Felszólalás adatai

A felszólalás szövege:

DR. LUKÁCS LÁSZLÓ GYÖRGY (Jobbik): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Urak! Tisztelt Képviselőtársaim! Ha az egészségügy iránt érdeklődő nézi a költségvetést, általában arra keresi a választ vagy azokat a sorokat keresi, amiből megállapítható, hogy lesz-e elég pénz arra, amit el akarunk látni egy-egy évben, amire az egészségügy ellátásra hivatott. Azaz sokan nem is gondolnak rá, lesz-e elég pénz arra a bürokráciára vagy háttérintézményre, amely az ellátáshoz szükséges, lesz-e elég pénz azokra az intézményekre, amelyek a betegek ellátásához szükségesek, és lesz-e arra elég pénz, hogy a humán erőforrást, illetve az eszközöket, tehát mindazt, ami, ha úgy tetszik, a kopó alkatrésze és a napi úgymond kenőanyaga az egészségügynek, arra elegendő pénzt biztosít-e a költségvetés. Illetve azt is nézi a kereső szem, hogy lesz-e valami változás érdemben az egészségügyi kiadásokban, jellemzően közkiadásokban, hiszen a költségvetés erre szolgál. De talán azért, hogy megértsük, miért is fontos, hogy ezeket keressük, meg kell érteni egyáltalán azt is, hogy mi zajlik az egészségügyben.

Talán evidenciaként említhetjük, hogy az elmúlt évtizedek rohamos fejlődése, technológiai fejlődése, az életkornak, az emberek életkorának a kitolódása, a személyes egészségügyre fordított figyelem és az ezzel kapcsolatos igények növekedése egy rettentő mértékű költségnövekedést eredményezett az egészségügyben. Ha megnézzük a többi ágazathoz viszonyítva, illetve arra tekintve, egy egyenes tendenciát látunk, és nyugodtan kijelenthetjük, hogy ha ez a tendencia folytatódik, akkor az egészségügy lesz az az ágazat és a közkiadások területén az a terület, amely a legnagyobb költségigénnyel fog rendelkezni, és egy folyamatos, egyenlő arányban növekvő tendenciát mutat. És persze azt is hozzá kell tenni, hogy igaz az egészségügyre az, hogy az egyre több ráfordított pénz nem fog egyre nagyobb egészséget, egyre jobban működő egészségügyet eredményezni, hiszen valahol megtörik ez az ábra, és nincs az, hogy a feneketlenül beleöntött pénz egy sokkal jobb vagy feneketlenül jobban teljesítő egészségügyet eredményez.

De amikor a költségvetés számait vizsgáljuk, akkor két viszonyszámot kell mindenképp szem előtt tartani, az egyik a térségi szempont, azaz Magyarország és a hozzá hasonló államok, és itt azért mondom kifejezetten a térségeket, mert bár hallottuk a mai napon, hogy Görögországgal, Portugáliával, Spanyolországgal, de hozzátehetjük egyébként Luxemburgot is, tehát olyan országokkal összehasonlítva érdekesebb képet kapunk, de mégis a saját térségünkben Csehországhoz, Szlovákiához, Romániához viszonyítva, a hasonló társadalmi háttérrel, hasonló történelmi háttérrel rendelkező országokat is meg kell tekinteni, hogy hogy állunk, de meg kell nézni, hogy az egymáshoz viszonyított évek sorában hogy állunk, azaz mit mutat az egészségügyi költés, a közkiadások sora Magyarországon.

Ha kicsit tágra vesszük, tehát akár a környező országokra, és ahogy mondtam, a szomszédokra tekintünk, akkor azt látjuk, hogy a magyar egészségügy igencsak megsínylette, de egyébként az összes közép-kelet-európai ország is megsínylette a rendszerváltozás utáni éveket, és hogyha a kiadások nemzeti össztermék arányában vonatkozó számait nézzük, akkor az 1990-es évektől kezdődően a közkiadásokban is egy hatalmas hullámzást láttunk, ami hol felfelé indult, hol lefelé kanyarodott, függően attól, hogy éppen milyen politikai akarat befolyásolta azt, hogy mennyit költünk az egészségügyre.

Most mindenesetre már ott tartunk, illetve az elmúlt időszakban ott tartottunk, és ebben nem az elfogultság beszél belőlem, hanem a „Jó állam” jelentésre lehet alapozni még mindig az állam egészségügyre fordított közkiadás GDP-arányos százalékát, amelyben ha tisztán látjuk a számokat, azt láthatjuk, hogy 2010-2013-ig volt egy csökkenés, amely 5,6 százalékról 4,7 százalékra csökkent, majd innen azért egy emelkedés történt, ha nem is nagy, de egy kisebb emelkedés, ami most körülbelül 5 százalékos GDP-arányos költésnél fagyasztotta be az országot. Ha kitekintéssel élünk a környező országokra, akkor látunk velünk hasonlóan költő, de sajnos nálunk sokkal többet az egészségügyre közkiadásokból fordító országokat. Így lett bezzegország például Csehország vagy Szlovákia, akik, ha úgy tetszik, ebben állórajt mellett, én úgy gondolom, megelőztek minket. Természetesen ezek az adatok az OECD-nek a Health at a Glance 2015-ös összegzéséből, illetve kimutatásából származnak, tehát egy nemzetközi szervezet mérte ezeket az adatokat nálunk.

Amit további gondként egyébként meg lehet állapítani, és ez talán Magyarországon egy fokozott probléma, hogy nemcsak az állam költ az egészségügyre, hanem a magánszemélyek is költenek, az ő költésük viszont a környező országokhoz képest is viszonylag magas, ezek közül kiugró a gyógyszerköltekezés a saját zsebből, tehát az állampolgárok a GDP 2,2 százalékát erre költik.

Ami viszont a másikat illeti, az E-alap alakulását, valóban igaz és azt el lehet mondani, hogy a nominális növekedés az E-alap főösszegében például tetten érhető, és folyamatosan megjelent egy emelkedés. Persze ebben benne vannak olyanok, hogy 2013-ban megjelent benne a rokkantsági és a rehabilitációs ellátások száma, amely egyből 300 milliárddal megdobta ezt a költségvetési sort. Tehát lényegében egy kis torzítás van, viszont a GDP-arányos növekedést nagyon szolidan tudtuk felmutatni.

A probléma tehát a jövőre nézve is a finanszírozásban van, és itt egy olyan dologra szeretném felhívni államtitkár úr figyelmét, talán ez megfontolásra alkalmas, illetve vitaindítóra alkalmas, hogy folyamatosan nőtt a magyar egészségügyi közkiadások összetétele, az adóból finanszírozott része folyamatosan nőtt, amíg a járulékbefizetésből finanszírozott része egy csökkenő arányban volt, ez a járulékcsökkentéseknek volt köszönhető. Azonban értve azt a célt, hogy a járulékcsökkentésekkel a kormány célja a munkavállalás ösztönzése volt és a munkahelyek teremtése, ha hosszabb ábrán nézzük a járulékcsökkentéseket, illetve akár -növekedéseket, semmilyen egymásra gyakorolt hatása nincs a foglalkoztatottságban, legalábbis egy ilyen diasorral rendelkezem én. Tehát valószínűleg az a tézis, hogy a járulékcsökkentéssel növekszik a munkahelyteremtés, illetve több munkahelyet teremtünk, az nem igaz, viszont az egészségügyi kasszán, én úgy látom, hogy azért üt egy akkora rést, amely egy nyíló ollót jelent, ami azt jelenti, hogy az adóból sokkal nagyobb finanszírozási többletet kell akkor ezáltal az egészségügyre fordítani.

(Az elnöki széket dr. Hiller István,
az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)

A finanszírozási problémával még egy óriási gond az, hogy Magyarországon közel 4 százalék a saját zsebből, az úgynevezett out of pocket kiadásokból finanszírozott költés, ami egyébként Mexikó, Svájc, illetve Korea után a legnagyobb a fejlett országoknál. Tisztán látszik tehát a képből, hogy van honnan feljönni, van honnan javítani és van mire költeni. És hogy talán hol is állunk, azt nyugodtan mondhatjuk kritikai megjegyzésként, hogy nincs stabil forrásteremtési stratégia még mindig az egészségügyben, az államháztartási kiadásokon belül az egészségügyi közkiadások egyébként csont utolsók százalékos arányban az összes környező országban, 10 százalékot fordítjuk a közkiadásoknak egészségügyre, és ez, úgy tűnik, nem egyezik az emberek akaratával, hiszen a lakosság körében mért felmérésben 80 százalék feletti azoknak az aránya, akik akár többletpénz elköltésével is inkább az egészségügyre költenének. Jelzem, az oktatás ebben például 50 százalékon áll.

De merüljünk el nyugodtan a részletekben is, a részletek pedig úgy állnak, és nem akarok ismételni teljesen számokat, hogy 167 milliárd forintos többletről beszélünk, de valóban el kell ismerni azt a többletet, amit most az egészségügyi, ha úgy tetszik, kassza tágabb kitekintésben kap. Ezt senki nem vitatta el, a problémát szimplán abban látom, és az ellenzéki kritika ebben fogalmazódott meg, hogy álláspontunk szerint az ország teherbíró képessége, az emberek akarata sokkal hamarabb előirányozta azt, hogy egy ilyen arányú növekedést kellett volna kieszközölni. Úgy gondolom, hogy erre nem volt szükség, hogy hét évet várjunk rá. Természetesen a gazdaságpolitikai konzervatív hozzáállásban vagy a stabilitást váró hozzáállásban lehet vitatkozni, de az emberek hozzáállása mindenképpen az lett volna, hogy erre hamarabb, illetve hasonló vagy ennél nagyobb összegeket fordítsunk.

Ami kiugró talán, a gyógyító-megelőző kasszán belüli növekedés, a természetbeni ellátásoknál az úgynevezett gyógy-meg. kasszán belüli növekedés. Itt a Jobbik Magyarországért Mozgalom egyébként egy olyan, szerintem reális módosító csomagot próbál letenni az asztalra, ami ellensúlyozni fogja azt, hogy a gyógyító-megelőző kasszán belül az összevont szakellátás túlsúlyát ellensúlyozzuk és felzárkóztassuk hozzá például a fogászati ellátást, például az alapellátást vagy például a mentést is.

Hiszen azt láttuk, hogy a 2014. évi költségvetéshez képest, ahol az összevont szakellátás az arányához képest 66 százalékon állt, az most 71 százalékra csúszott fel, tehát ha úgy tetszik, egy összevont szakellátási, tehát egy szakellátási fejnehéz gyógy-meg. kasszával dolgozunk, tehát mindenképpen ildomos felfejleszteni a leszakadóban lévő, mondom, háziorvosi vagy akár védőnői vagy fogászati kasszát is. Ehhez egyébként módosítókkal éltünk, teljes mértékben azért, hogy ezt az egyensúlyt helyrebillentsük, és ténylegesen kialakuljon az arányos elosztás ezen belül.

(0.00)

Amit nem találunk, és ami hiányzik: érintettük azt, bár Varga Mihály életpályamodellről beszélt az egészségügyben, de azt tudjuk, hogy ez nem életpályamodell lesz, hanem bérfejlesztésről beszélünk, ha bérfejlesztés, akkor talán megvan egy másik soron, és még egyelőre nem stipulál, tehát nincs külön megnevesítve, hogy mennyi is lesz, elfogadjuk, hogy erről különböző tárgyalások vannak. Viszont az alapellátás fejlesztésének az I-II. üteme szerepelt az előző évi költségvetésekben, 10 milliárd forint ‑ ezt most nem találjuk, pedig egy III. ütemre nagy szükség lett volna.

A másik kérdés, hogy mi lett a dohányipari különadóval. Ez körülbelül 11,5 milliárd forint volt, most félmilliárd összesen, tehát 500 millió forint van belőle. Azért is érdekes talán, hogy hova lett, vagy hogy mi a célja, vagy hogy hova lett átcsoportosítva, hiszen ez kifejezetten egy olyan szektorális különadó, amely az egészségügyben okozott károknak az ellentételezésére szolgál, és úgy gondolom, hogy egy veszélyes iparággal ‑ és akkor itt fogadják meg, és emlékezzenek rá, hogy ahogy nem az e-cigi-lobbi beszélt belőlünk, és nem a cigarettalobbi beszélt belőlünk, itt az ékes bizonyítéka, hogy nem a cigarettalobbi beszél belőlünk ‑ ezt az adót, ezt a különadót igenis meg kellene fizettetni, sőt többletbevétellel kellene számolni, pontosan azért, hogy az egészségügyi kasszában még nagyobb részt tudjon vállalni a finanszírozásból. Tehát az a kérdés, hogy hol van ez az adó.

A másik: nem látjuk tisztán, hogy a kórházi adósságoknak a sora hol lesz. Az előző évi kasszában a kórházi adósságokra, ha jól emlékszem, számoltunk. Érdemes erre is most egy úgymond külön sort felállítani, hiszen egy 40 milliárdos adósságtömeggel küzdenek az intézmények, amelyeket mindenképpen tisztázni kellene. Persze ennek az újratermelődését is meg kellene akadályozni, de itt szeretném megjegyezni, hogy az összevont szakellátásnál egyébként a finanszírozási többlet például abba az irányba mutathat, hogy megakadályozzuk ezt az újrahalmozódást. Tehát ezt egyidejűleg mindenképpen tisztázni is kellene, vagy ki kellene ütni.

A másik egy nagyon parcionális, de fontos kérdés az emberek szempontjából: a patikai ügyeleteknek a kérdése. A patikai ügyeleteknél nagyon régóta tervben van, hogy rendezik, ehhez az egyik rendezési terv az volt, hogy pluszforrásokat fognak kapni ‑ nem nagy összegről beszélünk, 1-2 milliárdos nagyságrend ‑, de ez sem szerepel, ami annyit feltételez, hogy 2017-re nem fog tisztázódni a patikai ügyeleteknek a rendszere. Itt arról van szó, hogy a patikai ügyeleteknél a nyitvatartás során okozott úgymond veszteségeket finanszírozási díjjal ellentételezné a kormány, tehát egy állami juttatással az ügyeletes patikák részére. Ez nem szerepel, tehát ez most itt zárójelbe tette, hogy egyáltalán lesz-e patikaiügyelet-mó­dosulás.

Ami meg azt illeti, hogy mire mennyit költhetnénk, az egyik nagy probléma, hogy ha bérekről és béremelésről beszélünk, még mindig nem tudjuk, hogy mennyi egészségügyi szakdolgozója vagy például mennyi orvosa van Magyarországnak, hiszen nincs hiteles HR-nyilvántartása Magyarországon semelyik hatóságnak. Jómagam megkérdeztem egy írásbeli kérdésben, hogy ugyan tudjuk-e, hogy hányan vannak, akik ténylegesen, aktívan dolgoznak, és nem azok, akik egyébként különböző állásban és jogviszonyban egy-egy kórházhoz be vannak jelentve, és nem pecsétszám alapján, és nem nyilvántartás alapján, hanem tényleges HR-nyilvántartás alapján, tehát hány fő aktív dolgozó gyógyítónk, hány fő aktív dolgozó szakdolgozónk van. Egy ilyen HR-nyíl­ván­tartás nélkül talán nem is tudjuk, hogy mekkora bértömeget kellene konszolidálni vagy emelni.

Másrészről nagyon fontos azt is látni, hogy ‑ az ÁSZ is kijelentette ‑ egy nagyon komoly bérezési feszültség is van. A hozzávetések szerint talán egy olyan 150 milliárd forint lenne az, amivel el lehetne indítani egy felzárkózást. Bárhogy is nézem talán, a 150 milliárd forint nem fog kiférni most ebben az évben, illetve 2017-ben bérfejlesztésre.

Az intézményi adósságokról szóltam, így most engedjék meg, hogy azért pár olyan módosítóra egy percben felhívjam még itt a figyelmüket, amelyek szerintem különösen fontosak. Ilyen az egészségügyi civil szervezetek támogatása, amely bár külön soron folyamatosan megjelenik, de nem elegendő mértékben. Említhetnénk például a Magyar Gyer­mek­on­ko­ló­giai Intézetet, a Rákbetegek Országos Szövetségét, a Magyar Rákellenes Ligát, ezekre mind-mind azért érdemes plusz költségvetési forrást áldozni, és nem nagy pénzekről ‑ 20 vagy 50 millió forintról beszélünk ‑, mert olyan komplementer tevékenységet vé­geznek a magyar egészségügyön belül, amelyet sok esetben az állam maga nem tud elvégezni. Illetve engedjenek meg még egy olyat, egy Mályvavirág Alapítvány nevű külön sort, amely különösen fontos preventív tevékenységet tudna végezni, amennyiben elfogadható a módosító indítvány. De gondoltunk nevesített béremelésre vagy a kórházi adósságállomány konszolidációjára, és még ‑ bár nem idetartozik, hanem az adótörvények módosításához ‑ bent volt egy korábbi törvénymódosításom, törvényjavaslatom, hogy a helyi iparűzési adót és annak mentességét úgy terjesszük ki, hogy ne csak a háziorvosok, hanem az alapellátásban dolgozó valamennyi személy vállalkozási formában igénybe tudja venni. Ezt azzal söpörte le a Gazdasági bizottság ‑ és ez finom utalás volt ‑, hogy várjuk meg a mostani adótörvényeknek a benyújtását. Tisztelettel jelentem: a mostani adótörvényekben sincs benne ez a rész, úgyhogy én merek úgy tenni, mint egyébként kinyilatkoztatva Rubovszky György mondta, hogy akár házszabályellenesen is megcselekszi, amit meg kell, én is egyébként túlterjeszkedő módosítóként beadtam ezt. Lelkük rajta, hogy ezt a módosítást igénybe veszik vagy tudják adott esetben támogatni. Én úgy gondolom, hogy ez nemcsak egy méltányossági, hanem egy egyenlőségi kérdés, és akármennyire is technikai a részlet, de ezt rendezni kell.

Összességében szólva az egészségügyi költségvetési résszel kapcsolatosan van oka a szakmának talán egy kicsit örülnie, talán az rontja a képet, hogy erre most már hat és fél, hét évet kellett várni ‑ nem tudjuk, mi tartott eddig, nyilván erre is megvan a magyarázat. Én úgy gondolom, hogy az egészségügybe ettől függetlenül arra kell számítani, hogy az elkövetkezendő években ennél sokkal több-több-több, arányaiban sokkal nagyobb pénzt kell betenni, és ezt tudomásul kell venniük a döntéshozóknak. Köszönöm szépen.