Felszólalás adatai
150. ülésnap (2016.05.11.), 86. felszólalás | |
---|---|
Felszólaló | Dr. Ónodi-Szűcs Zoltán Gusztáv |
Beosztás | Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára |
Bizottsági előadó | |
Felszólalás oka | felszólalás |
Videó/Felszólalás ideje | 1:10 |
Felszólalások: Előző 86 Következő Ülésnap adatai
A felszólalás szövege:
DR. ÓNODI-SZŰCS ZOLTÁN GUSZTÁV, az Emberi Erőforrások Minisztériumának államtitkára: Köszönöm szépen. Nem szeretném a kamarai vitát idehozni a parlamentbe, erről nem akarok nyilatkozni, mert az a mi belső ügyünk, ezt nem itt akarom kifejteni. Azonban két tényt tegyünk már tisztába! A mai Bloomberg-cikk bemutatja azt, hogy a magánköltés ezelőtt nyolc évvel is már több mint 30 százalék volt Magyarországon. Ez az egyik tényadat. A másik pedig, hogy a tárgyalások minden második héten folynak immáron több mint egy fél éve. Tehát azt gondolom, hogy ez is azt mutatja, hogy mi komolyan vesszük azt, hogy mit kérnek tőlünk a dolgozók. Az pedig, hogy éppen hogy áll a költségvetés, annak ehhez semmi köze.
(Az elnöki széket dr. Latorcai János,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Hiszen mi nem 2016-ról beszélünk és nem 2017-ről beszélünk a tárgyalásokon, hanem szeretnénk 2019-ig minden évben ütemezetten bért emelni. Ennek megfelelően nem tudom most garantálni, hogy mi lesz a költségvetési vita majd 2017 áprilisában, ennek ellenére arra szeretném rávenni a kormányt, a kormányunkat, hogy meg tudjak velük állapodni négy évre azért, hogy a munkabékét az egészségügyben tudjam biztosítani. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Felszólalások: Előző 86 Következő Ülésnap adatai