtt amiatt, hogy csomagban kezeli az előterjesztő ezeket a jogkorlátozó rendelkezéseket. Mindegyik külön-külön megérdemelne egy-egy vitát, mindegyik rendelkezés - például a gyülekezési jog vagy az egyesülési jog korlátozása - bonyolult és nagyon nehezen megmagyarázható. Nem tartom szerencsésnek, hogy ez a nagyon széles körű jogkorlátozásokat tartalmazó javaslat egyben került benyújtásra, de ha már így történt, akkor kérem, hogy fogadják el a módosító indítványunkat, amely megpróbálja szétválasztani a rendelkezéseket, és azokat külön-külön próbálja az Országgyűlés elé tárni. Vannak olyan parlamentek, ahol az ilyen súlyú javaslatoknál minden egyes paragrafusról külön-külön szavaznak azért, hogy vajon minden rendelkezésnek megvan-e a szükséges támogatása. Nálunk nem ez a szabály, nálunk az a szabály, hogy vagy az egészről szavazunk, vagy pedig a módosító indítványok elfogadása után a megmaradt részről. Tudom, hogy ez a gondolkodás idegen a mi parlamentünktől, de kérem, mérlegeljék, hogy csak az olyan rendelkezések kerüljenek az alkotmányba, amelyek mögött valóban van kétharmados támogatottság és valóban van széles körű támogatás.

Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiban.)

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Örülök annak, hogy Szabó Zoltán képviselő úr ismét megszólalt, mert már az előző kétperces hozzászólásánál is rá akartam arra mutatni, hogy a jogi helyzetben a változást az idézné elő egy ilyen alkotmánymódosítás esetén, hogy ugyan nincsen rá egyértelmű garancia, hogy az Alkotmánybíróság úgy értelmezi, ahogyan mi szeretnénk, hiszen azért a törvényhozónak, a jogalkotónak az értelmezése mindenképpen fontos szempont, és ezt nyilván figyelembe fogja venni az Alkotmánybíróság is, de a szöveg értelmezéséből az következik, hogy akár büntetőjogilag is tiltható az ilyen magatartás, az ilyen véleménynyilvánítás.

Ez azért fontos, mert nem arról beszélünk, hogy a holokauszt tagadása megengedhető-e Magyarországon, hanem arról beszélünk, hogy büntetni kell. És ahhoz, hogy büntethetővé váljon, ahhoz kell többek között ez a megfogalmazás, ami egyértelműen egy tilalmat állapít meg, egy, majdnem azt kell mondjam, hogy tabut, bár nem szeretem ezt a szót, mert ez a jog világából egy másik értelmezési körbe helyezi ezt a megfogalmazást. De a lényeg az, hogy az a mondat, hogy tilos az önkényuralmi rendszerek által elkövetett bűnök tagadása, kétségbevonása vagy jelentőségének a kisebbítése, ez az, ami lehetővé teszi az én felfogásomban a büntethetőséget. Mert egyébként az alkotmány deklarálhatná azt, hogy mit gondol a Magyar Köztársaság parlamentje az önkényuralmi rendszerek bűneiről, de ez még önmagában nem idézné elő azt a jogi helyzetet, hogy büntethetővé is válik ez a cselekmény.

Ezért, akárhogy is nézzük, de a mai helyzetben csak valóban egy ilyen eléggé szigorú tilalom ad arra jogot, hogy aztán később büntetőjogi rendelkezéseket alkossunk. Ez azért is (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) - bocsánat, csak befejezem - fontos, mert a többi felsorolt jogkorlátozás esetén egyáltalán nem biztos, hogy a büntetőjogi jogkövetkezménynek helye lenne, egyáltalán nem biztos, hogy az Alkotmánybíróság így értelmezné azokat.

Köszönöm szépen.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Nagy késztetést érzek magamban arra, hogy egy komoly vitát és a kérdés minden egyes szempontból való megvilágítását indítsuk el, mert Göndör István sok olyan kérdésről beszélt, ami az elmúlt húsz év, a rendszerváltás óta eltelt idő tapasztalatait próbálta összegyűjteni, és megfogalmazta azt Göndör képviselőtársam, az előterjesztő azt, hogy ő hogyan látja az országgyűlési képviselők tevékenységét és presztízsét. De attól tartok, hogy bármennyire is jó lenne erről beszélni, az, hogy mi most itt ebben a Házban hogyan látjuk az országgyűlési képviselők presztízsét, hogyan ítéljük meg saját tevékenységünket, elég közömbös ebben a vitában.

Lássuk be, azért kerültünk ebbe a helyzetbe, mert a közvélemény megítélése az országgyűlési képviselőkkel kapcsolatban eléggé lesújtó. Magával a parlamenttel kapcsolatban is nagyon lesújtó a közvélemény megítélése. Hogy ez miért és hogyan alakult ki, ennek hosszú története van, és tényleg szerteágazó lenne ez a vita. És anélkül, hogy politikai vádaskodásokba fognánk bele, nem is nagyon lehetne kibogozni, hogy ki miatt, miért alakult ki ez a vita. Egy biztos, hogy önmagában ez egy nagyon kellemetlen helyzet.

Az az egyik vád, amit a fejünkhöz szoktak vágni, hogy az országgyűlési képviselők állapítják meg a saját bérüket. Ez az első vitapont, amit, azt hiszem, minden egyes lakossági fórumon megkapunk, ha ez a téma előkerül. Őszintén szólva, annak örülnék a legjobban, ha nem az országgyűlési képviselők állapítanák meg a képviselők tiszteletdíját. Annak örülnék a legjobban, ha például a köztársasági elnök egy rendelettel hirdetné ki az országgyűlési képviselők tiszteletdíját; vagy legyen az az Alkotmánybíróság. Nyilván a hatalmi ágak elválasztásában ez egy érzékeny helyzetet teremtene. Gondolják csak meg, hogy mi, országgyűlési képviselők törvényben állapítjuk meg például a köztársasági elnök tiszteletdíját, és törvényben állapítjuk meg az Alkotmánybíróság tiszteletdíját, ők meg majd megállapítják a mi tiszteletdíjunkat. Ez óhatatlanul súrlódásokat okozna.

Sajnos, bármennyire is szeretnénk elkerülni azt a szituációt, hogy nekünk kelljen megállapítani a tiszteletdíjunkat, mégis úgy látom, hogy ez az egyetlen járható út egy alkotmányos jogállamban, hogy egy, a törvényhozás által alkotott törvény állapítja meg az országgyűlési képviselők tiszteletdíját. De lássuk be, ez nagyon kellemetlen szituáció nekünk, senki nem szeret a saját tiszteletdíjáról dönteni. Lehet, hogy talán, ha most nem ebben a helyzetben lennénk, akkor érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy néhány országban nem a saját tiszteletdíjukról döntenek az országgyűlési képviselők, hanem a leendő képviselők tiszteletdíjáról, tehát egy következő parlamenti ciklusban léptetik életbe ezeket a szabályokat. De azért ez is egy kicsit álságos lenne, mert lássuk be, hogy néhányan csak visszajövünk ebbe a parlamentbe (Derültség.), és akkor megint az a vád érhet bennünket, hogy mégiscsak a saját tiszteletdíjunkról döntöttünk.

Összefoglalva, szerintem ebben a kérdésben nagyon nehéz racionális vitát folytatni, itt számos irracionális elem keveredik ebben a vitában.

(19.40)

És sajnos azt a legkevésbé gondolom, amit Göndör István mondott a felszólalása végén, hogy ezáltal, e törvény elfogadása által talán emelkedhet a képviselők megítélése, presztízse. Nem, sajnos azt hiszem, hogy csak a munkánk által tud majd emelkedni a képviselők presztízse. A megítélésünk nagyban összefügg azzal, hogy az ország polgárai hogyan érzik magukat, milyen a közhangulat. Valószínűleg, ha a közhangulat jobb lenne, és biztos vannak olyan országok Nyugat-Európában, talán mostanában nem annyira, de mondjuk, a hetvenes, nyolcvanas években voltak olyan országok, ahol annyira jól ment azoknak az országoknak, hogy mit foglalkoztak ők a parlamenti képviselők tiszteletdíjával. Nem foglalkoztak vele az emberek, hanem azt mondták, hogy ha nekik is jól megy, akkor nem zavarja őket, hogy mennyi a képviselők fizetése.

Nálunk most nincs ez a kegyelmi állapot, így aztán nem marad más, mint hogy mégiscsak Göndör István javaslatáról beszéljek ezek után, és nem arról, hogy mi lenne egy ideális állapot. (Derültség.) Merthogy Göndör István javaslata nem ideális javaslat. Azt hiszem, hogy nem ez az ideális megoldás, de kétségtelenül jelen pillanatban nem látszik jobb megoldás annál, amit javasol Göndör István. Mert a javaslat előnye, hogy megszünteti az országgyűlési képviselőknek úgymond kedvezményezett helyzetét. Hozzáteszem, hogy ez egy alkotmányos kedvezményezés volt, benne van a Magyar Köztársaság alkotmányában, hogy az országgyűlési képviselőt a tiszteletdíj, a kedvezmények és a költségtérítés illeti meg a függetlensége biztosítása érdekében.

De rendben van, szüntessük meg ezt a privilegizált helyzetet, szüntessük meg, és így legalább egy másik, a közvéleményben élő tévedésre vagy rosszindulatú feltételezésre is választ tudunk adni, hiszen Göndör István azt javasolja, hogy egy olyan módon adózzanak az országgyűlési képviselők, ahogyan egyébként számos más adózó adózik; tehát hogy legyen egy olyan adózási szabály a képviselőkre, amivel mások is élhetnek. Ugyanígy élhetnek a költségelszámolás szabályaival azok, akik jelenleg az úgynevezett önálló tevékenységet végző, jövedelemadót fizető polgárok. Tehát magyarul, a javaslatnak az az előnye, hogy egy létező adózási kategóriába, egy létező szabályrendszerbe illeszti be az országgyűlési képviselőket. Nincs kedvezményezettség, úgy adóznak az országgyűlési képviselők, mint számos más adózó, önálló tevékenységet végző adózó.

És helyes is, hogy önálló tevékenységet végző adózónak minősül nemcsak az országgyűlési képviselő, hanem a javaslat szerint az európai parlamenti képviselő is és az önkormányzati képviselő is. Lássuk be, az egy jogi fikció volt eddig, hogy az országgyűlési képviselő nem önálló tevékenységet végző személy, tehát kvázi alkalmazott, az országgyűlési képviselő meg egyébként, főleg a helyi önkormányzati képviselő, az sem egy alkalmazotti jogállásban van. Az országgyűlési képviselőre is igaz, de az önkormányzatira még inkább, hogy ettől függetlenül lehet főállású munkahelye. Az önkormányzati képviselőknél egyértelmű, hogy ők csak társadalmi megbízatásban látják el a feladataikat. Tehát nagyon helyes, ha ezt a tevékenységet a javaslat oda teszi, ahová való, az önálló tevékenységet végző adózók szabályai közé.

Ebből adódik, hogy az adózási szabályok ugyanúgy érvényesek lesznek a képviselőkre is, magyarul: a bevételeik, mindenféle bevételük ezentúl jövedelemnek minősül, kivéve azt a bevételt, amellyel szemben költséget tudnak elszámolni, amellyel szemben költségük merül fel. A bevétel, a jövedelem megszerzéséhez szükséges költségeket elszámolhatják. Hangsúlyozom még egyszer, hogy ez nem új szabály, más adózónál is pontosan ez a szabály, ha valakinek költsége merül fel a jövedelem megszerzésében, akkor ezt költségként elszámolhatja. Mint mondtam, ez egyébként a javaslat előnye.

Nyilván, ahogyan mondtam, nem ideális a megoldás, mert a közvélemény jelenlegi álláspontja az, hogy az országgyűlési képviselők költségtérítésével el kellene számolni, tehát pontosan számla ellenében kaphatnának költségtérítést. Azért mondom, hogy a jelenlegi álláspontja, mert kíváncsi vagyok, hogy ha megszületik ez a törvénymódosítás, akkor majd mi lesz a kifogás a képviselőkkel szemben. Nyilván lesz egy újabb kifogás, de ebbe ne is menjünk bele, azért mondtam, hogy nehéz racionális vitát folytatni ebben a kérdésben. A költségtérítés ügyét, a költségtérítés kérdését Göndör István javaslata - hogy is mondjam - kiválóan megoldja, átvágja a gordiuszi csomót. Azzal vágja át a gordiuszi csomót a képviselő úr javaslata, hogy lényegében a költségtérítést megszünteti. Igaz ugyan, hogy az összege az országgyűlési képviselő bevétele lesz a jövőben, de nem költségtérítés formájában, hanem bevételként szerepel majd az adóelszámolásában, és ezzel a bevétellel szemben költségeket érvényesíthet.

Összefoglalva tehát, mondom, anélkül, hogy még számos aspektusát ennek a kérdésnek megvizsgálnánk. Egyébként összeírtam itt magamnak, de nem is nagyon tudom, hogy érdemes-e belemenni, hogy sajnos valamiért a választópolgárok nagy részének a felfogásában az országgyűlési képviselő egy olyan munkavállaló, aki azért jár Budapestre, mert otthon nem talál munkát, holott nem ez a valóság. (Derültség.) A valóság az, hogy az országgyűlési képviselő egy közhivatalt visel, mégpedig a közhivatalának az a lényege, hogy a vidéki választóit Budapesten képviseli a magyar parlamentben. Tehát valójában mi olyan hivatalnokok vagyunk, akiknek meg kellene fizetni azt, hogy nem a lakóhelyünkön vagy úgymond a székhelyünkön végezzük a tevékenységünket, hanem a székhelyünktől távol, a budapesti Parlamentben végezzük a munkánkat. Ezért volt ez a költségtérítés, ez fejezte ki, a költségtérítés, hogy a választópolgárok megbízásából a lakóhelyünktől 200 kilométernyire - vagy van, aki 300 kilométernyire - végeztük el a munkánkat.

Megint csak egy másik megközelítés: én annak örülnék a legjobban, ha nekem ezzel az egész költségtérítés-problémával nem kellene foglalkoznom. Biztosítson nekem az Országgyűlés Hivatala a választókerületben irodát, biztosítsa nekem azt úgy, mint egy állami hivatalnoknak, hogy hogyan fogok én az irodámból Budapestre járni. Biztosítsa azt, hogy az infrastruktúrám meglegyen. Biztosítsa azt, hogy legyen telefonom. Biztosítsa azt, hogy legyenek telefaxok, meg legyen fénymásoló meg minden, és akkor nagyon egyszerű lenne a dolgunk, mert tényleg csak a fizetésünket kapnánk, és minden egyéb infrastruktúrát, minden egyéb költségünket az Országgyűlés Hivatala állná, és az Országgyűlés Hivatala biztosítaná.

Nézzék meg, milyen álságos a jelenlegi helyzet a szállásköltség-térítés ügyében. A szállásköltséggel kapcsolatban ma is úgy szól a jogállási, pontosabban a jövedelmünkről szóló törvény, hogy akkor kapunk szállásköltség-térítést, ha az Országgyűlés Hivatala nem biztosít számunkra szállást, vagy ha az Országgyűlés Hivatala által biztosított szállást nem fogadjuk el. No, most mindannyian tudjuk, hogy 1990 óta nem biztosít semmiféle szállást az országgyűlési képviselőknek az Országgyűlés Hivatala, és végül mi kerültünk abba a helyzetbe, hogy már-már bűnös módon a szállásköltség-térítésből albérletet meg nem tudom, mit fizetünk, mert az Országgyűlés Hivatala nem biztosítja ezt a szálláslehetőséget. Erre ismerem a választ, nem mondom, hogy kicsoda, azt mondta, hogy végül is az Országgyűlés Hivatala mégsem egy ingatlanközvetítő vagy szállásközvetítő vagy valami. De vannak olyan országok, ahol az európai parlamenti képviselőknek is például vagy más országokban az ottani parlamentek hivatala biztosítja egyébként a szállást.

Összefoglalva, tisztelt képviselőtársaim, lehetne más megoldásokat is itt alkalmazni. Mondom, én örülnék a legjobban, ha az infrastruktúrámmal nem nekem kellene foglalkozni, nem én kapnám meg ennek az összegét, hanem biztosítaná az Országgyűlés Hivatala, és tényleg a képviselő csak úgy, mint mondjuk, egy vidéki munkaügyi központ vezetője vagy egy vidéki, úgynevezett dekoncentrált állami szervnek a vezetője, megkapná az infrastruktúráját, és utána Budapesten pedig képviselné a helyi érdekeket. Ez lenne a legegyszerűbb megoldás, csak hát sajnos nálunk nem így alakult ki. Az országgyűlési képviselők nagy részének még azt sem biztosítják, hogy a választókerülete székhelyén valaki irodát bocsásson a rendelkezésére. Tehát egyetlenegy állami hivatal sem, tehát a dekoncentrált állami szervek sem adnak országgyűlési képviselői irodát, mint ahogyan, mondjuk, a helyi önkormányzatok sem adnak irodát. Tudom, hogy van egy-két önkormányzat, aki ad, de szinte csak szívességből adja ezt és nem egyébként törvény alapján.

Miért, az országgyűlési képviselő mivel ér kevesebbet, mint mondjuk, a helyi polgármester? A képviselőnek is ugyanúgy kellene biztosítani egy irodát, mint egy polgármesteri hivatalnak. A polgármesternek olyan infrastruktúrája van, mindenki tudja, hogy hány munkatársa van meg milyen felszereltségű irodája van. Biztos, hogy nagyobb felelősség polgármesternek lenni, mint országgyűlési képviselőnek lenni, de azért szerintem ehhez lehetne nyugodtan közelíteni a képviselők státusát.

(19.50)

Sok minden témát lehetne itt elemezni, de egy biztos, a jelen törvényjavaslat arról szól, hogy megváltoztatja az országgyűlési képviselők javadalmazásának, jövedelmének az adózási szabályait. Hangsúlyozom, hogy elsősorban az adózási szabályok megváltoztatásáról van szó, és ennek érdekében, valójában az adózási szabályokból visszafelé következtetve Göndör István módosítani kívánja az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvényt - amely kétharmados -, valamint az alkotmányt. Mert a lényeg mégiscsak az adózási szabályok megváltozásában van, a többi - mondjuk úgy - szükségszerű hozadéka annak, hogy megváltoznak a képviselők adózási szabályai.

Bízom abban, hogy figyelni fogjuk természetesen a közvélemény reakcióját. Nem gondolom azt, hogy minden újságcikkre reagálnunk kell majd a törvényhozásban, mert mégis alapvetően az a cél, hogy egy kedvezményektől, kiváltságoktól mentes általános megoldást alkalmazzunk. Nyilván nem most jött el az ideje annak, hogy az országgyűlési képviselők tiszteletdíját hozzáigazítsuk az európai parlamenteknek nem is az átlagához, hanem csak, mondjuk, az alsó harmadához. Éppen vasárnap gondolkodtam el azon, hogy miközben a mi 100-200 ezer forintos költségtérítésünkről fogunk vitatkozni, most választott meg mintegy 3 millió választópolgár több mint havi 2 millió forintos fizetésért európai parlamenti képviselőket. Érdekes, erről senki nem vitatkozott. Nekünk nyilván nagyobb átláthatósággal kell rendelkeznünk, mint az európai parlamenti képviselőknek, ez a magyarázata annak, hogy itt ülünk és tárgyalunk erről a törvényjavaslatról.

Köszönöm szépen. (Taps.)

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Bár az előző téma bőven hagyna még felszólalási lehetőséget, de ha megengedik, én egy másik szabályról, egy új rendelkezésről szeretnék beszélni, amely a mi megítélésünk szerint hátrányos rendelkezés, mégpedig a köztisztviselői törvény módosításáról az úgynevezett kafetéria tekintetében.

Álláspontunk szerint a törvénymódosítás mind a munkáltató, mind pedig a munkavállaló részéről a jövőben hátrányokat fog okozni, tehát hátrányos a munkáltató és a munkavállaló részére is, azt kell mondjam, hogy mindenki rosszul jár ezekkel a most bevezetni kívánt rendelkezésekkel. Miről is van szó? A hatályos szabályozás szerint a törvény alapján alanyi jogon ruházati költségtérítés és étkezési hozzájárulás jár a munkavállalónak, ezen túlmenően a törvény lehetőséget ad a munkáltatónak további béren kívüli juttatás, például kafetéria nyújtására, adható jelleggel. A személyi jövedelemadóról szóló törvénytervezet módosítása 2010. január 1-jétől megszünteti az étkezési hozzájárulás és a ruházati költségtérítés adómentességét.

A törvényjavaslat megváltoztatja a béren kívüli juttatás rendszerét, az úgynevezett kafetériajuttatások bevezetése történik. Az, hogy a tervezet meghatározza a juttatás minimális mértékét, a munkáltató oldalán költségnövekedést okoz, hiszen minimálisan adni kell ilyen juttatásokat, együtt azzal, hogy adókötelessé teszi a költségeket, pontosabban a kafetériát, így költségnövekedést okoz a munkáltató oldalán. Meghatározza továbbá a juttatás maximum mértékét, a munkáltatóra bízva az egyes munkavállalónak adandó éves összeg meghatározásának a jogát minimum és maximum keretek között. A juttatások köre a személyijövedelemadó-törvény által meghatározott tételekből tevődik össze, a munkavállaló szabadon dönthet, hogy mely jogcímen vesz igénybe juttatást, étkezési vagy üdülési hozzájárulást, vagy közlekedési bérletet. Ruházati költségtérítés a jövőben nem adható, a törvényjavaslat teljes egészében hatályon kívül helyezi azt. A munkáltatói juttatások körét bővítheti, amennyiben viseli azok plusz adóterheit, ezzel azonban a jelen gazdasági helyzetben vélhetően nem fognak élni a munkáltatók.

(11.10)

Tehát ez a rendelkezés csak halott betű marad majd a törvényben.

A törvényjavaslat értelmében felhatalmazást kapna a kormány, hogy rendeletben szabályozza a kafetériajuttatás kifizetésének rendjét és módját, a visszafizetés rendjét, valamint a közigazgatási szerv részéről a közszolgálati hatóság felé teljesítendő adatszolgáltatás tartalmát és módját.

A kormány szándéka szerint ez a juttatási rendszer kerülne bevezetésre a bíráknál és az igazságügyi alkalmazottaknál. Csak zárójelben jegyzem meg, hogy a bírák jogállásáról szóló törvény módosításához kétharmados többségre lenne szüksége a kormánynak.

Összefoglalva ezeket a szabályokat, úgy értékeljük, hogy mind a munkáltató, mind a munkavállaló rosszul jár azzal, hogy adókötelessé teszik ezeket a juttatásokat, megszüntetik az adómentességet. Ezzel gyakorlatilag annak a reális lehetősége fog megszűnni, hogy valóban adjanak a munkáltatók ilyen juttatásokat, mivel az többletköltséget fog nekik okozni. A gazdasági válság idején egy ilyen rendelkezés bevezetése tovább mélyítheti a gazdasági válságot, persze hozzáteszem: a mi álláspontunk szerint az egész költségvetés sem alkalmas a válság kezelésére, inkább tovább mélyíti a gazdasági válság hatásait, amennyiben a vállalkozások számára nem könnyíti az életet, nem könnyíti a gazdálkodásukat, hanem tovább nehezíti a gazdálkodásukat.

A magunk részéről tehát külön ezeknek a törvényi rendelkezéseknek a kivételére módosító indítványokat fogunk benyújtani, de azt előre jelzem, hogy a kormánynak nincs meg a kétharmados támogatása ahhoz, hogy a bírák tekintetében bevezesse ezeket a szabályokat. Meg fogjuk vizsgálni, hogy mely eleme vezethető be a mi támogatásunkkal a bírák tekintetében - van természetesen a javaslatnak olyan eleme, amely bevezethető, de van olyan, amely további költségnövekedést okozna az egyébként is túlterhelt igazságszolgáltatási költségvetés szempontjából.

Tisztelt Ház! Ennyit kívántam elmondani. Gondolom, hogy az általam elmondott kérdés más összefüggésben még megvilágításra kerül.

Az előző vitához pedig csak annyit, hogy azt kívánom önöknek, ne honosítsák meg azt a fajta szemléletet, hogy amit a kormányok az elmúlt években az egyházak részére nyújtottak, azt valamilyen kegyként nyújtották. Természetesen az egyházaknak az a tevékenysége, amelyet ezekből az összegekből finanszíroztak, közösségi célokat szolgált, és a magyar állampolgárok közösségét gazdagították ezek a tevékenységek. Tehát nem könyöradomány ez az egyházak számára, hanem bizony olyan állami feladatoknak az átvállalását finanszírozták ebből, amelyeket az állam nem tud megoldani a saját eszközeivel.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz soraiból.)

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A mai napon délben ülésezett az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága, ahol erről a törvényjavaslatról, amely a közigazgatási hivatalok sorsát rendezné, a közigazgatási hivatalokat állítaná vissza a 2006 előtti alkotmányos állapotba, ehhez a törvényjavaslathoz zárószavazás előtti módosító indítványt nyújtott be Ódor Ferenc és Hargitai János képviselőtársunk, és az alkotmányügyi bizottság megtárgyalta ezt a zárószavazás előtti módosító indítványt.

(17.20)

A vitában felszólaló szocialista képviselők közül Wiener György részéről elhangzott, hogy valóban van koherenciazavar a törvényjavaslatban, tehát valóban fennállhat az a helyzet, hogy ha elfogadná az Országgyűlés eredeti formájában, tehát zárószavazás előtti módosító indítvány nélkül fogadná el a parlament a törvényt, akkor párhuzamosság alakulna ki az úgynevezett területi államigazgatási hivatal és a felállítandó közigazgatási hivatalok között. A koherenciazavart kiküszöbölő módosító indítványnak pontosan az a célja, hogy ne legyen két olyan területi hivatal, amely hatósági ügyeket intéz, és ne legyen két olyan hivatal, amely az államigazgatási feladatokat látja el a vidéki közigazgatásban.

Ezért nagyon kérem önöket, hogy ne azt nézzék, hogy a koherenciazavart kiküszöbölő módosító indítványt két fideszes képviselő úr nyújtotta be, hanem azt nézzék, hogy még a szocialisták véleménye szerint is a törvény elfogadása esetén a jogrendszeren belül felesleges párhuzamosság alakul ki. Kérem tehát, hogy támogassák a koherenciazavart kiküszöbölő indítványt. Ennek elutasítása esetén egy értelmetlen és alkalmazhatatlan törvény születne, amennyiben fennmaradna a közigazgatási hivataloknak és a területi államigazgatási hivataloknak a párhuzamossága. Kérem tehát, hogy támogassák a zárószavazás előtti módosító indítványt.

Köszönöm a szót. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! A köztársasági elnök úr átiratának utolsó mondatát szeretném felolvasni: kérem a Tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényt az után fogadja el, hogy a polgári törvénykönyv átfogó felülvizsgálatát végrehajtotta, továbbá hogy ezt követően a polgári törvénykönyv hatálybalépésének időpontját egységesen, legkorábban 2011. január első napjában állapítsa meg.

Tisztelt Országgyűlés! A magunk részéről a köztársasági elnök úr indítványával teljes egészében egyetértünk. Egyrészt szükségesnek tartjuk a polgári törvénykönyv átfogó felülvizsgálatát, másrészt egyetértünk azzal, hogy a polgári törvénykönyv hatálybalépésének időpontját egységesen kell megállapítani, és egyetértünk azzal, hogy legalább egy év felkészülési időt kell biztosítani a polgári törvénykönyv bevezetésére.

A köztársasági elnök is hivatkozik arra, hogy ez a véleménye a Legfelsőbb Bíróság elnökének az álláspontján, kifejtett véleményén alapul. A Legfelsőbb Bíróság polgári kollégiumának vezetője is arra kérte a kormányt, hogy a törvény hatálybalépését egységesen határozza meg, ne lépcsőzetes hatálybalépést alkalmazzon, és 2009 novemberében még azt kérte a polgári kollégium vezetője, hogy 2011. január 1-jénél korábban ne lépjen hatályba a törvény. Február 6-án a Legfelsőbb Bíróság elnöke, Baka András a Távirati Irodának megerősítette a Legfelsőbb Bíróság álláspontját, amely szerint a bíróságok legalább egyéves felkészülési időt kérnek a törvény hatálybalépésére.

Tehát a szocialista és egyébként a javaslatot támogató szabad demokrata képviselőknek nem az ellenzékkel, még csak nem is a köztársasági elnökkel, hanem a jogi szakmával van vitájuk. A jogi szakma azt kéri, hogy a polgári törvénykönyv bevezetésére legalább egyéves felkészülési időt biztosítsanak. A felkészülési idő egyébként nem pusztán tanulási idő, a végrehajtást segítő idő, hanem alkotmányossági kérdés. Az Alkotmánybíróság többször rámutatott arra, hogy megfelelő felkészülési időt kell biztosítani a jogalkalmazóknak.

A mi megítélésünk szerint a most február 15-én elfogadott és várhatóan márciusban kihirdetett törvény május 1-jei hatálybalépéséig eltelő két hónap, körülbelül két hónap nem elegendő, alkotmányosan nem elegendő a felkészüléshez. Ezt megerősíti a Legfelsőbb Bíróság elnökének álláspontja is. Ezért az Alkotmánybírósághoz fordulunk annak érdekében, hogy amennyiben a köztársasági elnök úr kihirdeti a törvényt, akkor az Alkotmánybíróság vizsgálja meg alkotmányossági szempontból, hogy elegendő-e a május 1-jéig tartó felkészülési idő.

Most egyet tehetünk, a köztársasági elnökkel egyetértve, hogy elutasítjuk a törvény ismételt elfogadását. Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Frakcióvezető Úr! Az ön képviselői önálló indítványában megfogalmazott büntetőtörvénykönyv-módosítás egyrészt nagy valószínűséggel alkotmányellenes, másrészt fájóan egyoldalú a javaslata. Azt, hogy alkotmányellenes a javaslat, nemcsak én állítom, hanem az alkotmányügyi bizottságban egy korábban tárgyalt szabad demokrata javaslatnál, amelyet Bőhm András és képviselőtársai nyújtottak be, maguk a szocialista szakpolitikusok, jogász politikusok is azt mondták, hogy azért nem támogatják annak a Btk.-módosításnak az általános vitára bocsátását, mert alkotmánymódosítás nélkül valószínűleg nem állja meg a helyét, az alkotmánymódosítás a feltétele egy ilyen Btk.-módosításnak, büntetőjogi megoldásnak.

Ennél nagyobb probléma, hogy sajnos súlyosan egyoldalú az ön javaslata, ellentétes mind az Alkotmánybíróság elmúlt húsz évben vallott felfogásával, mind az Európai Parlament legutóbbi állásfoglalásaival. A totalitárius rendszereket, az önkényuralmi rendszereket s azok jogi megítélését egylényegűnek tekinti mind az Európai Parlament, mind pedig a magyar Alkotmánybíróság. Az Európai Parlament 2009. április 2-án fogadta el az európai lelkiismeretről és a totalitarizmusról szóló állásfoglalását, amelynek előzménye a híres 2008-as prágai nyilatkozat volt. Az állásfoglalás többek között azt tartalmazza, az áldozatok szempontjából mindegy, hogy melyik rezsim fosztotta meg őket a szabadságuktól, kínozta vagy gyilkolta meg őket bármilyen okból. Az Európai Parlament éppen ezért fejet hajtott az európai totalitárius és antidemokratikus rendszerek áldozatai előtt, s tisztelettel adózik mindazoknak, akik a zsarnokság és az elnyomás ellen küzdöttek. Az Európai Parlament egységesen fellép bárminemű ideológiai háttérből fakadó önkényuralmi rendszer ellen, határozottan és egyértelműen elítéli a totalitárius és tekintélyelvű rendszerek által az emberiség ellen elkövetett valamennyi bűncselekményt és az emberi jogok súlyos megsértését. Együttérzését, megértését és szenvedéseik elismerését fejezi ki e bűncselekmények áldozatai és családjaik felé.

Az Európai Parlament arra kérte az Európai Unió tagállamait, hogy augusztus 23-át nyilvánítsák valamennyi totalitárius és önkényuralmi rendszer áldozatainak európai emléknapjává.

(19.30)

Az Alkotmánybíróság többek között a 14/2000. számú határozatában kifejtette, hogy a Magyar Köztársaság törvényhozása kezdettől fogva együtt kezelte (Kiss Péter: Ez szégyen!) az önkényuralmi rendszerek által elkövetett jogtalanságokat, legyen szó akár a törvénytelenségek következményeinek orvoslásáról, így például a kárpótlási törvényekről, illetve legyen szó eme önkényuralmi rendszerek kifejezetten és jellemzően önkényuralmi tetteiben való részvétel szimbolikus elítéléséről, például az úgynevezett átvilágítási törvényben. Az Alkotmánybíróság arra is rámutat, hogy a magyar törvényhozás büntetőjogi szempontból is az úgynevezett önkényuralmi jelkép tiltott használata nevű tényállásban is egylényegűnek tekinti az önkényuralmi rendszerekben, azaz a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerekben való részvételt és bűnöket.

Összefoglalva, tisztelt Ház, tisztelt frakcióvezető úr, a javaslata az alkotmány módosítása nélkül valószínűleg a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos korlátozásába ütközne. Amennyiben az alkotmány módosításra kerülne, képviselőcsoportunk akkor is csak és kizárólag a nemzetiszocialista és a kommunista rendszerek által elkövetett bűnök azonos mércével való kezelését tudja elfogadni, ezen az elvi és értékrendbeli alapon áll.

Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban. - Korózs Lajos: Szégyelljétek magatokat! - Dr. Kövér László: Hogy jössz te ehhez?!)

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Az MSZP egyik büntetőeljárás alatt álló képviselőjelöltjéről szeretnék beszélni, valamint feleségéről és egyik bizalmasáról. Az köti őket össze, hogy mind a hárman az állami vagyon, az állami beszerzések körül sürögnek-forognak: Szilvásy György, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. humánpolitikai és koordinációs főigazgatója; felesége, Csáky Bernadett, jelen pillanatban a Miniszterelnöki Hivatal főosztályvezető-helyettese és főtanácsadója; illetve Hajdú Endre, aki Szilvásy György régi KISZ-es bizalmasa, ő pedig a Beruházási, Műszaki Fejlesztési és Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zrt. vezérigazgatói posztját nyerte el nemrégiben.

Közülük is Csáky Bernadett esete a legérdekesebb. Csáky Bernadett ugyanis a Miniszterelnöki Hivatalból távozott, indoklás nélkül lemondott szakállamtitkári pozíciójáról decemberben. Ezek után a Miniszterelnöki Hivatal, miután a volt államtitkár felvette a másfél havi végkielégítését, újból főosztályvezető-helyettesként és főtanácsadóként alkalmazta, mégpedig az állami beszerzések felügyelőjeként. A probléma csak az, hogy a Bajnai-kormány hozott egy döntést, amit döntési moratóriumnak is szoktak nevezni, hogy január 20-tól a választásokig csak olyan közbeszerzési eljárást írhatnak ki, amelynek eredményéről a következő kormány megalakulása után döntenek. A beszerzési stop csak kivételes területekre adott kivételt.

Most már az a kérdés csupán, hogy Csáky Bernadett, aki, mint mondtam, főosztályvezető-helyettesként és főtanácsadóként felügyeli a közbeszerzéseket, vajon mit csinál ezért a díjazásért, hiszen a kormány, mint látjuk, új közbeszerzéseket már nem ír ki. Kérem, államtitkár úr, magyarázza meg ezt a helyzetet, mert nem világos a volt államtitkár szerepe. Köszönöm szépen.

DR. RÉPÁSSY RÓBERT (Fidesz): Államtitkár úr, amit elmondott, azzal nem is lenne baj, az viszont már elég problémás, hogy 8 hónapi munkaviszony után másfél havi végkielégítést kapott Csáky Bernadett szakállamtitkárként. Majd indoklás nélkül távozott ebből a szakállamtitkári pozícióból, majd utána visszafoglalkoztatták főosztályvezető-helyettesként, olyan pozícióban, mint mondtam, a hírek szerint az állami beszerzések felügyelőjeként, amely a döntési moratórium miatt egy kiüresített pozíció. Ilyen nincs pillanatnyilag. Tehát ha az ő foglalkoztatását és a jelenlegi helyzetét az indokolja, hogy a férje egy szocialista politikus, szocialista képviselőjelölt, akkor már nincs rendben ez a történet, amit ön elmondott. Addig teljesen rendben van, hogy egy köztisztviselő egy karriert fut be. De hangsúlyozom, itt eléggé furcsa vargabetűt írt le Csáky Bernadett ahhoz képest, amit ön elmondott. Nem volt egyáltalán ennyire egyenes ez a karrierpálya. Úgy tűnik, hogy pillanatnyilag egy nem létező tevékenységért fizet neki az állam, az adófizetők egy nem létező tevékenységet fizetnek.

Köszönöm szépen, hogy meghallgatott. (Szórványos taps a Fidesz soraiban.)